A homoszexuális zsidóknak "magasabb rendű a lelkük", mint akár a homokos, akár a heteroszexuális gojoknak – tájékoztatott Eli Ben-Dahan rabbi, a vallási ügyek izraeli miniszterhelyettese. A Maariv című lapban megjelent nyilatkozatában a politikus-rabbi (Izraelben persze magasról tesznek az állam és egyház szétválasztásának elvére, azt csak a gojok számára találták ki) egyértelművé tette azt is, hogy nem tartja helyénvalónak, ha egy zsidó és egy goj házasságot köt.
![]() |
Vajon mi történne Magyarországon, ha egy magas politikai tisztséget betöltő katolikus pap (ilyen persze nálunk már eleve nem lehet) közölné: még a homokos magyarok lelke is magasabb rendű, mint a zsidóké vagy a cigányoké, továbbá a buzik házassága ugyanúgy helytelen, mint az, ha magyarok és nem magyarok házasodnak össze? Az illető pap-politikus úgy repülne a székéből, hogy a lába nem érné a földet, ezen kívül hatalmas sajtókampány kíséretében gúnyolnák, szidalmaznák, náciznák, egyházából kiközösítenék, és még talán keresztre is feszítenék.
Eli Ben-Dahan rabbi, aki a szélsőséges Bájt Hajehudi párt tagja (mert úgynevezett vallási, nacionalista szélsőségeseket a kormányzásba bevonni csak és kizárólag Izraelben szabad) interjújában az azonos neműek házasságát természetellenesnek minősítette, mondván, "az a természetes, hogy a világ a folytonosságot a férfiak és a nők közötti kapcsolatok révén kívánja biztosítani". A rabbinak persze ebben igaza van, a baj csak az, hogy a nyugati világban viszont lassan már a karrierjét veszélyezteti az a közszereplő, aki elítélően mer nyilatkozni az azonos neműek "házasságáról".
Amikor az újságíró megkérdezte a miniszterhelyettesi tisztséget betöltő rabbitól, mit tenne, ha a kneszetben szavazásra kerülne sor az egyneműek "házasságának" ügyében, Ben-Dahan közölte, hogy nem fogadná el a javaslatot. "Miként egy zsidó sem házasodhat egy gojjal" – tette hozzá. A riporter erre feltette neki a kérdést, hogy vajon ez a két ügy összekapcsolható-e. Ben-Dahan közölte: "Egyiket sem ismerjük el. És egyébként is, egy zsidónak mindig magasabb rendű lelke van, mint egy gojnak, még akkor is, ha a zsidó homokos." Ben-Dahan gojokkal kapcsolatos véleménye persze nem újdonság: korábban a palesztinokról azt mondta, hogy "állatok, akik nem érdemlik meg, hogy éljenek".
Ben-Dahan véleményét az azonos neműek "házasságával" kapcsolatban azért kérdezték most meg, mert a kneszet az elmúlt héten megszavazott egy előzetes törvénytervezetet, melynek alapján az azonos nemű "szülőknek" is járnának adókedvezmények. A centrista Jes Atíd párt, valamint Ben-Dahan saját pártjának egyezsége nyomán azonban a kedvezményeket feltehetően nem törvény elfogadása, hanem csupán az adószabályok módosítása révén biztosítják majd. A miniszterhelyettes rabbi egyébként nem vett részt a szavazásban.
Ben-Dahan a Maariv című lapnak nyilatkozva arról is beszélt, hogy nem kívánja üldözni a homokosokat, ezzel szemben viszont az azonos neműek "házasságával" szembeni elutasító álláspontja "Izrael zsidó jellegének megőrzése" melletti elkötelezettségéből fakad.
"Meg kell tartani az állam zsidó jellegét. Mindazok a dolgok, amelyek ellentmondanak az értékeinknek, a kultúránknak és a hagyományainknak, nem kaphatják meg az elfogadás pecsétjét" – jelentette ki a rabbi, ők ugyanis mondhatnak ilyeneket. Merne egy itteni miniszter az állam magyar jellegének megőrzéséről beszélni...
Perge Ottó - Háárec nyomán