Báró Kemény Gábor életműve a magyar közönség előtt úgy gondolom, kevésbé ismert. Mindössze 36 évet élt, 1944/45-ben ő volt a Szálasi-kormány külügyminisztere, lényegében több 10 ezer zsidó köszönheti neki életét (főleg ha egyébként a hivatalos narratívából indulunk ki - a szerk.), „hálából” azonban kötelet kapott. Éppen a zsidóktól. De lássuk részleteiben.
 |
Mindenekelőtt szeretném leszögezni, jelen írás semmilyen tekintetben nem kíván illeszkedni abba a „szalonjobboldali” sorba, amely azzal igyekszik „szalonképessé” tenni egy-egy történelmi személyt, vagy akár saját magát, hogy leszögezi, „hogy mentette a zsidókat”, ő maga pedig „nem antiszemita”, sőt, „zsidó barátai is vannak”. Ez teljes mértékben szánalmas, és még gyakorlati haszna sincs, a balliberális oldal mindenképpen „nácizni” fogja azokat, akik akár csak néhány százalékban is eltérnek tőlük.
Másrészt a Hungarista Mozgalom, a hungarista kormány valóban nem tekintette talajgyökeresnek fajnak a zsidókat a Kárpát-medencében, és valóban - a háború után - ki akarta őket telepíteni. Ez volt Szálasi Ferenc aszemitizmusának alapja. Azonban ezt semmi esetre sem kegyetlenkedésekkel, gyilkosságokkal akarta elérni, ezt már csak azért sem tette, mert a hungarista eszmerend erkölcsi alapja Krisztus tana, a kereszténység volt. Ilyen nézőpontból kell vizsgálnunk Kemény Gábor tevékenységét is, s persze azért, mert a történelmi igazságosság elve ezt megköveteli.
Kemény 1910. december 14-én született Budapesten. Tagja volt a nemesi Kemény családnak, amely Kemény Simontól eredeztetik. A család a birtokait a trianoni békediktátum miatt elvesztette. Mielőtt politikai pályára lépett, főszolgabíró volt. 1936-ban mint móri főszolgabíró jogi eljárásokat kellett folytatnia a nyilasok ellen, így ismerkedett meg Szálasi Ferenc nevével, amelynek az lett a következménye, hogy 1939-ben csatlakozott a nyilasokhoz, nem sokkal később pedig már 8 hónapos börtönbüntetést is kiszabtak rá politikai tevékenységéért. 1941-től pedig már Szálasi megbízásából a Nyilaskeresztes Párt külügyi vezetője lett. Erre az is alkalmassá tette, hogy számos nyelven beszélt tökéletesen. Kiemelendő és fontos, hogy 1943 májusától 1944 májusáig harcolt a keleti fronton.
A „zsidómentő” külügyminiszter
E helyütt nem fejtjük ki a pontos történelmi hátterét (itt részletesebben elolvasható), de 1944. október 15-én a Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom átvette a hatalmat, megakadályozta a Horthy-féle árulást, Magyarország nem támadta hátba korábbi fegyvertársát, nem állt át a bolsevista Szovjetunió oldalára, hanem folytatta Németország oldalán az antibolsevista keresztes háborút a Szovjetunió ellen.
Kétségkívül mai napig élő vád és makacsul tartja magát, hogy a Szálasi-kormánynak „köszönhetően” rengeteg ártatlan zsidó halt meg a második világháború utolsó éveiben. Hogy ez mennyire a háború utáni kommunista propagandára épül, azt Kemény Gábor tevékenysége is bizonyítja. A háború alatt Kemény minden lépését Szálasi Ferenccel egyeztetve, az ő jóváhagyásával tette. Ebből nézzünk egy párat.
Kemény kezdeményezésére (amelyet ezúttal is jóváhagyott Szálasi) 1944 novemberének első hetében a Duna pesti oldalán, a Pozsonyi út és a Szent István park környékén megszervezték a menlevéllel rendelkező zsidóknak a nemzetközi gettót, majd november végén a többi Budapesten élő zsidónak a nagy gettót is, amely a Dohány utca, Nagyatádi Szabó (ma Kertész) utca, Király utca, Csányi utca, Rumbach Sebestyén utca, Madách Imre út, Madách Imre tér és Károly körút által határolt területen működött. Továbbá felemelték a védlevelekkel ellátott zsidók számát. Szükséges hangsúlyozni: mindez a németek kifejezett akarta ellenére történt!
Az ún. „népbírósági” perek során is elhangzott Keménytől, hogy:
...én Wallenberggel szinte baráti viszonyban voltam. Wallenberg összes ügyeit, melyek a menleveles zsidókra vonatkoztak és a törvényes rendelkezésen belül voltak, mind el is intéztem. Ezen kívül a feleségem a Svéd Vöröskereszt útján érintkezésben volt Wallenberggel, és sok esetet – amikor én nem értem rá – közvetlenül ő intézett el, például Batizfalvy rendőrfőtanácsossal (...)". Megjelent nálam Orendy és Láday ezredes, és megkérdezték, van-e tudomásom a feleségem közreműködéséről. Mondtam, hogy van, és hogy ezek mindig törvényes keretek között, vöröskeresztes működésből folynak. Közölték velem, hogy különböző politikai tényezők kifogásolják. Én vállaltam a felelősséget, kijelentve, hogy mindent jelentettem a nemzetvezetőnek, ő minden intézkedésemet helybenhagyta.
De tudunk arról is, hogy folyamatos kapcsolatban Angelo Rotta vatikáni nunciussal is. A vele folytatott megbeszéléseken elhangzik, hogy:
A hungarista kormány a magyar nemzet aszemita felfogását vallja, amely szerint a magyar nép nem képes és nem hajlandó a zsidósággal együtt élni. Ennek megfelelően a maga részéről hozzá fog járulni ahhoz, hogy a háború után a zsidóság új hazájába Magyarországról is áttelepedjék. Addig azonban a zsidóság a magyar állam munkaerejét képezi, a magyar nemzet célkitűzéseinek szolgálatában dolgoznia kell, most annál is inkább, mert eddig szinte kizárólagos haszonélvezője volt a magyar nemzet erkölcsi, anyagi és szellemi jólétének. Ennek alapján kijelentheti, hogy a zsidóságot Magyarország nem deportálja. (...) A zsidósággal szemben a magyar kormány álláspontja, hogy a kérdést humánusan és igazságosan kezeli, a velük való bánásmód azonban az ő magatartásuktól és a magyar lakosság ellen az ellenség részéről esetleges foganatba tett terrortámadásoktól is függ.
1944. november 10-én Kemény Rottával beszélt a „túlkapásokról is”, amelyre Kemény azt mondta, „a kormány igyekezett azokat megszüntetni”. Szálasi november 25-én arról döntött, hogy a nemzetközi szerveknek és a külföldi diplomatáknak kizárólag a külügyminisztériumon keresztül van lehetősége kapcsolatot tartani a zsidókérdésről, ez pedig jócskán növelte Kemény mozgásterét. Kemény december 22-én hagyta el minisztériumával együtt a fővárost, és Szombathelyre tette át székhelyét. A hungarista kormány 1945 márciusának végén a Német Birodalom területére távozott, minisztertársaival együtt Kemény is Mattseeben került amerikai fogságba és került később vissza Magyarországra, hogy aztán a zsidó-bolsevikok kiélhessék rajta is bosszújukat.
 Szálasi Ferenc, Szöllősi Jenő, báró Kemény Gábor és Beregfy Károly a Zeneakadémia fűtetlen nagytermében megrendezett „népbírósági” tárgyaláson |
Még a zsidó származású Karsai László történész szerint is „teljesen alaptalanul” vádolták a „hevenyészve összeállított, tárgyi tévedésektől sem mentes vádiratban”. Ennek ellenére halálra ítélték. A koncepciós ítéletet 1946. március 19-én hajtották végre. A történelmi igazságtétel, a rehabilitáció a mai napig várat magára, s a „zsidó reneszánsz” rendszerében ez teljesen irreális elvárás is. De talán lesz még szebb magyar jövő.
Henney Viktor – Kuruc.info
(Felhasznált irodalom: Ujváry Gábor – Antiszemita zsidómentők?)
