(Meizler Károly:) T. Ház! A közjogi kérdést ennek a javaslatnak első fogalmazásában még úgy kaptuk meg, hogy ez a különválasztás legalább kellően dokumentáltatott, mert a kormány első fogalmazása nem engedte azt, hogy a zsidóság külön lelkisége összeszövődjék a magyar fajiság kinyilatkoztatásával. És éppen ezért a zsidóságot a választások alkalmával külön szavazólapokkal, egészen külön listára akarta szavaztatni. Az új, módosított szöveg azonban már elveti ezt az elkülönítést és e helyett egy másik megoldást keres, pedig nem az volt a hiba az első megoldásban, hogy az fajilag vagy elméletileg lett volna helytelen, hanem a gyakorlati rész volt helytelen, az tudniillik, hogy a zsidóságnak túlságosan nagy képviseletet biztosított volna a képviselőházban.

A bizottsági tárgyalások folyamán egy-két hézagpótló indítványt is tettek és most már módosítva itt áll előttünk a javaslat, amelybe egy-két megfelelő tétel is felvétetett, de ugyanekkor egész sora van az olyan irányú módosításoknak, amelyek a zsidóságnak kedveznek. Azt látjuk ugyanis, hogy ez a módosított javaslat sok tekintetben kiterjeszti, kitágítja a zsidóság fogalomkörét, egy csomó kivételt statuál, olyan kivételeket, amelyek nem mondom, hogy talán minden tekintetben kifogásolhatók, mert hiszen nagyon tiszteletreméltó kivételek is vannak a kormány módosításai között, de amely kivételek mind azzal a fikcióval dolgoznak, hogy a zsidóság legalább is formailag, külsőleg asszimilációt mutat azokban a kategóriákban, amelyeket a kormány mint kivételeket emleget. Ha azonban élünk ezzel a fikcióval, hogy igenis a zsidóság ezekben a kategóriákban – a hadviseltek, a sebesült zsidók stb. kategóriájában – asszimilálódott, akkor a kormánynak az lett volna a kötelessége, hogy olyankor, amikor jogerős bírói ítélet állapítja meg, hogy az asszimiláció nem következett be, hogy a vélelem hamis, a vélelemmel ellentétes tények vannak, indítványom szerint ilyen esetekben a kivételezésektől tekintsen el s az illetőket vegye ki a kivételek alól.

Annakidején még Bródy Ernő igen t. képviselőtársam is helyesnek tartotta ezt az indítványomat. Sajnos, a kormány ennek ellenére nem vette ezt be a törvényjavaslatba. Miről van itt szó? Arról van szó, hogy legalább az olyan zsidók részére, akik nemzet- vagy társadalomellenes bűncselekményeket követnek el, tehát, akik hadiszállításoknál spekulálnak és csalnak, akik síbolják az ország vagyonát, akik adóeltitkolást követnek el, akik izgatásban vagy lázadásban bűnösnek találtatnak és jogerősen elítéltetnek, szüntessék meg azt az anomáliát, amely azáltal keletkezik, hogy feltételezzük róluk, hogy teljesen asszimilálódtak a magyarságba.

Éppen ennyire veszedelmes kapu az a módosítás, amelyet a kormány a 17. §-hoz fűz. Ez a módosítás azt tartalmazza, hogy azt az arányszámot is, amely itt még egyáltalán nincsen lenyomva a zsidóság országos arányszámáig, mert még mindig 15 százalékot iktatunk törvénybe ezzel a törvényjavaslattal a zsidóság javára, tehát a zsidóságnak még mindig háromszor annyi joga van ebben az országban, mint a keresztény magyaroknak, – mondom, még ezt az arányszámot is felemeli ez a kivételezés azáltal, hogy a speciális munkaköröknél felhatalmazása van a kormánynak abban a tekintetben, hogy ettől a százaléktól tekintsen el és még ezen felül is alkalmazzanak zsidót. Ez nem más, mint kapunyitás a visszaéléseknek, nem más, mint alkalomadás arra, hogy ha jön egy másik kormány, az ezen a résen keresztül mindazt elpocsékolja és elfolyassa, amit ez az egész törvényjavaslat összegyűjteni akar.

Azt is bátor voltam indítványozni, hogy legalább is a névváltoztatásokat szüntessük meg, hatálytalanítsuk, érvénytelenítsük a zsidóságnál. Ha már csökkentik a zsidóságnak az anyagi befolyását, mennyivel inkább csökkenteni kellene a zsidóság jutalmazását az erkölcsiek terén. Mert miről van szó? A magyar név nem más, mint a feltételezett nemzeti érzés megjutalmazása. Mikor azonban azt látjuk, hogy minden hiába és a zsidóságnál a nemzeti érzés tekintetében igen nagy a hiány, miért nem hatunk oda s mért nem adjuk meg a lehetőséget arra, hogy legalább a Magyarországból kivándorolt, de magyar nevet felvett és ezt külföldön kompromittáló zsidótól vonassék meg a magyar név, hogy ne tegyen bennünket külföldön, más nációk előtt gyűlöletessé.

Ugyanígy kértem a kormánytól azt is, hogy az állampolgárságokat 1867-ig visszamenőleg ne csak a bűncselekményt elkövetőkkel kapcsolatosan, hanem minden tekintetben vegye revízió tárgyává, és ha méltatlan családok kapták meg a magyar állampolgárságot, azokat fosszák meg a magyar állampolgárságtól.

A további lépés a kormány részéről az kellett volna, hogy legyen, hogy a fajvédelmet erőteljesebben vigye keresztül és a fajtisztaság kérdésében hozzon törvényes intézkedéseket. Kormánypárti képviselőtársaim ebben a tekintetben ívet is köröztek, s nem tudom, hogy e követelés miért nem jelentkezik a plenumban legalább módosítás formájában. A megkeresztelkedés elé az egyházak már felállították a maguk gátjait és a katholikus egyház – nagyon bölcsen – féléven belül nem vesz fel kebelébe zsidót és még ebben az esetben is vizsgálja, vajon tényleg komoly megtérésről és nem konjunkturális megtérésről van-e szó. Az egyházaknak azonban nem lehet az a feladatuk, hogy a fajt is védjék: a fajvédelem a kormányzatnak, az államnak, a nemzetnek a feladata. Azt vártuk volna tehát, hogy ezzel az egyházi intézkedéssel párhuzamosan a kormány olyan javaslatot terjeszt a képviselőház elé, amely megtiltja a keresztények és zsidók közötti házasságokat. Ezek a vegyes házasságok az utóbbi időben igen elburjánoztak, hiszen Budapesten 1930 óta állandóan ezer felett van a keresztények és zsidók között kötött házasságok száma. Tudjuk továbbá azt is, hogy itt Budapesten minden ötödik vőlegény már zsidó menyasszonyt választ és 500 azoknak a menyasszonyoknak a száma, akik zsidó férfihoz mentek férjhez. Látjuk tehát, hogy ez a folyamat állandóan tart s a kormánynak is igen kellemetlen ez a kérdés, mert a későbbiek folyamán is állandóan vizsgálnia kell, hogy miképpen tudja ezt a hibrid faji kereszteződést megakadályozni. Mégis azt látjuk, hogy a kormány ezen a téren nem terjeszt elő törvényjavaslatot, az egyházak pedig nem tudják ezt a dolgot megakadályozni.

Igaz, hogy a zsidó sajtó próbálja a dolgot úgy feltüntetni, mintha az egyházak ellenkezéssel viseltetnének az ilyen fajvédelmi törvényhozással szemben. Ugyanaz a zsidó sajtó teszi ezt, amely régebben éppen a legperfidebb módon támadta az egyházakat, ma pedig szívesen kapaszkodna bele a reverendába és védekezés céljából a mögé bújna. Az egyház azonban e téren semmiféle ellenvetést nem tesz. Én helytelenítem, hogy egyes egyházi férfiak úgy akarják a saját liberális felfogásukat feltüntetni, mintha az az egyház álláspontja volna. Ez igen nagy tévedés. Szomorúan láttam, hogy a magát kereszténynek nevező pártnak az elnöke, alelnöke és egyik illusztris tagja hétszer egymásután Fábiánnal, Rassayval és Buchingerrel szavazott. Minket ezek az egyéni szempontok, amelyek sohasem voltak az egyház szempontjai, nem téveszthetnek meg. Mi tudva tudjuk azt, hogy Olaszországban sokkal radikálisabb fajvédelmi törvény van, (Esztergályos János: Ugyan kérem!) pedig a Quirinál sokkal közelebb van a Vatikánhoz, mint a budapesti királyi Vár, és ott az egyház mégsem emelt az ellen a radikális törvény ellen semmi gátat. Idézni voltam bátor a bizottsági tárgyalás alkalmával Gemelli pápai kamarai elnöknek, e világi katholikus tudósnak az álláspontját, aki azt mondotta, hogy Krisztus gyilkos népének természetes büntetése a diaszpóra, a szétszóródás, és ő mondotta azt is, hogy az oltár, a vér, a fegyver és a történelem elbonthatatlan egységben áll Olaszországban. Mi ismerjük és tudjuk Prohászka Ottokár felfogását ebben a kérdésben. (Esztergályos János: Az egyház sohasem terjeszthet gyűlöletet!) Gyűlöletet nem, de védelmet igenis folytathat, s valószínűleg tudja Esztergályos képviselőtársam is, hogy nemcsak az imádkozó Krisztust kell nekünk utánoznunk, de a korbácsot ragadó Krisztust is, aki kiverte a templomból a kufárokat. (Vázsonyi János: Az ma is helyes volna! – Esztergályos János: Helyes volna ma is! – Mojzes János: A kufárokat ki kell verni!)

Elnök: Kérem a képviselő urakat, szíveskedjenek a közbeszólásoktól tartózkodni! (Rajniss Ferenc közbeszól.) Most kértem a képviselő urakat, hogy szíveskedjenek a közbeszólásoktól tartózkodni, Rajniss képviselő úrtól is ezt kérem.

Meizler Károly: T. Ház! Szívesen látnánk a kormány részéről megfelelő és a fajtisztaságot védő intézkedéseket, de sajnos, ez a törvényjavaslat erre sem nyújt semmiféle lehetőséget. Félmegoldásoknak a gyűjteménye ez a javaslat, de semmi esetre sem végleges és tökéletes megoldás.

Sokszor hallottuk emlegetni a baloldali padsorokból azt, hogy ez a törvényjavaslat embertelen és kommunisztikus, (Esztergályos János: Úgy van!) vérengző, amely a zsidóságot lehetetlenné teszi, megélhetésében, egzisztenciájában tönkreteszi.

Mondhatja valaki, hogy ez talán túlzás. Dehogy, ez nem túlzás, csak nem igaz. Ez a helyzet, mert nézzünk végig, hogy milyen további anyagi, jövedelmi vagy állásbeli lehetőségek állnak ma is a zsidóság rendelkezésére? Méltóztassék megnézni, vajon például az iparengedélyeket megszaporítja-e ez a törvényjavaslat? Meggátolja-e, hogy a kereskedő kereskedő lehessen, az iparos iparos lehessen? Aki idáig iparos vagy kereskedő volt, attól a törvényjavaslat nem veszi el ezt a lehetőséget, távolról sem. (Esztergályos János: Csak majd a jövőben nem adnak iparengedélyeket!) 216.000 önálló iparos van az országban. Ezek közül 24.000 volt a zsidó, tehát 12 százalék, de nem egyformán oszlott meg az egyes foglalkozási ágak között. A kőmíveseknél, az ácsmestereknél, ahol komoly munka van, természetesen 1-2 százalék volt az arányszám, viszont a szállodásoknál, vendéglősöknél és a pékmestereknél 22 százalék volt az arányszám. A törvényjavaslat eredménye tehát csak az lesz, hogy a zsidóság arányosan fog eloszlani az egyes iparágakban, a másik pedig az, hogy majd valami területi kiegyenlítődés fog bekövetkezni. Budapesten ugyanis 100.000 önálló iparos van. Ez 30 százaléka az itt élő iparosoknak. Vidéken nem ilyen nagy a zsidóság arányszáma, tehát majd a vidékre fognak többen elköltözködni, ami nem jelenti azt, hogy egzisztenciájukban tönkre vannak téve, – távolról sem – csupán arányos elhelyezkedést fog a törvény biztosítani. Azután itt Budapesten 30 százalék az iparágakban a zsidók aranyszáma. Ha évente 3 százalék kihalásra számítunk, akkor pontosan 25 év múlva hajtják végre a törvényt, szóval 25 év múlva érünk el oda, hogy több lehetőség nyíljék a keresztény iparosok és kereskedők számára. Most akarunk mi változást, vagy 25 év múlva akarunk változást? A mi tömegeink odakint dörömbölnek a parlament kapuján, radikális változást akarnak a saját sorsukban és mi itt ígéretet, váltót adunk nekik, hogy majd 25 év múlva a ti sorsotokon is segítünk egy kissé.

T. Ház! Tessék megnézni, hogy mennyi lehetőséget nyújt még a továbbiakban ez a törvényjavaslat a zsidóknak. A  zsidó betársulásának, a strohmann-rendszernek ezer módja van és így igenis indíthat még vállalatot zsidó. Egy strohmann iparengedélyével és a saját pénzével ezer módon megtalálhatja a maga érvényesülését. Kérdezheti valaki, hogy mi ebben a törvényben tehát a változás. Az, hogy keresztény ember kap csak ezután iparengedélyt? Ezzel még adunk egzisztenciát a keresztény embernek? Dehogy! Iparengedélyből éppen úgy nem lehet megélni, mint egy hold pusztán adott földből, ahhoz tőke, szaktudás és sok minden más kell.

Tudnunk kell azt, hogy az ilyen gyors ütemben átképzett iparos- vagy kereskedőember sohasem fog tudni igazi konkurenciát jelenteni a zsidók számára, mert a zsidóknak hallatlan összeköttetéseik, pénzforrásaik, kölcsöneik stb. nagy lehetőséget nyújtanak arra, hogy minden konkurenciát letörhessenek. Nemcsak nem segít tehát ez a törvény ma, hanem még arra is lehetőséget ad, hogy a zsidók új kereskedéseket nyithassanak és új iparvállalatokat alapíthassanak, mivel ezt csak ott korlátozza a törvény, ahol már 6% a zsidóság. Mivel pedig egyes helyeken nincs meg a 6%, így tehát módot ad a törvény arra, hogy új iparengedélyeket kaphassanak a zsidók. Egyelőre élni is fognak ezzel a joggal és egész biztos, hogy a törvényjavaslat értelmében szaporodni fog az önálló zsidó ipari és kereskedői exisztenciák száma. (Esztergályos János: Csak legyen, aki adjon nekik iparengedélyt!)

T. Ház! Kérdem, hozzányúl ez a törvényjavaslat komolyan a már meglévő moziengedélyekhez? Nem! Öt évig prolongálja a jelen helyzetet, pedig Budapesten 17 mozi van zsidó kézben, 49 pedig társas viszonyban. Éppen a legnagyobb mozik vannak zsidó kézben.

Mi a helyzet az orvosoknál? Az 54,5% zsidóság továbbra is megmarad a magánorvosok között, úgy, mint az ügyvédek körében a 49,2%. Egyetlenegy percentet sem vesz el ez a törvényjavaslat.

És kérdem, vajon milyen mértékben nyúl a zsidó földbirtokhoz a törvényjavaslat? Olyan mértékben-e, mint az olasz vagy a német törvény? Távolról sem. Olaszországban még a nagyobb iparvállalatok telkeit is elveszik a zsidótól. Igaz, hogy nálunk módot ad a javaslat arra, hogy birtokpolitikai célokra a zsidók földjét igénybe lehet venni, azonban a javaslat erre csak módot ad, de nem rendeli el ezt imperatíve. A kormány végrehajtásától függ majd ez, hogy ezzel a lehetőséggel él-e. Sajnos, el tudok képzelni olyan kormányt, amely ezzel a törvény adta lehetőséggel nem fog majd élni.

Tovább megyek. Nemcsak hogy ilyen lagymatag intézkedések vannak a már meglévő zsidó birtokokra vonatkozólag, de a javaslat szerint új birtokot is szerezhet a zsidó árverésen, vagy pedig árverés hatályával magánkézből kormányengedéllyel. Nem látom be, hogy ezt a kormányengedélyt egy liberális kormány nem osztogathatná-e túlságosan bőkezűen a zsidóság számára.

Kérdezem az igen t. miniszterelnök úrtól, vajon mi lesz a zsidó bérletekkel? Rengeteg magyar ember birtokát bérli ma zsidó bérlő. (Füssy Kálmán: Még egyházi vagyont is.) Úgy van, még egyházi vagyont is bérelnek. Hát hozzányúl ez a javaslat a zsidó bérletekhez? Nem! Pedig jelenleg az ezer holdon aluli bérlőik közt 38% zsidó van, az ezer holdon felüli bérlők közt 42%. Nem lehet tehát sírni és panaszkodni, hogy itt minden zsidó exisztenciát tönkretesznek. Dehogy, hiszen még a földet is kezükben hagyjuk igen nagy arányszámban. Ezért mondjuk mi azt, hogy kezdetleges és primitív a kormánynak ez a javaslata.

T. Ház! Tovább megyek és azt kérdezem, vajon a budapesti bérházakat elveszi-e a kormány? A budapesti bérházak jövedelmének 45%-a a zsidók pénztárcáiba ömlik bele. Méltóztassék megmondani, Esztergályos igen t. képviselőtársam, vajon talál-e ebben a javaslatban olyan intézkedést, hogy a 45% bérjövedelem helyett ezentúl csak 43%-ot kaphat a zsidóság? Ugyebár nem? Hol van tehát annak a sok siránkozásnak az alapja, amelyet a törvényjavaslat miatt zsidóvédő képviselőtársainktól hallunk? (Esztergályos János: Megvehetik a keresztények is a házakat!) Ha volna pénzük hozzá, de nincs! (Esztergályos János: Adjon az állam!)

Elnök: Kérem Esztergályos képviselő urat, szíveskedjék megjegyzéseit majd beszéde során elmondani, úgyis most fog sorra kerülni. (Esztergályos János: Köszönöm szépen!)

Kapcsolódó: A II. zsidótörvény tárgyalása az országgyűlés képviselőházában (1. rész)