8. Hogy miért szerepelnek az auschwitzi tábor nyilvánosságra került halottas könyveiben aggok és csecsemők nevei, arra nézve Ungváry többek közt azt válaszolja, hogy azért, mert „a zsidó foglyok egy részét …életben hagyták álorvosi kísérletek céljaira, köztük csecsemőket és aggastyánokat is”. Ungváry úr, a szemtanúk finoman szólva is kétes hitelességű, sok esetben az elmebaj határát súroló beszámolóin kívül írásos dokumentumokkal is alá tudjuk támasztani az Auschwitzban zajló orvosi kísérletek tényét? Az ördögi gonoszságúnak lefestett Mengeléről magam is írtam egy cikket, azonban jó lenne, ha Ungváry ebben a kérdésben is tartaná magát az írásában más helyen kifejtett alapelvhez, mely szerint: „Ezeket a kérdéseket akkor lehet eldönteni, ha más forrásokat is használunk, valamint ellenőrizzük az állítás technikai lehetőségét”. Így igaz.

9. A hivatalos holokauszt-történészek szerint Auschwitzba 1,1-1,3 millió személyt deportáltak, akik közül a lágerben csak 400 207 foglyot regisztráltak. Mi lett a maradékkal? – kérdezi Ungváry Krisztián. Igen, ez most a legfrissebb adat: az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeumának weboldalán olvasható, hogy 1,1 millió zsidót és 200 ezer nem zsidót deportáltak Auschwitzba. Összesen 1,1 millió embert végeztek volna ki, akik között 960 ezer lett volna a zsidók száma. (Egyébként, mint közismert, évtizedeken át azt hirdették, hogy 4 millió foglyot gázosítottak el Auschwitzban. Hogy azután a tífuszjárvány és más betegségek következtében, illetve természetes okokból elhunyt foglyokat is a „meggyilkolt”, netán az „elgázosított” személyek között tartják-e számon, nem lehet tudni. A hivatalos holokauszt-történészek és -propagandisták hallani sem akarnak az Auschwitzban és más lágerekben tomboló járványokról, mivel ők a betegségek miatt elhunyt lágerlakókat is „elgázosítottnak” szeretnék elkönyvelni.) Az auschwitzi láger halálozási könyvei (melyek ugyan nincsenek meg maradéktalanul, de a meglévők segítségével hozzávetőleges pontossággal elvégezhetjük a becslést) alapján kijelenthetjük: a láger működésének ideje alatt a nyilvántartott foglyok közül 160-170 ezer ember vesztette életét. (Természetesen a halál oka egyetlen esetben sem „elgázosítás”.) A hivatalos holokauszt-történészek véleménye szerint azt az 1,1 millió foglyot, akiket a az úgynevezett gázkamrákban gyilkoltak meg, sohasem regisztrálták Auschwitzban. Erre az állításra azonban semmiféle írásos bizonyíték nincs. Ezzel szemben viszont számtalan dokumentummal lehet alátámasztani, hogy a lágerbe érkezett, de ott nem regisztrált foglyokat továbbszállították más táborokba. (Lásd: Thomas Kues: Bizonyítékok „elgázosított” zsidók jelenlétére a keleti területeken itt,  valamint ezt, továbbá ezt.)

Az Auschwitzi Központi Építésvezetőség iratai közül legalább 90 ezer dokumentum maradt meg, melyek megtalálhatók a Moszkvai Szövetségi Állami Levéltárban. De egyetlen egy irat sem tesz a leghalványabb utalást gázkamrában történő tömeggyilkosságokra.

10. Hogy én „riogatnám” az olvasókat azzal a kijelentésemmel, mely szerint a „halottaskönyvek egy részét ma is titokban tartják”? Talán ettől nem rémült halálra senki. Mindamellett a „nem hozták nyilvánosságra” és a „titokban tartják” kifejezések közt nincs sok különbség, habár elismerem, az utóbbi némiképpen hatásvadász. De találó, hiszen jogos a kérdés: miért nem hozzák az összes halottaskönyvet nyilvánosságra? (És vajon miért rejtegették azokat a '90-es évek közepéig?)

11. Ungváry egy újabb meglepő állítással gazdagítja a holokauszt historiográfiáját: „A munkaképteleneknek két kategóriája volt: azok, akiknek helyrehozatala nem érte meg a ráfordítást, valamint azok, akiket csekélyebbnek tűnő munkaképtelenségük miatt orvosi kezelésben részesítettek.” Kérném Ungváryt, mutassa be a „felfedezését” alátámasztó dokumentumot! Eddig ugyanis a holokausztozók azt hirdették, hogy a gaz Mengele korbáccsal a kezében ott állt az auschwitzi „rámpán”, és ott helyben, a foglyok megérkezésekor eldöntötte, ki alkalmas munkára, és ki megy a gázkamrába. De most kiderül, hogy valójában volt egy harmadik kategória is: azok az emberek, akik csak egy kicsit voltak munkaképtelenek. Vagy úgy kell ezt elképzelni, hogy nem az elhíresült „rámpán”, hanem később szelektálták ki a „kicsit munkaképteleneket”, akiket a kórházban kezeltek, aki pedig teljesen munkaképtelenné vált, azt legott küldték is a gázkamrába? Valamilyen írásos bizonyítékot fel tudna mutatni állításai alátámasztására Ungváry úr?

12. Ungváry a megsemmisítés bizonyítékaira vonatkozó kérdésemre válaszul megemlíti a „több százezer túlélőt”, akik saját szemükkel látták, mi történt a lágerekben. A Háárec című izraeli napilap angol nyelvű kiadása 2004. április 18-án arról írt, hogy jelenleg 687.000 azoknak a zsidó származású személyeknek a száma, akik valamelyik német megszállás alatt álló országban – netán koncentrációs táborban - éltek a háború alatt, és még most is életben vannak. Ebből viszont az következik, hogy 1945-ben nem több százezer, hanem esetleg több millió is lehetett a „holokauszt-túlélők” száma. (Tény persze, hogy azért nem minden zsidó került koncentrációs táborba.) De vajon mennyire tekinthetők megbízható „forrásoknak” a németeket érthető okokból gyűlölő zsidó túlélők fantasztikus elemekben bővelkedő beszámolói, valamint az elfogott német katonák, SS-őrök, nemzetiszocialista politikusok kínzással, zsarolással, megfélemlítéssel kicsikart vallomásai? Korábbi írásomban is utaltam rá, hogy a Kuruc.info szép kis holomese-gyűjteménnyel rendelkezik. A nemzetiszocialista vezetők, a német katonák vallomásaira (az egyik koronatanú, Rudolf Höss kijelentéseit, mint kiderült, maga Ungváry sem hiszi már el) történelmet építeni pedig éppen olyan, mintha valaki Mindszenty József vagy Rajk László, netán a kommunista uralom alatt lefolytatott koncepciós perek más vádlottjainak beismerő vallomásai alapján akarná megírni a kommunista hatalomátvétel történetét Magyarországon. Viszont feszült érdeklődéssel várom, hogy mutassa be a „náci politikai elit és az SS vonatkozó irattárában” fellelhető azon dokumentumokat, amelyek bizonyítanák az előre eltervezett megsemmisítő program létét vagy akár csak az elgázosítások tényét! Ön azt állítja, léteznek ezek az iratok, kérném tehát, Ungváry úr, ne késlekedjen, tárja a nyilvánosság elé a felfedezéseit!

13. Egyáltalán nem kellene jelentéktelennek beállítani azt a kérdést, hogy „mekkora lyuk volt a gázkamrán”, ahol a Ciklon B-t beszórták, és nem kellene lényegtelennek tekinteni az állítólagos „megsemmisítés” más technikai részletkérdéseit. Persze ha továbbra is hinni akarunk a mesékben és a mítoszban, akkor valóban nem érdekesek az ilyesfajta „apróságok”. De ha szeretnénk pontosan megtudni, mi történt a zsidókkal a koncentrációs táborokban a második világháború idején, akkor viszont alaposan tanulmányoznunk kell az állítólagos „megsemmisítés” folyamatának technikai részleteit.

14. Ami Ungvárynak a Katynra történő utalását illeti („Katyn esetében sincs forrás minden egyes részletre, ettől azonban még elhisszük, hogy megtörtént…”), azt kell hogy mondjam, Ön alighanem súlyos tévedésben van. Nincsen tisztában ugyanis azzal, hogy amikor a németek 1943-ban a sok ezer kivégzett lengyel katona holttestére bukkantak Katyn közelében, különböző országokból hívtak szakértőket (sőt, újságírókat is) a helyszínre, és alaposan megvizsgálták a tömegsírt éppúgy, mint a holttesteket és a bűncselekmény körülményeit. Később egy roppant részletes jelentést állítottak össze a katyni vérengzésről, törvényszéki orvosi szakértők közreműködésével (Amtliches Material zum Massenmord von Katyn, Berlin 1943.). Ugyanilyen részletes vizsgálatokat végeztek a németek, miután Winnitza mellett felfedeztek egy tömegsírt, melyben több mint 8.000 ukrán holtteste feküdt, akiket a bolsevikok gyilkoltak meg még az orosz-német háború kirobbanása előtt (Amtliches Material zum Massenmord von Winniza, Berlin 1944.) Ungváry úr, ismer-e hasonló tudományos alapossággal megírt törvényszéki orvosi jelentéseket, amelyeket a szovjetek vagy a nyugati szövetségeseik készítettek akár a keleti fronton, akár az egykori „haláltáborok” helyén felfedezett tömegsírok feltárása nyomán? (A közvetlenül a háború után elvégzett hevenyészett vizsgálatok nyomán született krakkói jelentés, illetve az úgynevezett Hydrocorp-jelentés egyáltalán nem bizonyítja az előre eltervezett tömeges megsemmisítések tényét. Egyetlen egy komoly törvényszéki orvosi vizsgálatot sem végeztek el, melynek során megállapították volna, hogy bárki is elgázosítás következtében hunyt volna el.) Nem különös, hogy a világtörténelem „legnagyobb bűntettének” esetében elmulasztották a „gyilkos fegyver” – a „gázkamrák” – az áldozatok, valamint a „tömeggyilkosság” lefolyásának az alapos vizsgálatát?

15. Ungvárynak az állítása, mely szerint én „nem tudok különbséget tenni a források között”, megalapozatlan, hiszen mást sem teszek hosszú ideje, mint hogy felhívom a figyelmet: nem lehet pusztán a nyilvánvalóan elfogult zsidó szemtanúk, továbbá a megkínzott és megfélemlített német katonák és politikusok vallomásai alapján megírni a hiteles holokauszt-történetet. A tárgyi bizonyítékok és leletek (jelen esetben a gázkamrák és a tömegsírok), valamint az írásos dokumentumok sokkal fontosabb történelmi források, mint a „visszaemlékezők” szubjektív elemekkel telített beszámolói. De ebben a kérdésben, úgy látom, nincsen vita köztünk, mert, mint Ungváry írja: „Történelmi tények igazolására azonban minden forrást kritikával kell kezelni. Különösen így van ez olyanok esetében, akik maguk is szenvedő alanyai annak, amiről beszámolnak… Ezeket a kérdéseket azonban akkor lehet eldönteni, ha más forrásokat is használunk, valamint ellenőrizzük az állítás technikai lehetőségét.” Ungváry úr, teljesen egyetértek Önnel! Amit kifejtett, pontosan megegyezik a revizionista történészek hitvallásával.

16. Ungváry nehezményezi, hogy idéztem a Wikipédia szócikkét, mely szerint „Auschwitzban napi 20 ezer személyt gázosítottak el”. Ugyanis Ungváry úgy véli, a 20 ezres szám „nem a naponta elgázosítottak száma, hanem az elméletileg elgázosíthatóké, melyet egy alkalommal sem értek el”. A Wikipédia szócikke a következőképpen szól: „…ezeket az embereket Birkenauba küldték, ahol naponta több mint 20 000 embert lehetett elgázosítani”. Való igaz, ez elméleti lehetőség; de kérdem én, ha ennyi embert el lehetett volna gázosítani a birkenaui krematóriumokban (nem lehetett egyébként), akkor miért végeztek ki jóval kevesebbet, ha egyszer a németek célja tényleg az európai zsidóság teljes megsemmisítése volt? Hogyan működött az „iparilag megtervezett népirtás” „ördögi” gépezete, ha ennyire nem voltak képesek kihasználni a meglévő „gyilkoló kapacitást”? Ha erre Ungváry netán azt válaszolná, hogy hiányzott a halottak elégetéséhez szükséges koksz, vagy pedig a krematóriumok kemencéi nem bírták a terhelést (azt nyilván nem fogja mondani, holott nyilvánvaló, hogy a gázkamrákban sem lehetett ennyi embert megölni, hiszen a kamrák kiszellőztetése, a halottak elszállítása, majd elhamvasztása egy-egy elgázosítás után több napot is igénybe vehetett), akkor a válaszom az, hogy még elméletileg sem lehetett volna naponta 20 ezer embert elgázosítani Auschwitzban.

17. Ungváry – osztva a hivatalos holokauszt-történészek álláspontját – úgy véli, hogy azért építették a krematóriumokat Auschwitzban, „mert a „munka általi megsemmisítés” kapcsán is el kellett hamvasztani a munkaképteleneket, valamint kellett valamit azokkal is tenni, akik eleve munkaképtelenek voltak, és ez a transzportok átlag 60%-ára volt igaz.” Mindez azonban semmi több, mint puszta feltételezés, melyet egyetlen írásos dokumentummal sem lehet alátámasztani. A revizionisták szerint a négy új birkenaui krematórium megépítésére azért volt szükség, mert Heinrich Himmler 1942. július 17-én és 18-án tett auschwitzi látogatásakor parancsot adott arra, hogy a tábor befogadóképességét az eredetileg tervezett 120 ezer fő helyett 200 ezer főre növeljék. (Erre nézve lásd Karl Bischoffnak, az Auschwitzi Központi Építésvezetőség főnökének levelét az SS Gazdasági és Adminisztratív Főcsoportfőnökségének 1942. aug. 3. és aug. 27. Moszkvai Szövetségi Állami Levéltár, 701-108-32, p. 37. és 41. Ekkor a táborban egyébként 32 ezer fogoly tartózkodott.) A másik ok pedig, ami miatt az új krematóriumok építése halaszthatatlanná vált, az volt, hogy 1942. júliusában súlyos tífuszjárvány tört ki a táborban, melynek következményeképp napi átlagban 270 ember vesztette életét augusztus hónapban. A birkenaui krematóriumok építéséről a döntést augusztus 19-én hozták meg. Várható volt ugyanis, hogy a jelentősen nagyobb létszámban a táborba érkező foglyok között – főleg, ha tífuszjárvány tombol – erőteljesen növekedni fog az elhalálozások száma.

18. Köszönöm, Ungváry úr, hogy hajlandó lenne nekem kutatási ajánlást adni, melynek segítségével kutatási munkát folytathatnék bizonyos levéltárakban. Ha majd lesz módom a holokausztról szóló nagymonográfia megírására (amiben sajnos kételkedem), akkor majd élni fogok a felajánlott lehetőséggel.