(…)

Elnök: Az igazságügy-miniszter úr kíván szólni.

[Dr. Radocsay László (Tapolca–Balatonfüred, Magyar Élet Pártja) 1878-ban született a Torontál vármegyei Istvánföldén. Római katolikus, nős, igazságügy-miniszter. A középiskolát a nagybecskereki piarista gimnáziumban végezte, egyetemi tanulmányait pedig a budapesti tudományegyetemen, ahol jogtudományi oklevelet szerzett. Utána Temesvárott ügyvédjelöltösködött, majd Budapesten ügyvédi vizsgát tett s nyomban utána ügyvédi irodát nyitott Temesvárott, ahol két évig folytatott ügyvédi gyakorlatot. Ezalatt az idő alatt Temesvár szabad királyi városnál mint vármegyei tiszteletbeli alügyész aktív ügyészi munkát végzett, s mind a vármegye, mind a város közéletében is tevékeny szerepet vitt. 1914-ben Temesvár főjegyzőjévé választották meg, de a háború kitörésékor mint tartalékos tüzérhadnagy bevonult. Másfél évi harctéri szolgálat után a város azonban felmentette a katonai szolgálat alól, s hazahívták szolgálattételre. Az összeomlás után mint beosztott főjegyző a Közélelmezési Minisztériumban dolgozott, amikor pedig felállították az Országos Központi Hitelszövetkezethez tartozó körzeti hitelszövetkezeteket, őt Kecskemétre hívták meg a Duna–Tiszaközi körzeti hitelszövetkezet vezetésére. Tíz évig vezette ezt az intézetet, s eközben a Mezőgazdasági Kamara választmányában, valamint közgazdasági, jogi és pénzügyi szakosztályaiban fejtett ki tevékenységet. Itt végzett munkájának elismeréséül a kormányzó 1939-ben gazdasági főtanácsossá nevezte ki. 1934 júniusában Komárom–Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegye főispánja lett, 1935 szeptemberében pedig régi főispáni megbízatásának meghagyása mellett Győr, Moson, Pozsony közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegye és Győr szabad királyi város főispánjává is kinevezték. Az utóbbi tisztségét 1936. november 17-ig viselte, ettől az időtől ismét Komárom–Esztergom vármegye főispánja volt. Ebben az állásában a Felvidék visszacsatolásáig, 1938. december 22-ig működött, amikor a Kormányzó Esztergom vármegye főispánjává nevezte ki s ebben az állásában teljesített szolgálatot 1939. november 8-ig, igazságügy-miniszterré történt kinevezéséig. A tapolca–balatonfüredi választókerület néhai Darányi Kálmán halála után időközi választáson választotta meg több ezer szótöbbséggel.]

Radocsay László igazságügy-miniszter: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Egy nagy jelentőségű elvi vita körülbelül a vége felé közeledik. Méltóztassék nekem megengedni, hogy az elhangzott felszólalásokra válaszoljak. (Halljuk! Halljuk!) (…)

Igen t. Képviselőház! Ebben a kérdésben ne méltóztassék más szempontot keresni senkinek sem, mint tisztán azt, hogy mennyire fogja ez a 9. § előmozdítani azt a célt, amelyre az egész javaslat törekszik, hogy tudniillik a magyar fajtát, a magyar fajtának boldogulását, a magyar fajtának jobb jövendőjét hogyan tudja biztosítani. Nagyon sokszor merült fel ez ellen a paragrafus ellen, illetőleg a javaslatnak ez ellen a része ellen az a kifogás, hogy egy kicsit egyoldalúan kívánja rendezni a zsidók és nemzsidók közötti vérkeveredés kérdését, amennyiben tisztán csak a házasság folytán való vérkeveredését óhajtja megnehezíteni, ellenben egy szót sem beszél a házasságon kívüli vérkeveredésről.

Mielőtt erre rátérnék, rá kell mutatnom valamire, amit sohasem szabad figyelmen kívül hagyni. (Halljuk! Halljuk!) Amikor a zsidókérdést bíráljuk, nem azt kell elsősorban néznünk, hogy akár tudományos fajbiológiai, akár gyakorlati alapon a vérkeveredés mint olyan, micsoda bajokat okozhat, hanem azt kell vizsgálnunk, hogy az ilyen vérkeveredéssel kapcsolatos társadalmi vonatkozású kérdéseknek mi a jelentőségük. Ha pedig ebből a szempontból nézem a kérdést, akkor kétségtelen, hogy a házasságon belül való vérkeveredés az, amely veszedelmesebb. (Úgy tan! Úgy van! jobbfelől.) Én mindig ki szoktam hangsúlyozni azt, hogy amikor egy nemzetnek az erejét, egy nemzetnek a nagyságát akarjuk megállapítani, akkor nem szabad mértékül egyedül az anyagi vonatkozású kérdéseket vennünk és nem egyedül egy nemzet népességének száma vagy annak az országnak a területe, amelyen az a nemzet lakik, amelyen az a nemzet elhelyezkedett, vagy akár a népesség vagyoni jóléte az a kritérium, amelynek alapján egy nemzet nagyságát és erejét megállapítjuk, hanem sokkal inkább – nem mondom, hogy ezek is nem járulnak hozzá, mert ezek is hozzájárulnak, de ezeken felül sokkal inkább – bizonyos erkölcsi erők azok, amelyek együttesen a nemzet lelkét adják. (Úgy van! Úgy van! – Taps jobbfelől és középen.) Minden olyan befolyás, amely a nemzet lelkére hat, sokkal jelentősebb, mint azok a befolyások, amelyek a nemzet anyagi létére vonatkoznak, (Úgy van! Úgy van! – Taps a jobboldalon és a középen. – Maróthy Károly: Több a házasságon kívül született zsidó-keverék!)

Ha ebből a szempontból nézem a kérdést, akkor kétségtelen, hogy elsősorban és sürgősen a zsidók és nemzsidók közötti házasságkötés folytán való vérkeveredés eltiltására kell gondolnunk. Miért, t. Képviselőház? Ha ez a vérkeveredés házasságon kívül történik, nem mondom, hogy ez jó, sőt azt sem mondom, hogy nem kell ezt is szabályozni, de mégis, ha házasságon kívül történik a vérkeveredés, annak sokkal kisebb befolyása van a nemzeti lélek alakítására, mint a zsidók és nemzsidók közötti házasság folytán való vérkeveredésnek. (Mozgás a szélsőbaloldalon.)

Ezek a házasságok tették lehetővé, hogy az a bizonyos zsidóság, amely Balás Károly igen t. képviselőtársamnak szerintem is helyes megállapítása szerint mindig a társadalmi piramis csúcsa felé törekszik, be tudott férkőzni azokba a társadalmi rétegekbe, amelyeknek lelkivilágát és szellemiségét azután befolyásolta, áthatotta (Úgy van! Úgy van! jobbfelől.), éspedig állapítsuk meg, hogy nemzeti szempontból nem kedvező irányban befolyásolta és alakította át. (Úgy van! Úgy van! jobbfelől és a középen.) Hiszen ezért általános és már minden párt részéről elhangzott az a megállapítás, hogy az asszimilációs kísérlet, amely 1894-ben, illetve 1895-ben a törvény végrehajtása óta megindult, nem vezetett eredményre. (Úgy van! Úgy van! – Pintér Béla: Sőt káros volt!) Éppen ezért ez a befolyás, amelyet a zsidóság így a családok révén különösen a közép- és felsőosztályok lelkiségére gyakorolt, a nagyobb veszedelem (Úgy van! Úgy van! Taps jobbfelől és a középen.), sokkal nagyobb veszedelem, mint például a zsidók gazdasági térfoglalása. (Maróthy Károly: Azért a cselédlányokat is csak védjük meg! – Elnök csenget.) Arra is rá fogok térni, méltóztassék nekem egy kis türelmet szentelni. Ezt akarom kivizsgálni és kielemezni, hogy megállapítsam, hogy éppen a házassági tilalom a fontos ebből a szempontból. Mert méltóztassanak csak visszagondolni egy nem is olyan nagyon régi időre, a múlt század végére, vagy ennek a századnak az elejére, egészen a világháború befejezéséig, nem lett-e valósággal divattá, bizonyos felsőbb és középosztálybeli körökben mindaz, amit ez a bizonyos zsidó szellemiség prezentált? (Úgy van! a jobboldalon.) Méltóztassék megnézni a színházat, a mozit, a zenét stb., és azt a bizonyos, minden régi magyar és nekünk kedves tradicionális tulajdonságunkat kigúnyoló irodalmat (Úgy van! Úgy van! Taps a jobboldalon és a közepén.), amely abban kulminált, hogy igyekezett lehetőleg mindent, ami magyar, úgy tüntetni fel, mintha maradi volna, mintha ennek a modernséghez semmi köze se volna, mintha visszafejlődést jelentene az európai fejlődéssel szemben. Elértük azt, hogy úri családokból származó leányok szinte szégyellték volna magukat, ha nem tudtak volna legalább 235 elmés zsidó aforizmát elmondani, (Úgy van! Úgy van! Taps a jobboldalon.). Azt mondották, nagy ez a kultúra, ez a modernség és a magasabb haladás. Itt van az a veszedelem, amely ellen védekeznünk kell! (Meskó Zoltán: Úgy van! Bepiszkították a nyelvünket!) A védekezésnek egyik – hangsúlyozom – kényszerű eszköze ez a házassági tilalom, amelyet létesíteni kívánunk. (Úgy van! jobbfelől.)

Amikor ezt kihangsúlyozom, akkor ezzel válaszolni kívánok már azoknak a t. képviselőtársaimnak is, akik az egyház és általában a keresztény vallások szempontjából emeltek bizonyos elvi aggályokat, ezeket az elvi aggályokat én száz százalékig megértem. Természetesén nem is várhattunk volna egyéb felszólalást egyházi férfiak részéről, mint amelyet itt elmondottak. Elvi deklarációkat tettek. Én ezeket az elvi deklarációkat igen érthetőknek találom. Sok tekintetben magam is skrupulizáltam, hogy meddig mehetek el a lelkiismereti felelősség vállalásában, de nyugodtan állítom, hogy amikor végre mégis arra a megállapításra jutottam, hogy elkerülhetetlen szükségesség a nemzet szempontjából, az előbb említett nemzeti lélek szempontjából ennek a házassági tilalomnak a létesítése (Úgy van! a jobboldalon.), akkor azt mondottam magamban: azt hiszem, a jó Isten rendelte, hogy itt, a Kárpátok medencéjében telepedjék le a magyar (Úgy van! Úgy van! Élénk taps a jobboldalon.), ha pedig ez a Mindenható rendelése, akkor nekünk kötelességünk, emberi és isteni jogon is, ennek a nemzetnek erejét megvédeni minden olyan akár külső, akár belső támadással szemben, amely ennek a nemzetnek nemcsak anyagi létét, hanem főleg és elsősorban lelkét veszélyezteti. (Élénk taps. – Egy hang a szélsőbaloldalon: Madagaszkárba a zsidókkal! – Maróthy Károly: A gettóba! – Egy hang jobbfelől: Minden körülmények között!)

Vannak és voltak azután felszólalt képviselőtársaim között olyanok, akik – nagyon helyesen – főleg a félvér kérdés alapos kivizsgálását tartották szükségesnek. Ezt én a magam részéről nagyon helyeslem és készséggel benne vagyok abban, hogy ezt a kérdést a javaslat egyes rendelkezéseinek vagy legalább egy rendelkezésének a részbeni módosításával akként vizsgáljuk ki, hogy nagyobb megnyugvást keltsen az elintézés módja. (Egy hang jobbfelől: Jó a javaslat!)

Bátor vagyok itt egyfelől rámutatni Paál Árpád igen t. képviselőtársam beszédére, aki nagyon helyesen fejtette ki, hogy nemcsak biológiai, hanem lelki tényezők is alakítják az embernek és valamely népnek a tulajdonságait is (vitéz Makray Lajos: Elsősorban!) és hangsúlyozta, hogy a kereszténységnek tehát feltétlenül van átalakító hatása. Itt most csak közbevetőleg említem meg, hogy egyes képviselőtársaim részéről az a kifogás, vagy észrevétel emeltetett ez ellen a javaslat ellen, hogy ismét összezavarja a faj és a felekezet kérdését. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Igen!) Bocsánatot kérek, ezt azután igazán nem teszi! Ez a javaslat kizárólag faji alapon állapítja meg a zsidó fogalmát (Élénk taps a jobboldalon.), természetes azonban, hogy valamilyen vonatkozásban ebben a faji fogalom-meghatározásban is benne van a vallás, mert másként soha és sehol nem lehet megállapítani, hogy ki zsidó. Azt mondja tudniillik a javaslat, hogy zsidónak tekintendő – már tudniillik a jelen szakasznak, tehát ennek a törvénynek alkalmazása szempontjából – az, akinek legalább két nagyszülője az izraelita hitfelekezet tagjaként született.

Ennek a keresését nem lehet mellőzni, mert hiszen nagyon jól méltóztatnak tudni, hogy 1895 előtt, csekély kivételektől eltekintve, nálunk Magyarországon a zsidó faj és az izraelita vallás majdnem száz százalékig fedte egymást, (Meskó Zoltán: Ezt mondottuk mi is, amikor elítéltek bennünket!) De nem is lehet más kritériumot találni a zsidóság fogalmának megállapítására, mint ezt a leszármazást, hiszen éppen az, hogy e leszármazás alapján akarjuk a fogalmat megállapítani, mutatja, hogy faji alapon áll a javaslat. De ha nem így fejezném ki, hogy akinek a nagyszülei az izraelita hitfelekezetnek tagjai voltak, akkor abba a circulus vitiosusba esnék, hogy azt kellene mondanom, zsidó az, akinek a nagyszülei zsidók voltak. Ez pedig abszurdum volna. (Maróthy Károly: Ez rendben van!)

Ez a meghatározás tehát rendben van. Méltóztatik ezt elismerni. Más vonatkozásban pedig nincs összekeverve a faj és a felekezet kérdése, csak elismeri a javaslat azt, amit Paál Árpád igen t. képviselőtársam helyesen fejtett ki, hogy igenis van a kereszténységnek befolyása a lélek alakítására, és ez nem mellőzhető akkor, amikor nem arról van szó, hogy egy százszázalékos zsidó keresztény-e vagy nem keresztény, hanem arról van szó, hogy a félvért milyen kategóriába helyezzük. Ez a félvérkérdés, amely tulajdonképpen a punctum saliense ennek az egész paragrafusnak. Nagyon helyeslem azoknak a képviselőtársaimnak a felfogását, akik azt mondották, – és ezek közt Paál Árpád t. képviselőtársam fejtette ki első helyen ezt a kérdést így – hogy nem lehet figyelmen kívül hagynunk azt a történeti folyamatot, amely 1895-től mostanáig eltelt. Lehetetlen volna figyelmen kívül hagynunk, hogy ez alatt az idő alatt mintegy 40.000 vegyesházasság jött létre és ebből a 40.000 vegyesházasságból származott bizonyos számú ember. Nem mondok határozott számot. Lehet, hogy 200.000, mint képviselőtársam mondotta (Egy hang a jobboldalon: Szó sincs róla! – Maróthy Károly: De igen!), de lehet, hogy kevesebb. Elég az hozzá, hagy ezekből a vegyesházasságokból származtak a félvérek. Ez kétségtelen. Ha a félvér fogalmát a szó legszorosabb értelmében nézzük, akkor ez természetesen annyit jelent, hogy 50%-ban zsidó és 50%-ban keresztény. Elvi alapon kell azonban eldöntenünk, hogy ezek közül kiket sorolunk a zsidók és kiket a nemzsidók közé. Nagyon helyesen mutatott rá Közi-Horváth igen t. képviselőtársam, aki most nincs itt, beszédében arra, hogy kétségtelen, hogy az 50%-os vérség, ha ehhez még hozzájön a keresztény házasságból való születés, a keresztény nevelés, a keresztény miliő, a keresztény szellemiség, mindenesetre közelebb áll – amint képviselőtársam mondotta – hozzánk, mint a zsidósághoz. Ha pedig ez így van, akkor azt hiszem, nem nehéz a döntés. Akikről meg lehet állapítani, hogy közelebb állnak hozzánk, azokat bűn volna visszataszítani a zsidók közé. (Helyeslés. – Szabó Gyula: Csak jó keresztények legyenek!)

Ma is rámutatott Hunyady Ferenc és Festetics Domonkos igen t. képviselőtársam arra, hogy nem szabad és nem lehet – amint Festetics mondotta – mintegy 210.000 ilyen embert egyszerűen visszadobni a zsidóság közé, amikor már az asszimilációnak egy olyan pontjához érkeztek el, melyben – ismétlem Közi-Horváth t. képviselőtársam kifejezését – közelebb állnak hozzánk, mint a zsidósághoz. Kétségtelen, hogy az asszimilációs kísérlet nem sikerült. Mivel nem sikerült, és mivel ezt disszimilációval akarjuk felcserélni, kétségtelen, hogy egy határvonal van, ahol likvidálni kell a meglévő állapotot. (Úgy van! Úgy van! jobbfelől.) Azt hiszem, ez józan dolog, nem lehet azt mondani, hogy nincs ilyen. Azt mindenki tudja, – Maróthy, igen t. képviselőtársam, aki ügyvédember, nagyon jól tudja – hogy hány olyan határral találkozik az ember éppen a jogi életben, amely, mindig igazságtalan. Merem állítani, hogy minden határ, akár időhatár, akár térbeli határ, akár más fogalom meghatározásbeli határ, bizonyos tekintetben igazságtalan, mert akik a határvonalhoz közelebb állanak, jobbra vagy balra, feltétlenül szenvednek vagy jól járnak. (Úgy van! jobbfelől.)

Ezt a kérdést tehát így kell megoldani, hogy amikor likvidáljuk a meglevő állapotot, jól vigyázzunk arra, hogy akik közelebb állnak hozzánk, azokat ne taszítsuk el magunktól, (Helyeslés jobbfelől.), hanem igenis vegyük fel őket, gondoskodván természetesen éppen ezzel a törvényjavaslattal arról, hogy a jövőben teljesen asszimilálódjanak, és hogy a jövőben az ilyen tilalom ellenére létrejött vegyesházasságokból származó ember feltétlenül zsidónak tekintessék. (Helyeslés.)

A törvény kijátszására nem akarunk módot adni. (Helyeslés jobbfelől.) Éppen ezért a részletes vita során – és ezt már most bejelentem a t. Ház plénumában – a következő módon fogom javasolni a 9. §. (3) bekezdése második mondatának módosítását. (Halljuk! Halljuk! – Olvassa): »Az, akinek két nagyszülője született az izraelita hitfelekezet tagjaként, nem esik a zsidókkal egy tekintet alá akkor, ha ő maga keresztény hitfelekezet tagjaként született és az is maradt, és emellett születése idején mindkét szülője keresztény hitfelekezet tagja volt.«

Eltérés annyiban van ennél a javaslatnál az eredeti szöveggel szemben (Maróthy Károly: Enyhítés!), hogy abban az volt, hogy akinek mindkét szülője már keresztényként született, itt pedig azt javasolom éppen az előbb kifejtett, azt hiszem, igen helytálló okok alapján, méltóztassék elegendőnek tartani azt, hogy mindkét szülő keresztény lett légyen akkor, amikor a gyermek született. (Maróthy Károly: Ez megint enyhítés! Erős enyhítés! Nincs ilyen enyhítésre szükség! – vitéz Imrédy Béla: Testvérek között is az egyik zsidó lehet, a másik keresztény! – Zaj. – Elnök csenget.)

Tudtam, hogy ha ezt módosítást indítványozni fogom, ellenkezésre fogok találni. Ne méltóztassanak azonban azt hinni, hogy meggondolatlanul tettük ezt a módosítást. Igenis nagyon megfontoltan hoztuk mindazoknak a jobbról is, balról is elhangzott argumentumoknak figyelembevételével, amelyeket itt igen t. képviselőtársaink a kétnapos vita során kifejteni szívesek voltak. Azt hiszem, nem mehetünk tovább, és nem szabad – amint nagyon helyesen mondotta Paál Árpád igen t. képviselőtársam – nem egyéni tragédiákat, hanem tömegtragédiákat előidézni. (Maróthy Károly: A második zsidótörvénynél is éppen így enyhítettek! – Zaj! – Elnök csenget. – Meskó Zoltán: A Lőwynek az egyik gyereke most keresztény lesz, a másik gyereke pedig zsidó!)

Elnök: Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak csendben maradni.

Radocsay László igazságügy-miniszter: T. Képviselőház! Ezzel kapcsolatban rá akarok most mutatni arra, hogy ebbe a javaslatba miért nem lehetett felvenni a házasságon kívüli érintkezésből származó vérkeveredés kérdésének tisztázását. (Halljuk! Halljuk!) Ez a javaslat – mint nagyon jól méltóztatnak tudni – házasságjogi javaslat. (Keck Antal: Tessék benyújtani egy másikat!) Incze Antal igen t. képviselőtársam és barátom az előbb azt mondotta, hogy a javaslat első része abszolúte nem házasságjogi, hanem egészségügyi vonatkozású, s ennélfogva – mint ő mondotta – az 1940:VI. tc.-be való volna. Lehet, hogy amikor ezt a törvényt meghozták, akkor még bele lehetett volna ezt foglalni, de hogy utólag ezt nem lehet belefoglalni, azt – azt hiszem –, t. képviselőtársam is akceptálja. (Derültség.) Kétségtelen az is, hogy viszont ebbe a házassági jogi javaslatba természeténél fogva bele való, mert hiszen nem általános eugenetikai szabályokat, hanem csak a házasságjoggal kapcsolatos eugenetikai szabályokat foglal magában. Mivel házasságjogi vonatkozású minden egyes rendelkezése ennek a törvényjavaslatnak, egészen helytelen volna és a törvényjavaslat szerkezetével nem volna összeegyeztethető, ha ebben a házassági javaslatban a házasságon kívüli nemzésből származottak fajiságát és egyéb kérdését tárgyalnók.

Rámutattam az előbb arra, hogy a veszély ezek részéről is fennforog, de nem annyira imminens és főleg nem annyira imminens a nemzeti lélek szempontjából, amely veszély nem a vérkeveredés folytán, hanem a zsidóknak bizonyos társadalmi, rétegekben való elhelyezkedése folytán fenyegeti a nemzetet, tekintet nélkül arra, van-e vérkeveredés vagy nincs. Csakhogy a házasságok jutatták őket abba a helyzetbe, hogy ezekbe a társadalmi rétegekbe nagyobb arányokban beférkőzhessenek. De azért a világért sem mondom azt, hogy helyes ez a vérkeveredés – már tudniillik a házasságon kívüli vérkeveredés – és azt sem mondom, hogy ezt nem kell szabályozni, de méltóztassanak elhinni, igen t. képviselő urak, nem olyan könnyű szabályozni. Tudom, arra méltóztatnak célozni, hogy ez megvan már másutt is. Méltóztassanak azonban megnézni, hogy a gyakorlatban hány olyan eset van, amely ezen az alapon a bíróság elé kerül. Nem lehet ezt itt a Ház nyilvános ülésén fejtegetni, (Zaj a szélsőbaloldalon) de azt hiszem, aki egy kicsit gondolkodik ezen, belátja, hogy ez a legnehezebben megállapítható tényálladék. (Keck Antal: De akkor is meg kell hozni!) Azt mindenesetre meg fogjuk csinálni, hogy egy megfelelő javaslatban (Maróthy Károly: Mikor?) ezt is kidolgozzuk, és egy másik kérdést is rendezünk, amely szintén szóba került, és ez a női háztartási alkalmazottak kérdése. (Élénk helyeslés és taps.) Ez a kérdés is rendezendő, de nem ebben a javaslatban, mert ennek a javaslatnak rendszerét és jellegét tekintve, az nem idevaló. (Úgy van! jobbfelől.)

Kapcsolódó: A zsidók magyar történelmi neveit el kell kobozni!