Ha azt mondom, hogy disztópikus világot, jövőképet lefestő sci-fi, amely ráadásul animációs film, akkor valószínűleg senkinek sem a magyar filmgyártás fog eszébe jutni, ahol nemhogy disztópiákkal foglalkozó címekben nem bővelkedünk, de még csak sci-fikben sem. A Műanyag égbolt ennek megfelelően a hazai ipar egyik egyedi darabja – több szempontból is, amely még az idei Berlinaléra is kijutott, de a hazai mozik szintén vetítik.
100 évvel később, 2123-ban járunk, és úgy látjuk Magyarországot, ahogy még soha. Az ember többé nem ura a környezetének, mondjuk más entitás sem nagyon, ugyanis a Föld teljes növény- és állatvilága elpusztult. A maradék túlélők egy búra alatt élnek, amely Pest néhány belső kerületét foglalja magába, azonban azért, hogy túléljenek, mindenki csak 50 évig élhet, aztán egy tudósok által kifejlesztett növényt (jelen esetben fákat) termesztenek belőlük, hogy az élőknek legyen mit enniük. Ez a néhány kerület, a növénylabor és ez a rendkívül nyomasztó légkör maradt egész Magyarországból.
 Hogy Budával mi lett, szintén nem derült ki, de Magyarország határozottan rosszul fest (fotók: muanyagegbolt.com) |
Az 50 éves korhatár államilag szabályozott, azonban önkéntes alapon korábban is véget vethet valaki az életének, ekkor szintén növény lesz belőlük a szívükbe beültetett mag segítségével. Egy korábbi magánéleti összeomlás miatt Nóra (Szamosi Zsófia) is ezt az utat választja, ám a döntést pszichológus férje, Stefán (Keresztes Tamás) nélkül hozza meg, aki, amint tudomást szerez a történtekről, felesége megmentésére indul.
A Műanyag égboltnak nem kizárólag a témája egyedi, de maga az eljárás is, ahogyan készült. A rotoszkópos technikát talán azért nehéz befogadni, mert jóval realistább, mint az egyéb animációs módszerek, s bár közel áll az élőszereplős alkotásokhoz, mégsem az. Valóban, a jeleneteket élő színészekkel veszik fel, amit aztán átrajzolnak, a hátterek is variálhatóak tetszés szerint. Egyéni ízlés dolga, ki mennyire kultiválja a rotoszkóp-technikát, de abban egészen biztos vagyok, hogy a film komor, sötét tónusú hangulatához abszolút illeszkedő világot sikerült teremteni általa.
 Nóra és Stefán a szebb napokat látott Budapest maradék területén, egy disztópikus városban tengeti a mindennapokat |
A felütésből nyilván mindenki rájöhetett, hogy a Műanyag égbolt, hogyha animációs film is, nem egy esti mese. A teljesen elpusztult bolygónk – ha ez a teljes pusztulás némiképp túlzás is a film részéről – egy olyan jövőképet tár elénk, amelyet a környezetrombolás, a természetkárosítás miatt közelebb érezhetünk, mint valaha. Azonban a cselekmény középpontjában mégsem ez áll, sőt, zavaróan kevés információt kapunk erről a világról, a búra alatti társadalmi-politikai berendezkedésről, vagy bármi másról.
Amit a 110 perces játékidő alatt látunk, igazából nem más, mint egy romantikus történet egy poszt-apokaliptikus settingbe ágyazva. A megszámlálhatatlanul sok emberi érzés és motiváció könnyen keltheti azt az érzetet, hogy maga a disztópia – amely a környezetet teremteni – már-már öncélúan van alárendelve ezeknek az emberi érzéseknek. Ez olyannyira igaz, hogy számtalanszor még a dialógusokkal kapcsolatban is úgy éreztem, hogy zavarónak és idegennek hatnak ebben a kihalt világban. Kis túlzással azt is mondhatnám, hogy párbeszéd nélkül, vagy csak minimális dialógussal is képes lett volna a Műanyag égbolt ugyanazokat az érzelmeket elérni a nézőnél, mint így. Az emberi értékek, mint a szeretet, az önfeláldozás, a kitartás, a szeretett személyért való küzdeni akarás 110 perce ez, mely a maga nemében, a köré teremtett világ nélkül is megállja a helyét, de mégis, az ellenérzéseket sem figyelmen kívül hagyva, valahogy így lesz teljes.
 A szó szoros értelmében kihalt világ mellett a cselekmény mély üzenetet hordoz, amelyet a film fokozatosan, ideális tempóban bont ki |
Felmerül a kérdés tehát, hogy a poszt-apokaliptikus világ mennyiben járul hozzá a összképhez. Ha ugyanis volt olyan, ami zavart a Műanyag égboltban, akkor az az, hogy fájóan keveset tudunk meg erről a lepusztult világról – ezt már említettem az írás elején is. Persze kulcsszóként azonnal a klímakatasztrófa juthat eszünkbe – magyarul, hogy a Föld az ember által teremtett áldatlan helyzetbe rokkant bele –, de igazából ez sincs egyáltalán kibontva. Volt-e háború, hogyan menekült meg az a maroknyi ember, kik irányítják a búra alatti társadalmat? Az egészen biztos, hogy a búra politikai berendezkedése nem demokráciára épül – ez abban a helyzetben lehetetlen is lenne –, ugyanakkor nem gondolom, hogy ennek bármely aktuálpolitikai áthallása lenne, mint ahogy annak sem, hogy a túlélők társadalmában ösztönzik a gyermekvállalást, hiszen egy erős irányítás és a népszaporulat növelése feltételezi egy ilyen közösség túlélését. Félértés ne essék, egyáltalán nem gondolom, hogy helyes út lett volna Nóra és Stefán viszontagságai helyett politikai gyorstalpalót hallgatni, de jót tett volna a Műanyag égboltnak – akár izgalmas utalások segítségével, ha kissé jobban bemutatják, mi maradt az ország még élő részéből.
Azt viszont egészen szürreális és érdekfeszítő volt látni, mi maradt a kipusztult Magyarországból. Sivatag, még több sivatag, kiszáradt Balaton (a Balaton Tagadók Klubja örülhet), de Nóra és Stefán kalandja során eljutunk az elpusztult Miskolcra is, mindezt gazdag képi világgal díszítik.
A rotoszkópos eljárás gyengéje, hogy a realizmusa mellett – vagy épp emiatt – nem ábrázol annyira átható érzelmeket az arcokon, mint más, animációkkal kapcsolatos eljárás. Hovatovább, főleg a film első 20-30 percében számos alkalommal bezuhant a frame rate, vagyis a képkockasebesség, amit igazából nem nagyon tudtam hová tenni, és rettenetesen zavart, habár lehet, hogy csak én vagyok túlérzékeny a videójátékos berögződéseim miatt.
Összességében elmondhatjuk, hogy Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta egy rendkívül különleges és egyedülálló magyar sci-fit tett le az asztalra, és ha nincsenek ellenérzéseink a technikai módszerekkel és a megvalósítással kapcsolatban – vagy, ha levetkőzzük őket – továbbá elfogadjuk, hogy ez nem egy saga, ahol a kiterebélyesedett, alaposan ábrázolt világban megannyi cselekményszálat követünk hosszú részeken át, s ahol végül gigantikus és eposzi összecsapásoknak lehetünk tanúi, akkor a Műanyag égboltban számos értéket és aktuális (nem politikai) üzenetet találhatunk egy olyan befejezéssel, amely még hosszú évekig velünk marad, a film tehát szerethető. Ugyanis lehet, hogy a Föld elpusztult, de még ebben a helyzetben is találhatunk olyanokat, akik nagyon is emberi érzelmekkel vannak felvértezve.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Hasonló elemzések:
