A napokban nagy port kavart, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Joáv Galant nemrég leváltott védelmi miniszter ellen. Egyébként a Hamász vezetői ellen is, de erről mélyen szoktak hallgatni azok, akik emiatt (is) új "vészkorszaktól" rettegnek. Természetesen, amint arról beszámoltunk, Európa (világviszonylatban is dobogós) legnagyobb zsidóimádója, Orbán Viktor rögvest meg is hívta a háborús bűnös zsidó mészárost.
 Zoltán Gábor író, rendező, szerkesztő, zsidó legitimál a törzsi műsorban (Ritter Doron / Alinda produkció) |
Azonban most egy érdekes cikk jelent meg a Telexen. A felvezetésből és az említett lap szellemiségéből már következtethetnek olvasóink, milyen témában és milyen tálalással. Nem tévednek.
Mint írják, Zoltán Gábor író, rendező, szerkesztő volt Veiszer Alinda interjúsorozatának vendége a héten. Ebből szemezgettek. Már maga a cím is velős, lényegre törő: "Amit az izraeli kulturális bojkottot támogatók csinálnak, az pont ugyanaz, mint amit a nácik csináltak."
Zoltán Gábor katolikusnak keresztelték, így nevelték, de "eltávolodott a vallástól", majd később megtudta, hogy zsidó származású, és fokozatosan ez vált számára fontossá. Az utóbbi években már inkább zsidónak érzi magát, mint bármi másnak. S ha már így van, mi mással is köthetné le mindennapjait, mint a holokauszttal.
Sétákat szervez. Mégpedig olyan budapesti helyszíneken, ahol egykor a "nyilasok zsidókat gyilkoltak". Azt is elmondja, "ha a helyszínek közelében jár, úgy érzi, egy csatatéren sétál, olyan erős a hely szelleme."
De ez még nem minden! Úgy folytatja, „korábban is éreztem ezeknek az erőszakos cselekményeknek a kisugárzását, de nem volt tudatos, most viszont tudatosabbá vált.”
De még tovább is van, ugyanis erről zsidó származású ismerősei elbeszélésein keresztül is megbizonyosodott: rájött, hogy mások sem szeretik Budapestnek ezt a részét. Egyelőre nyitva hagyja a kérdést, porig kell-e rombolni ezeket a budapesti helyeket, vagy milyen módon kell kollektíven és örökké büntetést kilátásba helyezni.
Az viszont nem nyitott kérdés, hogy a gázai utcák és romba dőlt lakóházak, romok alól kiszivárgó halálsikolyok, halott civilek, palesztin gyermekek látványa nem mutat semmilyen "kisugárzást". A beszélgetés egy pontján ugyanis szóba kerül, hogy vannak bizonyos művészek, akik bojkottot hirdetnek az izraeli kulturális élettel szemben. Megtudjuk, hogy ezek "bojkottálni akarják izraeli alkotók műveit, mert elítélik Izrael legitimált népirtását Gázában." Mivel egyéb megjegyzés nem érkezik, hogy ő maga elítélné ezeket, csupán azon kesereg, hogy erre reakcióként a világban vannak olyanok, akik valamilyen formában ez ellen tiltakozni akarnak, s ő ezt hasonlítja a "nácik tetteihez", így nem nagyon lehet más értelmezi keretet adni, minthogy olyan sok baja nincs ezzel a "legitimált népirtással"...
Azt eddig is tudtuk, hogy népirtás zajlik Gázában, de akkor ezek szerint "legitimált". Mi adhatja a "legitimációt"? Nem kell sokat találgatni, hogy faji alapú "legitimációval" állunk szemben, ez pedig a zsidóság privilegizált helyzete.
Vannak még további "érdekességek" a cikkben, vállalkozóbb szellemű olvasóink elolvashatják, például lamentál a felett is, a "holokauszt borzalmai" után mi a Turul-szobor története, vagy, hogy "a XII. kerületben miért van piros-fehér térkövezés, az nyilas szimbólumnak minősül-e..."
Henney Viktor - Kuruc.info
