Kerek évfordulóról emlékezünk meg idén, hiszen pontosan 80 évvel ezelőtt, ezekben az órákban törtek ki a körbezárt Budai Várból az utolsó megmaradt magyar és német csapatok, pártszolgálatosok, különböző, szabadcsapatoknak minősülő harci egységek, valamint a civil lakosság közül azok a személyek, akik felismerték a bolsevizmus veszélyeit, és volt lehetőségük (meg persze lélekjelenlétük) a fegyveres alakulatokkal tartani.
 A Deák tér és közvetlen környéke az ostrom után. A városvédő harc nem felesleges őrültség volt, hiszen hosszú hetekig sikerült feltartóztatni a szovjeteket, és felkészíteni a maradék hátországot a vörös pestisre (forrás: Wikipédia) |
Vitán felül áll, hogy a kitörés, illetve tágabb értelemben Budapest ostroma a magyar történelem legfényesebb lapjaira tartozik, annak dacára, hogy a háborút végül a vesztes oldalon fejeztük be. Egy múltjára valamit is adó ország esetében ez nem is lehetne kérdés, csakhogy Európa legtöbb országa ma már nem ilyen, Magyarország meg végképp nem.
Pedig igény volna rá, ez tisztán megmutatkozik a 90-es évek vége óta rendszeres megemlékezésekben, melyek újabb és újabb, a jelenkorhoz méltó formát öltenek, illetve a kitörésnek emléket állító Kitörés Túra népszerűségében is, hiszen évről évre egyre többen vágnak neki valamelyik távnak, hogy így emlékezzenek meg a hősökről.
Csak hát Magyarország egy olyan ország, ahol az őshonos népesség józanabbik felének akarata a legritkábban esik egybe az ország urainak akaratával, kiváltképp, ha történetesen egy nemzeti mázba öltöztetett filoszemita bagázs ül a nyakunkon, azok felett pedig azok az országhódítók, akiket dédelgetnek.
Budapest ostroma és a Várból való kitörés is a történelemoktatás két kötelező eleme kellene, hogy legyen, ehhez képest a legtöbb intézményben vagy meg sem említik, vagy negatív színben tüntetik fel, így paradox módon még az első eset a kevésbé rossz e két alternatíva közül.
A modern konszenzus nézőpontja szerint természetesen mindenki „náci” volt, aki a szovjetek ellen harcolt, e mainstream vonal pedig maximum abban különbözik össze, hogy a szovjetek felszabadítók volt-e (posztkommunista felfogás), vagy ugyanolyan barbárok, mint a „nácik” (szalonjobboldali, polgári felfogás). Az utóbbi esetében – az elmúlt években – talán némi olvadás figyelhető meg, hiszen csiga módjára, de azért elmozdultak abba az irányba, hogy talán nem mindenki volt „vérgőzös nemzetiszocialista”, aki a saját hazáját védte.
Persze a valóság talaján álló, józan történelemszemlélet azt diktálja, hogy az előbb említett két csoport elhanyagolható részletkérdésen nyammog. Személy szerint én már azt is unom ismételgetni, hogy „nem, nem mindenki volt nemzetiszocialista a védők közül”, ami kétség kívül igaz, csak semmi jelentősége nincsen. Ha valaki nem volt az, és hősként harcolt, ugyanúgy megilleti a tisztelet, mint azokat, akik hungaristák, nemzetiszocialisták voltak, és e világnézet által vezérelve fogtak fegyvert a vörösök ellen.
 Közös erővel, az európai népekkel a néppusztító bolsevizmus ellen |
Magyarország, tágabb értelemben egész Európa szabadsága múlt rajtuk, halált megvető bátorságuk nem hiábavaló, értelmetlen őrültség volt, hanem egy olyan, magasabb rendű erkölcsi indíttatás manifesztációja, amely egész nemzedékek sorának mutatta meg a hazaszeretet és a fajszeretet alfáját és ómegáját. Akik ezt nem tisztelik, és nem hajtanak fejet előttük, nem csak a magyar történelmet nem értik, de azt a megmaradásért vívott évezredes küzdelmünket sem, amely a magyarságot hol fényesebben, hol enerváltabban, de mindig is jellemezte.
Nem állítom, hogy pár évtizeden belül egészen biztosan, állami szinten is kiemelt helye lesz Budapest ostromának és a Becsület Napjának, mert felelőtlenség lenne ezt mondani, főleg abban a történelmi helyzetben, amerre a világ most halad. Azt azonban talán nem túlzás kijelenteni, hogy Budapest hős védőire több nemzedék múlva is lesznek, akik büszkén emlékeznek majd.
Alföldi Géza: PESTI GYEREKEKMondjátok rám, hogy bolond vagyok,
átkozzatok ki, vagy nevessetek,
kimondom én, ha száz halál jár érte,
töviskorona hull az igazság fejére:
hősök vagytok pesti magyar gyerekek!Magyarok, ti, akik az ifjúság hitében
ott álltatok ezer halállal szemben
Pest utcáin, Buda romjai között,
míg bomba bömbölt a romváros fölött:
a haza hitében rendíthetetlen.Tizenhat évesek, fiúk és lányok,
katonák, asszonyok, németek, magyarok,
hogy megállítsátok a szennyes hordát,
megfordítsátok Európa sorsát,
mely halált ordítva ma rátok acsarog!Szentek vagyok pesti barikádok,
kiégett házak, romba dőlt falak,
mert itt torpant meg kelet szennyes árja,
tüzes esőt, száz halált okádva,
mint annyiszor már Buda fala alatt!Áldottak vagytok sötét, dohos pincék,
oltárrá szentelt védőitek vére.
Tömegsírok, hol üveges szemekkel,
fegyver agyára ráfagyott kezekkel
hullottak ezrek az anyaföld ölére.Áldottak vagytok budapesti kövek,
ti védtétek a harc marok kis népét,
s ti köztetek lángolt fel hősen,
halált megvetve, büszkén, eszelősen
az ezeréves magyar dicsőség!Hitetlen világ, hajolj meg előttük,
csoda történt itt, Isten tett csodát,
hogy megállítsa a Sátán gőgösségét,
a szép, a jó, az igaz örök végét,
s Isten nevében a magyar katonák.Felöltöm lelkem ünneplő ruháját,
s bár mondjon mást még egy bomlott tömeg,
szentségtek hírét az égre kiáltom,
sírotokra szórom minden szál virágom,
Pest védői s ti meggyalázott kövek!S álljon ma felette dicsőítő szobra
a szennynek, az ördög sötét hatalmának,
lent a mélyben új erők gyürkőznek,
új ereje támad a halott erőnek,
s Isten nevében új hajnalfény támad!Felvirrad még a reggel romra, sírra,
egy világ hull térdre előttetek,
budapesti kiégett házsorok,
s kiket ma sírva hősnek álmodok,
Pest védői, ti magyar gyerekek!Nézd, a zászló újra leng az ormon!
Halott százezrek arca felragyog!
Megzendül az Isten orgonája,
hogy világgá szórja örök, szent csodára:
ti voltatok a leghűbb magyarok!(A bujdosás harmadik esztendejében: Rosenheim, 1948. Megjelent a Krisztusom, én Péter nem leszek! című verseskötetben)
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
