Elképzelhető, olvasóink unják már, hogy újabb aspektusáról írunk a „dorogi találkozónak”, ahol Magyar Péter totálisan leleplezte magát, amikor rendőrt hívott Toroczkai Lászlóra. De volt a zsinagógába küldésen túl egy további beszédes momentum. Magyar Péter felháborodva kérte ki, hogy lehet Ruszin-Szendi Romuluszt kritizálni (például a közpénzből végeztetett zsírleszívásért és a milliárdos villáért), amikor ő akkora hazafi, hogy „életét áldozná a hazáért”, és ennek szellemében volt ott az afganisztáni és iraki misszióban. No, itt álljunk meg egy pillanatra, nem vitatva az esetleges meglévő szakmai szempontokat, hogy valóban a „hazáért vett részt” ezekben? Aligha jelenthető ez ki.
 Kép: Papajcsik Péter / Index |
Akkor nézzük most meg feketén és fehéren, mennyire szolgálta Magyarország részvétele a nemzeti érdekeket. Akkoriban, 2001-ben még csak alig több mint 10 évvel vagyunk a Szovjetunió széthullása után, és az Amerikai Egyesült Államok egyeduralkodó volt a világban, az 1945-es „jaltai világrend”, amely a nemzetek valódi önrendelkezési jogát figyelmen kívül hagyta, amely fanatikusan hitt a globalizmusban egy új arculatot kapott, de ez kétségkívül az 1945-ben létrejött úgynevezett antifasiszta koalíció világrendje volt. Ezt fontos látni. Ettől a világrendtől a magyarság semmi jót nem kapott és nem kap a mai napig.
2001. szeptember 11-re sokan emlékeznek. Ekkor történtek a híres New York-i és washingtoni terrortámadások, amelyeket az Al-Kaida hajtott végre, és amelyek alapvetően megváltoztatták a nemzetközi politikát és biztonsági rendszert, legalábbis így szólt a hivatalos amerikai álláspont. Ezzel kapcsolatban a mai napig számos kétely merül fel.
Van egy elmélet, hogy „tudtak róla, mégis hagyták, hogy megtörténjen, mert ez kapóra fog jönni”. Az elmélet szerint egyes CIA- vagy kormánykörök tudtak a közelgő támadásról, de nem akadályozták meg, mert ez ürügyet adott az afganisztáni és iraki háborúra, illetve a „terror elleni háborúra”. De vannak, akik ennél tovább is mennek: megtervezték és végrehajtották. Ennél radikálisabb verzió, amely szerint a CIA vagy más amerikai ügynökségek közvetlenül részt vettek a támadások megszervezésében, hogy indokot adjanak a geopolitikai célok (Irak megtámadása, olajérdekek) megvalósításához. Ezt a verziót gyakran összekapcsolják azzal az állítással, hogy a WTC tornyait ellenőrzött robbantással döntötték össze. További „érdekesség” Bin Laden korábbi CIA-kapcsolata is. Sokan utalnak arra, hogy a CIA a ’80-as években támogatta a mudzsahedineket Afganisztánban a szovjetek ellen, és hogy ebből a hálózatból nőtt ki az Al-Kaida.
 Az amerikai „felszabadítók” meghozták a „demokráciát” Afganisztánba… (kép: www.commondreams.org) |
Bárhogyan is volt, de ezek után indította meg az USA az Afganisztán elleni háborút, és ez ágyazott meg később az Irak elleni inváziónak is. Hogy az ebben való részvétel mitől lett volna magyar nemzeti érdek, már akkor sem értettük. Annak idején Csurka István és a Magyar Igazság és Élet Pártja tiltakozott is ez ellen. Világos persze, hogy NATO-tagságunk okán kerültünk egy olyan konfliktusba, amihez semmi közünk.
De az egyik legfontosabb kérdés, milyen érdeke fűződött az egészhez Izraelnek? A mai napig emlékszem, 2001-ben a Magyar Fórum hasábjain volt olvasható, hogy miközben dőltek a World Trade Center tornyai, Manhattan túlpartjain egy zsidó társaság örömünnepben tört ki. Emberek haltak meg rengetegen, ugrottak a mélybe vagy haltak tűzhalált. Ezek a zsidók pedig mégis ünnepeltek. Össze nem téveszthető zsidó viseletben (ortodox) voltak. A következő évek eseményei megmagyarázták örömüket.
Már akkor is, csakúgy mint manapság, az USA igen jelentős zsidó befolyás alatt állt, teljesen mindegy, hogy demokrata vagy republikánus elnök volt hatalmon, így Izrael szemszögéből vált érthetővé az amerikai külpolitika. Eleve Izrael fennmaradását is az USA szavatolja lényegében, sokan teszi fel a kérdést, hogy az „arab tengerben” hogyan maradhat meg egyáltalán egy ilyen provokatív állam? Hát, így.
 Itt pedig Irakba érkezett meg a „demokrácia”... (kép: Wally Santana / AP Photo) |
Izrael számára az Egyesült Államok 2001-es afganisztáni és különösen a 2003-as iraki beavatkozása stratégiai szempontból előnyös volt.
Az afganisztáni hadművelet célja elsősorban az Al-Kaida és a tálib rezsim felszámolása volt. Izrael közvetlenül nem volt Afganisztánban érdekelt, de az Al-Kaida és a globális dzsihádista hálózat elleni fellépés összhangban állt az izraeli biztonsági érdekekkel, mivel a 2000-es évek elején Izrael is célpontja volt radikális iszlamista terrorszervezeteknek. Miután az USA figyelme a Közel-Kelet felé fordult, és erősítette a „terrorizmus elleni globális koalíciót”, ami Izrael számára kedvező volt.
De menjünk tovább, Szaddám Huszein korábban ellenséges volt Izraellel (1991-es Öböl-háborúban izraeli városokra lőtt Scud rakétákat). Irak potenciális regionális fenyegetésként szerepelt Izrael stratégiai gondolkodásában, különösen a feltételezett tömegpusztító fegyverek miatt – amiről persze a későbbiekben kiderült, hogy nem igaz. De nem meglepő, hogy több izraeli stratégiai elemző és politikus (pl. a Likud-kormány környezetéből) üdvözölte Szaddám eltávolítását. Eredmény: egy erős ellenség eltűnt, Irak szétesett, így nem fenyegette Izraelt.
Izrael rövid idő alatt profitált az amerikai beavatkozásokból, mert egy jelentős ellenség (Irak) megszűnt. Az USA katonai jelenléte erősödött a Közel-Keleten, ami stratégiai védőernyőt jelentett.
Szóval visszatérve Ruszin-Szendi Romuluszra, részt vett az afganisztáni és iraki NATO-misszióban. Hogy milyen szerepben, ez az összképet tekintve mindegy is, nyilván az sem mellékes, hogy nem tartozik a fő felelősök közé. De mégiscsak a megszállók egyike volt. Még akkor is, ha mint katona, más logikát kell rá vonatkoztatnunk. Ami viszont tény, az amerikai-cionista inváziónak Afganisztánban közvetlenül minimum 46 ezer (indirekt módon pedig 360 ezer) civil áldozat volt, ez a szám Irakban pedig több mint 200 ezer, de indirekt módon elérheti a 600 ezer ártatlan áldozatot is. Én ezt nem tűzném büszkék a „kalapra”, hogy az ebben való – bármilyen részvétel – dicsőség vagy hazafias cselekedet lenne.
Persze, ne csodálkozzunk, ezekben a percekben is ártatlan palesztinokat, köztük gyerekeket gyilkol Izrael Gázában, erre egy szava nincs Magyar Péternek, ellenben zsinagógába küldene minket... Nem győzöm hangsúlyozni, az égvilágon semmi különbség közte és Orbán Viktor között. Mindkettőjükön ott a „kóser pecsét”. De pofátlan hazugság ezt „nemzeti érdekbe” burkolni, mert a magyar nemzeti érdekekhez ennek semmi köze.
Lantos János – Kuruc.info
