Bármennyire is elkeserítő ez a neoliberális közvéleményformáló megmondóembereknek, a nemzeti radikális politikai szervezetek, élükön a legnagyobb támogatottságú Jobbikkal, mind jelentősebb erőt képviselnek a hazai politikai palettán, napról napra egyre több ember közéleti állásfoglalására hatnak, s a jelenlegi politikai erőviszonyok, illetve az eddig lezajlott időközi választások alapján úgy tűnik, a Jobbik előtt reális lehetőség nyílott, hogy a most soron következő európai parlamenti, majd a jövő tavasszal sorra kerülő hazai országgyűlési választásokon átlépje a parlamentbe való bekerüléshez szükséges 5 százalékos küszöböt.
A radikális jobboldal politikai tényezővé válását mi sem jelzi jobban, mint az a tény, hogy az ellenfelei meg az ellenségei mind több energiát fektetnek értelmiségi holdudvarukkal együtt előretörése és fokozódó népszerűsége okainak tanulmányozására.
A Political Capital Látlelet 2008 címmel készített és ez év januárjában meg is jelentetett egy összefoglaló, igen alapos elemzést a magyarországi radikális jobboldalról, ismertetve benne az általa ide sorolt pártok, mozgalmak, egyesületek  ideológiáját, szervezeti felépítését, célrendszerét, harcmodorát. Az elemzés készítői a megnevezett politikai és hagyományőrző egyesületek térnyerésének, népszerűségük növekedésének ellensúlyozására teljes nyíltsággal, kategorikusan kijelentve a következő receptet ajánlják: „A kormánynak támogatni kell a kisebbségek, (főleg a bevándorlók és a melegek) nagyobb társadalmi láthatóságát elősegítő programokat (szemléletformáló kampányok, közvetlen találkozások iskolai tréningek keretében stb.). A kisebbségi csoportokkal kapcsolatos közvetlen tapasztalatok kedvező eredményeket is hozhatnak, egyes nemzetközi kutatások alapján ugyanis kijelenthető, hogy ahol növekszik a társadalomba integrálódó bevándorlók száma, ott inkább csökken az ellenszenv.” Magyarul: a jelenlegi hatalmi bagázs a – nyugat-európaival történő összehasonlításban – még etnikailag többé-kevésbé homogénnek tekinthető magyar társadalmat szét akarja roncsolni, meg akarja indítani azon az úton, amelynek végállomása az etno-kulturális  elposványosodás, meg az értékbeli kiüresedés, a nemzeti kohéziót biztosító tradíciók likvidálása, s az éber kómát eredményező nemzettudatvesztés. 
A Kommentár című neokon folyóirat 2008. évi utolsó számában pedig Magyar radikális jobboldal címszó alatt találhatunk egy hosszabb írást Szabó Márk tollából. A szerző úgy látja, hogy a hazai „szélsőjobbnak” nincsen koherens ideológiája, és még az sem tisztázódott, hogy meg kíván maradni a „két világháború közötti kor kulturális és szellemi törekvéseit  ’ápoló’, ám a  demokratikus pártversenytől elzárkózó szubkultúra szintjén, vagy a fennálló rendet bíráló, ám azt alkotmányos értelemben meg nem kérdőjelező, tehát a parlamentbe jutásért küzdő erővé válni?” Szabó szerint ebből az következik, hogy „a radikális jobboldal 2010-ben sem lesz képes pólusképző erővé válni: sem szervezetileg, sem ideológiailag, sem pedig szakpolitikai értelemben nem rendelkezik kidolgozott eszköz- és érvrendszerrel, ezen felül pedig olyan súlyos személyes konfliktusok terhelik, amelyek meggátolják a hatékony érdekérvényesítést”. Azonban önmagában a Kommentárban megjelent hosszabb elemzés is jelzi, hogy az ún. mérsékelt jobboldal is tökéletesen tisztában van azzal a „veszéllyel”, amelyet a Jobbik parlamentbe történő bejutása jelenthet számukra.
A Kommentár elemzése kitér a radikális jobboldali médiumokra is. Portálunk megkülönböztetett figyelemben részesül, a Barikáddal kiemeli a szerző a többi honlap virtuális dzsungeléből. Megállapítja, hogy „a véleményvezér még mindig egy kvázi-láthatatlan szereplő, a letilthatatlannak bizonyuló Kuruc.info weboldal. (Apropó: miért is kellene betiltani egy olyan országban egy internetes újságot, amelynek még toldozott-foltozott alkotmánya is garantálja  a sajtószabadságot?) Ez a honlap nemzetbiztonsági aggályokat felvető módszerekkel (sic!) és leplezetlen náci retorikával irányítja a radikális jobboldal internetes életét. Aki a körön kívülre kerül, innen értesülhet kegyvesztettségéről, és ezzel együtt többnyire arról is, címe és mobiltelefonszáma minden érdeklődő számára nyilvános. A Kuruc.info a szélsőjobboldal vulgarizált hírközpontja: az 1930-as évek szélsőjobboldali diskurzusát egy az egyben átemelő site mindent és mindenkit támad saját körein kívül. Orbán Viktor és a Fidesz éppúgy rendszeres bírálatok célpontja, mint Gyurcsány Ferenc és a kormány – sőt, illeszkedve ahhoz a fundamentális logikához, mely szerint a radikális jobboldal inkább a legnagyobb ellenzéki párt kárára gyarapodhat, ellene általában élesebb hangú kirohanások jelennek meg.
A Kuruc.info-’jelenség’ további két szempontból bír politikai jelentőséggel: egyrészt rámutat arra, milyen korlátokkal néz szembe a mindenkori hatalom a szélsőjobboldal virtuális önszerveződésével szemben, másrészt kézenfekvő magyarázattal szolgál a MIÉP politikai hanyatlására. Míg az 1990-es években Csurka István és pártja retorikája többnyire kimerítette a verbális antiszemitizmus akkoriban elképzelhető kereteit, ugyanazok a mondatok mára már el sem érik az ingerküszöböt. A demokratikus közbeszéd és a kulturált véleményformálás szempontjából ez a folyamat természetesen egyértelműen elítélendő, mégis érthetővé teszi, mitől vesztette el  politikai piacképességét a MIÉP: a szélsőjobboldali diskurzust igénylőknek napjainkban sokkal kézenfekvőbb lehetőségei vannak.”
Szabó Márk véleménye szerint tehát az ún. szélsőjobboldal mind szervezetileg, mind ideológiailag meglehetősen tagolt, zűrzavaros és periferiális jelenség. Véleményem szerint azonban egyre növekvő társadalmi igény van arra, hogy a mai, idegen hatalmi és gazdasági gócpontok szolgálatában álló, a hazánkat tönkretevő gyarmatosítók helyi érdekképviseleteként működő jelenlegi renegát-elitet leváltva és eltávolítva hatalmi pozíciójából, végre két évtized nemzetellenes, romboló politikai törekvései és tettei után egy valóban csak és kizárólag a magyar nemzeti érdekekre tekintettel lévő elit, politikai erő jusson hatalomra Magyarországon. A történelmi és a politológiai szakirodalomban használatos „szélsőjobboldal”, illetve „szélsőséges politikai mozgalmak” kifejezést  a magyarországi radikális jobboldal szervezeteire ragasztva, aligha érthetünk meg bármit is e politikai formációk szándékaiból és törekvéseiből.
Úgy tűnik, az unalomig ismételhető: Magyarországon két ultraszélsőséges párt létezik – az egyik az MSZP, a másik az SZDSZ. A mai szocialista utódpárt jogfolytonos az egykori Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt Magyar Csoportjával és a magyar történelem legbrutálisabb, legkegyetlenebb megtorlását levezénylő kádárista MSZMP-vel, sőt, a hozzá legközelebb álló napilap, a Népszabadság fejlécén mindmáig hirdeti, hogy az egykori kommunista nyomdaipari termék, a Szabad Nép jogutódja, lévén 2009-ben a 67. évfolyamában. A destruktív és anarchista politikai szekta, vagyis az SZDSZ pedig tagad minden értéket és hagyományt, ami egy emberi közösség normális létezését és fennmaradását lehetővé teszi, mindenfajta etnikai, vallási, faji, (aberrált) szexuális kisebbséget imád és privilegizál, kivéve a  magyarságot, melyet koalíciós partnerével ki akar pusztítani a Kárpát-medencéből, tudatos és szisztematikus népirtó politikát folytatva. Nem igen jellemző például, hogy dicstelen két évtizedes múltja során valaha is felemelte volna szavát a Trianonban mesterségesen létrehozott utódállamokban folyó magyarellenes politika ellenében.
Ennélfogva reménykedjünk tehát abban, hogy a Jobbik a magyar parlamentben rövidesen jelentős politikai tényezővé válik, hírportálunk pedig még több honfitársunk politikai állásfoglalását fogja befolyásolni, az Avar Jánosok, Várkonyi Tiborok és hasonszőrű társaik pedig végleg eltűnnek a hazai újságírásból és közvélemény-formálásból, hiszen épp eleget ártottak az utóbbi évtizedekben rombolva a nemzettudatot, és megmételyezve sok honfitársunk politikával kapcsolatos állásfoglalását. 
Lipusz Zsolt - Kuruc.info