Döbbenetes politikai történések zajlottak a múlt hét második felében a gyarmati sorba taszított Magyarország fővárosában, az egykor volt Budapesten.
Az „egykor” határozószó használata arra utal, hogy ma már sokkal helyénvalóbb és adekvátabb a Judapest elnevezés. Tiszteletét tette ugyanis hazánkban az állítólagos Elie Wiesel, Nobel-békedíjas zsidó író, a Magyarországot gyarmatosító hatalom egyik meghatározó ideológusa, modern kori vallásalapító, akinek szavaira a jelenlegi „elitünk” úgy tekint, mint kőbe vésett szakrális kinyilatkoztatásokra. Tudni való, hogy ez az állítólagos máramarosszigeti születésű zsidó a holomágia nevű, 20. századi hamis vallás egyik főpapja, akinek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy az említett rítus füstje sok tízmillió európai és amerikai médiafogyasztó agyát már annyira elhomályosította, hogy a legjózanabb, racionális kérdéseket is képtelenek immáron ez ügyben feltenni, s a legelképesztőbb, abszurd ostobaságokat is kételkedés és fenntartás nélkül azonnal elhiszik. „Bizonyítéknak” elegendő arra hivatkozni, hogy a nagy holokauszt-túlélő mondotta volt azokat…
Nos, Wiesel szónoklatát a múlt szerdán a Parlamentben tömött padsorok, feszült, odaadó figyelem és – az egyébként a Ház falai között meglehetősen szokatlan – csönd meghitt, templomi áhítata fogadta. Jelen volt egész politikai „elitünk”, történelmi egyházaink vezetői, főpapjai, s más fontos közéleti személyiségek. Ennek az internacionalista szélhámosnak a rágalmakkal, illetve hazudozásokkal teletűzdelt szövegét bárki, az íráshoz alapszinten konyító személy is bízvást előadhatta, illetve megírhatta volna, hiszen nem volt nehéz kitalálnunk, miről is lesz ott szó. Vagy akár play-backről is mehetett volna a közéleti-történelmi show-műsor. Wiesel ugyanis –angol nyelven – kifejtette, hogy ámbár nem hisz a kollektív bűnösségben, de „mindenki felelős azért, amit a múlt emlékével tesz”. A magát Auschwitz-túlélőként aposztrofáló népámító azt is szükségesnek vélte a magyarországi gyarmaton kifejteni, hogy egyenesen megparancsolja a knesszet budapesti albizottsága tagjainak, miszerint követniük kell a nyugat-európai példát, vagyis az ún. holokauszttagadás főbenjáró bűntettét börtönbüntetéssel kell sújtaniuk. Eszmefuttatását azzal a kapitális és teljesen történelmietlen hazugsággal zárta, hogy amennyiben a világ megtanulta volna, hogy mi történt a zsidósággal a második világháború alatt, akkor nem lett volna Bosznia, Ruanda, Kambodzsa és Darfúr. Nem egy fenét! S nyilván nem lett volna tatárjárás, százéves háború, irtóhadjárat az amerikai indiánok, inkák, aztékok és maják ellen, de nem következett volna be a harmincéves háború sem, tekintve, hogy ezek az események mind jóval a 20. század előtt zajlottak. S ugye, nem következett volna be az izraeliek palesztinok elleni genocídiuma, népirtása sem, melynek legutolsó fejezete épp egy szűk esztendeje kezdődött.
Aztán másnap Wiesel még az előző napi szónoklatán is túltett, a méltó helyen, a hitgyülekezetes csarnokban széles hallgatóság előtt előadott beszédében. Nem mellesleg a Németh Sándor vezetése alatt álló – leginkább egy szórakoztató show-ra emlékeztető – szekta szeánszainak helyszínén olyan közéleti szereplők jelentek meg, mint például Surányi, az egykori bankvezér, aki, miként közismert, az Antall-korszakban a demokrácia szinonimájává lett, Lomnici Zoltán ex-főbíró, a politikai végvonaglását élő, meglehetősen kacskaringós pályafutásának utolsó stádiumába érkezett Dávid Ibolya, Kornis Mihály megélhetési rettegő, Bánó András videokazetta-hamisító és a lapjában a Jobbiktól permanensen rettegő Avar János. Wiesel ez alkalommal is angol nyelven fejtette ki mondanivalóját, noha amennyiben valóban az, akinek szereti önmagát feltüntetni, akkor kiválóan kell ismernie nyelvünket, esetleg arról lehet még szó esetében, hogy, akárcsak Imre Kertész, a magyar nyelvet a gyilkosaival való érintkezés, kommunikáció eszközének tekinti, s ezért mellőzi használatát. Ez esetben viszont miért teszi a lábát magyar földre? Netán már most – sajnos, nem alaptalanul – izraeli provinciának tekinti országunkat? Természetesen ezúttal is szó esett az antiszemitizmusról, a holokauszttagadásról s a magyarság bűnös nemzet voltáról. Vagyis a szokásos, jól ismert, lassan történetileg „hivatalosan” is idejétmúlt dögunalmas közhelyek hangzottak el ez alkalommal is.
Végezetül ne feledkezzünk meg e notórius látomásos ember, a „Tanú” alakjához kötődő két alapvető hazugságról. 1958-ban franciául megjelent La Nuit (Az éjszaka) című könyvében még egyetlen szót sem ejt az ún. gázkamrákról, hanem bizonyos égetőgödrökről olvashatunk, melyekben a szörnyű németek csecsemőket is elhamvasztottak. Ezekből állítólag gigantikus méretű lángok csaptak fel, s az áldozatok néha órákon keresztül birkóztak a halállal. Teljesen életszerű és a fizikai törvényeknek minden tekintetben megfelelő állítás, nemde? A könyv 1960-as, német fordításában azonban a szövegben már mindenütt Gaskammer (gázkamra) szó szerepel a francia crématoire (krematórium) megnevezés helyett. No már most az égetőgödör, a krematórium és a gázkamra még a holomágia rítusának jelenkori varázslói szerint is három különböző dolog. S amikor elérkezett a tábor kiürítésének pillanata, Wiesel apjával történt rövid tanácskozás után úgy döntött, hogy nem várják be a dicsőséges szovjet felszabadítókat, hanem kínzóikkal, a vadállati módon kegyetlenkedő németekkel nyugat felé mennek. Ez is teljesen logikus és pszichológiailag is hiteles történet, ugye? Végül e Nobel-békedíjas „Igaz” élettörténetéhez tartozik az a korántsem mellékes epizód, hogy 1968-ban megjelent Legends of our Time (Korunk legendái) című munkájában a következő, rendkívüli humánumról tanúbizonyságot tévő állításra ragadtatja magát: „Minden zsidónak meg kell őriznie szívében egy helyet a gyűlölet számára. Egy egészséges, erős gyűlölet számára minden iránt, ami a németet jelenti és a németben tovább él”.
Az már a legmerészebb groteszk tragikomédia-szerző legelvetemültebb fantáziáját bolygóközi távolságban is felülmúló tény, hogy egy ilyen szélhámost 1986-ban több mint 80 német (sic!!) parlamenti képviselő Nobel-békedíjra javasolt, amit a nagy „Igaz” utóbb meg is kapott. Ennél már csak az groteszkebb és elkeserítőbb, hogy egy ilyen hazudozó képmutató előtt hajbókolt a múlt héten az egész magyarországi gyarmat helytartósága.
Lipusz Zsolt – Kuruc.info
