A hibát én követtem el, azóta azonban természetesen kijavítottuk. De folytatódjék a csörte.

18. Azt hiszem, nem döntő fontosságú kérdés, hogy Auschwitz-Monowitzból vagy Auschwitz-Birkenauból történt-e a foglyok szabadon bocsátása. Mindamellett mégis ki kell ábrándítsam Ungváryt, mert tudomásom szerint azok a foglyok, akiknek szabadulására utaltam (1944. júliusa és decembere között 335 fő), korábban a birkenaui táborban raboskodtak. (Erre nézve lásd: Le camere a gas di Auschwitz. Studio storico-tecnico sugli “indizi criminali” di Jean-Claude Pressac e sulla “convergenza di prove” di Robert Jan van Pelt The Gas Chambers of Auschwitz. A Historical and Technical Study on the “Criminal Evidence” of Jean-Claude Pressac and the “convergence of evidence” of Robert Jan van Pelt, Effepi, Genoa 2009, 19. fejezet) Felhívnám továbbá Ungváry figyelmét, hogy a birkenaui tábor területe nem korlátozódott pusztán a krematóriumok környékére. Hogy a krematóriumok közelében foglalkoztattak-e lengyel munkást, nem lehet tudni, az viszont bizonyos, hogy civil cégek végezték a krematóriumok tervezését és építését. A munkálatok során 100-150 munkás dolgozott Birkenauban, akiknek kétharmada a lágerlakók közül került ki, egyharmaduk azonban polgári személy volt. (Erre nézve lásd Jean-Claude Pressac: Les Crématoires d’Auschwitz. La Machinerie du meurtre de masse CNRS Éditions 1993, 56. old.) Ami az Auschwitz környékén érezhető „hullabűzt” és a mindent elárasztó „füstöt” illeti, arra azért ne vegyünk mérget. Füst persze lehetett – számos ipari üzem működött Auschwitzban –, és az is valószínű, hogy – főként a négy birkenaui krematórium megépítése előtt – égettek el halottakat a szabadban. (De nem gödrökben, hanem máglyákon vagy ideiglenes kemencékben.)

23. „Folyamatosan üzemelő gázkamrák esetében a koksz-szükséglet napi kb. 18 köbmétert tett ki” – írja Ungváry. Nézzük csak, igaz-e, amit állít. A Wikipédia szerint Birkenauban „naponta több mint 20 ezer embert lehetett elgázosítani”. (Lásd ITT, más források ennél kevesebbel is beérik.)

Egy ember elhamvasztásához a birkenaui krematóriumokban – nagyon szűken számolva – 17 kg kokszra volt szükség. (Carlo Mattogno szerint, de az adat ellenőrizhető. Más kutatók úgy vélik, átlagban 23 kg koksz kellett egy-egy tetem elégetéséhez.) Ami annyit jelent, hogy naponta 340 ezer kg kokszra volt szükség az állítólagos 20 ezer áldozat elhamvasztásához. Tudja, Ungváry úr, hogy 340 ezer kg koksz hány köbmétert tesz ki? Számoljunk. A koksz sűrűsége 1,6-1,9 tonna/köbméter, vagyis 1 köbméter koksz 1,6-1,9 tonna súlyú. Ha az Ön kedvéért 1,6 tonnával számolunk, akkor azt az eredményt kapjuk, hogy 18 köbméter koksz 28,8 tonnának felel meg! Mivel Ön az adatát alighanem valamiféle holokausztozó könyvből merítette, mondhatom tehát, hogy a hivatalos holotörténészek szerint a birkenaui krematóriumok napi koksz-szükséglete 28, 8 tonna. Megint csak az Ön(ök) kedvéért kerekítsünk lefelé, és számoljunk 28 tonnával, ami kilogrammban kifejezve 28 000. Nyugodtan kérdezzen meg egy hamvasztási szakértőt: egy holttest elhamvasztásához 15-30 kg koksz szükséges (a szám függ a halott méretétől, a hamvasztókemence minőségétől, hőmérsékletétől és számos más tényezőtől). Ha továbbra is szerényen 17 kg-mal számolunk, akkor azt az eredményt kapjuk, hogy a 28 ezer kg koksz 1647 elgázosított elhamvasztásához volt elegendő! Ungváry úr! Ugye nem akarja azt állítani, hogy naponta csak 1647 embert tudtak elgázosítani (majd elhamvasztani) Auschwitzban? Ebben az esetben ugyanis miképpen jön össze az 1,1 milliós összáldozati szám? Arra meg végképp ne is gondoljunk, hogyan lehetett 2 hónap alatt elhamvasztani 400 vagy akár csak 300 ezer magyarországi zsidót két hónap alatt? (Erre nézve lásd: /r/9/73129/)

Ha fenntartják a hivatalos álláspontot, mely szerint naponta 20 ezer embert gázosítottak el Auschwitzban, akkor bizony ahhoz legkevesebb 340 tonna kokszra lett volna szükség, melynek „leszállításához” „3-5 teherautó” nem elég, mert (az akkoriban használatos 3,5 tonnás teherautókkal számolva) legalább 97 teherautó kellett volna! Ami pedig a vagonokat illeti: ha igaz, amit Ön állít, vagyis hogy egy vagonba 75 köbméter kokszot tudtak felrakni, akkor bizony egyetlen vagon szállítmánya nem hogy négy napra nem lett volna elég, de egyetlen napra sem! (75 köbméter koksz 120 tonnának felel meg, ami durván a napi koksz-szükséglet egyharmada). De még ha feltételezzük is, hogy a Wikipédia túloz a napi 20 ezer elgázosítottal (de miért túloz?), és a valóságban csak 10 ezer embert tudtak elgázosítani és elhamvasztani naponta Birkenauban, a napi koksz-szükséglet ebben az esetben is messze meghaladja a napi 18 köbmétert.

Ungváry úr, itt is nagy öngólt lőtt. Jó, Ön talán gyenge matematikából, de nincs a holokausztos barátai között senki sem, aki számolni tudna? (No persze, ha számolnának, összeomlana a mítosz.) Viszont azért mégsem kellene teljesen hülyének nézni mindenki mást.

24. Ungváry írásában nem egy meglepetéssel szolgál. Ezek közül kiemelkedik az alábbi megjegyzése: „…minden holokauszt-történész tudja, hogy 1943-tól a munka általi megsemmisítés doktrínája vált uralkodóvá.” Valóban? Érdekes, eddig azt hirdették, hogy azért építették fel a négy új birkenaui krematóriumot 1943 első felében, hogy meggyorsítsák a zsidóság megsemmisítését. Ezek szerint tehát a németek 1943-ban már nem tekintették legfőbb céljuknak a zsidók legyilkolását a gázkamrákban? De akkor minek építettek új krematóriumokat Auschwitzban? És meg tudná mondani, Ungváry úr, hogy mikor ejtették a gázkamrás kivégzési módot, és tértek át a „munka általi megsemmisítés doktrínájának” gyakorlati alkalmazására? 1943 elején? Végén? Állítását dokumentumokkal is alá tudja támasztani, vagy csak úgy a levegőbe beszél?

Az eredeti kérdésem egyébként arra vonatkozott volna, hogy amennyiben megvolt a kapacitás a közel 400 (vagy akár 300) ezer magyarországi zsidó két hónap alatt történő megsemmisítésére 1944-ben, miért nem voltak képesek ugyanilyen borzalmas „hatékonysággal” dolgozni a nácik 1943-ban? Erre Ön arról kezd beszélni, hogy „a magyar állam munkaképtelen öregeket és gyerekeket küldött Auschwitzba, míg a munkaképes férfiakat munkaszolgálatosként az országban tartotta”. Rendben, de mi a helyzet a krematóriumok kapacitásával meg a koksz-szállítmányokkal?

25. Végezetül pedig: azért nem lehet velem találkozni a levéltárakban, mert senki sem finanszírozza a kutatásaimat. Talán meglepi Ungváry Krisztiánt, de nekem nem ajánlanak fel tanári állásokat az egyetemeken, ha pedig könyvet írnék, nem adnák ki a „neves” kiadók, és valamilyen okból azok, akik különböző ösztöndíjakat osztogatnak, rám nem gondolnak. Nyilván azért, mert „antiszemita” és „gaz náci” vagyok, aki nem csupán tudatlan, de még ráadásul „újabb népirtás előkészítésén munkálkodik”. Ma már egyébként nem is az a kérdés, hogy tudok-e könyvet írni, vagy van-e lehetőségem levéltárban kutatni, hanem az, hogy egyáltalán meg tudom-e őrizni a szabadságom, és biztosítani tudom-e a legszerényebb betevő falatot a magam számára.

Végezetül pedig, ami a moszkvai levéltáralkat illeti, azokban revizionista történészek (főként David Irving, Carlo Mattogno és Jürgen Graf) sokat kutakodtak, és kutatási eredményeiket könyvekben, cikkekben nyilvánosságra is hozták. (Habár a nagy kiadók természetesen nem jelentetik meg műveiket, a demokrácia és a szólásszabadság legnagyobb dicsőségére.) A hivatalos holokauszt-történészeknek sokkal több lehetőségük van a moszkvai levéltárakban kutatni, mint az üldözött és semmiféle anyagi támogatásban nem részesülő revizionistáknak. Ennek ellenére közülük csak Jean-Claude Pressac, valamint Robert Jan Van Pelt tette közzé a moszkvai archívumokban folytatott vizsgálódásainak eredményeit. (Pressac az áttanulmányozott dokumentumok hatására élete vége felé erősen közeledett a revizionisták álláspontjához, úgyhogy a holokausztosok ki is tagadták maguk közül.) Hol vannak a pénzzel teletömött hivatalos holokauszt-történészek nagy, összefoglaló művei, amelyek nem csupán a holokauszt előzményeivel és következményeivel foglalkoznak, hanem – a Moszkvában és másutt fellelhető dokumentumokra támaszkodva – a megsemmisítés folyamatával is?

Következzenek most Ungváry Krisztián azon kérdéseire adott feleleteim, melyeket – mint írta – „különösebb szaktudás nélkül” is meg tudok válaszolni. Az én szaktudásom hiányosságaira vonatkozó megjegyzését egyébként azt követően tette, hogy közölte: 26 kérdésből 10 esetében nem tartja magát „kompetensnek” a válaszra. Az olvasók a korábbi két, Ungváryhoz intézett cikkem alapján alighanem eldöntik majd, hogy azokban az esetekben, amikor „kompetensnek” tartja magát, mennyire tekinthetők megbízhatónak és hitelesnek az állításai.

1-2-5. Az 1., 2. és 5. pont alatt feltett kérdéseivel Ungváry a cionista-liberális körökben kötelezően előírt hülyeséget sugalmazza: nevezetesen azt, hogy mi csak azért akarjuk cáfolni az úgynevezett holokausztot, mert utáljuk a zsidókat, de önellentmondásban vagyunk, hiszen inkább örülnünk kellene annak, hogy Hitler annak idején nekilátott a kiirtásuknak. Merthogy lelkünk mélyén mi is egy jó kis holokausztra vágyódunk. Nos, Ungváry úr, bármilyen furcsán is hangzik Önnek, de a revizionista történészek az igazságot keresik. Szeretnék – szeretnénk – pontosan tudni, mi történt a zsidókkal a második világháború idején. Mert elegünk van a háború győzteseinek ma is dübörgő propagandájából. Mert elegünk van a légkalapácsos, vízbe fojtós, elektromos áramos kivégzésekről, az emberbőrből készült lámpaernyőről, az emberi zsírból készült szappanról és kolbászról, a krematóriumok lángoló kéményeiről szóló – elismerten hamis – történetekből. Elegünk van a „hatmillió zsidót gyilkoltak meg a gázkamrákban” típusú hazug kijelentésekből, és abból, hogy sem írásos, sem tárgyi bizonyítékokkal nem tudják ugyan alátámasztani a holokauszt éppen aktuális változatának igazságát, ennek ellenére börtönbe kívánják zárni azokat, akik kételyeiket merik hangoztatni a „szent történettel” kapcsolatban. Elegünk van abból, hogy a számos hivatalos holotörténész által is elismerten hiányos és megbízhatatlan, harmad- és negyedkézből származó információkon, kizárólag ellentmondásos és képtelenségek tömkelegét tartalmazó tanúvallomásokon alapuló történelmi „narratíva” éppen aktuális változatát törvényekkel bástyázzák körül, és aki esetleg másképpen ítéli meg, vagy másképpen magyarázza mindazt, ami történhetett, az „antiszemita”, „náci”, „előítéletes”, „tudatlan” és „aljas”. Talán furcsa Önnek ilyesmit hallani, de az évtizedes hazudozás után szeretnénk tudni végre az igazságot.

Természetesen sok millió honfitársam nevében mondhatom azt is, hogy elegünk van a holokauszt-mítoszra épülő újabb és újabb perekből, a soha véget nem érő holokauszt-kárpótlásból, az önmagát az örök áldozat szerepébe helyező – holott az egész nyugati világot egyre szorosabb felügyelet alatt tartó – zsidóság sirámaiból. Elegünk van abból, hogy a holokausztra hivatkozva a zsidóság lényegében támadhatatlannak és bírálhatatlannak nyilvánította magát, és Izrael állam, sőt az USA is „az újabb holokauszt elkerülése érdekében” sértheti meg folyamatosan a nemzetközi jogot, követhet el felháborító bűntetteket, és indíthat újabb háborúkat. Elegünk van abból, hogy örökké bűntudatosnak kell lennünk az úgynevezett holokauszt miatt, miközben a magát az „áldozat” szerepébe helyező zsidóság „felvásárolja” és lényegében gyarmatának tekinti Magyarországot. Mindez akkor is felháborító lenne, ha a holokauszt-vallás régebben vagy napjainkban hirdetett dogmái a színtiszta igazságot tartalmaznák. De aki egy kicsit is alaposabban foglalkozni kezd a témával, egészen biztosan rájön: a holokauszt ma érvényes változata sem felel meg a történelmi tényeknek.

Az Ön kérdéseiben rejlő feltételezést visszautasítom. A revizionista történészek nem akarnak népirtást elkövetni, és nem akarják ellehetetleníteni, börtönbe zárni azokat, akik másképpen látják a múltat. Azonban vannak sokkal érdekesebb és fontosabb kérdések is annál, mint amelyeket Ön nekem föltett. Ezek pedig a következőképpen szólnak: Miért nem örülnek a zsidók annak, ha kiderül, hogy mégsem készítettek a meggyilkoltak bőréből lámpaernyőt, húsából szappant, és nem voltak elektromos áramos, gőzkamrás és légkalapácsos kivégzések? Miért nem szeretnék, ha kiderülne, hogy esetleg gázkamrák sem voltak? Miért nem jó az a zsidóknak, ha kiderül, hogy a nemzeti szocialisták mégsem voltak olyan ördögi aljasságú antiszemita gazemberek, mint amilyennek korábban lefestették őket?

3. Ami a háború során életüket vesztett zsidók számát illeti, teljesen felesleges volna becslésekbe bocsátkoznom. A kérdést alaposan kitárgyaltuk a holokauszt-vita során. Abban biztos vagyok, hogy a háború idején különböző okokból meghalt zsidók száma milliós nagyságrendű lehet. A kérdés, hogy „szerencsésnek tartom-e, hogy annyival kevesebb zsidó él köztünk”, teljesen értelmetlen. A holokauszt-vita során is számtalanszor leszögeztem: fejet kell hajtanunk a háború összes áldozata előtt. De az Ön és általában a holokausztozók logikája alapján fel lehetne tenni a következő kérdést is: Helyesli-e Ön a német városok terrorbombázását a háború idején? Ha igen, örül-e annak, hogy az amerikaiak és a britek tudatosan bombázták a polgári negyedeket? Örül-e annak, hogy sok százezerrel kevesebb német él köztünk? Vagy: helyesli Ön az iraki háborút? Ha igen, örül-e annak, hogy immár több mint egymillióval kevesebb iraki él közöttünk?

4. Azért lássa be, Ungváry úr, nem lehet érv a holokauszt ma érvényes dogmái mellett az alábbi kérdésében rejlő megállapítása: „Miért élelmezett volna Németország több millió munkaképtelen zsidót, amikor még a szláv lakosság élelemadagját is jelentősen csökkenteni kellett?” Megjegyzem, a népirtásnak az a módja, ahogyan a hivatalos történetírás bemutatja, talán majdnem olyan költséges lett volna, mint a zsidó foglyok élelmezése. (A „halálgyárak” építése is pénzbe került, a Ciklon B roppant drága volt, nyilván nem volt olcsó mulatság a halottak elhamvasztásához, illetve „nyílt színi elégetéséhez” nélkülözhetetlen irdatlan mennyiségű koksz és fa beszerzése stb.) Hadifoglyokat minden háborúban ejtenek, és ha végképp nem tudják élelmezni őket, akkor olyan minimális fejadagot kapnak, melynek következtében sokan közülük meghalnak. (Ez lett a sorsa egyébként a német fogságba esett orosz katonák egy jó részének is, ugyanúgy, ahogyan az orosz fogságba esett németeknek. A hadifoglyok nem megfelelő élelmezése persze kétségkívül háborús bűncselekmény.) De ha már itt tartunk, az Ön logikáját követve nem az lett volna-e a „legolcsóbb” megoldás a németek szempontjából, ha a munkára alkalmatlan zsidó foglyaikat egész egyszerűen hagyják éhen halni, ahelyett, hogy egy bonyodalmas, a német őrök számára is roppant veszélyes, és igencsak költséges „népirtási akció” keretében legyilkolják őket?

6. Valóban, a fideszes alkotmány bevezetésének egyik történelmi vonatkozású mondata, valamint a Holokauszt Emlékközpont kiállításának tervezett átalakítása ellen tiltakozó aláírók között vannak olyanok – Kis János, Karsai László és Ungváry Krisztián –, akik nem értettek egyet az úgynevezett holokauszt tagadását tiltó jogszabály bevezetésével. De nem hiszem, hogy nekem feladatom lenne utánajárni annak, az aláírók közül ki akarja börtönbe zárni a revizionistákat, és ki nem. Ön is pontosan tudja, hogy a cionista értelmiség nagyobbik része a tiltás mellett van. De továbbra is fenntartom: meglehet, Önök hárman – és esetleg még néhányan az aláírók közül – valóban nem helyeslik, hogy az államhatalom írja elő, miképpen kell gondolkodni a történelemről. De azért olyan hangosan és látványosan nem emelték fel a szavukat, mint most, a Holokauszt Emlékmúzeum kiállításának tervezett átalakítása ellen. Tiltakozó nyilatkozatot egészen biztosan nem írtak alá a holokauszt cáfolását tiltó jogszabály hatályon kívül helyezése érdekében. Ezen kívül pedig tegye a szívére a kezét, és vallja meg: azzal ugye egyetért, hogy a revizionistákat „zárják karanténba”, vagyis ne adjanak számukra publikálási lehetőséget, ne nyilatkozhassanak a „mérvadó” sajtónak, és ne taníthassanak iskolákban és egyetemeken? Azt az állítását, miszerint „a holokauszttagadók álláspontja teljesen szemben áll a történelmi tényekkel”, egyelőre nem sikerült bebizonyítania. A holokauszt-hívők számos korábbi tétele azonban immár Önök által is elismerten igenis „szemben áll a történelmi tényekkel” (szappanfőzés, lámpaernyő, hatmillió elgázosított, dachaui, buchenwaldi gázkamrák stb.). És vajon nem a revizionistáknak volt igazuk például a „krematóriumok lángoló kéményeivel” kapcsolatban, melynek képtelenségét Ön is elismerte? Az Ön és cionista értelmiségi társainak feltételezése, mely szerint „általában aljas indokok is motiválják” a revizionistákat, nem csupán felháborító, és minden alapot nélkülöző rágalom, de kimeríti a gyűlöletbeszéd kategóriáját. Azok a „liberális” történészek és más értelmiségiek vádolják „aljassággal” a revizionistákat, akik minden további nélkül kirekesztik, megbélyegzik őket, és akiknek egy része akár börtönbe is juttatná mindazokat, akik másképp látják a zsidóság második világháborúban játszott szerepét, mint ahogy a hivatalosság előírja.

7. Eléggé furcsállom, hogy mielőtt adásba került az RTL Klub műsora – melyben az egyik „holokauszt-túlélő” a „krematóriumok lángoló kéményeiről” beszélt –, Ön nem nézte meg az adást, melyben szerepelt. De tegyük fel, hogy így történt. Nem érzett arra késztetést, hogy utólag pontosítsa az elhangzottakat? „Az igazságot kereső” történészhez méltó módon, nem érzi úgy, hogy kötelessége lerántani a leplet egy hazugságról, amely egy olyan műsorban hangzik el, melyben Ön is szerepel? És itt ráadásul nem valami mellékes hazugságról, egy jelentéktelen pontatlanságról van szó, mivel a „krematóriumok lángoló kéményeiről” igen sok „szemtanú” beszámolt, olyannyira, hogy ez az egész képtelenség része lett a holokauszt mitológiának. De ha Ön nem érzi szükségét, hogy ilyen látványos és nyilvánvaló hazugságokkal kapcsolatban megmondja az igazat, akkor milyen alapon vádolja meg a revizionistákat azzal, hogy „álláspontjuk szemben áll a történelmi tényekkel”? Hiszen a „történelmi tények” ezek szerint Önt sem mindig izgatják!

Azonban az „általam gerjesztett vita” a jelek szerint mégsem fölösleges. Ön a kuruc.infón megjelent legutóbbi cikkében ugyanis három nagy jelentőségű megállapítást tett, melyekkel igencsak közel kerül a „történelmi igazsággal szemben álló” és „aljas” revizionista történészek álláspontjához. Éspedig:

1. Ön elismerte, hogy az, aki a „lángoló krematóriumi kéményekről” beszél, az „hülyeséget” mond. A revizionisták évtizedek óta hangoztatják ezt. (És többek közt ezért is „tudatlannak”, „aljasnak”, „antiszemitának” stb. nevezik őket.)

2. Ön elismerte, hogy a „nácik népirtó” programja nem zajlott titokban, mint ahogyan eddig a hivatalos történészek állították. A revizionisták persze ennél tovább mennek, hangsúlyozva: azért nem volt semmiféle titkosság, mert nem létezett semmiféle előre eltervezett népirtó program. Az Ön álláspontja azonban nem logikus: ha lett volna ilyesfajta „előre eltervezett népirtó program”, azt bizony valóban a legszigorúbb titokban kellett volna lebonyolítani.

3. Ön a cikkében kijelentette, hogy „1943-tól a munka általi megsemmisítés doktrínája vált uralkodóvá”. Vagyis a gázkamrákban történő megsemmisítés Ön szerint („sőt, mint írja, ezt „minden holokauszt-történész tudja”) 1943-ban már nem tekinthető a nemzeti szocialisták legfőbb céljának. Hatalmas, mondhatni, forradalmi jelentőségű megállapítás!

Ungváry úr, fejlődése dicséretes, csak így tovább. De hogy tovább közeledik-e a revizionista álláspont felé, arra azért nem vennék mérget. Végtére is Ön előtt komoly történészi karrier áll, és attól tartok, nem fogja feláldozni megszerzett pozícióját és az Ön előtt megnyíló nagyszerű lehetőségeket az igazság kimondásának oltárán. Rendben van, de ha így cselekszik, kérném, tekintsen el attól, hogy azokat, akik fel merik vállalni az igazság kimondásának kockázatát, „aljasnak” és „tudatlannak” nevezi.

(Kuruc.info)