A Consortium News nevű független amerikai agytröszt honlapján, illetve az AlterNet amerikai hírportálon a hét végén olvasható írásában Robert Parry úgy véli: az ukrajnai és venezuelai események azt sugallják, hogy "már nem divatos a választások eredményeinek tiszteletben tartása és a törvényes, habár tökéletlen politikai rendszerekkel való együttműködés, hacsak nem az Amerika-párti fél győz". Ha ez utóbbi veszít, akkor viszont jön a "megbotránkozás doktrinája", és az "ellenséges" vezető démonizálása.

Viktor Janukovics leváltott ukrán elnök biztosan nem a politikus archetípusa, egyébként is úgy tűnik, hogy ilyenekből kevés van a hatalomért manőverező, hűbéreseiket a korrupt politikusok közé becsempésző milliárdos oligarchák ellenőrizte Ukrajnában. Janukovicsot azonban tisztességesnek tekintett választásokon választották meg 2010-ben. Egyes nemzetközi megfigyelők ráadásul a normális ukrajnai politikai élet felé tett fontos lépésként értékelték a választást - emlékeztet Parry.

Janukovics azonban szívélyes viszonyt akart fenntartani a szomszédos Oroszországgal, ami szemmel láthatólag felbosszantotta az amerikai neokonzervatívokat. A hivatalos Washington továbbra is befolyásos neokonzervatívjai dühösek voltak Vlagyimir Putyin orosz elnökre, amiért együttműködött Barack Obama amerikai elnökkel az Irán és a Szíria elleni amerikai háború elhárításában - írja Parry az iráni atomprogramról novemberben megkötött genfi megállapodásra, illetve a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítéséről Damaszkusszal létrejött egyezségre utalva.

Putyin így a neokonzervatívok fő célpontja maradt - olyan "hibáinak" köszönhetően is, hogy védelmébe vette a homokosok elleni oroszországi "intoleranciát", és rendkívül sokat költött a szocsi téli olimpiára. Ő lett az ügyeletes "gonosz", folyvást bírálták és nevetségessé tették a neokonzervatívok ellenőrzése alatt lévő vezető médiában, például a The Washington Postban.

Ukrajna esetében az volt a kérdés, hogy Janukovics elfogadja-e az Európai Unióval való szorosabb együttműködést, amely lényeges gazdasági "reformokat" követelt, köztük a Nemzetközi Valutaalap diktálta megszorító csomagot. Janukovics azonban megtorpant a nyers feltételektől, és Moszkvához fordult, amely 15 millió dolláros kölcsönt és alacsonyabb gázárakat ígért. Az amerikai oknyomozó újságíró szerint vitatható, hogy az EU tárgyalt túl keményen, vagy Ukrajnának kellett volna elfogadnia ilyen fájdalmas gazdasági "reformokat", avagy Janukovicsnak kellett volna egyensúlyoznia megosztott - orosz többségű keleti és nyugatbarát nyugati országrészből álló - országa érdekei között.

A nyugat-ukrajnai tüntetők - közöttük a szélsőjobboldali nacionalisták - ezt a politikai vitát eszközként használták fel a megválasztott kormány megdöntésére a szerző szerint. A zavargások elnyomására irányuló rendőrségi erőfeszítések erőszakba fordultak, amelyért Parry szerint nem csak a rendőrség a felelős. "A rendőrség fegyveres neonáci rohamosztagokkal találta szembe magát, amelyek Molotov-koktélokkal és más fegyverekkel támadtak rájuk" - írta.

Bár az amerikai média bemutatta ezeket az erőszakos összecsapásokat, szinte egyhangúlag Janukovicsot okolta, s szinte örömmel fogadta, amikor a megválasztott kormány összeomlott, és a kormányzati épületeket őrző szélsőjobboldali milicisták kerültek hatalomra - jegyzi meg az újságíró.

A szerző szerint míg Janukovics és több más támogatója az életét féltve elmenekült, az ellenzéki pártok megszerezték az ellenőrzést a parlament felett, és szinte egyhangúlag "drákói" törvényeket fogadtak el, míg a környéken a "neonácik" járőröztek. "Az amerikai média mindezt egy zsarnok elleni népfelkelésként taglalta, nem pedig erőszakos szélsőségesek közreműködésével végrehajtott államcsínyként". "A feje tetejére állított amerikai médiában a demokratikusan megválasztott elnök diktátor, a közvetlen szavazáson megválasztott elnököt megdöntő puccsisták pedig 'demokrácia-párti' aktivisták" - így Parry.

Az amerikai média szerepét elemezve - a Szabad Európa Rádiónak és a Szabadság Rádiónak Ronald Reagan elnöksége, a hidegháború idején játszott szerepére és Ukrajnával kapcsolatos állásfoglalásaira is utalva - Parry idézi a The Washington Post február 24-i vezércikkét. Szerinte a szerkesztők "demokratikusnak" nevezik a demokratikusan megválasztott elnök megdöntését, és vigaszt merítenek a törvényhozás "demokratikus" lépéseiben, "miközben a szavazás a kormányzati épületeknél járőröző neonáci rohamosztagok vigyázó szeme előtt folyt".

A szerző szerint "hosszú és dicstelen az amerikai kormányzatnak a különböző megválasztott kormányok megdöntését támogató története". Példaként az iráni Mohamed Moszadek 1953-as, a guatemalai Arbenz 1954-es, a chilei Allende 1973-as, a haiti Aristide kétszeri, a venezuelai Chávez 2002-es rövid időre történő, a hondurasi Zelaya 2009-es, illetve az egyiptomi Murszi 2013-as megbuktatását idézi, hozzátéve, hogy Janukovics után az új célpont várhatóan a Nicolas Maduro venezuelai elnök lesz.

"A tökéletlen vezetőiktől 'megvédett' országok népeinek sorsa gyakran rosszra fordul. Rendszerint hosszú időre diktátorok brutális megtorlása alá kerülnek, ez azonban tipikus módon már nem kerül az amerikai média homlokterébe. Ezek a szerencsétlen országok ugyanolyan gyorsan kikerülnek a látókörből, mint ahogyan a színpad közepére lökték őket, s démonizálták választott vezetőiket" - írja végezetül az oknyomozó újságíró.

(MTI)