2020. április 6., hétfő, Vilmos, Boglárka napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
23:12 A marokkói király amnesztiával harcol a koronavírus ellen22:53 Kórházba szállították a brit miniszterelnököt22:48 Tónus IX: öld meg a bankot!22:28 Az Egyesült Államok tisztifőorvosa szerint "ez lesz a mi Pearl Harbourunk, a szeptember 11-énk"22:07 Dániel Péter antifasizmusától Donáth Anna rasszizmusáig - Heti progresszió (XXII.rész)21:26 Törökországban ismét mintegy háromezer új fertőzöttet diagnosztizáltak20:53 Egy nap alatt csaknem 11 ezren tértek haza Ukrajnába20:21 Ausztriában a 12 ezret is meghaladta a koronavírussal fertőzöttek száma20:04 Megölte egyéves kislányát egy budapesti nő19:45 Csehország francia betegeket gyógyít19:21 Kevesebb halott egy nap alatt, de ismét emelkedett a diagnosztizált fertőzöttek száma Olaszországban 18:58 Meghalt 108 éves korában "az allergia nagyapja"18:46 Toroczkai: koronavírus és a propagandaháború - fontos, hogy ne üljünk fel sem az orosz, sem a kínai, sem az amerikai propagandának17:59 Otthoni tornával bővül az M5 kulturális csatorna oktatási sávja17:37 Könyveket, folyóiratokat tett elérhetővé online a Történettudományi Intézet
24 óra legolvasottabbjai

Tanulmányok ::

Elhazudott történelmünk: A "Kárpátok hadművelet"

Reklám


895 tavaszán indult az etelközi magyarság jó előre megtervezett katonai akciója a Kárpát-medence birtokba vételére. Miként e történelmi sorozat korábbi részeiben már utaltam rá, ekkoriban létezett egy Kaukázuson túli Magyarország, a szavárd magyarok hazája (kb. 1395-ig, Timur Lenk támadásáig), Magna Hungária (ősi Magyarország) a Volga-Káma összefolyásánál, Baskíriában (kb. 1237-ig, a mongol invázió időpontjáig), és éltek magyarok a Kárpát-medencében, miként ezt írott források (két, 888-ból való oklevél, amelyek „strada Hungarorumról”, illetve a magyarok püspökéről tesznek említést) és László Gyula régészeti kutatásai is igazolják (kettős honfoglalás).
Kapcsolódó:
A 19. század második felétől Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár, illetve Regino prümi apát művére való hivatkozással vált uralkodóvá történetírásunkban az a nézet, miszerint Árpád magyarjai vert hadként, a besenyőktől űzve menekültek a Kárpát-medencébe. Ez a megközelítés él a honfoglalás narratívájaként a mai napig a történeti köztudatban, hiszen az általános iskolától az egyetemig lényegében véve ez a szemlélet érvényesül a hazai oktatásban. Igaz, a közel egykorú források közül a földrajzi közelség okán számunkra különösen fontos orosz őskrónika például nem tud a besenyő támadásról.
Az Etelközben (az Al-Duna és a Dnyeper folyók között elterülő föld) tartózkodó magyarság számára a kedvező történelmi pillanat a 894-896 között zajló bizánci-bolgár háborúval érkezett el a Kárpát-medence birtokba vételére. 894 őszén VI. (Bölcs) Leó császár követei a bolgárok ellen irányuló szövetségi szerződés megkötését javasolták Árpádnak, aki ezt elfogadta, mivel a meghódítandó ország középső és déli részei bolgár fennhatóság alatt állottak (Bácska, Temesköz, a Tiszántúl déli része, Dél-Erdély), vagyis a honfoglalásnak szükségképpen együtt kellett járnia egy magyar-bolgár háborúval, melynek megvívásához jól jött az akkori Európa legjelentősebb nagyhatalmának szövetsége.
895 tavaszán három magyar hadsereg várt az indulási parancsra. A fősereg Árpád vezetésével a Vereckei-hágó irányába indult, majd a Kárpát-medencébe érve megkezdte a bolgárok tiszántúli és erdélyi tartományainak hódoltatását, Árpád fia, Levente délnyugati irányba indulva az Al-Dunánál elterülő bolgár cárságot támadta, s végül a harmadik magyar haderő az Etelközből kiköltöztetendő asszonynépet, gyermekeket, állatállományt, s mindenféle ingóságot biztosította egy esetleges ellenséges támadás ellenében. A bolgárok elleni harcokban hősi halált halt Levente, így hadserege a Déli-Kárpátok hágóin átkelve hozzáfogott Erdély meghódításának, miközben Árpád hadserege a Felső-Tisza vidékére érkezett, ahol is – Anonymus közlése szerint – megkapta Salán (Zalán), bolgár vezér üzenetét, melyben az arra hívta fel a magyar fejedelem figyelmét, hogy ne merjen a Bodrogon átkelni, mert különben megindul hadi népével a magyarok ellen. Árpád válasza az volt, hogy a Duna-Tisza közötti föld ősapjáé, Attila (433–454) királyé volt, ő mégis mindössze egy darabra tart igényt e területből, a Sajó folyóig, s arra kéri a bolgár vezért, küldjön neki füvet és Duna-vizet. E szimbolikus gesztus teljesítésével persze Salán lemondott a Kárpát-medencében lévő bolgár tartományokról.
Miközben ezen események zajlottak a régi-új hazában, az etelközi magyar népesség is közeledett a Kárpátok gerincei felé. Bíborbanszületett Konstantin és Regino szerint a magyarság ezen csoportját érte a besenyők támadása, keleti irányból. Ez az állítólagos besenyő támadás akár bekövetkezett, akár nem (miként fentebb már utaltam rá, az orosz őskrónika nem említi), semmi esetre sem volt végzetes őseinkre nézve, s nem a besenyők elől „menekültek” rendezetlen hordákként az etelközi magyarok a Kárpát-medencébe. Egyébként is: százezres nagyságrendű állatállománnyal, ökrösszekereken, napi 20-25 kilométeres menetteljesítménnyel nem lehet a 100-120 kilométer megtételére képes könnyűlovasság elől menekülni. (Ez nagyjából akkora képtelenség, mintha évszázadok múlva történelemkönyvekben arról olvasnánk, hogyan üldözték az autópályán Ladával a rendőrök egy 600 lóerős turbó Porsche sportkocsi utasait). Ott vagy harcolni lehetett, s elesni hősként mind egy szálig, vagy fogságba kerülni, és vállalni a szolgasorsot egy idegen nép földjén. A besenyő támadás komoly voltát a későbbi fejlemények is kizárják: 899-ben a magyar sereg már Itáliában van, s ott Arnulf keleti frank uralkodó szövetségeseként Berengár király hadait győzi le, sőt. visszatérőben, 900-ban elfoglalja Pannóniát (Dunántúl), s ezzel a Kárpát-medence egésze a magyar állam fennhatósága alá kerül 1918-ig, több, mint ezer esztendőre. (A nemzetközi szabadkőműves, illetve pánszláv körök kitartó munkálkodásának, no meg saját hazaárulóinknak köszönhetően ekkor idegen megszállás alá kerül hazánk csaknem háromnegyed része.)

Ugyanakkor azt is fontos a besenyő támadás vonatkozásában megemlíteni, hogy jó fél évszázaddal a honfoglalás után Taksony (kb. 955-970) fejedelem uralkodása idején a besenyők népe vert hadként kért bebocsáttatást Magyarországra Tonuzaba nevű fejedelmükkel az élen. Ez a történelmi tény is mutatja, hogy a magyarságnál kisebb létszámú és csekélyebb katonai erővel rendelkező népről van szó, amely nem kergethette Árpád népét az új hazába. Nem is szólva arról, hogy még a „menekülés-teóriát” valló történészek szerint is a magyarok állítólagos katonai vereségének politikai következménye az lett, hogy a bolgárok kiürítették Kárpát-medencei tartományaikat.
A kisebbrendűségi komplexusoktól mentes, egészséges magyar nemzettudat szempontjából létfontosságú dolog, hogy már a kezdetek kezdetén ne hazudjunk népünk múltjáról, s ne csupán egyetlen elméletet tegyünk meg kizárólagosan üdvözítő mivoltúnak, hanem a rendelkezésre álló – sajnos meglehetősen csekély – tárgyi emlékek és írott források alapján próbáljuk meg a lehető legárnyaltabb és legigazabb magyar őstörténetet megírni. Ezzel egyidejűleg az afféle kényszerképzetektől is végleg meg kell szabadítani történetírásunkat, miszerint őseink minden gazdasági és szellemi tevékenységet más népektől tanultak el, mintha bizony a szellemi agyalágyultság állapotában léptek volna az európai történelem színpadára. Minden okunk megvan arra, hogy büszkék legyünk dicső eleinkre, s mindarra, amivel a magyarság eddigi történelme során gyarapította az egyetemes európai kultúrát.
Lipusz Zsolt – Kuruc.info
Reklám


Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Szavazás

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2020 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready