Ungváry Krisztián, kértem Önt, ne veszítse el hidegvérét, de úgy látszik, hiába. Ne haragudjon, de azt kell hogy mondjam, legutóbbi, személyeskedésekkel tarkított írása nem tartozik történészi munkásságának csúcsteljesítményei közé.
 |
Újabb oka is van annak, hogy nagyon hasznosnak tartom ezt a vitát: azon túl, hogy lehetőséget biztosít számomra a holokauszttal kapcsolatos számos csalás és hazugság leleplezésére, nyilvánvalóvá válik az is, milyen szellemi képességekkel (és emberi tulajdonságokkal) rendelkezik Magyarország egyik vezető történésze.
A krematóriumok kapacitására vonatkozó adatokkal – melyeket Ungváry a Wikipédia alapján közöl – az a baj, hogy nem lehetnek igazak, mivel kizárják egymást. Ungváry valószínűleg azért dühödött be, mert fejére olvastam, hogy elmulasztott elosztani két számot: a birkenaui krematóriumok napi koksz szükségletének mennyiségét (15 680 kg) a naponta ugyanitt állítólag elhamvasztott személyek számával (4756). Mint cikkemben rámutattam, az eredmény 3,296 kg. Vagyis ennyi koksszal hamvasztottak el halottakat a birkenaui krematóriumokban – már legalábbis ha a Wikipédia (és Frantisek Piper hivatalos holotekintély és auschwitzi holomúzeum igazgató) adatai hitelesek. De korábban rámutattam arra, hogy egy holttest elhamvasztásához legalább átlagban 20-30 kg kokszra van szükség. (Ungváry nem cáfolt, és persze nem is cáfolhatott meg.) De 3,296 kg koksszal nem lehet a holttesteket elhamvasztani. Kínos felsülés volt ez Ungvárynak, megértem, de talán mégse rám legyen dühös, ha ő nem hajlandó (vagy nem tud) számolni.
Hogy a Wikipédia forrásai maguk a holokauszt-történészek, az teljesen nyilvánvaló, és erre nézve írásomban tettem is utalást: „1992-ben Franciszek Piper, az Auschwitz Múzeum egyik vezető történésze arra az álláspontra helyezkedett, hogy 8000 embert lehetett naponta kivégezni a birkenaui krematóriumokban. F. Piper, Auschwitz. Wieviele Juden, Polen, Zigeuner… wurden umgebracht, Universitas Krakow 1992, 21. old. Jól jellemzi a tényt, hogy mennyire propaganda-szempontoknak rendelik alá a történelmet a holokausztozók, hogy a Wikipédiában még mindig a 20 ezres szám szerepel.” Pontos megjelöléssel utalok F. Piper adatának forrására, ennek ellenére Ön meglehetősen sértő hangnemben a következőt írja: „Természetesen mondhattam volna neki azt is, hogy Frantisek Pipert olvassa el (akire a Wikipedia hivatkozik) de nem akartam azzal terhelni, hogy könyvtárba menjen.” Ön végigolvassa egyáltalán az én válaszcikkeimet, vagy pedig elolvassa ugyan, de szövegértelmezési gondjai vannak?
Amikor pedig arról ír, hogy a Guiness-rekodok könyve szerint húsznál is több személynek sikerült időnként bepréselődnie valamely kis autóba, elkezdtem aggódni Önért. Ungváry úr, bocsánat, de ezek a rekordot beállítani kívánó fiatalok nem önként préselődtek be véletlenül arra a parányi helyre? A gázkamrákba mintha nem saját akaratukból mentek volna az emberek. Ezen kívül pedig, ha jól tudom, autóbuszokra és trolibuszokra is többé-kevésbé saját elhatározásukból szállnak fel az utasok, de semmi esetre sem tuszkolják oda őket. Az eredetileg feltett 26 kérdésem közül a 16. (melyre sem Ungvárytól, sem mástól nem kaptam választ) az volt, hogy miképpen voltak képesek beterelni a németek a III. számú krematórium 14 zuhanyrózsával ellátott állítólagos gázkamrájába 1500-3000 embert anélkül, hogy pánik tört volna ki? Hiszen a bent lévő több száz fogoly egy idő után egészen biztosan észlelte, hogy a 14 zuhany nem elegendő a számukra, és valamiféle „átverés” áldozatai. Hogyan reagált a még kint várakozó több száz, netán ezer ember, amikor a bent lévő társaik pánikba estek? Ungvárynak az ilyesfajta kérdésekre kellene válaszolnia ahelyett, hogy engem szidalmaz, nagyképűsködik és mellébeszél. Persze gyakran előfordul, hogy ha valakinek egy vitában nincsenek érvei, akkor személyeskedni kezd.
Ungváry nem értette meg az alábbi mondatok jelentését: „…ez (mármint 8 embert egy négyzetméterre betuszkolni) a lehetetlenséggel határos”, „egy négyzetméterre 8 embert ugyanis bajosan lehet összezsúfolni”, illetve „ha valami csoda folytán mégis sikerült”, már nem lett volna szükség a Ciklon B-re. Bejárt Ön rendesen a stilisztika órákra? A fenti kifejezéseket egyáltalán nem véletlenül választottam: nem azt írtam, hogy „lehetetlenség”, „semmiképpen sem történhetett meg”, hanem azt, hogy nagyon, de nagyon nehezen volt csak megvalósítható. (A „lehetetlenséggel határos”, „bajosan”, „de ha valami csoda folytán mégis sikerült” kifejezések ugyanis ezt jelentik. De az igazi kérdés az volt, hogy ha „ez valami csoda folytán mégis sikerült”, mi szükség volt még a mérges gázra? Ungváry természetesen erre sem válaszolt.) Esetleg ha véghez tudták vinni az egyik kivégzésre kijelölt transzport esetében, nem sikerült a következő alkalommal.
Fölöslegesnek tartottam fejtegetni – azt hittem ugyanis, Ungváry számára is nyilvánvaló –, hogy valószínűleg halálra rémült, tiltakozó, kétségbeesett, síró, esetleg ellenállást is kifejtő emberekről van szó az állítólagos gázkamrákba beterelt foglyok esetében. Aki buszra száll, netán a Guiness-rekordok könyvébe akarván bekerülni, önként préseli be magát egy kis autóba, az nem akar ellenállni, valószínűleg nem nyomasztja halálfélelem, és talán nem is oly elkeseredett és kétségbeesett, mint akit egy gázkamrába tuszkolnak be, és az életéért küzd. De javítson ki, ha tévedek.
De most már látom, másképpen kell Ungváryval vitatkozni. Valószínűleg egészen elemi ismereteket is el kell majd mondanom neki. Tanulni azonban sohasem késő. Itt van például az a kérdés, hogy miért hivatkozom a gázkamrákban zajló feltételezett kivégzések olyan szemtanúira, mint Perry Broad, Rudolf Vrba, vagy éppen Rudolf Höss. Hát azért, mert – mint cikkemben többször is utaltam rá, sejtve már, hogy nem is egyszer kell majd Ungváry szájába rágnom a legegyszerűbb dolgokat –, az említett személyek a legfontosabb holokauszt-szemtanúk közül valók, akiknek a vallomásaira épül fel az egész holokauszt-mítosz.
Tankönyvek, filmek és más propagandakiadványok sokasága hirdette – és még hirdeti ma is – azokat a valótlanságokat (köztük az állítólagos gázkamrákba betuszkolt emberek számával kapcsolatban), amiket ezek az emberek állítottak. Továbbá azt hittem, van Ungvárynak annyi esze, hogy felfogja: a szemtanúk megbízhatatlanok, és ha ő maga sem hiszi el nekik, hogy 2-3 vagy 4 ezer embert tereltek be egy-egy elgázosítás alkalmával az úgynevezett „gázkamrába”, akkor esetleg megérti, miért kételkednek a revizionisták a „szemtanúk” hitelességében. (Egyik korábbi írásomban utaltam rá, hogy Raul Hilberg, a hosszú időn keresztül a legtekintélyesebbnek mondott holotörténész, az első ízben 1961-ben megjelent Az európai zsidóság megsemmisítése című könyvében Philip Müller szemtanút hússzor, Rudolf Hösst huszonhatszor idézi.)
Ungváry nem érti, miért idézem például Perry Brod SS őr vallomását, akinek a gázkamrákba beterelt emberek számával kapcsolatos hihetetlen állításait szerinte „kimazsoláztam”. Nos, a szóban forgó kérdéssel kapcsolatban – Ungváry kedvéért: a szóban forgó kérdés az, hogy mennyien voltak az úgynevezett gázkamrákban egy-egy kivégzés alkalmával – azért kell idézni Perry Brodot, Rudolf Hösst, valamint Rudolf Vrba-t, mert ők azok, akik erről mondtak valamit. Valótlanságot mondtak, de mondtak. Tudja, Ungváry, amikor a történész egy adott témával kapcsolatban kutat, akkor az adott témáról szóló dokumentumot – legyen az akár egy hamis tanúvallomás vagy visszaemlékezés – kell szemügyre venni. Mert az szól arról, amit kutatunk. Mondhatom úgy is, hogy „kimazsolázza” a történész azokat a forrásokat, amelyek a kutatott témáról szólnak. Azokat az iratokat, amelyek más kérdésről szólnak, azt pedig félreteszi. Nem olyan bonyolult ez, meg lehet érteni.
Ami a forráskritikára történő hivatkozását illeti, jobb, ha holokausztozó barátaival együtt erről mélyen hallgat. Ungváry arra sem volt képes, hogy a Wikipédia krematóriumok kapacitására vonatkozó, súlyos ellentmondásokat tartalmazó adatainak utánaszámoljon. Valljuk meg, az sem volt éppen a forráskritika magasiskolája, amikor simán szó nélkül hagyta az RTL Klub ama bizonyos műsorában a „krematóriumok lángoló kéményeivel” kapcsolatos hazudozást. (Jó, Ön végtére is nem felelős azért, hogy miket beszélnek mások egy műsorban, amiben Ön is szerepel, de azért a „forráskritika” terén nem alkotott valami nagyot akkor sem.) És vajon melyik hivatalos holokauszt-történész vetette alá valaha is kritikus vizsgálatoknak a „szemtanúk” megsemmisítésre vonatkozó képtelennél képtelenebb tanúvallomásait? Amit annál is inkább meg kellett volna tenni, mert a hivatalos holokauszt-történet szinte kizárólagos forrásai éppen a „szemtanúk” beszámolói. (A magam részéről erre a forráskritikára számtalanszor tettem kísérletet.)
Az Ön által idézett I. számú dokumentumban egyáltalán nincsen szó arról, mennyi ideig tartott egy-egy halott elégetése az Auschwitz-birkenaui krematóriumokban. Én sokkal részletesebb, alaposabb iratokat mutattam be, melyek alapján leszögeztem: az átlagos hamvasztási idő ugyan általában hatvan perc, de a Topf-féle kemencékben elméletileg valóban lehetséges volt negyven percenként egy újabb halottat az égetőkamrában elhelyezni. (Noha az előző hamvasztás negyven perc alatt nem ért véget, mert az ún. „utóégetés” még zajlott. Ilyesmit a polgári életben aligha tesznek meg, a koncentrációs táborokban azonban elképzelhető, hogy nem törődtek a hamvasztási szabályok betartásával.) Más kérdés, hogy – mint arra szintén rámutattam – a kemencéket naponta 3-4 óránként célszerű volt kihűlni hagyni, és az égéstermékeket is el kellett távolítani.
Továbbá, mint utaltam rá, a kemencék gyakran meghibásodtak, és egy olyan dokumentumot is idéztem (melyre ráadásul a német Wikipédia is hivatkozik, igaz, más okból), melyből az derül ki, hogy naponta átlag 12 órát működtek a krematóriumok. De – tettem hozzá – a kokszfelhasználás a kulcskérdés, melynek adatai alapján világosan bizonyítottam: nem lehetett naponta 4756 embert elhamvasztani a birkenaui krematóriumokban, és nem lehetett összesen 800 ezer és egymillió embert sem, hanem legfeljebb néhány százezret, azonban a tűzálló téglák élettartama alapján kijelenthető: legfeljebb 156 ezer hamvasztás történt Auschwitz-Birkenauban. De nem bocsátkozom tovább ismétlésekbe, mert az olvasók megtalálják az adatokat az előző cikkemben.
Megvallom, Ungváry II. számmal jelölt (1942. szeptember 8-i keltezésű) dokumentumának közlésekor arra gondoltam, Ungváry esetleg sokat dolgozik, talán fáradt lehet, és ez lehet az oka annak, hogy időnként emlékezetkiesései vannak. Hiszen már megtárgyaltuk, ami egyébként a dokumentumból is kiderül: Auschwitzban 1942. szeptemberében csakis a főtábor három, két-két égetőkamrával ellátott egyetlen krematóriuma működött, melynek napi elméleti kapacitása – 24 órás folyamatos működés esetén – napi 250 hamvasztás lehetett.
Ráadásul pontosan ugyanezt a számot – a Wikipédiára hivatkozva – Ungváry közölte is a korábbi írásában, melyre én válaszoltam, és a kokszfelhasználás alapján bizonyítottam, hogy ebben, illetve a később felépített birkenaui krematóriumokban nem használták ki az elméleti kapacitásokat. (Amit az is bizonyít, hogy nem történt meg a kemencék tűzálló tégláinak lebontása és újra építése, mely a Topf cég égetőkemencéi esetében 3000 hamvasztás után szükséges volt.) Ennek a dokumentumnak az adatai tehát semmiféle újdonságot nem tartalmaznak. Az pedig, hogy 1942 augusztusában-szeptemberében elkezdték tervezni az új, hatékonyabb krematóriumok építését, szintén nem újdonság, miként az új krematóriumok kapacitásának a kérdéséről is volt szó. Nem emlékszik? Egy 1943. június 28-i levél alapján (melyre az Ön Wikipédiája is utal) a Topf cég 4756 főre tette az öt Auschwitz-birkenaui krematórium napi hamvasztási kapacitását. De ez csak elméleti lehetőség volt, mint arra már szintén rámutattam. (Erre a témára nézve még lásd Carlo Mattogno egyik cikkét.) Sőt, azt is elmagyaráztam, miért építették fel a birkenaui krematóriumokat. Ungváry úr, kezdek aggódni Önért. Nem szoktak Önnek emlékezetkiesései lenni? Nemcsak az én írásomat nem olvassa végig, de azt sem tudja, miről írt korábban? Hogyan fogunk így tovább vitatkozni?
Végezetül pedig elkövetett egy újabb – ki tudja hányadik – súlyos baklövést, és megint csak azzal, hogy a Wikipédiára támaszkodott – ezúttal Jean-Claude Pressac életútjának bemutatásakor. Ungváry úr, írtam már, most kénytelen vagyok leírni megint: a Wikipédia (miként annyi más film, tankönyv, média stb.) nem hiteles forrás, éppen azért, mert az Önhöz hasonló elfogult, nem minden téren tájékozott, és az ismeretterjesztést propagandaeszköznek tekintő emberek szerkesztik. Ugyanis a Wikipédia elhallgatja Pressac pályájának alakulását 1989-ben megjelent könyve átdolgozott kiadásának megjelenése – vagyis 1993 – után. Az történt ugyanis, hogy Pressac 1993-ban ismét kiadta az auschwitzi gázkamrákról és krematóriumokról szóló könyvét, melyben csökkentette az áldozati számokat. Pressac szerint 800 ezer fogoly halt meg a lágerben (közülük 630 ezer lett volna zsidó).
Később, egy 1995-ös újságcikkében pedig már azt mondta, hogy 600 ezren vesztették életüket Auschwitzban. A holokauszt-vallás elöljárói ekkor Pressac ellen fordultak, és kiátkozták őt. Ugyanazok, akik 1989-es könyvének megjelenésekor az egekig magasztalták, mondván, sikerült egyszer és mindenkorra megcáfolni a revizionisták érveit. (Nem sikerült. Pressac könyvének állításait Carlo Mattogno ízekre szedte.) Pressacot az állandóan a kirekesztésről ajvékolók teljesen kirekesztették a tudományos életből, és szokásukhoz híven „karanténba zárták”.
Ez az oka annak, hogy „nevét nem illik emlegetni a ’mainstream’ történészi körökben, ahová Ungváry is tartozik”. Ezért nem tudja, mi történt vele élete végén. De hát Ungváry úr, miért nem nézett utána az interneten Jean-Claude Pressac élete alakulásának 1993 után? Segítsek Önnek az internetes keresésében? Pressac megrekedt valahol félúton a revizionisták és a hivatalos holokauszt-történészek között. Élete vége felé egyik oldalhoz sem tartozott. (A revizionistákhoz csatlakozni merész, anyagilag sem kifizetődő vállalkozás.) Az egykor ünnepelt kutató 2003-ban bekövetkezett halálát fagyos csend övezte. Nem emlékezett meg róla sem a holokauszt-történészek köre, sem a média. Tudja, Ungváry, mit nyilatkozott Jean-Clauda Pressac egy 2000 áprilisában megjelent kiadvány szerkesztőjének adott interjújában? Azt merészelte mondani, hogy a „náci koncentrációs táborokra vonatkozó hivatalos dosszié az alapokig menően rothadt.” (Valérie Igounet: Histoire du négationnisme en France Editions du Seuil, Paris, 2000 április.) (Pressac sorsára és az őt ért méltatlan kiközösítés okaira nézve lásd ezt és ezt. A „karanténba zárás” miatt csak revizionista források állnak rendelkezésünkre Pressacnak a kiátkozás utáni sorsára vonatkozóan.)
A holokausztos propagandakiadványok (tankönyvek, filmek, történelmi tanulmánynak nevezett fércművek), továbbá a médiumok egy jelentős része két módon torzítja el a valóságot: egyrészt tényeket hamisítanak meg (lásd pl. a Wikipédia esetében a „naponta húszezer embert lehetett elgázosítani Birkenauban”-féle állítást), vagy pedig fontos tényeket elhallgatnak. Az angol nyelvű Wikipédia Pressacra vonatkozó része ez utóbbi bűnt követte el. 1989-ig illetve 1993-ig – addig, amíg még elfogadták a hivatalos holotörténészek maguk közül valónak – a tényeknek megfelelően – habár feltűnősen röviden – ismertetik az életútját. „Kiátkozását” követően azonban úgy tesznek, mintha nem is létezett volna. A „karanténba zárásnak” is megvannak tehát a maga hátrányai. Ungváry ott követett el súlyos hibát, hogy nem vette a fáradságot és nem nézett utána annak, hogy mi történt Pressac-kal kitaszítását követően. Ehhez persze revizionista forrásokat kellett volna elolvasnia, amit természetesen elmulasztott megtenni.
Jelezném továbbá Ungvárynak, hogy elolvastam John Zimmermann professzor tanulmányát, melynek linkjét nekem megküldte (mondván, segít nekem az interneten történő keresésben.) De képzelje, én ennél többet is tettem, ugyanis elolvastam a revizionista Carlo Mattognonak Zimmermann cikkére adott válaszát is. Én is segítek Önnek az internetes keresésben, és egyúttal arra kérném, lehetőleg dühöngés nélkül olvassa el Mattogno tanulmányát. (Html formátumban ITT található.) Ajánlom az olvasóknak is, mondhatom, megsemmisítő John Zimmermannra és az egész holokauszt-iparra nézve.
Ungváry úr, Önnek a következő teendői vannak:
1. Gyakorolja a szövegértést;
2. Ha szükségesnek érzi, szedjen nyugtatót és Cavintont;
3. Ha ideje engedi, oldjon meg matematikai feladatokat, ezzel fejlesztheti matematikai és logikai képességeit;
4. Próbálja meg időnként kritikával kezelni a Wikipédiát, ami a forráskritika színvonalas műveléséhez vezető első lépés is lehetne az Ön esetében.
Perge Ottó
Kapcsolódó: Ungváry Krisztián válasza Perge Ottónak
(Kuruc.info)
