Egy kiszivárogtatott jobbikos levelezéssel szembesítette Gulyás Balázs publicista Volner Jánost az ATV-ben. A levél tartalma szerint május 14-én az akkor még jobbikos politikus azt írta Sneider Tamásnak és Gyöngyösi Mártonnak, hogy barátnőjének 420 ezres fizetést, magának egy Skoda Octavia típusú személygépkocsit kér, és jelzi, hogy egy budai irodában, ahol Chesterfield bőr ülőgarnitúra van, le tudna ülni külső helyszínen Fekete-Győr Andrással, Herényi Károllyal és Magyar Györggyel - olvasható a tévé honlapján közzétett összefoglalóban.
Zoom
Volner a műsorban elismerte, hogy találkozott Herényivel és Magyarral, de szerinte nem választási megállapodásról volt szó, ugyanis a Jobbik korábban döntést hozott róla, hogy nem köt egyezséget a baloldali pártokkal. Azt ugyanakkor cáfolta, hogy Fekete-Győrrel találkozott volna a levélben foglaltak szerint, mint mondta, egy tévé előszobájában futottak csak össze egyszer, április óta. Hozzátette: pártfeladatként kapta, hogy eszmét cseréljen Herényi Károlyékkal, egy beszélgetésről volt szó külső helyszínen, ami egy ügyvédi iroda és lehetőséget kaptak rá, hogy ott egy-egy tárgyalást folytassanak.
A barátnőjére vonatkozó részről Volner azt mondta: az érintett hölgy éveken keresztül a Jobbik parlamenti frakciójának alkalmazásában állt, és ennek a munkakörnek a meghosszabbításáról szólt az írása. Hozzátette: a hölgy dolgozott a párt önkormányzati kabineténél is, azóta kilépett a Jobbikból, azonban jogi jellegű szolgáltatásokat továbbra is nyújt a párt önkormányzati képviselőinek, csakúgy, mint a Mi Hazánk Mozgalom képviselőinek.
Alább tekinthető meg a beszélgetés, alatta pedig Volner Fb-bejegyzése a témában:
"Kötött-e a feleséged a parlamenti frakcióval olyan szerződést, amely több mint havi 1 millió forinttal díjazta a Jobbik First Ladyjét?"
Érdekes stúdióbeszélgetésben volt részem az ATV-ben. Nemrég ugyanebben a műsorban Sneider Tamást, a Jobbik ideiglenes elnökét udvarias alákérdezéssel kényeztették 20 percen keresztül, kínosan ügyelve arra, nehogy bármilyen kellemetlen témával megzavarják a tévémeghívások elől látványosan menekülő politikust. Az újságírók nekem egy Sneidernek és Gyöngyösinek írt, a sajtónak gondosan kiadott magánlevelem felolvasásával igyekeztek kellemetlen meglepetést okozni - sikertelenül. Ezzel inkább a Jobbik vezetőinek úriemberi léthez fűződő viszonyáról festettek hű képet: olvastak már róla, de még nem ismerik az érzést. :)
Semmi kellemetlen nincs számomra abban, hogy pártfeladatot végrehajtva leültem Magyar Györggyel és Herényi Károllyal egy beszélgetésre (nagyon érdekes volt, ha a sajtóba került volna, vezércikk lenne). Ugyanígy abban sem, hogy egy jogász részére havonta 420 ezer forintos teljes munkabérköltség (ami nettó 230 ezer forintos fizetésnek felel meg) kifizetését javasoltam. Mint ahogyan azt sem szégyellem, hogy a korábban frakcióvezetőként használt, törvény szerint juttatott Skoda Octavia hasonló célokra történő használatát általános frakcióvezető-helyettesként és egyben a párt vezető politikusaként igényeltem (11 frakcióautója van most a Jobbiknak). Ez számomra akkor sem kellemetlen, ha az ATV a beszélgetés politikai tartalmáról az égvilágon semmit nem írt, csupán a lejáratónak szánt információkat közölte. Ez inkább a csatorna sajtóetikához és a Jobbik vezetőihez fűződő viszonyát mutatja.
De ha már Sneider Tamásék a süllyedő hajóról menekülő patkányként adják ki a magánlevelezésünket, felteszek neki két kérdést:
Tamás, nem ismersz véletlenül egy olyan jogász hölgyet, aki a Jobbiknál az elmúlt évek során négy különböző kifizetőhely részére mindösszesen közel 1 millió forint/hó megbízási díjat számlázott? Külön a frakciónak, külön a pártnak, külön a pártalapítványnak és külön a sajtóalapítványnak, hogy ne legyen feltűnő... Tudod, akinek a frakciónál az elnöki kinevezésed után a kutakodó kormánypárti újságírók miatt villámgyorsan megszűnt a számlás kifizetése és most már a közvetlen munkatársa számlázza ezeket az összegeket?
Vagy hogy személyeset is kérdezzek: kötött-e a feleséged a parlamenti frakcióval olyan szerződést, amely több, mint havi 1 millió forinttal díjazta a Jobbik First Ladyjét? És most csak a frakcióból származó bevételről beszélek, a másik három kifizetőhely még nincs is benne... Vona rendkívül bőkezű volt, de most számoljatok el szépen a nyilvánosság felé!
Két dolog a végére:
1. Tudom, hogy a Jobbik jelenlegi vezetésének ez hihetetlen, de vannak még olyanok, akiknek az értékrendjük képviseletéről szól a politika és nem a párt pénzeinek különböző jogcímeken történő kiszivattyúzásáról.
2. Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű.
Frissítés: "az égvilágon semmi köze"
Az állítólagos egymilliós számlázás kapcsán az ATV kereste a Jobbik elnökét, a következő választ kapták a párttól:
A szóban forgó ügyvédnő 2011 óta dolgozott a Jobbiknál, ügyvédként ügyvédi munkát végzett. Sneider Tamással 2016-ban házasodtak össze, így értelemszerűen a Jobbik jelenlegi elnökének az égvilágon semmi köze nincs ahhoz, hogy előtte milyen szerződése volt a párttal, vagy a frakcióval. Sneider Tamás felesége, még férje elnöksége előtt mind a frakcióval, mind a pártalapítvánnyal kötött szerződését megszüntette.
Íme a Volner-levél
A hitgyülis tévé közzétette Volner János teljes levelét is, melyet májusban a Jobbik jelenlegi vezetésének írt:
Az EP-munkára való felkészülésemet M. segíti, a hozzám kapcsolódó jogi természetű és egyéb munkák túlnyomó részét is Ő látja el. Mint tudjátok jogász, európa-jogi szakjogászi végzettséget fog szerezni. Kitűnően beszél franciául, mellette középfokú üzleti angol nyelvvizsgája van, amit most fejleszt felsőfokra. A finanszírozását eddig D. E. ügyvéden keresztül a frakcióból oldottuk meg (értelemszerűen megbeszélve), összegszerűen annyiból, amennyit korábban a frakciós teljes bérköltsége jelentett (420 ezer/hó). Ebben az összegben benne van a Mechwart ligetnél levő, exkluzív kialakítású, irodájának és tárgyalójának a használata is. Ez kb. 50 négyzetméteres irodaterületet jelent, első emeleti, parkra néző ablakokkal, intarziás antik bútorokkal, Chesterfield bőr ülőgarnitúrával. Itt fogadok mindenkit, akivel nem lenne jó nyilvános helyen találkozni és nem szívesen jönne be a Fehér Házba. Olyanokra gondoljatok, mint Herényi Károly, Magyar György, vagy aktuálisan Fekete-Győr András. A szerződését a frakcióvezetői pozíciótól történő megválásom után is szeretném még egy évig (az EP-be való kiutazásomig) tovább vinni.

A jelenlegi nyelvtudásom alapján J. S.-nél és korábban Á.-nál is haladó szintű üzleti angolt tanultam. AZ EP-munkára való felkészülés érdekében újból el szeretném indítani és intenzívvé szeretném tenni a nyelvtanulásom. Az a célom, hogy jövő ősszel, amikor elindul az érdemi munka az EP következő ciklusában, már jó angolsággal vehessek részt politikai egyeztetéseken és tarthassak nyilvános beszédet. Ehhez keresnék egy olyan nyelvtanárt, akivel az első naptól fogva angollá tennénk a kettőnk közti munkanyelvet és politikai-gazdasági szaknyelven magas szintűre fejleszthetném az angol tudásomat. Ez olyan szavakat és kifejezéseket is érint, amelyeket a "sima" üzleti angol nem ölel fel. Egy részmunkaidős (nyugdíjas, kismama) tökéletesen el tudná látni ezt a feladatot.

És végül az utolsó... A frakcióvezető részére magáncélra szolgáló, hivatali autó is jár. Mivel a frakció költségvetését terheli, ezért nem Superb-t választottam, hanem az olcsóbb Octaviát. A frakció által bérelt összes Octavia közül enyém a legolcsóbb, mivel - költségtakarékossági okokból - nekem a használt jármű is megfelelt. Így a többi Octaviára fizetendő 190 ezer/hó helyett ez havi 50 ezer forinttal kevesebbe, 139 ezer/hóba kerül. Jelenleg nincs saját tulajdonú kocsim, de hetente két-három alkalommal kell tévébe mennem (jellemzően 6.15-ös érkezéssel) és egy rakás más helyre még. Szeretném kérni még egy évig (az EP-be való kiutazásomig) az autóhasználat folytatását.

Úgy érzem, mindhárom kérésem fontos és méltányolható. Nem szeretném a személyemmel befolyásolni a döntéshozatalt, ezért azt kérem, beszéljétek meg egymás között.