A hatóságok keresnek egy 44 éves tunéziai férfit, aki - miután kiutasították Magyarországról - külföldről irányította a magyar tagokból álló embercsempész bandáját - tudatta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Zoom
A közlemény szerint két évvel ezelőtt fejezték be azt az ügyet, amiben négy magyar férfit azzal gyanúsítottak meg, hogy 2020 májusában és júniusában kilenc alkalommal, legalább hatvan migráns Nyugat-Európába szállításában vettek részt.
Az akkori eljárásban a pécsi nyomozóknak ugyan sikerült a csoport tagjainak szerepeit tisztázni, de kérdéses volt, hogy ki lehet a bűnszervezet felső kapcsolata, vagyis irányítója. Végül másfél év után sikerült beazonosítani a bűnszervezet vezetőjét, Mohamed Abdelhakot.
A férfi azután, hogy 2017-ben embercsempészés miatt Magyarországon 3 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélték, majd két év után feltételesen szabadult, s 5 évre kiutasították, folytatta embercsempész tevékenységét.
Ugyan 2019 nyarán repülőgéppel elhagyta Magyarországot, de Tunéziából, internetes kommunikációs csatornákon keresztül továbbra is illegális migránsok Nyugat-Európába szállítását szervezte. Ő volt az, aki 2020 tavaszán és nyarán a négy magyar férfit folyamatosan koordinálta, s részükre a szállításokkal kapcsolatos utasításokat megadta - tették hozzá.
A nyomozást felügyelő Tolna Vármegyei Főügyészség a bűnszervezet irányítójaként, az üzletszerűen elkövetett embercsempészés elkövetésével gyanúsítható Mohamed Abdelhakot távollétében terheltté nyilvánította. Így az ügyet a KR NNI pécsi egysége a gyanúsított kihallgatása nélkül, az ellene időközben kiadott körözések mellett zárta le.
A nyomozás befejeztével pedig az aktát vádemelési javaslattal küldte meg a Tolnai Vármegyei Főügyészségnek - írták. A férfit a hatóságok továbbra is keresik; nemzeti, európai és nemzetközi elfogatóparancs is érvényben van ellene - áll a közleményben.
(MTI)