Veres János bejelentette: idén a 13. havi járandóságot 12 részletben, hónapról hónapra kapják meg a nyugdíjasok, viszont akik 2010-ben mennek nyugdíjba, ezt a juttatást már nem kapják meg.

A tárcavezető hozzátette: hét év múlva, azaz 2016-tól a nyugdíjkorhatár 62-ről 65 évre emelkedik majd. A nyugdíjemelés pedig a gazdaság növekedésének függvényében változik majd.

A rendezvény helyszínére szállingózó elégedett nyugdíjasokon kívül feltűnt néhány fiatal is, akik nem is titkolhatták volna a pártállami örökségük részét képező Veres János iránt érzett ellenszenvüket.

Már a folyosón egy idős hölgynek öltözött öregasszony próbálta meg kiszűrni a potenciális renitenskedőket, kevés sikerrel. A teremben telt ház fogadta a színpadra lépő minisztert, az atmoszféra leginkább a SZOT-üdülők kora esti Araczki-fellépéseinek hangulatát idézte. A házigazda szerepében a másik nagy mágus, Boldvai (Tocsik) László tetszelgett, a nézőtér pedig megszórva a megyéből érkező volt MSZMP-s funkcionáriusokkal.

Veres János mondanivalójának lényege a következő volt: megígérjük, hogy majd meg fogjuk ígérni. Hét évvel az ún. szocialista kormány hatalomra kerülése után ennyi az MSZP mondanivalója. Szép vetített prezentáció felfelé kúszó grafikonokkal, nemzeti színű installáció „Stratégia az erős Magyarországért” felirattal. Végig azon gondolkodtam, hogy melyik országról beszél ez a felszabadult, nyugodt, kiegyensúlyozott ember, akinek a frizurája is teljesen rendben van.

Aztán következtek a kérdések, például hogy mennyiben tartja önmagát és kormányát felelősnek a kialakult gazdasági helyzet miatt? Veres nem kertelt. Rövid úton elvezette hallgatóságát a megosztó és hataloméhes Fideszig és Orbán Viktorig. Tudniillik, ha ez a nemzetközi viszonylatban is páratlan és országrontó ellenzék nem kezdeményez népszavazást annak idején, és nem torpedózza meg a 300 Ft-os vizitdíjat, akkor az ország nem került volna ebbe a nehéz és kilátástalan helyzetbe. Ezeket a gyűlöletkeltő hívószavakat a jól szituált nyugdíjasok olyan heves bólogatása kísérte, hogy attól féltem, valamelyik szájából kiesik a félmilliós protézis.

A következő kérdező egy magyar kereskedelmi bolthálózat alkalmazottja, aki erősen kifogásolta a magyar cégek mostoha sorsát külföldi tőkeerős vetélytársaikkal szemben. Veres az Unióra hivatkozva mosolyogva magyarázta, hogy nem lehet és nem szabad gazdasági előnyhöz juttatni saját hazánk cégeit, vállalkozásait, állampolgárait… Aztán ismét az ellenzék megosztó politikáját ostorozta a mumifikálódott közönség legnagyobb megelégedésére.

Egy tizenéves fiatal aggodalmának adott hangot, miszerint kortársainak nyolcvan százaléka nem Magyarországon képzeli el a jövőét. A miniszter biztosította a kérdezőt arról, hogy a szakképzett munkaerőre igenis van Magyarországon kereslet, és ez a jövőben növekedni is fog. Ekkor hosszú és széles összeszerelő szalagokat vizionáltam, ahol főiskolai végzettséggel csavarozgatják össze a készülékeket a magyar „operátorok” négy műszakban, éhbérért. Ez lesz a Veresék Magyarországa.
Összegezve az élményeimet: egy kisimult, nyugodt, kiegyensúlyozott miniszter ember jött el hozzánk a kényelmes autójával, akinek arcán az aggodalom legapróbb jelei sem látszódtak, és kellemetlenkedő kérdésekkel sem lehetett őt zavarba hozni. A nyugdíjasok örültek, a tarjáni szocialisták ettek meg ittak. Szóval mindenki boldog lett nagyon…

És nem is szégyellték magukat.

Jánosi Miklós - Jobb Salgótarjánért Mozgalom