Tegnap gyermekeimmel a debreceni Békás-tóra tettünk látogatást. Kellemes környezet, némi zöld oázis a betonsivatag tengerében: gyönyörű fák, rendezett, virágos parkok. Halakkal, kacsákkal, teknősökkel teli tavacska, szökőkút, valamint ötletes elemekkel gazdagított játszótér, no meg az elengedhetetlen fagylalt és hot-dog várja a kicsiket (és nagyokat). Maga a környezet a Jogos Önvédelem "Van egy álmom" dalának egy sorát idézi meg: "A zsinagógák helyén játszóterek épülnek, gyermekzsivaj árasztja el a ragyogó környéket."

Mint a fentebb idézet dalszöveg egy másik sora írja, ez egyelőre bizony csak utópia. Hiába a környezet szépsége, ha a játszóterek és a parkok népe nem a tősgyökeres magyar és debreceni családok szórakozását hivatott szolgálni. Ez persze a debreceni fideszes városvezetést, valamint annak baloldali, liberális ellenzékét sem aggasztja. Utóbbiakról nem is kell sokat beszélnünk, hisz tudjuk róluk, hogy perverz gerjedelmet éreznek minden iránt, ami nem fehér, magyar, keresztény és heteroszexuális. Azonban érdemes Papp László polgármester 2023. április 22-én adott interjúját idézni: "teljesen biztos vagyok abban, hogy Debrecen karaktere legfeljebb nemzetközibb lesz, de a debreceniség jottányit sem fog gyengülni", továbbá "ez a város a saját képére formált mindenkit, aki betette a lábát a városba, debrecenivé válik előbb-utóbb mindenki, akit az élet ide sodor." Hát így.

Na de vessünk néhány pillantást a "kissé" nemzetközibb Békás-tóra.

A játszótéren nikábban trécselő nők, miközben a gyerekek az apjukkal önfeledten hintáznak. Az idegen vér legfrissebb hajtásai vígan szökkennek szárba a magyar földön.

Tovább sétálva, a tó mellett elhelyezett hangulatos pergolák, filagóriák találhatók. A munkában és a forró nyárban megfáradt családok és fiatalok kikapcsolódását, pihenését hivatottak szolgálni. Csak épp sem a magyar családok, sem a debreceni ifjak nem férnek hozzá. A kényelmes utcabútorokat egy majomcsapat szállta meg, s eszembe is jut a Jumanji című film jelenete, amikor a dzsungelből a városba keveredett páviánok hangos makogással, ugrálással, randalírozással forgatják fel a békés kisváros életét.

A nagyjából tucatnyi afrikai hangosan dorbézol, "táncol", dzsungelrappet makog. Születésnapot ünnepel a csapat, torta is előkerül. A felfújt lufikat a tó felé fújja a szél, mellyel a kacsák és halak találkoznak majd. Az alkoholos és üdítős üvegek, flakonok a földön, elvégre a takarítószolgálat magyar munkásai majd összeszedik (már ha nem cserélték le még őket filippínókra). Vidám az élet Magyarországon! Csak nem a magyaroknak.

Az elmúlt hétvégén tartották a Debreceni Bor- és Jazznapokat. Erről a még ott lévő paravánok, valamint a programokat részletező molinó is tanúskodik. Utóbbi csak tovább erősíti az idegen faji hatások miatti disztópikus érzéseimet: vastagon kiemelt betűkkel hirdeti, hogy ez bizony egy készpénzmentes fesztivál volt.

A negatív élmények tengerében reménysugarat mutat, hogy nagyobbik gyermekem, aki ugyan még csak 3 éves múlt, de már tudja a jelszót: "Kitartás!", és kis karját az ég felé tartja, hiszen az igazság és a magyar jövő csupán egy karnyújtásnyira van. A lemenő Nap gyengülő sugarai között együtt dúdoljuk eleink indulóját: "Ébredj magyar, az ősi föld veszélyben!"

Van egy álmunk, amit soha nem adhatunk fel!