Szélsőséges és idióta, tanári hatalmukkal visszaélő pedagógusokról a sajtóban már korábban is megjelentek hírek, de a Kádár-rendszerből itt felejtett őskövületek közül is kirívóan szélsőséges példa Csonka János, a Fővárosi Önkormányzat által üzemeltetett Budapest, XI. kerületi Táncsics Mihály Kollégium nevelőtanára. Rendszeresen gyalázza Wass Albertet, az Árpád-sávos zászlót és a magyarság más jelképeit.
Csonka János visszaélve nevelőtanári hatalmával az elmúlt években többször is megalázta, megalázza aberrációjának kiszolgáltatott (és mivel kollégiumról van szó: családjától távol levő) diákjait, a tőle eltérően gondolkodó magyar fiatalokat. Legutóbb 2009. február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján alakított maradandót, amikor is (nem először) vörös csillagot viselt hajtókáján, s tette mindezt a mai napig következmények nélkül.
Csonka János a diákjai előtt gyakran hangoztatja zsidó származását, de homoszexualitását sem titkolja. A vörös csillagot (tiltott önkényuralmi jelkép!) nem először viselte ruháján a magát gyakran „felvilágosult európainak” nevező nevelőtanár. Megtörtént, hogy az egyik, nem titkoltan hívő diákja szerinte „feltűnően” viselt keresztet a nyakában, amire Csonka így reagált: Mi ez? Csak nem? Maga még mindig hisz a mesékben? Wass Albertet szar írónak és helytelenül, magyartalanul fogalmazó nyilas-hungarista uszítónak szokta nevezni. Csonka szerint Wass külföldre menekült a háborús bűnei miatti felelősségre vonás elől és onnan pofázott meg uszított, mint a legtöbb nagyszájú náci.
Az Árpád-sávos zászlót, amelynek kisméretű változatát néhány diákja kitette a kollégiumi szobájában, minden esetben válogatott szitkozódások közepette levetette. Számtalanszor hangoztatta - szintén a diákok olvasmányait, illetve nyakláncait, medáljait meglátva -, hogy a rovásírás kitaláció, nem létező és soha nem létezett zagyvaság, az egykori és mai nyilasok ostoba kreálmánya. Némely diákjáról meg van győződve, hogy a Magyar Gárda tagja vagy szimpatizánsa, és amikor a szervezet avatót vagy demonstrációt tartott, Csonka – ismét súlyosan visszaélve hatalmával- megtiltotta az egyébként jogosan járó kimenőt az általa gárdistának vélt diákjainak. A szélsőséges és diszkriminatív Csonka még a Fideszt is neonácinak tartja...
A Táncsics Mihály Kollégium egyik diákja