Számtalan cikkünkben (legutoljára pl. ITT) foglalkoztunk már azzal, hogy deviánscigányaink igenis el tudnának helyezkedni, ha akarnának, és csak és kizárólag a saját lustaságuk, munkakerülésük az oka annak, hogy úgymond “nem találnak munkát”. (Meg persze a mi hülyeségünk is, hogy nem azt csináljuk velük, mint pl. az olaszok vagy a finnek – szigorúan őrzött táborokba az összes bűnözővel [lásd az olasz gyakorlatot], vagy, ha rajtakapjuk, akkor ott helyben kiszabjuk rá a halálos ítéletet, és azonnyomban le is lőjük. Ahogy az vidék-Finnországban, és különösen Lappföldön szokás.)
Nos, az alább idézett zsIndexes cikkből kiderül, hogy a biokertészetek rendkívül emberimunka-igényesek. Oda nem kell egyetemi végzettség – az ilyen típusú munkákat egy analfabéta cigány is el tudná végezni. De nem akarja – ahogy az már oly sokszor kiderült. (Még egyszer: mindenkinek ajánljuk ITTENI cikkünk elolvasását, aki konkrét példákat szeretne látni.)
Az anyag legeslegfontosabb megállapítása:
“Az ökofalu projektben és az ökogazdálkodásban összesen harmincöt olgozó van státuszban, az idénymunkásokkal együtt havonta körülbelül ötven embert a foglalkoztatotanak. A csúcs júniusban volt, akkor hatvanhárman dolgoztak a gazdaságban és a faluban.
Egy ökologikus gazdaságban gépek helyett inkább a vetésforgót, az agrotechnikát és az emberi munkaerőt használják, ezért az ilyen gazdaság sokkal munkaigényesebb:
„Nekünk öt–nyolc hektárra van szükségünk ahhoz, hogy teremtsünk egy munkahelyet, a monokultúrára alapozott mezőgazdasági nagyüzemeknek száz–százhúsz hektárra. Vagyis ha a vidéki életet a maga komplexitásában fogjuk fel, akkor egy népes vidék már önmagában munkahelyeket teremt. Vidéken a legnagyobb mukahelyteremtő eszköz a föld. Részben azért is csináljuk ezt az egészet, hogy a fiatalok vidéken is megmaradjanak.””
Természetesen mondanunk sem kell, mekkora irdatlan felvevőpiaca van (lenne) a biotermékeknek – nem csak Magyarországon, hanem különösen Nyugaton. Igazán nem lehet azt mondani, hogy veszett fejsze nyele az ilyen típusú vállalkozás, sőt – kifejezetten nyereséges. A cikkben hivatkozott farm ráadásul egyértelműen “fertőzött” területen (Galgagyörkhöz is közel) helyezkedik el, így mokkáinknak még ingáznia sem kéne. Mire várnak hát?
Az eredeti cikk:
Fenntartható település és állatságos körülmények
Örömükben négy szarvat növesztő kecskék, háziasított giliszták, vegyszermentes gazdálkodás háromszáz hektáron. Így néz ki az első ökogazdálkodás Galgahévizen. Itt a sikert nem a nyereségben mérik, hanem bizonyos alapelvek megvalósulásában. Vagyis egy megújuló energiaforrásokkal ellátott ökofalu felépítésében és a falu lakóinak jóllétében. Az ökofaluban bárki vehet telket, ha részese szeretne lenni az alternatív vidékfejlesztésnek.
„Azért a bankszámlászámomat add meg, légy szíves, az alternatív kapitalistáknak, ha ennyire nincs szükségük pénzre” – tréfálkozott az egyik munkatársam, mikor lelkesen újságoltam, hogy meglátogatok egy alternatív kapitalista vállalkozást. „Sőt: kérdezd meg tőlük, hogyan lettek alternatív kapitalisták, és hogy hány offshore cégük van” – folytatta J. Szerinte az alternatív kapitalisták tonhalas-biomasszás szendvicset esznek, és kőbaltát szeretnének zsákruhára cserélni.
Sikeresnek lenni túlélő üzemmódban
Az alternatív kapitalizmus lényege leegyszerűsítve, hogy – a jelenlegi rendszer logikájával ellentétben – egy vállalkozás fő célja nem a negyedévről negyedévre mérhető profitnövelés, hanem a környezetileg és társadalmilag felelős működés. Amit egy tőzsdére bevezetett nagyvállalat nem engedhet meg magának.
Környezetileg és társadalmilag felelősen működni viszont leginkább csak a „prémium” termékeket gyártó vállalatok, illetve a lokálitás elve szerint működő, azaz nagyobb távolságora egyáltalán nem szálla hosszabb szállítást teljesen mellőző vállalkozások – mint például a Galgafarm – akarnak, egyelőre.
A Galgafarm 2007-ben másfél millió, tavaly hétszázezer forint mérleg szerinti eredményt produkált, üzemi (a cég alaptevékenyéségéből származó) eredményük 2007-ben mínusz huszonnyolcmillió, 2008-ban hétszáznyolcvanezer forint volt. A kérdésre, hogy sikeres embernek érzi-e magát, a vezérigazgató, Varga Géza határozottan felel:
„Abszolúte. Mi a sikert nem a mérleg szerinti eredményben mérjük, hanem a több mint két évtizeddel ezelőtt kitűzött céljaink megvalósításában. A profitnövelés csak a túlélő üzemmód biztosításához szükséges. Hogy kifizessük a béreket, a tb-járulékot, de az elsődleges célunk nem a profit mindenáron való növelése, hanem egy fenntartható településmodell megvalósítása, illetve a település lakosainak jólléte, nem pedig anyagi gyarapodása.”
A növekedés korlátai
A történet a 70-es években kezdődik. Varga Géza – aki ma a Gaia Ökológiai és Vidékfejlesztési Alapítvány igazgatója és a Galgafarm Első Magyar Organikus Mezőgazdasági és Fogyasztási Szövetkezet elnöke – Svédországban járt egyetemre, és 1972-ben részt vett a stockholmi környezetvédelmi világkonferencián. Itt ismerkedett meg Denis és Donella Meadowsnak a konferenciára kiadatott könyvével, A növekedés korlátaival. Ez a mű a mai napig hitvallásának alapja.
1988-ban huszonheted magával megalapította a Galgafarm Egyesületet. Ez az eszmei mag hozta létre 1990-ben az azóta is adósságmentesen, pozitív mérlegeredménnyel működő Gaia Alapítványt. Az alapítvány ösztönözte a projekthez kapcsolódó vállalkozások, a Bioliget Kft. és a Galgafarm létrehozását.
A kutatással, oktatással és fejlesztéssel foglalkozó alapítványnak – mivel az ökofaluban bizonyos önkormányzati feladatokat is ellát – „kiemelten közhasznú” a státusza. Vállalkozói tevékenységet is folytathat, csak az abból származó bevételt vissza kell forgatnia az alapító okirat szerinti tevékenységbe, vagyis az ökofalu projektbe. Az alapító azt mondja erről:
„Alapvető célkitűzésünk egy autonóm, önrendelkező, önfenntartó település létrehozása, ahol környezetileg és társadalmilag felelősen működünk, és az ipari agrármodellel szemben egy alternatív, fenntartható agrár- és településmodellt valósítunk meg, amelynek a teljes energiaellátását megújuló energiaforrásokból fedezzük.”
Az alapítvány tulajdonában van egy oktatóközpont, amit szállodaként és étteremként is hasznosítanak, utóbbiak bevétele az alapítvány kasszájába megy, és teljes egészében az ökofalu megvalósítására fordítják. A Bioliget Kft. építi az ökofalut, a Galgafarm pedig az ökofarm gazdasági tevékenységét kooordinálja. Vagyis az ökofarm elsősorban a nagyjából hatvan családra, kétszázötven-háromszáz főre tervezett ökofalu önellátást szolgálja.
Az ezenfelül megmaradó termékeket értékesítik, de csak mindössze ötven kilométeres körzetben, hogy a biogazdálkodásból származó előnyöket ne semmisítse meg a szállítással járó környezeti terhelés.
Az ökofalu projektben és az ökogazdálkodásban összesen harmincöt olgozó van státuszban, az idénymunkásokkal együtt havonta körülbelül ötven embert a foglalkoztatotanak. A csúcs júniusban volt, akkor hatvanhárman dolgoztak a gazdaságban és a faluban.
Egy ökologikus gazdaságban gépek helyett inkább a vetésforgót, az agrotechnikát és az emberi munkaerőt használják, ezért az ilyen gazdaság sokkal munkaigényesebb:
„Nekünk öt–nyolc hektárra van szükségünk ahhoz, hogy teremtsünk egy munkahelyet, a monokultúrára alapozott mezőgazdasági nagyüzemeknek száz–százhúsz hektárra. Vagyis ha a vidéki életet a maga komplexitásában fogjuk fel, akkor egy népes vidék már önmagában munkahelyeket teremt. Vidéken a legnagyobb mukahelyteremtő eszköz a föld. Részben azért is csináljuk ezt az egészet, hogy a fiatalok vidéken is megmaradjanak.”
Alternatív energia
A Bika-tó déli partján levő húszhektáros galgahévízi ökofaluban harmincnégy építési telek van. Eddig tizennyolcat adtak el. Ezenkívül már majdnem készen áll egy tizenhat lakásos sorház, nyolc lakást már el is adtak benne, és épül egy tízlakásos sorház is. A sorházban a lakások négyzetméterára jelenleg az áfaemelés után bruttó 215 ezer forint/négyzetméter, kulcsrakészen, telekhányaddal együtt. A leginkább tengerparti apartmanra emlékeztető ötvenhat négyzetméteres lakások egyterűsége az energiahatékonyságot szolgálja, tudtuk meg Vargától.
A lakóépületek helyben gyártott vályogtéglából épülnek, szalmabála-szigeteléssel és mész-agyag falfestéssel. Az áram, a víz és a hő szolgáltatója az alapítvány, a közművek és az inftrastruktúra is az alapítvány tulajdonában van. Csak az áram nem jön helyi forrásból, mert még csak egyetlen, 300 wattos szélgenerátor működik az ökofaluban, és azt az elektromos autó feltöltésére használják. Jövőre már több szélgenerátor fog működni a farmon, 120 kW teljesítménnyel látják majd el az ökofalu házait.
Negyedakkora fűtésszámla
A lakásokban fal- vagy padlófűtés van, ami a bio-szolár hőközpontból kapja az energiát, távvezetéken. A hőközpontban három, egyenként száz kilowattos faelgázosító kazán is van, a fát saját energiaerdejükből, egy huszonkét hektáros akácosból termelik ki. A fatároló szín kétszázötven négyzetméteres tetejére most szerelnek fel napkollektorokat. Teljesítményük tíz kilowatt lesz. (Egy napsütéses órán ezer watt energia érkezik egy négyzetméterre, aminek persze csak töredéke hasznosul)
A havi fűtésszámla egy átlagos téli hónapban nyolcezer forint az egyterű, természetes helyi anyagokból, szigeteléssel épült lakásokban. Egy ugyanekkora, de hagyományos megoldásokkal fűtött lakás gázszámlája harminchatezer forint körül van. A vízmű száznyolcvan méter mélyről hozza fel a tiszta, iható vizet, az áramot jövőre már szélkerekek termelik. Az alapítvány igazgatója szerint ez éppen elég:
„Az élet szépségeiről, kényelméről nem mondunk le, de fogyasztási szokásainkat a fenntarthatóság szűrőjén megrostáljuk. Az ökológiai szemlélet és a főáramlatú társadalom mezsgyéjén alakítottuk ki itt az életet.”
Éva nemrég vett férjével telket az ökofaluban, és az ökogazdaságban dolgozik, ő felel a gazdaságban élelmiszer-higiéniáért:
„Tősgyökeres pesti vagyok. Ismerősöktől hallottunk az ökofaluról, lejöttünk, és beleszerettünk. Sokkal jobb reggel a tehenek bőgésére ébredni, mint az autók kipufogózajára.”
Nem riasztó egy olyan kis közösségben élni, ahol szigorúan normakövetőnek kell lenni? Éva a kérdésre elmondta, hogy a szabályok egyáltalán nem szigorúak, amúgy is ők fektetik le őket, és aki nem ért velük egyet, az eleve nem is csatlakozik egy ilyen „bioközösséghez”. „Ez nem szekta, nem kommuna, nem kibuc.”
Éva villanyautóval jár a falutól ezerkétszáz méterre levő gazdaságba. A kocsi akkumulátorát a szélkerék áramával töltik, egy töltés hatvan kilométerre elég.
Vegyszermentes gazdálkodás
A háromszáz hektáros ökofarmot 1992-ben hozták létre. A szövetkezet kistermelői a Kubai–Magyar Barátság Termelőszövetkezetből vették ki a vagyonrészüket, és így hozták létre a szövetkezetet. A gazdaságban negyven-ötven hektár legelő van, a többi szántóföld, ahol teljesen vegyszermentesen termelnek.
Egy négyhektáros tanyán vannak az állatok és a feldolgozóüzemek: egy tejfeldolgozó, egy zöldségfeldolgozó, egy húsfeldolgozó üzem és egy kőmalom. Az ökofarm és a szövetkezet kistermelő tagjainak terményeit és állatait dolgozzák föl itt. Van még a gazdaság területén egy fafeldolgozó üzem is, ez az ökofal építkezéseinek háttérüzeme, a feldolgozott fa azonban nem a gazdaság erdejéből származik.
Az ipari termelésben használt hengermalom helyett itt kőmalom őrli a heti öt-hatszáz kiló lisztet, amit mind el is adnak. „Valódi, teljes kiörlésű tönkölybúzalisztet csak kőmalomban lehet őrölni, mi pedig elsősorban ilyet állítunk elő.” A tejfeldolgozóban a naponta termelt hétszázötven liter tej felét dolgozzák föl, másik felét eladják a Naszálytejnek, ott minősített biotejként dolgozza fel. „Ez nem mindig volt így – mondta Varga Géza –, korábban előfordult, hogy nem biotermékké dolgozták fel a tejünket.”
A húsüzemben hetente egy borjút, egy sertést és kétszáz csirkét dolgozhatnak föl, a húst, mint minden más terméküket, nem szállítják ötvan kilométernél messzebbre, vagyis csak a biopiacokon, a régióban, és a település kis boltjaiban forgalmazzák. A zöldségfeldolgozóban évente körülbelül ötezer üveg céklalevet, savanyúságot képesek előállítani saját termésből, és különböző lekvárokat és gyümölcsleveket is gyártanak, de még nem saját termesztésű gyümölcsből, így azokat még nem minősített biotermékként adják el.
Nem lehet büntetelenül exponenciálisan növekedni
Az üzemek kapacitását még nem használták ki teljesen, de a az igazgató hangsúlyozta, hogy a minőség javítása és a választék növelése a továbblépés iránya, tehát a termékfejlesztésre helyezik a hangsúlyt, és nem az extenzív növekedésre. Varga Gézáék nem akarnak több földet művelés alá vonni:
„Számunkra nem abszurd dolog nem növekedni. Ilyet csak a jelenlegi rendszer hívei gondolnak, akik nem hiszik el, hogy egy rendszernek egyik alrendszere sem növekedhet büntetlenül exponenciálisan. A jelenlegi gazdasági és társadalmi rendszer az ökoszisztéma része, amelynek a kereteit nem lehet katasztrofális következmények nélkül szétfeszíteni. Attól, mert a GDP növekszik, a társadalom rétegei közötti jövedelemszakadék még vészesen nő, a környezeti és emberi erőforrások pedig kimerülnek. Mi mindezek figyelembevételével, vagyis a főáram logikájának ellenében működünk itt. Sikeresen."
Állatságos körülmények
A farmon teheneket, kecskéket, birkákat, tyúkokat, malacokat és kacsákat tartanak. Utóbbiakat mindenféle gazdasági racionalitás nélkül, pusztán szeretetből, akárcsak a kutyákat és macskákat. A kecskéket és a teheneket a tejükért tartják, a bikákat és a sertéseket levágják, és földolgozzák. Vágóhíd nincs az ökofarmon, az állatokat elszállítják, a hasított sertést-marhát hozzák vissza a vágóhídról, hogy aztán itt dolgozzák föl.
„A borjak szarvát születéskor nem égetjük ki, mint az ipari méretű gazdaságokban. Itt van elegendő életterük, és egyébként is gondoskodunk jóllétükről. Így nem tesznek egymásban kárt, mint azok az állatok, amelyeket kevésbé jó körülmények között tartanak, és ezért frusztráltak és agresszívek."
Az állatok jóllétét biztosító fejlesztést egyébként egy, az Új Magyarország Fejlesztési Programban tavaly elnyert huszonhatmillió forintos uniós forrásból valósították meg.
Termékeik árazásakor nulla- és ötvenszázalékos felárral kalkulálnak, például a farm által előállított tej alig kerül többe, mint a hagyományos tejek egy szupermarketben, viszont a kenyerük tíz-tizenöt százalékkal, a nyers zöldség negyvenöt-ötven százalékkal drágább. Ez nyilván azért van, mert a prémium kategóriás biotermékek önköltsége nagyobb, mint a tömegtermékeké.
Zöld GDP
„Mi itt a projektünk keretében megvalósítjuk a »gondolkozz globálisan és cselekedj lokálisan« elvét – fejtette ki Varga Géza –, hiszen helyi szinten próbálunk tenni az olyan globális problémák ellen, mint a klímaváltozás, a fosszilis energiahordozók kimerülése vagy a túlnépesedés következtében bekövetkező környezetszennyezés. Szerintünk a globalizációnak befellegzett, mi a helyi gazdaságok önrendelkezésében látjuk a jövőt."
Kérdés, hogy valóban befellegzett-e annyira a globalizációnak, hogy a lokalitás elvét eddig kellene fokozni. Azt viszont az ENSZ és a Világbank jelentései is elismerik, hogy a fejlődő országokban a mezőgazdasági munka és az erdőtelepítések tömegeknek biztosíthatnának munkát.
Joseph Stiglitz és Amartya Sen a GDP-fixációt orvosolandó egy olyan új, bővebb gazdasági mutató kidolgozását sürgetik, ami nemcsak a kibocsátást és a növekedést jelzi, hanem figyelembe veszi a társadalom nem anyagi szükségleteinek kielégítéséhez elengedhetetlen szociális és környezeti tényezőket is. Közben szeptember elején az Európai Bizottság is bejelentette, hogy kidolgoz egy, a tagállamok környezetterhelését mérő indexet. A GDP mellé.
Nos, az alább idézett zsIndexes cikkből kiderül, hogy a biokertészetek rendkívül emberimunka-igényesek. Oda nem kell egyetemi végzettség – az ilyen típusú munkákat egy analfabéta cigány is el tudná végezni. De nem akarja – ahogy az már oly sokszor kiderült. (Még egyszer: mindenkinek ajánljuk ITTENI cikkünk elolvasását, aki konkrét példákat szeretne látni.)
Az anyag legeslegfontosabb megállapítása:
“Az ökofalu projektben és az ökogazdálkodásban összesen harmincöt olgozó van státuszban, az idénymunkásokkal együtt havonta körülbelül ötven embert a foglalkoztatotanak. A csúcs júniusban volt, akkor hatvanhárman dolgoztak a gazdaságban és a faluban.
Egy ökologikus gazdaságban gépek helyett inkább a vetésforgót, az agrotechnikát és az emberi munkaerőt használják, ezért az ilyen gazdaság sokkal munkaigényesebb:
„Nekünk öt–nyolc hektárra van szükségünk ahhoz, hogy teremtsünk egy munkahelyet, a monokultúrára alapozott mezőgazdasági nagyüzemeknek száz–százhúsz hektárra. Vagyis ha a vidéki életet a maga komplexitásában fogjuk fel, akkor egy népes vidék már önmagában munkahelyeket teremt. Vidéken a legnagyobb mukahelyteremtő eszköz a föld. Részben azért is csináljuk ezt az egészet, hogy a fiatalok vidéken is megmaradjanak.””
Természetesen mondanunk sem kell, mekkora irdatlan felvevőpiaca van (lenne) a biotermékeknek – nem csak Magyarországon, hanem különösen Nyugaton. Igazán nem lehet azt mondani, hogy veszett fejsze nyele az ilyen típusú vállalkozás, sőt – kifejezetten nyereséges. A cikkben hivatkozott farm ráadásul egyértelműen “fertőzött” területen (Galgagyörkhöz is közel) helyezkedik el, így mokkáinknak még ingáznia sem kéne. Mire várnak hát?
Az eredeti cikk:
Fenntartható település és állatságos körülmények
Örömükben négy szarvat növesztő kecskék, háziasított giliszták, vegyszermentes gazdálkodás háromszáz hektáron. Így néz ki az első ökogazdálkodás Galgahévizen. Itt a sikert nem a nyereségben mérik, hanem bizonyos alapelvek megvalósulásában. Vagyis egy megújuló energiaforrásokkal ellátott ökofalu felépítésében és a falu lakóinak jóllétében. Az ökofaluban bárki vehet telket, ha részese szeretne lenni az alternatív vidékfejlesztésnek.
„Azért a bankszámlászámomat add meg, légy szíves, az alternatív kapitalistáknak, ha ennyire nincs szükségük pénzre” – tréfálkozott az egyik munkatársam, mikor lelkesen újságoltam, hogy meglátogatok egy alternatív kapitalista vállalkozást. „Sőt: kérdezd meg tőlük, hogyan lettek alternatív kapitalisták, és hogy hány offshore cégük van” – folytatta J. Szerinte az alternatív kapitalisták tonhalas-biomasszás szendvicset esznek, és kőbaltát szeretnének zsákruhára cserélni.
Sikeresnek lenni túlélő üzemmódban
Az alternatív kapitalizmus lényege leegyszerűsítve, hogy – a jelenlegi rendszer logikájával ellentétben – egy vállalkozás fő célja nem a negyedévről negyedévre mérhető profitnövelés, hanem a környezetileg és társadalmilag felelős működés. Amit egy tőzsdére bevezetett nagyvállalat nem engedhet meg magának.
Környezetileg és társadalmilag felelősen működni viszont leginkább csak a „prémium” termékeket gyártó vállalatok, illetve a lokálitás elve szerint működő, azaz nagyobb távolságora egyáltalán nem szálla hosszabb szállítást teljesen mellőző vállalkozások – mint például a Galgafarm – akarnak, egyelőre.
A Galgafarm 2007-ben másfél millió, tavaly hétszázezer forint mérleg szerinti eredményt produkált, üzemi (a cég alaptevékenyéségéből származó) eredményük 2007-ben mínusz huszonnyolcmillió, 2008-ban hétszáznyolcvanezer forint volt. A kérdésre, hogy sikeres embernek érzi-e magát, a vezérigazgató, Varga Géza határozottan felel:
„Abszolúte. Mi a sikert nem a mérleg szerinti eredményben mérjük, hanem a több mint két évtizeddel ezelőtt kitűzött céljaink megvalósításában. A profitnövelés csak a túlélő üzemmód biztosításához szükséges. Hogy kifizessük a béreket, a tb-járulékot, de az elsődleges célunk nem a profit mindenáron való növelése, hanem egy fenntartható településmodell megvalósítása, illetve a település lakosainak jólléte, nem pedig anyagi gyarapodása.”
A növekedés korlátai
A történet a 70-es években kezdődik. Varga Géza – aki ma a Gaia Ökológiai és Vidékfejlesztési Alapítvány igazgatója és a Galgafarm Első Magyar Organikus Mezőgazdasági és Fogyasztási Szövetkezet elnöke – Svédországban járt egyetemre, és 1972-ben részt vett a stockholmi környezetvédelmi világkonferencián. Itt ismerkedett meg Denis és Donella Meadowsnak a konferenciára kiadatott könyvével, A növekedés korlátaival. Ez a mű a mai napig hitvallásának alapja.
1988-ban huszonheted magával megalapította a Galgafarm Egyesületet. Ez az eszmei mag hozta létre 1990-ben az azóta is adósságmentesen, pozitív mérlegeredménnyel működő Gaia Alapítványt. Az alapítvány ösztönözte a projekthez kapcsolódó vállalkozások, a Bioliget Kft. és a Galgafarm létrehozását.
A kutatással, oktatással és fejlesztéssel foglalkozó alapítványnak – mivel az ökofaluban bizonyos önkormányzati feladatokat is ellát – „kiemelten közhasznú” a státusza. Vállalkozói tevékenységet is folytathat, csak az abból származó bevételt vissza kell forgatnia az alapító okirat szerinti tevékenységbe, vagyis az ökofalu projektbe. Az alapító azt mondja erről:
„Alapvető célkitűzésünk egy autonóm, önrendelkező, önfenntartó település létrehozása, ahol környezetileg és társadalmilag felelősen működünk, és az ipari agrármodellel szemben egy alternatív, fenntartható agrár- és településmodellt valósítunk meg, amelynek a teljes energiaellátását megújuló energiaforrásokból fedezzük.”
Az alapítvány tulajdonában van egy oktatóközpont, amit szállodaként és étteremként is hasznosítanak, utóbbiak bevétele az alapítvány kasszájába megy, és teljes egészében az ökofalu megvalósítására fordítják. A Bioliget Kft. építi az ökofalut, a Galgafarm pedig az ökofarm gazdasági tevékenységét kooordinálja. Vagyis az ökofarm elsősorban a nagyjából hatvan családra, kétszázötven-háromszáz főre tervezett ökofalu önellátást szolgálja.
Az ezenfelül megmaradó termékeket értékesítik, de csak mindössze ötven kilométeres körzetben, hogy a biogazdálkodásból származó előnyöket ne semmisítse meg a szállítással járó környezeti terhelés.
Az ökofalu projektben és az ökogazdálkodásban összesen harmincöt olgozó van státuszban, az idénymunkásokkal együtt havonta körülbelül ötven embert a foglalkoztatotanak. A csúcs júniusban volt, akkor hatvanhárman dolgoztak a gazdaságban és a faluban.
Egy ökologikus gazdaságban gépek helyett inkább a vetésforgót, az agrotechnikát és az emberi munkaerőt használják, ezért az ilyen gazdaság sokkal munkaigényesebb:
„Nekünk öt–nyolc hektárra van szükségünk ahhoz, hogy teremtsünk egy munkahelyet, a monokultúrára alapozott mezőgazdasági nagyüzemeknek száz–százhúsz hektárra. Vagyis ha a vidéki életet a maga komplexitásában fogjuk fel, akkor egy népes vidék már önmagában munkahelyeket teremt. Vidéken a legnagyobb mukahelyteremtő eszköz a föld. Részben azért is csináljuk ezt az egészet, hogy a fiatalok vidéken is megmaradjanak.”
Alternatív energia
A Bika-tó déli partján levő húszhektáros galgahévízi ökofaluban harmincnégy építési telek van. Eddig tizennyolcat adtak el. Ezenkívül már majdnem készen áll egy tizenhat lakásos sorház, nyolc lakást már el is adtak benne, és épül egy tízlakásos sorház is. A sorházban a lakások négyzetméterára jelenleg az áfaemelés után bruttó 215 ezer forint/négyzetméter, kulcsrakészen, telekhányaddal együtt. A leginkább tengerparti apartmanra emlékeztető ötvenhat négyzetméteres lakások egyterűsége az energiahatékonyságot szolgálja, tudtuk meg Vargától.
A lakóépületek helyben gyártott vályogtéglából épülnek, szalmabála-szigeteléssel és mész-agyag falfestéssel. Az áram, a víz és a hő szolgáltatója az alapítvány, a közművek és az inftrastruktúra is az alapítvány tulajdonában van. Csak az áram nem jön helyi forrásból, mert még csak egyetlen, 300 wattos szélgenerátor működik az ökofaluban, és azt az elektromos autó feltöltésére használják. Jövőre már több szélgenerátor fog működni a farmon, 120 kW teljesítménnyel látják majd el az ökofalu házait.
Negyedakkora fűtésszámla
A lakásokban fal- vagy padlófűtés van, ami a bio-szolár hőközpontból kapja az energiát, távvezetéken. A hőközpontban három, egyenként száz kilowattos faelgázosító kazán is van, a fát saját energiaerdejükből, egy huszonkét hektáros akácosból termelik ki. A fatároló szín kétszázötven négyzetméteres tetejére most szerelnek fel napkollektorokat. Teljesítményük tíz kilowatt lesz. (Egy napsütéses órán ezer watt energia érkezik egy négyzetméterre, aminek persze csak töredéke hasznosul)
A havi fűtésszámla egy átlagos téli hónapban nyolcezer forint az egyterű, természetes helyi anyagokból, szigeteléssel épült lakásokban. Egy ugyanekkora, de hagyományos megoldásokkal fűtött lakás gázszámlája harminchatezer forint körül van. A vízmű száznyolcvan méter mélyről hozza fel a tiszta, iható vizet, az áramot jövőre már szélkerekek termelik. Az alapítvány igazgatója szerint ez éppen elég:
„Az élet szépségeiről, kényelméről nem mondunk le, de fogyasztási szokásainkat a fenntarthatóság szűrőjén megrostáljuk. Az ökológiai szemlélet és a főáramlatú társadalom mezsgyéjén alakítottuk ki itt az életet.”
Éva nemrég vett férjével telket az ökofaluban, és az ökogazdaságban dolgozik, ő felel a gazdaságban élelmiszer-higiéniáért:
„Tősgyökeres pesti vagyok. Ismerősöktől hallottunk az ökofaluról, lejöttünk, és beleszerettünk. Sokkal jobb reggel a tehenek bőgésére ébredni, mint az autók kipufogózajára.”
Nem riasztó egy olyan kis közösségben élni, ahol szigorúan normakövetőnek kell lenni? Éva a kérdésre elmondta, hogy a szabályok egyáltalán nem szigorúak, amúgy is ők fektetik le őket, és aki nem ért velük egyet, az eleve nem is csatlakozik egy ilyen „bioközösséghez”. „Ez nem szekta, nem kommuna, nem kibuc.”
Éva villanyautóval jár a falutól ezerkétszáz méterre levő gazdaságba. A kocsi akkumulátorát a szélkerék áramával töltik, egy töltés hatvan kilométerre elég.
Vegyszermentes gazdálkodás
A háromszáz hektáros ökofarmot 1992-ben hozták létre. A szövetkezet kistermelői a Kubai–Magyar Barátság Termelőszövetkezetből vették ki a vagyonrészüket, és így hozták létre a szövetkezetet. A gazdaságban negyven-ötven hektár legelő van, a többi szántóföld, ahol teljesen vegyszermentesen termelnek.
Egy négyhektáros tanyán vannak az állatok és a feldolgozóüzemek: egy tejfeldolgozó, egy zöldségfeldolgozó, egy húsfeldolgozó üzem és egy kőmalom. Az ökofarm és a szövetkezet kistermelő tagjainak terményeit és állatait dolgozzák föl itt. Van még a gazdaság területén egy fafeldolgozó üzem is, ez az ökofal építkezéseinek háttérüzeme, a feldolgozott fa azonban nem a gazdaság erdejéből származik.
Az ipari termelésben használt hengermalom helyett itt kőmalom őrli a heti öt-hatszáz kiló lisztet, amit mind el is adnak. „Valódi, teljes kiörlésű tönkölybúzalisztet csak kőmalomban lehet őrölni, mi pedig elsősorban ilyet állítunk elő.” A tejfeldolgozóban a naponta termelt hétszázötven liter tej felét dolgozzák föl, másik felét eladják a Naszálytejnek, ott minősített biotejként dolgozza fel. „Ez nem mindig volt így – mondta Varga Géza –, korábban előfordult, hogy nem biotermékké dolgozták fel a tejünket.”
A húsüzemben hetente egy borjút, egy sertést és kétszáz csirkét dolgozhatnak föl, a húst, mint minden más terméküket, nem szállítják ötvan kilométernél messzebbre, vagyis csak a biopiacokon, a régióban, és a település kis boltjaiban forgalmazzák. A zöldségfeldolgozóban évente körülbelül ötezer üveg céklalevet, savanyúságot képesek előállítani saját termésből, és különböző lekvárokat és gyümölcsleveket is gyártanak, de még nem saját termesztésű gyümölcsből, így azokat még nem minősített biotermékként adják el.
Nem lehet büntetelenül exponenciálisan növekedni
Az üzemek kapacitását még nem használták ki teljesen, de a az igazgató hangsúlyozta, hogy a minőség javítása és a választék növelése a továbblépés iránya, tehát a termékfejlesztésre helyezik a hangsúlyt, és nem az extenzív növekedésre. Varga Gézáék nem akarnak több földet művelés alá vonni:
„Számunkra nem abszurd dolog nem növekedni. Ilyet csak a jelenlegi rendszer hívei gondolnak, akik nem hiszik el, hogy egy rendszernek egyik alrendszere sem növekedhet büntetlenül exponenciálisan. A jelenlegi gazdasági és társadalmi rendszer az ökoszisztéma része, amelynek a kereteit nem lehet katasztrofális következmények nélkül szétfeszíteni. Attól, mert a GDP növekszik, a társadalom rétegei közötti jövedelemszakadék még vészesen nő, a környezeti és emberi erőforrások pedig kimerülnek. Mi mindezek figyelembevételével, vagyis a főáram logikájának ellenében működünk itt. Sikeresen."
Állatságos körülmények
A farmon teheneket, kecskéket, birkákat, tyúkokat, malacokat és kacsákat tartanak. Utóbbiakat mindenféle gazdasági racionalitás nélkül, pusztán szeretetből, akárcsak a kutyákat és macskákat. A kecskéket és a teheneket a tejükért tartják, a bikákat és a sertéseket levágják, és földolgozzák. Vágóhíd nincs az ökofarmon, az állatokat elszállítják, a hasított sertést-marhát hozzák vissza a vágóhídról, hogy aztán itt dolgozzák föl.
„A borjak szarvát születéskor nem égetjük ki, mint az ipari méretű gazdaságokban. Itt van elegendő életterük, és egyébként is gondoskodunk jóllétükről. Így nem tesznek egymásban kárt, mint azok az állatok, amelyeket kevésbé jó körülmények között tartanak, és ezért frusztráltak és agresszívek."
Az állatok jóllétét biztosító fejlesztést egyébként egy, az Új Magyarország Fejlesztési Programban tavaly elnyert huszonhatmillió forintos uniós forrásból valósították meg.
Termékeik árazásakor nulla- és ötvenszázalékos felárral kalkulálnak, például a farm által előállított tej alig kerül többe, mint a hagyományos tejek egy szupermarketben, viszont a kenyerük tíz-tizenöt százalékkal, a nyers zöldség negyvenöt-ötven százalékkal drágább. Ez nyilván azért van, mert a prémium kategóriás biotermékek önköltsége nagyobb, mint a tömegtermékeké.
Zöld GDP
„Mi itt a projektünk keretében megvalósítjuk a »gondolkozz globálisan és cselekedj lokálisan« elvét – fejtette ki Varga Géza –, hiszen helyi szinten próbálunk tenni az olyan globális problémák ellen, mint a klímaváltozás, a fosszilis energiahordozók kimerülése vagy a túlnépesedés következtében bekövetkező környezetszennyezés. Szerintünk a globalizációnak befellegzett, mi a helyi gazdaságok önrendelkezésében látjuk a jövőt."
Kérdés, hogy valóban befellegzett-e annyira a globalizációnak, hogy a lokalitás elvét eddig kellene fokozni. Azt viszont az ENSZ és a Világbank jelentései is elismerik, hogy a fejlődő országokban a mezőgazdasági munka és az erdőtelepítések tömegeknek biztosíthatnának munkát.
Joseph Stiglitz és Amartya Sen a GDP-fixációt orvosolandó egy olyan új, bővebb gazdasági mutató kidolgozását sürgetik, ami nemcsak a kibocsátást és a növekedést jelzi, hanem figyelembe veszi a társadalom nem anyagi szükségleteinek kielégítéséhez elengedhetetlen szociális és környezeti tényezőket is. Közben szeptember elején az Európai Bizottság is bejelentette, hogy kidolgoz egy, a tagállamok környezetterhelését mérő indexet. A GDP mellé.
