Ilyen akkor történik, amikor a parlament tervezett napirendje nem telített. Előveszik a fémdobozt, amelyben sorszámozva különböző javaslatok szerepelnek, köztük párttámogatást nem élvező civil kezdeményezések, az észszerűsítést célzó jogszabály-módosítások, vagy akár valamely képviselő vesszőparipája, amelyet saját pártja sem támogat.

A sorsolás azt a korábbi gyakorlatot váltotta fel, hogy ha a képviselők saját törvényjavaslatot akartak napirendre vetetni egy szabaddá vált időpontra, akkor ehhez sorban kellett állniuk a jegyzői irodában, néha egész éjszaka. A különös szokás azt az elvet támogatja, hogy a törvényjavaslatok egyenlők, szemben a rideg valósággal, hogy a javaslatok napirendre kerülését zömmel háttéralkuk határozzák meg.

A szóban forgó kekszes dobozt a parlament egyik alkalmazottja vásárolta egy wellingtoni áruházban még az 1990-es évek elején.

David Wilson képviselőházi jegyző szerint a törvényhozás kekszes doboza az új-zélandi demokrácia "ikonikus részévé vált". Elmondta, hogy a dobozba 1 és 90 közötti sorszámmal kerülnek be az egyébként esélytelennek tekintett javaslatok, és véletlenszerűen húzzák ki, hogy melyek szerepeljenek a törvényhozás napirendjén. A kormány előterjesztései nem kerülhetnek be a dobozba, azok mindenképpen napirendi pontok lesznek.

A dobozba minden képviselőnek, aki nem miniszter, egyszerre egy törvényjavaslata kerülhet be. A kihúzott javaslatok megvitatására kéthetente van egy ülésnap. A húzást iskolások vagy akár a parlamenti könyvtár születésnapos látogatói is elvégezhetik, de feltétel, hogy a sorshúzó nem lehet politikai párt tagja.

A kekszes dobozból kihúzott törvényjavaslatok között szerepelt annak idején a házastársi egyenlőségről (ez a buzinász haladó szellemű megnevezése - a szerk.) vagy az eutanázia legalizálásáról szóló előterjesztés is, amelyeket - micsoda meglepetés - végül elfogadott a parlament.

(MTI nyomán)