Az ügyész halálbüntetés javaslatával nyújtotta be a vádiratot a bírósághoz a Charlie Kirk elleni halálos merénylettel gyanúsított Tyler Robinson ügyében kedden. /Bővített hír./
A Utah állam törvényei alapján összeállított vádat Jeff Gray, Utah megye ügyésze képviseli, aki amerikai tragédiának nevezte a politikai gyilkosságot.
A 10 oldalas vádirat hét vádpontot sorol fel Tyler Robinsonnal szemben, az elkövetés körülményei miatt súlyosbított emberölés, és egyebek közt bizonyíték elrejtése és tanú befolyásolása miatt is felelnie kell a gyanúsítottnak.
A vádiratban az is olvasható, hogy Charlie Kirk ellen politikai nézetei miatt követték el a merényletet.
A bizonyítékok között szerepel az a négy töltény, amelyek hüvelyére az elkövető különböző üzeneteket vésett.
Szintén olvasható a gyanúsított és "biológiai férfi" élettársának üzenetváltása, amelyben Tyler Robinson beismerte tettét, és amelyben partnerét arra kérte, hogy az üzenetváltást semmisítse meg. Egyebek közt azt írta, hogy nagyjából egy hete tervezte el a merénylet végrehajtását. Egy másik üzenetben Tyler Robinson azt a reményét fejezte ki, hogy tettét titokban tudja tartani "öregkorában bekövetkező haláláig". A vádiratban olvasható egy kézzel írt feljegyzés is, amit Tyler Robinson a "partnerének" hagyott, és amiben azt írta, hogy
lehetőségem volt kinyírni Charlie Kirköt, és éltem ezzel.
Jeff Gray ügyész a vádirathoz csatolt megjegyzésben a bűncselekmény elkövetőjére halálbüntetést kezdeményezett, ami Utah állam törvényei alapján azt jelenti, hogy Tyler Robinsonnak börtönben kell kivárnia az eljárást, óvadék ellenében sem kerülhet szabadlábra.
Az ügyész a vád bejelentésekor hozzátette, hogy a döntést nem könnyen hozta meg, és azt kizárólag a rendelkezésre álló bizonyítékokra, a körülményekre, valamint a bűncselekmény jellegére alapozva hozta meg.
Tyler Robinsont mintegy 33 órával a Charlie Kirk elleni merényletet követően tartóztatták le, miután apja felvette a kapcsolatot a rendőrséggel, meglátva az elkövetőről nyilvánosságra hozott felvételt.
(MTI nyomán)