A boszniai választási bizottság szabálytalanságokra hivatkozva szerdán részlegesen megsemmisítette a Boszniai Szerb Köztársaságban tartott elnökválasztás eredményét.
A döntés megváltoztathatja a boszniai szerb entitás megbuktatott elnöke, Milorad Dodik utódja megválasztására tartott voksolás kimenetelét.
A november 23-án tartott előrehozott választást elenyésző többséggel a Milorad Dodik által támogatott Sinisa Karan és a Bosznia Szerb Köztársaságban kormányzó koalíció nyerte. Karan a szavazatok 50,39 százalékát, ellenfele, Branko Banusa ellenzéki jelölt pedig 48,22 százalékát kapta a hivatalos eredmények szerint.
A két jelölt között kevesebb mint tízezer szavazat a különbség, az alacsony választói részvétellel (35 százalék) tartott szavazáson leadott mintegy 450 ezer szavazat közül.
Az ellenzék már a választás napján csalásokkal vádolta a kormánykoalíciót.
A választási bizottság (CIK) december elején rendelte el a szavazatok újraszámlálását több mint száz szavazóhelyiségben az összesen mintegy 2160 közül, és szerdán jelentette be az eredmény megsemmisítését 136 szavazóhelyiségben 17 városban, közöttük az északi Dobojban, a keleti Zvornikban, az északnyugati Laktasiban, Dodik szavazókörzetében.
Miso Krstovic, a választási bizottság képviselője szerint "számos szabálytalanságot tapasztaltak az előrehozott választáson".
"Az ezekben a szavazóhelyiségekben leadott voksokat elemezve megállapítottuk, hogy (a szabálytalanságok) alkalmasak voltak a választás eredményének befolyásolására" - magyarázta Jovan Kalaba, a CIK elnöke.
A választási bizottság döntése nem végleges, a bíróságon fellebbezni lehet ellene. Ha jóváhagyják, a CIK újabb szavazást rendez az érintett szavazóhelyiségekben.
(MTI)