Egyeztetést folytatott Donald Trump amerikai elnök Mark Rutte NATO-főtitkárral a Fehér Házban, ahol az amerikai elnök ismét a szövetségesek elégtelen támogatását rótta fel az Irán elleni hadműveletek kapcsán.
Trump a találkozót követően a Truth Social közösségi platformon kijelentette: "a NATO nem volt ott, amikor szükségünk volt rá, és nem lesz ott akkor sem, amikor ismét szükségünk lesz rá".
A Fehér Ház szóvivője szerint az elnök úgy látja, hogy a szövetségesek "hátat fordítottak" az Egyesült Államoknak az elmúlt hetekben, és a katonai együttműködés próbáján a NATO "megbukott".
Mark Rutte a CNN-nek nyilatkozva megerősítette: Trump "egyértelműen csalódott" több NATO-tagállamban. A főtitkár ugyanakkor a megbeszélést "nagyon nyílt és őszinte", egyben "két barát közötti" eszmecserének nevezte. Hozzátette: megítélése szerint egyes tagállamok valóban nem teljesítették elvárható mértékben kötelezettségeiket az iráni konfliktus során, ugyanakkor "az európaiak többsége" együttműködő volt.
A találkozót - a megszokott gyakorlattól eltérően - a sajtó teljes kizárásával tartották, és a Fehér Ház nem hozott nyilvánosságra részleteket az egyeztetés tartalmáról. A NATO tájékoztatása szerint a felek az iráni és az ukrajnai háborúról, valamint a védelmi ipari együttműködés erősítéséről is tárgyaltak.
(MTI)