Hat szíriai „menekült”, akiknek ideiglenes szállást utaltak ki két évre a norvégiai Buskerud megye Modum önkormányzatában, nincs megelégedve annak minőségével. A kérdéses szállások 10-20 négyzetméteres szobák egy geithusi tanyán, de a hat 20 és 33 év közötti férfi visszautasítja, hogy aláírja a szerződést.
A róluk gondoskodó közösség felé való hála nem az, amit az ember elsőként észrevesz. Köztük az egyetlen angolul beszélő egy ügyvéd, aki erkölcsi igazságossággal hozakodik elő: „Tisztességtelen, hogy mások házakat és lakásokat kapnak. Mi még mindig egy befogadó központban élünk, és előre akarunk jutni az életben. Újrakezdeni, amilyen gyorsan lehetséges”, mondta a 31 éves Abdulhadi Alkhalaf, és hozzátette: „Még mindig egy befogadó központban élünk, és egy ’house’-t akarunk”.
 A lakás nem elég, házat akarnak (fotó: Document.no) |
A helyi újság szerint ingázó munkát végző hat férfi így magyarázza a dolgot: „A befogadó hely az befogadó hely, a ’house’ az ’house’. Nem akarunk boldogtalannak és követelőzőnek tűnni, de nagyon türelmetlenek vagyunk, hogy továbblépjünk”.
Az önkormányzatnak nincs kötelezettsége arra, hogy róluk magasabb színvonalon gondoskodjon, mint amit felajánlott. A menekültügyi szolgálat kifejezte, hogy megérti, hogy a szíriaiaknak a felső társadalmi állásból az egyszobás lakásokba való átmenet nagy lépés, de rámutat, hogy van bennük fűtés, víz, elektromosság, konyha és mosógép, és hogy a szállások a tömegközlekedéshez közel vannak.
Ezt úgy hívják, hogy „tetőt szerezni a fejed fölé”, mondta a Munkaügyi és Segélyezési Szolgálat főnöke, és az meg is valósult. Mindaz, ami elég jó a norvég diákok számára, akik ezért évekig a saját zsebükből fizetnek, nem elég jó a szíriaiaknak, akik azt állítják, hogy a háborúból menekültek.
Svédországban is hasonló a tapasztalat
„Nyomorúságossá tettétek az életünket”, írta 2016 decemberében a szíriai Mohammad Jumaa, amit a svéd közszolgálati média leközölt. Amiatt harsogott, hogy ő és más migránsok egy évet vártak, de még nem biztosították számukra a „jó és természetes életet”, ami magába foglalja a jól fizető állást. Így siránkozott: „Emberek vagyunk, nem állatok, amelyeknek csak enni és aludni szükséges!”
Élesen bírálta a svédeket, hogy arra „kényszerítik” a migránsokat, hogy „szegényes állagú szállásokon várakozzanak”. Ezt írta: „Én egy tisztességes és becsületes ember vagyok. Sok menekült átkozza a napot, amikor idejött”.
 Amit ingyen kapnak, az bizony kevés (a Friatider.se illusztrációja) |
„El se hiszem, hogy ez Svédországban történik!”, kiáltott fel, és azzal vádolta meg a magát „humanitárius szuperhatalomként” előadó országot, hogy csak megjátsszák azt, hogy érdeklik az emberi jogok. „Miért nyitottátok ki az ajtóitokat előttünk, menekültek előtt, ha nem tudtok abban segíteni, hogy méltósággal teli, tiszteletteljes és beteljesült életet éljünk?” - kérdezte Mohammad.
„Ne mondjátok nekem [kifogásként], hogy olyan sok menekült van Svédországban. Azt tudom. De nem értem, hogy miért akartok minket másodszor is megölni. Ez a várakozási folyamat ugyanaz, mint minket megölni”.
A várakozás „ugyanaz, mint a haldoklás”, és „sok stresszhez”, valamint „sok rossz érzéshez vezet”, magyarázta tovább.
Egy másik szíriai, Mahmoud szintén az együttérzésre hivatkozott egy interjúban. Róla azt kell tudni, hogy Stockholmban, egy moduláris tömbházban lakik a svéd adófizetők pénzén, ráadásul úgy, hogy a lakáskiosztási listán a svédek elé vették.
„Egy házat akarok”, mondta Mahmoud a svéd rádiónak azt fájlalva, hogy egy lakásban kell élnie, ami elmondása szerint megakadályozza annak az esélyét, hogy barátnőt találjon.
Katarina Gunnarsson műsorvezető megjegyezte, hogy a szíriai szobája, amit az adófizetők fizetnek, „úgy néz ki, mint egy szállodai szoba”, de Mahmoud azt válaszolta, hogy neki magasabb elvárásai voltak a svédországbeli élettel kapcsolatban.
 Magasabb elvárásaik voltak - hát hogy lesz így ficki-ficki? (kép: svt.se) |
„Nagyon nagy reményeim voltak, hogy saját magánházat kapok. És akkor ezt a lakást adják nekem. Olyan, mint egy menekülttábor. Mi a különbség?” - panaszkodott a korábbi damaszkuszi lakos.
„25 éves vagyok, és még nem volt előtte barátnőm. Még szűz vagyok. Barátnőt keresek, feleséget keresek. De ez lehetetlen; hogyan lehet így életem ebben a szobában?” - tette hozzá.
Gunnarsson emlékeztette Mahmoudot, hogy sok fiatal svéd irigy lenne rá, mert lakást kapott Stockholmban, miközben az országot példa nélkül álló lakásválság szorongatja.
„Svédországba jöttem, és nagy reményeim voltak arra, hogy itt életet alakítok ki. De miután itt éltem egy év nyolc hónapot, kezdtem elveszíteni a reményt” - válaszolta Mahmoud.
Azok a migránsok, akik ugyanabban a norrtäljei tömbházában élnek, mint Mahmoud, 2016 augusztusában tüntettek az újonnan épült moduláris szállás ellen. Az épület lakóinak majdnem fele csatlakozott a tüntetéshez, melynek keretében a szociális szolgáltatások hivatalához meneteltek.
A hivatalnokok szerint a tüntetők félrevezetettnek érezték magukat a szállás kapcsán, mivel azt várták el, hogy saját állandó lakásokat adnak nekik, nem pedig olyat, ahol a konyhát meg kell osztaniuk más migránsokkal. A szóvivőik szerint a csalódás néhány migránsban depressziót, sőt öngyilkos gondolatokat okozott.
Mi a tanulság?
Először, van itt óbégatás, színpadias túlzás, követelőzés: a lakás olyan, mint a menekülttábor, nincs különbség; hát megöltök minket, és depresszióm van, meg az öngyilkosság foglalkoztat; gondoskodjatok már rólunk, adjatok egy házat és a többi és a többi… A tapasztalt magyar olvasó már ismer két olyan eltérő kultúrát, melynek tagjaira ez jellemző, és most megtanulhatja, hogy a harmadik eltérő kultúra képviselői is ugyanezt a stílust hozzák.
Másodszor, ha olyan rossz nekik az élet Norvégiában és Svédországban, miért nem takarodnak vissza abba az országba, ahonnan előbújtak? Nyilvánvalóan azért nem, mert soha ilyen jó dolguk nem volt, csak hát az arcátlan követelőző stílusukat egyszerűen nem bírják levetkőzni.
Harmadszor, sok európai, észak-amerikai és ausztrál férfinak sincs saját háza 25 éves korában, vagy ketten-hárman élnek egy lakásban, melynek tipikus példái az egyetemisták és a közkatonák. Ennek ellenére ők mégis tudnak barátnőt, sőt feleséget keríteni, és velük kellemes vízszintes testmozgást végezni. Sokkal inkább a „remek” muszlim kultúrkör miatt nem jött össze Mahmoudnak az entyem-pentyem, ugyanis az iszlám nem tudja értelmezni a barátnőt mint fogalmat, legfeljebb csak a rabszolgalányt. Most pedig Mahmoud és cimborái ezt a kultúrkört akarják behurcolni a civilizált világba.
Negyedszer, ugye emlékszünk még Pardavi Mártára, Zsohár Zsuzsannára, valamint a hozzájuk hasonló férgekre, akik szerint ezek a „menekültek” pont olyanok, mint az 1956-os magyarok? Tudna valaki olyan példákat felhozni, hogy az 1956-os magyarok Nyugat-Európában, Észak-Amerikában vagy Ausztráliában így viselkedtek? Nem.
Erről ennyit.
Hidra - Kuruc.info
Forrás:
