Az egyik kiskunhalasi pékség eladója június 1-jén már hajnalban az üzletben serénykedett. Napi rutin szerint végezte a dolgát azért, hogy már az első vásárlók is friss árut kaphassanak. A „zárva” tábla ugyan még kint volt, de a bejárati ajtót nyitva hagyta. Így azon nem lepődött meg, hogy a vásárlótérből zajokat hall. Annál inkább megdöbbentő volt, amit látott: egy férfi az egyik hűtőből a földre dobálta a termékeket, majd belépett a hűtőszekrénybe, és magára csukta az ajtót.
Az árus próbált az ismeretlennel szót érteni, megpróbálta kitessékelni, ám nem járt sikerrel. Aztán a férfi hirtelen saját elhatározásából távozott, több tízezer forint rongálási kárt hagyva maga után.
Ezen a napon még két hasonló bejelentés érkezett a kiskunhalasi rendőrségre. Az idegen egy dohánybolt hűtőjében álldogálva is eltöltött némi időt, valamint egy élelmiszerbolt tejhűtőjéből is kidobálta az ott tárolt árut. Mindkét helyen közel százezer forintnyi rongálási kár keletkezett.
Zoom
Július 16-án egy magánházba próbált bejutni az ismeretlen, ám amikor a bejárati ajtóhoz ért, a tulajdonos megzavarta, így a hívatlan látogató elmenekült.
Késő este egy benzinkút ablakát rongálta meg, de az eladótérbe nem jutott be.
A bűncselekmények elkövetésével egy 22 éves helybéli gyanúsítható. A rendőrök 2023. július 18-án délután őrizetbe vették, mivel előző éjszaka bemászott egy családi ház udvarára, feltépte az egyik ablakról a redőnyt, és a konyhában lévő hűtő tartalmát a földre hajigálta. A sértett felfigyelt a zajra, és kisietett a konyhába, ahol azt látta, hogy a rongáló be akar mászni a hűtőbe. A tulajdonos persze próbálta ebben megakadályozni, ezért egy kisebb dulakodás alakult ki a két férfi között, majd a fiatal – a kerítésen kimászva – kereket oldott.
A gyanúsított a kihallgatás során nem tagadta, hogy bemászott a hűtőszekrényekbe. Tettét azzal magyarázta, hogy kristályt fogyasztott a történteket megelőzően, és ezért azt gondolta, hogy a konyhai berendezések „térkapuként” szolgálnak. A nyomozók őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatására. A rendőrök – szakértők bevonásával – vizsgálják, hogy a fiatal valóban valamilyen kábítószer vagy új pszichoaktív anyag hatása alatt állhatott-e.
(Police.hu)