1835. február 28-án Elias Lönnrot megjelentette a 32 rúnóból álló ún. Régi-Kalevalát, az eposz második változatát. A Régi-Kalevala világsikere kiemelte a finneket az ismeretlen népek sorából, hozzájárult a finn nyelv fejlődéséhez, a finn nemzeti öntudat erősödéséhez. 1860 óta február utolsó napja a Kalevala napja.
A hazafias finn Kék-Fekete Mozgalom (Silimusta Liike) az eposz felolvasásával kívánt megemlékezni nemzeti kultúrájuk eme jelentős dátumáról. Az ország legtöbb könyvtárban hagyták a mozgalom tagjait kulturális tevékenységüket végezni, de Helsinkiben a rendőrség odáig ment, hogy megpróbálta megakadályozni a felolvasást.
Zoom
A Kék-Fekete Mozgalom kiadványa és a Kalevala
A nap megünneplésére a finn etnonacionalista szervezet bejelentette, hogy az ország könyvtáraiban kívánják olvasni a Kalevalát. A Kék-Fekete Mozgalom olvasókörei korábban már a baloldali szélsőségesek, valamint a rendőrség ellenállásába ütköztek, és nagy port kavartak a médiában. Például tavaly a finn függetlenség napján könyvkört tartottak, amikor mintegy 300 hangos antifasiszta és antirasszista ellentüntető 20-30 olvasó nacionalistát vett körül a helsinki Oodi könyvtárban.
Zoom
Már a kultúra és az olvasás is rasszista és kirekesztő cselekedet
Múlt pénteken összesen 17 könyvtárba látogattak el a mozgalom tagjai. A legtöbb könyvtárban békén hagyták a tagokat, és a felolvasásokat gond nélkül megtarthatták, ám Helsinkiben, Jyväskylä városában és a nagyrészt svéd ajkú Porvoo városában azonban a rendőrség és a könyvtári személyzet elnyomásával szembesültek. Porvooban a könyvtár dolgozói megtiltották a Kalevala olvasását. Jyväskyläben az őrök kidobták a tagokat.
Amikor Helsinkiben felolvasták a nemzeti eposzt, gyorsan megjelent több rendőrjárőr, hogy feloszlassák az általuk "jogosulatlan gyülekezésnek" nevezettet felolvasást az Oodi-könyvtárban. Ekkor úgy döntöttek, hogy kipróbálják a Richardsgatan könyvtárat. Néhány percig sikerült felolvasniuk a könyvből, mire megjelent a könyvtárigazgató ugyanazokkal a rendőrökkel, mint korábban, hogy értesítse a nacionalistákat, hogy a könyvtárban nem szabad olvasni.
Zoom
Kalevalabűnözők, veszélyes elemek
Amikor megtudták, hogy nincs joguk az adóból finanszírozott könyvtárak használatára, egy Helsinki központjában található kávézóba mentek, ahová mind a baloldali szélsőségesek, mind a kék-feketéket üldöző rendőrök követték őket. Amint beléptek, legalább két álarcos és agresszív baloldali szélsőséges követte őket, és megpróbálták elmondani a pénztárosnak, hogy fasiszták, és ne szolgálja ki őket.
A pénztárosnál a hazafiak felhívták a figyelmet arra, hogy nem érdemes álarcosokra hallgatni, és mivel a kék-feketék nem jelentenek problémát, és fizető vásárlók, a pénztáros nem hallgatott a baloldali szélsőségesekre. A bolsevikok "Nácimentes könyvtárat!" szlogeneket skandáltak.
Zoom
Ezek a protofinnek tüntettek a Kalevala felolvasása ellen
Amikor az antifák nem értek célt, akkor a rendőrök kis idő múlva bementek a kávézóba, és megkérdezték a pénztárost, hogy eltávolíthatják-e a nacionalistákat. A pénztárosnő ugyanazt a választ adta a kövér és szakállas rendőrnek - aki civilben elmehetne Rubeus Hagrid-imitátornak is - mint partnereiknek, a baloldali szélsőségeseknek: „fizető vásárlók és nem zavarnak senkit.”
Videón az eset:
(Kuruc.info)