Megengedték nekik, hogy a világ legértékesebb, világelső tosa inujával felvonuljanak (a kutya jokozuna címmel bír, akárcsak a szumo bajnokok, ezért nevezik szumo kutyának is) a közönség előtt, a japán szövetség elnöke pedig idén Erdélybe látogat.

A jövő évi, Tokióban megrendezendő ázsiai kutyakiállítasra (a világ harmadik legrangosabb kiállítása a világ es európai után) is meghívták a székelyt 1-2 tosa kutyájaval, s így ő lehet az első külföldi, aki kiállitja ezt a fajtát Ázsiában.

A megtiszteltetésben szerepet játszik többek közt az is, hogy Erdélyben a tosa őrkutyaként, juhászebként akár farkasokkal is szembekerülhet, ami a japán tenyésztők szerint előmozdíthatja a fajta jellegének megőrzését. A tosa hagyomány oltalmazói szerint például a bullmasztiff, a rotweiler vagy az akita inu mind harci kutyák voltak, de túlságosan háziasították őket és, mondják a tosás japánok, lám mivé lettek: nagyobbak, nehezebbek, de annál inkább alkalmatlanok eredeti feladatukra. Ők szeretnék, ha a tosa száz év múlva is ugyanaz lenne, mint 100 évvel ezelőtt volt.

A tosa egyébként rendkívül erőteljes, egyben rendkívül fegyelmezett és nyugodt kutyafajta. Körülbelül százhúsz éve nemesítették japán hegyi fajták és európai őrkutyák keresztezésével, a cél a japán karakter megőrzése mellett egy nagyobb méretű harci, őrző eb létrehozása volt. A tosa családcentrikus és gyermekbarát, sohasem agresszív feleslegesen, és csakis a ringben , illetve gazdáját vagy őt ért ért támadás esetén harcol.

Japánban manapság is lehetséges kutyaviadalokat rendezni, de csak rendkívül szigorú szabályok betartása mellett, nagyságrendileg mindössze 5-6 helyen, hagyományőrzés céljából, ott, ahol már száz évvel ezelőtt is rendeztek ilyen eseményt. Tehát senki nem nyithat új küzdőteret, és ha a meglévők egyike bezárna, ahelyett sem nyitható másik. Így garantált a tradíció fennmaradása.

Nem súlyra, hanem marmagasságra osztályozzák a versenyzőket, nem lehet több a két kutya között 4 centiméternél nagyobb különbség.

Az ebeket soha nem verekedtetik halálig, szó sincs tehát primitív, amerikai típusú vérfürdőről. Sokkal inkább hasonlít a küzdősportokra, ahol nem az ellenfél megölése, hanem a jobb versenyző kiválasztódása a cél.

A tenyésztők kölyökkoruktól nyugodt és kiegyensúlyozott életre nevelik a tosákat, megtanulják, hogy a ringben harcolni kell, azon kívül minden és mindenki a legnagyobb biztonságban van. S mint mondottuk, ez a fajta nem bolti árucikk, amelyet bárki  leemelhet a polcról, ezzel is gátolják a rossz kezekbe kerülését.

A küzdelem során figyelnek minden zajra (a tosa ugyanis némán szeret küzdeni), a legkisebb nyüszítes, elfojtott, fájdalmas vakkantás vereséget jelent, továbbá a kutya gazdája amúgy is bármikor véget vethet a mérkőzesnek. A pár percig tartó leszoritas is győzelmet ill.vereséget jelent.