Morvai Krisztina beszéde a Jobbik március 15-ei ünnepségén
Adjon az Isten – Szebb jövőt!
Kedves Magyar Testvéreim, Kedves Magunkfajták!
Adjon az Isten – Szebb jövőt!
Kedves Magyar Testvéreim, Kedves Magunkfajták!
A hely, ahol most állunk, a legfontosabb helyszín az úgynevezett „rendszerváltozást” követő magyar történelemben. Bátor honfitársaink itt rakták ki a Szabadság betűit.
Itt szálltak szembe azokkal, akik legszebb emléknapunkat meggyalázták, akik egy hibbant Néró és elvetemült társai parancsára ütötték, verték, lőtték a magyar embereket. Itt, a Szabadság betűinél nemcsak a szemkilövőkkel és szemkilövetőkkel fordultak szembe a hazafiak és a honleányok. Az elnyomással, a megszállással, egy nemzet méltóságának sárba tiprásával fordultak szembe.
Védekeztek, ellenálltak, s ehhez joguk volt, ahogy mindannyiunknak jogunk van a nemzeti ellenálláshoz, az önvédelemhez a gyarmatosítással, a földünk, a nemzeti vagyonunk, a jövőnk elrablásával szemben. Itt, ezen a helyen jött el az esély arra, hogy a magyar név megint szép lesz, méltó régi, nagy híréhez. Megkésve, de sokunk nevében köszönetet mondok azoknak az igaz magyaroknak, akik ezen a helyen az életüket kockáztatták azért, hogy azt mondhassuk: rabok tovább nem leszünk!
Elég volt abból, hogy csőcseléknek, vagy szélsőségesnek nevezzék őket s csőcseléknek, szélsőségesnek nevezzenek mindnyájunkat azért, mert igazat mondunk, mert védekezünk, mert ellenállunk. A bennünket szélsőségesezők lenyúlták a nemzet vagyonát, kifosztották a hazánkat, most árulják termőföldünket, vizünket, energiaforrásainkat. Szándékosan teszik tönkre, s taszítják gyarmati sorba Magyarországot. Minket, akik ez ellen védekezünk, akik mindezzel szemben az ellenállás jogát gyakoroljuk, szélsőségesnek neveznek. Világszerte panaszkodnak ránk, mint rossz gyerekekre, amiért kimondjuk: nem leszünk palesztinok a saját hazánkban! Nos, nem mi vagyunk a szélsőségesek, hanem ők a szélsőségesek! Akik kifosztottak és gyarmati sorba kényszerítenek bennünket, s ha ellenállni merünk, a szemünk közé lövetnek vagy ciánnal kívánnak kiirtani minket, ahogy az nemrégiben Kuncze Gábor szavaiból kiderült. Tegyünk végre rendet, és hívjuk őket szélsőségeseknek. Tegyük végre világossá, hogy mi folyik itt, nyissuk ki a félrevezetett magyarok és a félrevezetett világ szemét. Ha az Önök bizalmából európai parlamenti képviselő leszek, első dolgom lesz, hogy nemzetközi sajtótájékoztatókat szervezek annak bemutatására, mi is folyik a valóságban Magyarországon.
Március 15-e a magyar szabadság, a magyar felemelkedés, és a magyarok méltóságának ünnepe. Gondoljuk végig együtt ezen a jeles napon, mit tettek ellenünk az elmúlt húsz évben a szélsőségesek, és mit tehetünk mi a végveszély idején Hazánk megmaradásáért, s felemelkedéséért. Mit tehetünk, hogy visszavehessük szabadságunkat, méltóságunkat, hogy visszavehessük hazánkat. (Itt köszönöm meg Orbán Viktornak, hogy ő is elkezdte használni ezt a fontos kifejezést: „visszavesszük a hazánkat”- használjuk most már együtt, használja minden igaz magyar a Csonkaország határain innen és túl.)
Mi történt Magyarországon? Ahhoz, hogy visszaszerezzük a hazánkat, világosan kell tudni és látni, hogyan akarták és akarják elvenni tőlünk. Lássuk a lényeget, az úgynevezett rendszerváltástól kezdve. Ekkor vette kezdetét a magyar emberek megfosztása nemzeti vagyonunktól és létalapunktól. Nem léphettünk be a szabadság kapuján, nem építhettünk fel egy saját útját járó, független és adottságainak megfelelően sikeres, virágzó országot. Ehelyett szabadságunknak és függetlenségünknek még az illúzióját is elvesztettük, a nemzeti vagyonunkkal, gyárainkkal, üzemeinkkel, gazdaságunkkal együtt. Ma, amikor a multimilliárdos „főnökeink” áldozathozatalra, nadrágszíj-húzogatásra biztatnak bennünket, fontos emlékeznünk arra, hogy a magyar nemzet vagyonának ellopása alapvetően két módon történt. A tolvajok egy része „jókor jó helyen lévő” főkommunista volt, aki ingyen vagy fillérekért privatizálta a gyárat, a vállalati üdülőt, az állami ingatlant, a termelőszövetkezetet. Aki hétfőn még Marxot hirdetett a munkásosztálynak, de péntekre már csak a Tőkét kívánta Marxból, s a munkásokat utcára küldte, becsapta, elárulta.
Tipikus történet ebben a körben a jelenlegi miniszterelnöké. Azé a rettenetes emberé, aki most a havi tízmilliót kereső bankárokkal és cégvezetőkkel együtt nadrágszíj-húzogatásra biztatja a kisembereket. Gyurcsány anyósától, a bankárrá átvedlett főkommunistától pár száz millió forintnyi kölcsönt kért és kapott arra, hogy az általa kinézett gyárat megvásárolja. Besétált a gyárba, ahol a pénztárban és az árukészletben pontosan annyi milliónyi érték volt, mint amennyit kölcsönbe kapott, s amennyi a gyár vételára volt. Visszasétált hát a bankba, kifizette a néhány százmilliót a megszerzett nemzeti vagyonból, nagy részben abból, amit a magyar munkások ott előállítottak, amiért ők dolgoztak meg - és övé volt a gyár. Amelyről addig azt szónokolta, hogy a munkásoké. S amely gyár a magyar nemzet vagyona volt. Hasonlóképpen tett sok-ezer főkommunista, akik milliárdossá lettek a magyar emberek vagyonából, a magyar emberek szenvedései árán, s akik most nem azt mondják, hogy nagy bajban van az ország, visszaadjuk a lenyúlt vagyonnak – mondjuk – a felét. Nem… Azt mondják, hogy amit elloptunk, az marad a miénk, s a pusztításunk kárát pedig viseljék a kisemberek.
Hát nem! Nem és nem! Nem vehetik el az általuk utcára tett magyar munkás nyugdíját, nem vehetik el a pedagógus, az ápolónő fizetését. Fizessenek ők, mert a lopott holmi visszajár! Amikor sopánkodva mondogatják, hogy válságban van az ország, és áldozatokat kell vállalnunk - így, többes számban -, akkor végre a saját áldozatukról beszéljenek, ne pedig a kisemberéről! Adják vissza Magyarországnak, amit elloptak, s ami a magyaroké. Ez a válságból való kilábalás egyik legfontosabb útja-módja. Ne reformszövetségezzenek a kisember kárára, hanem a szajrét adják elő, de izibe! Felelősségteljes magyar párt és magyar politikus ezt teszi a kilábalás egyik fő feladatának. A privatizációs szerződések felülvizsgálatát, a jogtalanul, ingyen, vagy szinte ingyen megszerzett nemzeti vagyon visszaszerzését. Büszke vagyok arra, hogy részt vehetek a Nemzeti Jogvédő Szolgálat munkájában, ahol a hazafiak, a tüntetők, az ellenállók emberi jogainak védelmén túl egyebek mellett a nemzeti vagyon visszaszerzésének jogi lehetőségeit tárjuk fel. A Jobbik Magyarországért Mozgalom semmilyen formában nem vett részt a nemzeti vagyon lenyúlásában, az ország kifosztásában. Ezért bízhatunk alappal abban, hogy ha hatalomba segítjük, keresztülviszi az igazságtételt, azon lesz, hogy visszaszerezze a magyar nemzetnek azt, ami a miénk.
Visszatérve arra, mi is történt Magyarországon, mi a kórelőzménye hazánk mai életveszélyes betegségének. A gyalázatos privatizációk során a nemzeti vagyon másik részét, amit nem saját főkommunistáink szereztek meg, külföldi kézre adták. Idegeneknek adták például a világhírű magyar élelmiszer-feldolgozó ipart. A konzervgyárainkat, cukorgyárainkat… A multik, a külföldiek nagy részüket bezárták, hogy piacot szerezzenek magunknak, s idehozhassák a miénknél rosszabb minőségű élelmiszerüket s más termékeiket. Elvesztették munkahelyeiket a munkások, a gyárba zöldséget, gyümölcsöt, jó minőségű magyar terményt szállító parasztemberek, s elvesztették lehetőségeiket a magyar kereskedők, akik helyett multi élelmiszerláncok lepték el Magyarországot. Multi élelmiszerláncok s más külföldi kereskedőláncok, ahol az eladókat, a raktárosokat, a munkavállalókat jogfosztott, megalázott szolgákként, gyalázatos bérekért dolgoztatják, ahogy tesznek a multik oly sok más munkahelyen oly sok más magyar munkavállalóval. A jelenlegi politikai elit gyalázata, hogy a külföldi tőkésekkel szemben nem állnak ki a magyar munkavállalók jogaiért, s hagyják, hogy a multik úgy kezeljék ezt az országot s ennek az országnak a munkavállaló asszonyait és férfiembereit, mintha nem egy európai uniós tagállamban, hanem egy harmadik világbeli, kiszolgáltatott gyarmaton lennének. Ennek az egész gyalázatnak véget kell vetni! A gyökereitől kell orvosolni a bajt! Nem reformszövetségezni kell és nadrágszíjat húzatni a magyar kisemberekkel, hanem ki kell mondani, hogy Magyarország a magyaroké, és ennek megfelelően kell viselkedni és cselekedni! Talpra kell állítani a tönkretett magyar mezőgazdaságot, élelmiszer-feldolgozást és kereskedelmet. A magyar embert egészséges, jó minőségű magyar hússal, magyar tejtermékkel, magyar zöldséggel és gyümölccsel kell táplálni, nem ideárasztott külföldivel, s szennyezettel! Ez persze a mi saját, személyes felelősségünk is. Erkölcsi kérdést kell csinálnunk abból, hogy magyar emberként magyar élelmiszert veszünk magyar gazdától, magyar terméket és szolgáltatást, magyar vállalkozótól. Ne felejtsük el, hogy ez is a nemzeti ellenállás fontos formája.
De térjünk vissza a gyökerekhez. A magyar nemzet vagyonának külföldi kézre juttatását, a gyalázatos privatizációs folyamatot azzal lendítették előre, hogy a külföldi beruházóknak hatalmas adókedvezményeket, adómentességet, s állami támogatásokat adtak. Előállt az a képtelenség, hogy a külföldi, a multi Magyarországon előnyösebb helyzetben van, mint a magyar ember. A hazai kis és középvállalkozók sorra mennek tönkre, mert nem bírják a versenyt az agyontámogatott külföldiekkel. S persze azért, mert a saját államuk, a saját hatóságaik állandó zaklatásait, megalázó vizsgálatait, állandó bírságolásait sem bírják már.
Nem bírják, hogy bűnözőnek nézik őket, ahelyett, hogy azt kezelnék bűnözőként, aki tényleg az. Hát mi folyik itt? Az állam rendeltetése az, hogy előremozdítsa, segítse, támogassa a magyar gazdaságot, a magyar vállalkozókat, a magyar gazdákat, a magyar munkavállalókat. Ehelyett gyalázatos módon mindent megtesznek ennek ellenkezőjéért. Nehogy már a magyar embereknek, a magyar családoknak önálló egzisztenciájuk legyen, s saját lábon, emelt fővel, tisztességben és méltóságban élhessenek.
Úgy tűnik, mintha mi magyar emberek arra tartanánk az államot, hogy bennünket tegyenek tönkre, bennünket rendszabályozzanak, s maguk között mutyizzák le, s külföldieknek játsszák át azt, ami a miénk. Hát eddig és ne tovább!
Minden olyan jogszabályt és intézkedést, legyen az magyar, Európai Uniós, vagy hottentotta szabály, amely Magyarországon előnyben részesíti a külföldieket a magyarokkal szemben haladéktalanul, egy tollvonással kell megsemmisíteni. Mert Magyarország a magyaroké! Vége annak, hogy palesztinokká tesznek bennünket a saját hazánkban.
Hagyják abba a megalázó, gyalázatos szövegeket a nadrágszíj-húzogatásról. Hagyják működni a magyar vállalkozásokat, s a lenyúlt, haveroknak juttatott pénzeket a magyar vállalkozói szféra és a magyar gazdák támogatására szánják. Arra, amire való! Ez a recept a válságra, nem a nadrágszíj-húzogatás. A nadrágszíj-húzogatást ne a nyomorult embereknek ajánlgassák, hanem saját magunknak, a nemzeti vagyon lenyúlásából meggazdagodottaknak, a milliárdos bankároknak, jól fizetett cégvezetőknek és gazdasági tanácsadóknak.
Most már húzzanak ők nadrágszíjat, a kisembernek már nadrágszíja sincs, mert azt is elzálogosította az ő bankjaikban, amelyek őnekik termelik a hasznot, nekünk pedig a kárt. Hát mégis mit képzelnek? Hogy a haszon, a profit az övék, a költségeket és a kárt pedig a kétkezi munkás, a tűzoltó, az ápoló, a pedagógus fizeti? Hát nem! Nem és Nem! Elég volt abból a rendszerből, ahol a hasznot privatizálják, a költséget és a kárt államosítják, és az adófizető kisemberekkel fizettetik! A magyar gazdaság haszna legyen a magyaroké, a magyar vállalkozóké, gazdáké, munkavállalóké, állami alkalmazottaké, s a költséget, a gazdaság megújításának, megélénkítésének költségeit viseljék elkobzott vagy önként felajánlott vagyonukból azok, akik szétlopták és tönkretették az országot.
S az IMF-től, az EU-hoz kötődő és más külföldi bankoktól a tolvajbanda által felvett kölcsönökről pedig jelentsük ki végre, hogy már sokszorosan visszafizettük őket, nem fizetünk egy fillérrel sem többet, mert nem nekik lehet felénk követelésük, hanem fordítva – mi követelhetünk tőlük. S ha ez ellen kifogásuk van, akkor kérjék vissza a pénzt azoktól, akiknek adták.
Foglaljuk tehát össze: a hazánkat megnyomorító, szolgaságba süllyesztő, már sokszorosan visszafizetett külföldi kölcsönöket mostantól ne fizessük tovább! Az ellenérték nélkül vagy fillérekért megszerzett nemzeti vagyont követeljük vissza! A külföldieket Magyarországon a magyarokkal szemben előnyben részesítő jogszabályokat és pénzügyi normákat egy tollvonással szüntessük meg! A kézen-közön eltűnt EU-s, illetve állami támogatások sorsát tárjuk fel, legyen elszámoltatás, a bűncselekményekből magánzsebekbe vándorolt korrupciós és sikkasztott pénzeket tetessük be az államkasszába. Mostantól minden Európai Uniós támogatás és állami támogatás, pályázat minden fillérjét nyilvánossá kell tenni, s ezeket a pénzeket sem külföldiek nem kaphatják meg, sem korrupciós ügyletekben nem tűnhetnek el, csak a magyar gazdaság erősítésére, magyar vállalkozások, magyar gazdák támogatására fordíthatók. Nevezzük mostantól ezt az új tervet reformnak! Ez az a reform, amit a Jobbik, s amit a nemzeti radikális oldal képvisel. Ez az az értékrend, amelyet Önök támogatni fognak akkor, ha bíznak bennünk s a júniusi Európai Parlamenti Képviselőválasztáson a Jobbik listájára adják szavazatukat.
S egy utolsó gondolat.
Március 15-e a sajtószabadság ünnepe is. A szólás és a gondolat szabadságáé, a véleménynyilvánítási szabadságé, a cenzúra eltörléséé. Ezen a napon, amely mai nap a Jobbik Európai Parlamenti kampányának nyitó napja is, azzal a kéréssel fordulok a magyar sajtó, a magyar média tulajdonosaihoz és vezetőihez, hogy merjék komolyan venni a sajtószabadságot. Kérem, hogy ne cenzúrázzák tovább a Jobbikkal kapcsolatos híreket, eseményeket. Tudósítsanak rendezvényeinkről, segítsenek eljuttatni programunkat a magyar emberekhez, ugyanúgy, ahogy ezt más pártokkal kapcsolatban teszik. Ne féljenek felnőttként kezelni a felnőtt magyarokat. Bízzák rájuk, hogy szabadon eldönthessék, kire, milyen listára, milyen értékrendre, milyen programra adják a voksukat. Nem kell helyettük döntenie sem a közszolgálati tévéknek, rádióknak, sem a liberális vagy szocialista kötődésű kereskedelmieknek sem pedig a nemzeti érzelműeknek, mint például a HírTV vagy az Echo TV. Demokrácia akkor van, ha a választók megismerhetik a rendelkezésükre álló kínálatot, mérlegelhetik, hogy melyik párt, melyik politikai erő áll legközelebb hozzájuk. Kérem, hogy adják meg nekik ezt az esélyt, már csak azért is, mert az idevonatkozó jogszabályok is a kiegyensúlyozott tájékoztatást teszik kötelezővé. De ha nem lenne jogszabályi kötelezettség, akkor is így kellene tenni. Hivatástiszteletből. És szabadságszeretetből.
Kedves Magyar Testvéreim, Kedves Magunkfajták! Magyarország csodálatos adottságokkal rendelkező ország, még így, megcsonkítottan is. Remek a termőföldünk, jó az éghajlatunk, szinte páratlan a vízkincsünk, szépségesek a tájaink és szorgosak, rátermettek a magyar emberek. Ebből az következne és az is következik, hogy Magyarország virágzó ország lesz, ahol az emberek méltóságban és jólétben élnek. Ez a mi utunk, ez a mi jövőnk, nem a nadrágszíj-húzogatás. Azt meghagyjuk az ellenfeleinknek. Azoknak, akik eddig vezették ezt az országot, s akik nem tudták, de nem is akarták felvirágoztatni. S tudják, miért nem? Mert nem szerették. Nem szerették és nem becsülték a magyar embereket, nem tisztelték ezt a földet, a mi földünket, a hagyományainkat, az emlékeinket. Nem kívánták a szabadságunkat, a méltóságunkat, a szebb jövőnket. Nem méltósággal rendelkező személyeknek tekintették a magyar embereket, akiknek életcéljuk és küldetésük van ezen a földön, hanem tárgyaknak és eszközöknek egy szűk, kivételezett elit réteg boldogulásának szolgálatában. Ennek véget kell vetni. Olyan embereknek kell vezetni Magyarországot és képviselni a magyar embereket, akik szeretik ezt a hazát és szeretik a magyarokat.
Ezért vállaltam el a Jobbik felkérését az Európai Parlamenti képviselőjelöltségre. Mert hiszem, hogy ha helyén van a szívünk és az eszünk, valóban visszaszerezhetjük a hazánkat. Mit kell tennünk az Európai Unióban? Semmi mást, mint a magyar emberek, a magyar haza érdekeit képviselni. Megvédeni a magyar termőföldet, a magyar vizet, a magyar energiaforrásokat. A magyar gazdaságot, a magyar embereket. Dörgölőzés, mindenkinek megfelelni próbálás, udvarias diplomácia helyett jogokat követelni. Egyértelművé tenni, hogy nem vagyunk Európa másodosztályú polgárai. Kérem, hogy programunk megismerésével és továbbadásával, figyelmükkel, bizalmukkal és szavazatukkal segítsenek bebizonyítani: Magyarország a Magyaroké!
Isten óvja és vezesse Magyarországot, Isten áldja Önöket!
Adjon az Isten – Szebb Jövőt!
dr. Morvai Krisztina, a Jobbik EP-listavezetője
 |
Itt szálltak szembe azokkal, akik legszebb emléknapunkat meggyalázták, akik egy hibbant Néró és elvetemült társai parancsára ütötték, verték, lőtték a magyar embereket. Itt, a Szabadság betűinél nemcsak a szemkilövőkkel és szemkilövetőkkel fordultak szembe a hazafiak és a honleányok. Az elnyomással, a megszállással, egy nemzet méltóságának sárba tiprásával fordultak szembe.
Védekeztek, ellenálltak, s ehhez joguk volt, ahogy mindannyiunknak jogunk van a nemzeti ellenálláshoz, az önvédelemhez a gyarmatosítással, a földünk, a nemzeti vagyonunk, a jövőnk elrablásával szemben. Itt, ezen a helyen jött el az esély arra, hogy a magyar név megint szép lesz, méltó régi, nagy híréhez. Megkésve, de sokunk nevében köszönetet mondok azoknak az igaz magyaroknak, akik ezen a helyen az életüket kockáztatták azért, hogy azt mondhassuk: rabok tovább nem leszünk!
Elég volt abból, hogy csőcseléknek, vagy szélsőségesnek nevezzék őket s csőcseléknek, szélsőségesnek nevezzenek mindnyájunkat azért, mert igazat mondunk, mert védekezünk, mert ellenállunk. A bennünket szélsőségesezők lenyúlták a nemzet vagyonát, kifosztották a hazánkat, most árulják termőföldünket, vizünket, energiaforrásainkat. Szándékosan teszik tönkre, s taszítják gyarmati sorba Magyarországot. Minket, akik ez ellen védekezünk, akik mindezzel szemben az ellenállás jogát gyakoroljuk, szélsőségesnek neveznek. Világszerte panaszkodnak ránk, mint rossz gyerekekre, amiért kimondjuk: nem leszünk palesztinok a saját hazánkban! Nos, nem mi vagyunk a szélsőségesek, hanem ők a szélsőségesek! Akik kifosztottak és gyarmati sorba kényszerítenek bennünket, s ha ellenállni merünk, a szemünk közé lövetnek vagy ciánnal kívánnak kiirtani minket, ahogy az nemrégiben Kuncze Gábor szavaiból kiderült. Tegyünk végre rendet, és hívjuk őket szélsőségeseknek. Tegyük végre világossá, hogy mi folyik itt, nyissuk ki a félrevezetett magyarok és a félrevezetett világ szemét. Ha az Önök bizalmából európai parlamenti képviselő leszek, első dolgom lesz, hogy nemzetközi sajtótájékoztatókat szervezek annak bemutatására, mi is folyik a valóságban Magyarországon.
Március 15-e a magyar szabadság, a magyar felemelkedés, és a magyarok méltóságának ünnepe. Gondoljuk végig együtt ezen a jeles napon, mit tettek ellenünk az elmúlt húsz évben a szélsőségesek, és mit tehetünk mi a végveszély idején Hazánk megmaradásáért, s felemelkedéséért. Mit tehetünk, hogy visszavehessük szabadságunkat, méltóságunkat, hogy visszavehessük hazánkat. (Itt köszönöm meg Orbán Viktornak, hogy ő is elkezdte használni ezt a fontos kifejezést: „visszavesszük a hazánkat”- használjuk most már együtt, használja minden igaz magyar a Csonkaország határain innen és túl.)
Mi történt Magyarországon? Ahhoz, hogy visszaszerezzük a hazánkat, világosan kell tudni és látni, hogyan akarták és akarják elvenni tőlünk. Lássuk a lényeget, az úgynevezett rendszerváltástól kezdve. Ekkor vette kezdetét a magyar emberek megfosztása nemzeti vagyonunktól és létalapunktól. Nem léphettünk be a szabadság kapuján, nem építhettünk fel egy saját útját járó, független és adottságainak megfelelően sikeres, virágzó országot. Ehelyett szabadságunknak és függetlenségünknek még az illúzióját is elvesztettük, a nemzeti vagyonunkkal, gyárainkkal, üzemeinkkel, gazdaságunkkal együtt. Ma, amikor a multimilliárdos „főnökeink” áldozathozatalra, nadrágszíj-húzogatásra biztatnak bennünket, fontos emlékeznünk arra, hogy a magyar nemzet vagyonának ellopása alapvetően két módon történt. A tolvajok egy része „jókor jó helyen lévő” főkommunista volt, aki ingyen vagy fillérekért privatizálta a gyárat, a vállalati üdülőt, az állami ingatlant, a termelőszövetkezetet. Aki hétfőn még Marxot hirdetett a munkásosztálynak, de péntekre már csak a Tőkét kívánta Marxból, s a munkásokat utcára küldte, becsapta, elárulta.
Tipikus történet ebben a körben a jelenlegi miniszterelnöké. Azé a rettenetes emberé, aki most a havi tízmilliót kereső bankárokkal és cégvezetőkkel együtt nadrágszíj-húzogatásra biztatja a kisembereket. Gyurcsány anyósától, a bankárrá átvedlett főkommunistától pár száz millió forintnyi kölcsönt kért és kapott arra, hogy az általa kinézett gyárat megvásárolja. Besétált a gyárba, ahol a pénztárban és az árukészletben pontosan annyi milliónyi érték volt, mint amennyit kölcsönbe kapott, s amennyi a gyár vételára volt. Visszasétált hát a bankba, kifizette a néhány százmilliót a megszerzett nemzeti vagyonból, nagy részben abból, amit a magyar munkások ott előállítottak, amiért ők dolgoztak meg - és övé volt a gyár. Amelyről addig azt szónokolta, hogy a munkásoké. S amely gyár a magyar nemzet vagyona volt. Hasonlóképpen tett sok-ezer főkommunista, akik milliárdossá lettek a magyar emberek vagyonából, a magyar emberek szenvedései árán, s akik most nem azt mondják, hogy nagy bajban van az ország, visszaadjuk a lenyúlt vagyonnak – mondjuk – a felét. Nem… Azt mondják, hogy amit elloptunk, az marad a miénk, s a pusztításunk kárát pedig viseljék a kisemberek.
Hát nem! Nem és nem! Nem vehetik el az általuk utcára tett magyar munkás nyugdíját, nem vehetik el a pedagógus, az ápolónő fizetését. Fizessenek ők, mert a lopott holmi visszajár! Amikor sopánkodva mondogatják, hogy válságban van az ország, és áldozatokat kell vállalnunk - így, többes számban -, akkor végre a saját áldozatukról beszéljenek, ne pedig a kisemberéről! Adják vissza Magyarországnak, amit elloptak, s ami a magyaroké. Ez a válságból való kilábalás egyik legfontosabb útja-módja. Ne reformszövetségezzenek a kisember kárára, hanem a szajrét adják elő, de izibe! Felelősségteljes magyar párt és magyar politikus ezt teszi a kilábalás egyik fő feladatának. A privatizációs szerződések felülvizsgálatát, a jogtalanul, ingyen, vagy szinte ingyen megszerzett nemzeti vagyon visszaszerzését. Büszke vagyok arra, hogy részt vehetek a Nemzeti Jogvédő Szolgálat munkájában, ahol a hazafiak, a tüntetők, az ellenállók emberi jogainak védelmén túl egyebek mellett a nemzeti vagyon visszaszerzésének jogi lehetőségeit tárjuk fel. A Jobbik Magyarországért Mozgalom semmilyen formában nem vett részt a nemzeti vagyon lenyúlásában, az ország kifosztásában. Ezért bízhatunk alappal abban, hogy ha hatalomba segítjük, keresztülviszi az igazságtételt, azon lesz, hogy visszaszerezze a magyar nemzetnek azt, ami a miénk.
 Képek: Bertie |
Visszatérve arra, mi is történt Magyarországon, mi a kórelőzménye hazánk mai életveszélyes betegségének. A gyalázatos privatizációk során a nemzeti vagyon másik részét, amit nem saját főkommunistáink szereztek meg, külföldi kézre adták. Idegeneknek adták például a világhírű magyar élelmiszer-feldolgozó ipart. A konzervgyárainkat, cukorgyárainkat… A multik, a külföldiek nagy részüket bezárták, hogy piacot szerezzenek magunknak, s idehozhassák a miénknél rosszabb minőségű élelmiszerüket s más termékeiket. Elvesztették munkahelyeiket a munkások, a gyárba zöldséget, gyümölcsöt, jó minőségű magyar terményt szállító parasztemberek, s elvesztették lehetőségeiket a magyar kereskedők, akik helyett multi élelmiszerláncok lepték el Magyarországot. Multi élelmiszerláncok s más külföldi kereskedőláncok, ahol az eladókat, a raktárosokat, a munkavállalókat jogfosztott, megalázott szolgákként, gyalázatos bérekért dolgoztatják, ahogy tesznek a multik oly sok más munkahelyen oly sok más magyar munkavállalóval. A jelenlegi politikai elit gyalázata, hogy a külföldi tőkésekkel szemben nem állnak ki a magyar munkavállalók jogaiért, s hagyják, hogy a multik úgy kezeljék ezt az országot s ennek az országnak a munkavállaló asszonyait és férfiembereit, mintha nem egy európai uniós tagállamban, hanem egy harmadik világbeli, kiszolgáltatott gyarmaton lennének. Ennek az egész gyalázatnak véget kell vetni! A gyökereitől kell orvosolni a bajt! Nem reformszövetségezni kell és nadrágszíjat húzatni a magyar kisemberekkel, hanem ki kell mondani, hogy Magyarország a magyaroké, és ennek megfelelően kell viselkedni és cselekedni! Talpra kell állítani a tönkretett magyar mezőgazdaságot, élelmiszer-feldolgozást és kereskedelmet. A magyar embert egészséges, jó minőségű magyar hússal, magyar tejtermékkel, magyar zöldséggel és gyümölccsel kell táplálni, nem ideárasztott külföldivel, s szennyezettel! Ez persze a mi saját, személyes felelősségünk is. Erkölcsi kérdést kell csinálnunk abból, hogy magyar emberként magyar élelmiszert veszünk magyar gazdától, magyar terméket és szolgáltatást, magyar vállalkozótól. Ne felejtsük el, hogy ez is a nemzeti ellenállás fontos formája.
De térjünk vissza a gyökerekhez. A magyar nemzet vagyonának külföldi kézre juttatását, a gyalázatos privatizációs folyamatot azzal lendítették előre, hogy a külföldi beruházóknak hatalmas adókedvezményeket, adómentességet, s állami támogatásokat adtak. Előállt az a képtelenség, hogy a külföldi, a multi Magyarországon előnyösebb helyzetben van, mint a magyar ember. A hazai kis és középvállalkozók sorra mennek tönkre, mert nem bírják a versenyt az agyontámogatott külföldiekkel. S persze azért, mert a saját államuk, a saját hatóságaik állandó zaklatásait, megalázó vizsgálatait, állandó bírságolásait sem bírják már.
Nem bírják, hogy bűnözőnek nézik őket, ahelyett, hogy azt kezelnék bűnözőként, aki tényleg az. Hát mi folyik itt? Az állam rendeltetése az, hogy előremozdítsa, segítse, támogassa a magyar gazdaságot, a magyar vállalkozókat, a magyar gazdákat, a magyar munkavállalókat. Ehelyett gyalázatos módon mindent megtesznek ennek ellenkezőjéért. Nehogy már a magyar embereknek, a magyar családoknak önálló egzisztenciájuk legyen, s saját lábon, emelt fővel, tisztességben és méltóságban élhessenek.
Úgy tűnik, mintha mi magyar emberek arra tartanánk az államot, hogy bennünket tegyenek tönkre, bennünket rendszabályozzanak, s maguk között mutyizzák le, s külföldieknek játsszák át azt, ami a miénk. Hát eddig és ne tovább!
Minden olyan jogszabályt és intézkedést, legyen az magyar, Európai Uniós, vagy hottentotta szabály, amely Magyarországon előnyben részesíti a külföldieket a magyarokkal szemben haladéktalanul, egy tollvonással kell megsemmisíteni. Mert Magyarország a magyaroké! Vége annak, hogy palesztinokká tesznek bennünket a saját hazánkban.
Hagyják abba a megalázó, gyalázatos szövegeket a nadrágszíj-húzogatásról. Hagyják működni a magyar vállalkozásokat, s a lenyúlt, haveroknak juttatott pénzeket a magyar vállalkozói szféra és a magyar gazdák támogatására szánják. Arra, amire való! Ez a recept a válságra, nem a nadrágszíj-húzogatás. A nadrágszíj-húzogatást ne a nyomorult embereknek ajánlgassák, hanem saját magunknak, a nemzeti vagyon lenyúlásából meggazdagodottaknak, a milliárdos bankároknak, jól fizetett cégvezetőknek és gazdasági tanácsadóknak.
Most már húzzanak ők nadrágszíjat, a kisembernek már nadrágszíja sincs, mert azt is elzálogosította az ő bankjaikban, amelyek őnekik termelik a hasznot, nekünk pedig a kárt. Hát mégis mit képzelnek? Hogy a haszon, a profit az övék, a költségeket és a kárt pedig a kétkezi munkás, a tűzoltó, az ápoló, a pedagógus fizeti? Hát nem! Nem és Nem! Elég volt abból a rendszerből, ahol a hasznot privatizálják, a költséget és a kárt államosítják, és az adófizető kisemberekkel fizettetik! A magyar gazdaság haszna legyen a magyaroké, a magyar vállalkozóké, gazdáké, munkavállalóké, állami alkalmazottaké, s a költséget, a gazdaság megújításának, megélénkítésének költségeit viseljék elkobzott vagy önként felajánlott vagyonukból azok, akik szétlopták és tönkretették az országot.
S az IMF-től, az EU-hoz kötődő és más külföldi bankoktól a tolvajbanda által felvett kölcsönökről pedig jelentsük ki végre, hogy már sokszorosan visszafizettük őket, nem fizetünk egy fillérrel sem többet, mert nem nekik lehet felénk követelésük, hanem fordítva – mi követelhetünk tőlük. S ha ez ellen kifogásuk van, akkor kérjék vissza a pénzt azoktól, akiknek adták.
Foglaljuk tehát össze: a hazánkat megnyomorító, szolgaságba süllyesztő, már sokszorosan visszafizetett külföldi kölcsönöket mostantól ne fizessük tovább! Az ellenérték nélkül vagy fillérekért megszerzett nemzeti vagyont követeljük vissza! A külföldieket Magyarországon a magyarokkal szemben előnyben részesítő jogszabályokat és pénzügyi normákat egy tollvonással szüntessük meg! A kézen-közön eltűnt EU-s, illetve állami támogatások sorsát tárjuk fel, legyen elszámoltatás, a bűncselekményekből magánzsebekbe vándorolt korrupciós és sikkasztott pénzeket tetessük be az államkasszába. Mostantól minden Európai Uniós támogatás és állami támogatás, pályázat minden fillérjét nyilvánossá kell tenni, s ezeket a pénzeket sem külföldiek nem kaphatják meg, sem korrupciós ügyletekben nem tűnhetnek el, csak a magyar gazdaság erősítésére, magyar vállalkozások, magyar gazdák támogatására fordíthatók. Nevezzük mostantól ezt az új tervet reformnak! Ez az a reform, amit a Jobbik, s amit a nemzeti radikális oldal képvisel. Ez az az értékrend, amelyet Önök támogatni fognak akkor, ha bíznak bennünk s a júniusi Európai Parlamenti Képviselőválasztáson a Jobbik listájára adják szavazatukat.
S egy utolsó gondolat.
Március 15-e a sajtószabadság ünnepe is. A szólás és a gondolat szabadságáé, a véleménynyilvánítási szabadságé, a cenzúra eltörléséé. Ezen a napon, amely mai nap a Jobbik Európai Parlamenti kampányának nyitó napja is, azzal a kéréssel fordulok a magyar sajtó, a magyar média tulajdonosaihoz és vezetőihez, hogy merjék komolyan venni a sajtószabadságot. Kérem, hogy ne cenzúrázzák tovább a Jobbikkal kapcsolatos híreket, eseményeket. Tudósítsanak rendezvényeinkről, segítsenek eljuttatni programunkat a magyar emberekhez, ugyanúgy, ahogy ezt más pártokkal kapcsolatban teszik. Ne féljenek felnőttként kezelni a felnőtt magyarokat. Bízzák rájuk, hogy szabadon eldönthessék, kire, milyen listára, milyen értékrendre, milyen programra adják a voksukat. Nem kell helyettük döntenie sem a közszolgálati tévéknek, rádióknak, sem a liberális vagy szocialista kötődésű kereskedelmieknek sem pedig a nemzeti érzelműeknek, mint például a HírTV vagy az Echo TV. Demokrácia akkor van, ha a választók megismerhetik a rendelkezésükre álló kínálatot, mérlegelhetik, hogy melyik párt, melyik politikai erő áll legközelebb hozzájuk. Kérem, hogy adják meg nekik ezt az esélyt, már csak azért is, mert az idevonatkozó jogszabályok is a kiegyensúlyozott tájékoztatást teszik kötelezővé. De ha nem lenne jogszabályi kötelezettség, akkor is így kellene tenni. Hivatástiszteletből. És szabadságszeretetből.
Kedves Magyar Testvéreim, Kedves Magunkfajták! Magyarország csodálatos adottságokkal rendelkező ország, még így, megcsonkítottan is. Remek a termőföldünk, jó az éghajlatunk, szinte páratlan a vízkincsünk, szépségesek a tájaink és szorgosak, rátermettek a magyar emberek. Ebből az következne és az is következik, hogy Magyarország virágzó ország lesz, ahol az emberek méltóságban és jólétben élnek. Ez a mi utunk, ez a mi jövőnk, nem a nadrágszíj-húzogatás. Azt meghagyjuk az ellenfeleinknek. Azoknak, akik eddig vezették ezt az országot, s akik nem tudták, de nem is akarták felvirágoztatni. S tudják, miért nem? Mert nem szerették. Nem szerették és nem becsülték a magyar embereket, nem tisztelték ezt a földet, a mi földünket, a hagyományainkat, az emlékeinket. Nem kívánták a szabadságunkat, a méltóságunkat, a szebb jövőnket. Nem méltósággal rendelkező személyeknek tekintették a magyar embereket, akiknek életcéljuk és küldetésük van ezen a földön, hanem tárgyaknak és eszközöknek egy szűk, kivételezett elit réteg boldogulásának szolgálatában. Ennek véget kell vetni. Olyan embereknek kell vezetni Magyarországot és képviselni a magyar embereket, akik szeretik ezt a hazát és szeretik a magyarokat.
Ezért vállaltam el a Jobbik felkérését az Európai Parlamenti képviselőjelöltségre. Mert hiszem, hogy ha helyén van a szívünk és az eszünk, valóban visszaszerezhetjük a hazánkat. Mit kell tennünk az Európai Unióban? Semmi mást, mint a magyar emberek, a magyar haza érdekeit képviselni. Megvédeni a magyar termőföldet, a magyar vizet, a magyar energiaforrásokat. A magyar gazdaságot, a magyar embereket. Dörgölőzés, mindenkinek megfelelni próbálás, udvarias diplomácia helyett jogokat követelni. Egyértelművé tenni, hogy nem vagyunk Európa másodosztályú polgárai. Kérem, hogy programunk megismerésével és továbbadásával, figyelmükkel, bizalmukkal és szavazatukkal segítsenek bebizonyítani: Magyarország a Magyaroké!
Isten óvja és vezesse Magyarországot, Isten áldja Önöket!
Adjon az Isten – Szebb Jövőt!
dr. Morvai Krisztina, a Jobbik EP-listavezetője
 |
Vona Gábor beszéde a Jobbik március 15-ei rendezvényén
Adjon az Isten!
Magyar testvéreim!
A balliberális pártok szerint ez a kevesek Magyarországa, és a keveseken saját magukat értik. A parlamenti ellenzék vezetője szerint Magyarország mindenkié. Mindketten tévednek. Magyarország nem is a keveseké, de nem is mindenkié. Magyarország a magyaroké! Legalábbis a magyaroké lesz.
1945 óta ez az ország ugyanis olyan, mint egy kóbor kutya, a legutolsó koldus is belerúghat. Egyszerre vették el tőlünk a múltunkat és a jövőnket. Itt minden megállt. Ahogy megállt a 4-es metró építése is, bizonyára azért, mert a fúrópajzs beleütközött az életszínvonalba.
Bár mi vagyunk az egyetlenek, akiknek semmi köze nincs a kialakulásához, de mégis szólnunk kell a gazdasági válságról. Azt mondják, a válság azért pusztítóbb Magyarországon, mert nagy az ország eladósodottsága. És mit tesz erre kormányunk? Óriáskölcsönt vesz fel az IMF-től, amelynek részleteiről, felhasználásáról szinte semmit sem tud a társadalom. Az ország és az emberek eladósítása nem csak a külföldi bankok bűne. Vannak itt hazai cinkostársak is. Köszönhetjük ugye a Gyurcsány-kormánynak, amely a valóság, vagyis az államcsőd helyett a hitelfelvételek révén tudott fiktív gazdasági működőképességet felmutatni, és köszönhetjük a Magyar Nemzeti Banknak, amely rendre a nemzet érdekével ellentétes döntéseket hozott. Ennek az eredményeképpen lett magas kamatunk és gyenge forintunk. A káposzta elfogyott, a kecske meg éhen döglött.
A bizonytalanság eluralkodott mindenkin. A kormány és a jegybank politikájának következtében emberek ezrei kezdték forint betétjüket devizára váltani, majd készpénzben felvenni. Ki fogja megmenteni az országot az államcsődtől? Ki fog munkát adni az állásukat elveszítő százezreknek? Ki fogja megvédeni a nem segélyekből, hanem verejtékes munkával szerzett magyar megtakarításokat? Az elszabaduló devizahiteleket? Minek van a kormány, minek van az ellenzék? Miért van Nemzeti Bank? És hogyan viselheti ez a Bank egyáltalán a nemzeti jelzőt? Követeljük ezért, és mikor máskor követelnénk, ha nem március 15-én, hogy alakuljon meg a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Bank, amely végre nem a külföldi anyabankok profitját hizlalja, hanem gyűjti és biztonságban tudja a magyar emberek betétjét, és finanszírozza a magyar vállalkozót és gazdát.
Magyar testvéreim!
2009. június 7-én, az Európai Parlamenti választások éjszakáján mindenki számára bizonyossá válik, hogy Magyarországon a Jobbik az új erő. Morvai Krisztina vezetésével jobbikos képviselők mennek majd Brüsszelbe, hogy ott végre megszólaljon a magyarság. Egy új időszámítás veszi majd a kezdetét. Igen, igaza van annak, aki azt mondja, hogy új idők jönnek, és új erők kellenek. Csak hát elég furcsa úgy új erőről beszélni, hogy közben a hallgatóság csupa régi káder. Az ország soron következő vezetői még egyszer nem lehetnek új köpönyegbe bújt régiek. Olyanok kellenek, akik sem az elmúlt negyvenévnyi kommunizmusban, sem az elmúlt húszévnyi szabadrablásban nem vettek részt. Mert azok hiteltelenek. Az is, aki tönkretette az országot, és az is, aki ezt tehetetlenül és gyáván végignézte. Bűneik súlya ugyan nem azonos, de ahogy a tégla, úgy a kavics is elsüllyed a mocsárban. A számonkérés pedig nem maradhat el. A legapróbb magyar földrögért, a legkisebb magyar állami gazdaságért, a nemzeti vagyon legutolsó filléréért is felelnie kell majd valakinek. Akár szegfűt hord a hajtókáján, akár narancsot.
Ha az egész világra nehéz idők jönnek, Magyarországra még inkább. Ne higgye senki, hogy Gyurcsány eltakarodása után minden egy csapásra megoldódik. Az átmenet bizonyára keserves lesz. Két döntő kérdés lesz, mert a mindennapi élet két legalapvetőbb igénye és joga vált bizonytalanná. A megélhetés biztonsága és a fizikai biztonság. Lesz-e kenyér az asztalon és nem ütnek-e le fényes nappal az utcasarkon? Ez a két kérdés jár az emberek fejében. A következő években ezért az a politikai erő lesz képes az ország irányítására, amely tisztességes megélhetést ad a magyarnak, és amely megvédi a biztonságát.
Mondhatnám úgy is, annak kell vezetnie ezt az országot, aki meg meri adóztatni a multikat, aki magyar bankot hoz létre, aki újratárgyaltatja az államadósságot, aki megtagadja az IMF-hitel visszafizetését, és aki segíti és védi a magyar munkavállalót, a magyar vállalkozót és a magyar gazdát. És az irányítsa Magyarországot, aki nem szerencsétlenkedik mindenféle három csapással, hanem egy csapással, a csendőrséggel oldja meg a vidék közbiztonságát. Aki egyszerre számolja fel a politikai, a gazdasági és a cigánybűnözést. Aki erre nem hajlandó, az csak sarlatán és szemfényvesztő. De van még valami, ami eldönti majd, hogy kiben van meg a kellő bátorság és az erő, hogy ki tud megfelelni az új idők új kihívásának. És ki az, akit magával ránt az alábukó múlt.
Mert eljött a pillanat, hogy kimondjuk végre: nagybátyjához, a kommunizmushoz hasonlóan Magyarországon a liberális demokrácia itteni rendszere is megbukott. Vége. Nem is lehetett más a sorsa, hiszen a liberális demokrácia nem más, mint egy import selejtáru. Hiszen mi megy itt húsz éve? Az ország csúszik a lejtőn, és eközben a parlamenti pártok értelmetlen vitákat folytatnak, a köztársasági elnök pedig közleményeket fogalmaz a foteljéből. Ebből elég volt. Magyarországon egy erős vezetői hatalomra épülő, elnöki rendszerre van szükség. És még mielőtt Tamás Gáspár Miklós, Andrassew Iván és Bolgár György szívinfarktust kapnak, elmondanám, hogy ismer ilyet a nagyvilág, ilyen van például Franciaországban és az Egyesült Államokban is. De nem kell nekünk messzire menni, van erre saját, történelmi mintánk. És nem érdekel, hogy mit ír majd holnap a Népszava – nekem a legnagyobb sértés lenne, ha ezek dicsérnének –, kimondom ezért azt, amit senki se mer. Az elmúlt száz évben itt egy rendszer működött. Horthy Miklós kormányzóé. Mert az nem a hazugságra, nem a kamatrabszolgaságra és nem a korrupcióra, hanem a magyar emberek szorgalmára, tisztességére és a rendre építkezett. Modern és korszerű formában, de ehhez kell visszatérnünk. Magyarországnak egy Szent Korona-tan alapján álló alkotmányra van szüksége, a liberális demokrácia helyett egy értékelvű demokráciára, az ország élén pedig egy kormányzóra. Minden egyéb csak kétségbeesett fuldoklás, amellyel Magyarországot megmenteni nem lehet.
Az összeomlás megkezdődött, magyar testvéreim, itt van a nyakunkon. A társadalom azonban fizikailag és mentálisan is védtelen, felkészületlen egy krízishelyzetre. Magára maradt. Magunkra maradtunk. Ilyen esetekben a túlélésnek csupán egy formáját ismeri a történelem. Az összekapaszkodásét.
Aki nem fog össze a másik magyarral, azt elmossa majd a történelem. Aki azt hiszi, hogy a ránk váró időszakban egyedül is boldogulni tud, arra az elhagyatottság, a félelem és a reménytelenség vár. Csak azok maradnak majd állva, akik összekapaszkodnak. Ha magunktól nem sikerült eddig összefognunk, hát most megtanít és rákényszerít erre bennünket, magyarokat a sors. A nemzeti oldal összefogása nem halogatható tovább. Ezért döntöttünk úgy, hogy meghirdetjük a nemzeti egyletek mozgalmát. Mit jelent ez? Nem egy újabb szervezetet, nem egy újabb vízfejű egyesületet, nem. Hanem a magyar emberek önszerveződő menedékét és összekapaszkodását a ránk váró kritikus, emberpróbáló időszakban. Mindenki álljon össze az 5-6 legközelebbi barátjával, kizárva ezzel a beépülést, és mint egy baráti társaság alakítsanak nemzeti egyletet. Határokon innen és túl! Mivel nem lesz egyéb médiánk, minden társaságban legyen egy ember, akinek van internetes hozzáférése, ő jelentkezzen be a központi címre, és a többi már magától menni fog. A bejelentkezők keressék a nemzetiegyletek.hu oldalt. A lényeg, hogy kerüljünk egymással kapcsolatba. Hogy az ország minden pontján megismerjük, megvédjük, támogassuk egymást. Én ma reggel 5 barátommal megalapítottam a Szent László Nemzeti egyletet. Esküt tettünk a Szent Koronára, hogy tűzön-vízen át segítjük egymást, és minden megalakuló nemzeti egyletet. Talán az utolsó lehetőségünk maradt meg arra, hogy a Kárpát-medence magyar maradjon. Ahogy az Isten rég kimérte.
Magyar testvéreim!
2006 őszén lettem a Jobbik elnöke. Akkor a párt éppen egy választási vereség után volt, egy fabatkát sem adott volna érte senki. Többen igyekeztek lebeszélni a feladat elvállalásáról, mondván, miért szállok fel egy süllyedő hajóra. Ebben a pártban szinte senki nem bízott. Én azonban hittem a Jobbikban, megtaláltam azokat az embereket, akik szintén hittek benne, és együtt elértük, hogy mára ez a nemzeti párt lett Magyarországon az új erő. És hogy miért hittem benne? Mert tudtam, hogy mi, magyarok, képesek vagyunk rá.
2006 végén a Gyurcsány-kormány éppen a hatalma csúcsán tetszelgett, amikor leírtam a jegyzetfüzetembe a Magyar Gárda ötletét. Az ismerőseim többsége lehetetlennek tartotta egy ilyen szervezet létrehozását, a többség csak legyintett. Én azonban hittem a Gárdában, megkerestem azokat az embereket, akik szintén hittek benne, és együtt elértük, hogy ma a Magyar Gárda az ország legerősebb civil szervezete. És hogy miért hittem benne? Mert tudtam, hogy mi, magyarok, képesek vagyunk rá.
2007 végén megálmodtam egy népfőiskolát, amelyet a Jobbik és a Gárda közösen szervez meg. Ismét kevesen gondolták, hogy ez megvalósítható, de én megkerestem azokat, akik hittek a sikerben, és együtt elértük, hogy ma az ország megyéinek többségében második szemeszterét kezdi meg az Atilla Király Népfőiskola. És hogy miért hittem benne? Mert tudtam, hogy mi, magyarok, képesek vagyunk rá.
Most, 2008 végén azzal a problémával szembesültem, hogy míg a nemzeti oldal egy része a Jobbikban, egy másik része pedig a Gárdában lelt rá a maga küldetésére, addig sokan nem találják a helyüket, és bár szívesen segítenék a nemzet ügyét, nem találnak maguknak értelmes feladatot. Ráadásul ez a többség, akik a Jobbikkal is és a Gárdával is szimpatizálnak, de különféle okok miatt nem akarnak sem egy pártnak, sem egy formaruhás szervezetnek a tagjai lenni. Viszont nélkülük, nélkületek nem lesz változás ebben az országban, nem lesz nemzeti oldal. Maradnak a hazugságok az egyik, és a féligazságok a másik oldalon. Nem kapunk ajándékba semmit. Nem is kérünk. A nemzeti oldalnak, nekünk annyi erőnk lesz, amekkorát magunknak megteremtünk. Ezért kell létrejönnie a nemzeti egyleteknek, mert így együtt: a Jobbik, mint politikai erő, a Gárda, mint önvédelmi erő és a Nemzeti egyletek, mint a civil erő, így, együtt végre sikeresek leszünk.
Persze tudom, hogy sokan most csak mosolyognak, nemigen hisznek abban, hogy egy ilyen civil hálózat kiépíthető. Biztosan azt mondják apatikusan: „Miért is sikerülne nekünk, ami nem sikerült a magyar út köröknek vagy a polgári köröknek?” Én azonban hiszek abban, hogy a nemzeti egyletek rövid időn belül minden magyar településen megalakulnak. Hiszek abban, hogy a Jobbik, a Gárda és létrejövő nemzeti egyletek révén számtalan eddig távolinak tartott dolog lesz elérhető. Kiépíthetővé válhat a magyar termelők és a magyar vásárlók országos hálózata, megvalósulhat, hogy a nevetséges finnugor elmélet helyett a valódi őstörténetünket tanítsák az iskolákban, megszervezhető lesz a magyar föld védelme, a számonkérés, a csendőrség és még megannyi más, sürgető nemzetstratégiai feladat. Hiszek a nemzeti egyletekben, és most azokat az embereket keresem és fogom megtalálni, akik ugyanígy hisznek benne. Azokat keresem, akik a saját, a szeretteik és a gyermekeik életét nem egy ilyen sehonnai bitangok vezette környezetben képzelik el. Akik úgy érzik, hogy többre hivatottak, minthogy a tévé képernyőin keresztül végignézzék hosszú évszázadok munkájának végső pusztulását. Akik úgy érzik, hogy nekik küldetést adott a magyarok Istene, akik sikerre és nem vereségre születtek. Azokat keresem, akik ugyanúgy hisznek Magyarország feltámadásában, mint ahogy én. És hogy miért hiszek benne ennyire? Amiért a Jobbikban és a Gárdában hittem. Mert tudom, tudom, hogy mi, magyarok képesek vagyunk rá.
Vona Gábor, a Jobbik és a Magyar Gárda Egyesület elnöke
A bizonytalanság eluralkodott mindenkin. A kormány és a jegybank politikájának következtében emberek ezrei kezdték forint betétjüket devizára váltani, majd készpénzben felvenni. Ki fogja megmenteni az országot az államcsődtől? Ki fog munkát adni az állásukat elveszítő százezreknek? Ki fogja megvédeni a nem segélyekből, hanem verejtékes munkával szerzett magyar megtakarításokat? Az elszabaduló devizahiteleket? Minek van a kormány, minek van az ellenzék? Miért van Nemzeti Bank? És hogyan viselheti ez a Bank egyáltalán a nemzeti jelzőt? Követeljük ezért, és mikor máskor követelnénk, ha nem március 15-én, hogy alakuljon meg a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Bank, amely végre nem a külföldi anyabankok profitját hizlalja, hanem gyűjti és biztonságban tudja a magyar emberek betétjét, és finanszírozza a magyar vállalkozót és gazdát.
 |
Magyar testvéreim!
2009. június 7-én, az Európai Parlamenti választások éjszakáján mindenki számára bizonyossá válik, hogy Magyarországon a Jobbik az új erő. Morvai Krisztina vezetésével jobbikos képviselők mennek majd Brüsszelbe, hogy ott végre megszólaljon a magyarság. Egy új időszámítás veszi majd a kezdetét. Igen, igaza van annak, aki azt mondja, hogy új idők jönnek, és új erők kellenek. Csak hát elég furcsa úgy új erőről beszélni, hogy közben a hallgatóság csupa régi káder. Az ország soron következő vezetői még egyszer nem lehetnek új köpönyegbe bújt régiek. Olyanok kellenek, akik sem az elmúlt negyvenévnyi kommunizmusban, sem az elmúlt húszévnyi szabadrablásban nem vettek részt. Mert azok hiteltelenek. Az is, aki tönkretette az országot, és az is, aki ezt tehetetlenül és gyáván végignézte. Bűneik súlya ugyan nem azonos, de ahogy a tégla, úgy a kavics is elsüllyed a mocsárban. A számonkérés pedig nem maradhat el. A legapróbb magyar földrögért, a legkisebb magyar állami gazdaságért, a nemzeti vagyon legutolsó filléréért is felelnie kell majd valakinek. Akár szegfűt hord a hajtókáján, akár narancsot.
Ha az egész világra nehéz idők jönnek, Magyarországra még inkább. Ne higgye senki, hogy Gyurcsány eltakarodása után minden egy csapásra megoldódik. Az átmenet bizonyára keserves lesz. Két döntő kérdés lesz, mert a mindennapi élet két legalapvetőbb igénye és joga vált bizonytalanná. A megélhetés biztonsága és a fizikai biztonság. Lesz-e kenyér az asztalon és nem ütnek-e le fényes nappal az utcasarkon? Ez a két kérdés jár az emberek fejében. A következő években ezért az a politikai erő lesz képes az ország irányítására, amely tisztességes megélhetést ad a magyarnak, és amely megvédi a biztonságát.
Mondhatnám úgy is, annak kell vezetnie ezt az országot, aki meg meri adóztatni a multikat, aki magyar bankot hoz létre, aki újratárgyaltatja az államadósságot, aki megtagadja az IMF-hitel visszafizetését, és aki segíti és védi a magyar munkavállalót, a magyar vállalkozót és a magyar gazdát. És az irányítsa Magyarországot, aki nem szerencsétlenkedik mindenféle három csapással, hanem egy csapással, a csendőrséggel oldja meg a vidék közbiztonságát. Aki egyszerre számolja fel a politikai, a gazdasági és a cigánybűnözést. Aki erre nem hajlandó, az csak sarlatán és szemfényvesztő. De van még valami, ami eldönti majd, hogy kiben van meg a kellő bátorság és az erő, hogy ki tud megfelelni az új idők új kihívásának. És ki az, akit magával ránt az alábukó múlt.
Mert eljött a pillanat, hogy kimondjuk végre: nagybátyjához, a kommunizmushoz hasonlóan Magyarországon a liberális demokrácia itteni rendszere is megbukott. Vége. Nem is lehetett más a sorsa, hiszen a liberális demokrácia nem más, mint egy import selejtáru. Hiszen mi megy itt húsz éve? Az ország csúszik a lejtőn, és eközben a parlamenti pártok értelmetlen vitákat folytatnak, a köztársasági elnök pedig közleményeket fogalmaz a foteljéből. Ebből elég volt. Magyarországon egy erős vezetői hatalomra épülő, elnöki rendszerre van szükség. És még mielőtt Tamás Gáspár Miklós, Andrassew Iván és Bolgár György szívinfarktust kapnak, elmondanám, hogy ismer ilyet a nagyvilág, ilyen van például Franciaországban és az Egyesült Államokban is. De nem kell nekünk messzire menni, van erre saját, történelmi mintánk. És nem érdekel, hogy mit ír majd holnap a Népszava – nekem a legnagyobb sértés lenne, ha ezek dicsérnének –, kimondom ezért azt, amit senki se mer. Az elmúlt száz évben itt egy rendszer működött. Horthy Miklós kormányzóé. Mert az nem a hazugságra, nem a kamatrabszolgaságra és nem a korrupcióra, hanem a magyar emberek szorgalmára, tisztességére és a rendre építkezett. Modern és korszerű formában, de ehhez kell visszatérnünk. Magyarországnak egy Szent Korona-tan alapján álló alkotmányra van szüksége, a liberális demokrácia helyett egy értékelvű demokráciára, az ország élén pedig egy kormányzóra. Minden egyéb csak kétségbeesett fuldoklás, amellyel Magyarországot megmenteni nem lehet.
Az összeomlás megkezdődött, magyar testvéreim, itt van a nyakunkon. A társadalom azonban fizikailag és mentálisan is védtelen, felkészületlen egy krízishelyzetre. Magára maradt. Magunkra maradtunk. Ilyen esetekben a túlélésnek csupán egy formáját ismeri a történelem. Az összekapaszkodásét.
Aki nem fog össze a másik magyarral, azt elmossa majd a történelem. Aki azt hiszi, hogy a ránk váró időszakban egyedül is boldogulni tud, arra az elhagyatottság, a félelem és a reménytelenség vár. Csak azok maradnak majd állva, akik összekapaszkodnak. Ha magunktól nem sikerült eddig összefognunk, hát most megtanít és rákényszerít erre bennünket, magyarokat a sors. A nemzeti oldal összefogása nem halogatható tovább. Ezért döntöttünk úgy, hogy meghirdetjük a nemzeti egyletek mozgalmát. Mit jelent ez? Nem egy újabb szervezetet, nem egy újabb vízfejű egyesületet, nem. Hanem a magyar emberek önszerveződő menedékét és összekapaszkodását a ránk váró kritikus, emberpróbáló időszakban. Mindenki álljon össze az 5-6 legközelebbi barátjával, kizárva ezzel a beépülést, és mint egy baráti társaság alakítsanak nemzeti egyletet. Határokon innen és túl! Mivel nem lesz egyéb médiánk, minden társaságban legyen egy ember, akinek van internetes hozzáférése, ő jelentkezzen be a központi címre, és a többi már magától menni fog. A bejelentkezők keressék a nemzetiegyletek.hu oldalt. A lényeg, hogy kerüljünk egymással kapcsolatba. Hogy az ország minden pontján megismerjük, megvédjük, támogassuk egymást. Én ma reggel 5 barátommal megalapítottam a Szent László Nemzeti egyletet. Esküt tettünk a Szent Koronára, hogy tűzön-vízen át segítjük egymást, és minden megalakuló nemzeti egyletet. Talán az utolsó lehetőségünk maradt meg arra, hogy a Kárpát-medence magyar maradjon. Ahogy az Isten rég kimérte.
Magyar testvéreim!
2006 őszén lettem a Jobbik elnöke. Akkor a párt éppen egy választási vereség után volt, egy fabatkát sem adott volna érte senki. Többen igyekeztek lebeszélni a feladat elvállalásáról, mondván, miért szállok fel egy süllyedő hajóra. Ebben a pártban szinte senki nem bízott. Én azonban hittem a Jobbikban, megtaláltam azokat az embereket, akik szintén hittek benne, és együtt elértük, hogy mára ez a nemzeti párt lett Magyarországon az új erő. És hogy miért hittem benne? Mert tudtam, hogy mi, magyarok, képesek vagyunk rá.
2006 végén a Gyurcsány-kormány éppen a hatalma csúcsán tetszelgett, amikor leírtam a jegyzetfüzetembe a Magyar Gárda ötletét. Az ismerőseim többsége lehetetlennek tartotta egy ilyen szervezet létrehozását, a többség csak legyintett. Én azonban hittem a Gárdában, megkerestem azokat az embereket, akik szintén hittek benne, és együtt elértük, hogy ma a Magyar Gárda az ország legerősebb civil szervezete. És hogy miért hittem benne? Mert tudtam, hogy mi, magyarok, képesek vagyunk rá.
2007 végén megálmodtam egy népfőiskolát, amelyet a Jobbik és a Gárda közösen szervez meg. Ismét kevesen gondolták, hogy ez megvalósítható, de én megkerestem azokat, akik hittek a sikerben, és együtt elértük, hogy ma az ország megyéinek többségében második szemeszterét kezdi meg az Atilla Király Népfőiskola. És hogy miért hittem benne? Mert tudtam, hogy mi, magyarok, képesek vagyunk rá.
Most, 2008 végén azzal a problémával szembesültem, hogy míg a nemzeti oldal egy része a Jobbikban, egy másik része pedig a Gárdában lelt rá a maga küldetésére, addig sokan nem találják a helyüket, és bár szívesen segítenék a nemzet ügyét, nem találnak maguknak értelmes feladatot. Ráadásul ez a többség, akik a Jobbikkal is és a Gárdával is szimpatizálnak, de különféle okok miatt nem akarnak sem egy pártnak, sem egy formaruhás szervezetnek a tagjai lenni. Viszont nélkülük, nélkületek nem lesz változás ebben az országban, nem lesz nemzeti oldal. Maradnak a hazugságok az egyik, és a féligazságok a másik oldalon. Nem kapunk ajándékba semmit. Nem is kérünk. A nemzeti oldalnak, nekünk annyi erőnk lesz, amekkorát magunknak megteremtünk. Ezért kell létrejönnie a nemzeti egyleteknek, mert így együtt: a Jobbik, mint politikai erő, a Gárda, mint önvédelmi erő és a Nemzeti egyletek, mint a civil erő, így, együtt végre sikeresek leszünk.
Persze tudom, hogy sokan most csak mosolyognak, nemigen hisznek abban, hogy egy ilyen civil hálózat kiépíthető. Biztosan azt mondják apatikusan: „Miért is sikerülne nekünk, ami nem sikerült a magyar út köröknek vagy a polgári köröknek?” Én azonban hiszek abban, hogy a nemzeti egyletek rövid időn belül minden magyar településen megalakulnak. Hiszek abban, hogy a Jobbik, a Gárda és létrejövő nemzeti egyletek révén számtalan eddig távolinak tartott dolog lesz elérhető. Kiépíthetővé válhat a magyar termelők és a magyar vásárlók országos hálózata, megvalósulhat, hogy a nevetséges finnugor elmélet helyett a valódi őstörténetünket tanítsák az iskolákban, megszervezhető lesz a magyar föld védelme, a számonkérés, a csendőrség és még megannyi más, sürgető nemzetstratégiai feladat. Hiszek a nemzeti egyletekben, és most azokat az embereket keresem és fogom megtalálni, akik ugyanígy hisznek benne. Azokat keresem, akik a saját, a szeretteik és a gyermekeik életét nem egy ilyen sehonnai bitangok vezette környezetben képzelik el. Akik úgy érzik, hogy többre hivatottak, minthogy a tévé képernyőin keresztül végignézzék hosszú évszázadok munkájának végső pusztulását. Akik úgy érzik, hogy nekik küldetést adott a magyarok Istene, akik sikerre és nem vereségre születtek. Azokat keresem, akik ugyanúgy hisznek Magyarország feltámadásában, mint ahogy én. És hogy miért hiszek benne ennyire? Amiért a Jobbikban és a Gárdában hittem. Mert tudom, tudom, hogy mi, magyarok képesek vagyunk rá.
Vona Gábor, a Jobbik és a Magyar Gárda Egyesület elnöke
Kapcsolódó:
