Elfoglalta az orosz hadsereg Filaja települést az ukrajnai Dnyipropetrovszk megyében - közölte vasárnap a moszkvai védelmi minisztérium.
A Vesztyi FM hírrádió összesítése szerint ez a hatodik község a régióban, amely orosz ellenőrzés alá került.
A hadijelentés szerint a fegyveres erők az elmúlt nap folyamán hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudtak törni, a "különleges hadművelet" övezetében 1270 ukrán katona esett el, vagy sebesült meg súlyosan. A jelentés a megsemmisített katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel egy Szapszan műveleti-harcászati rakétákat tároló létesítményt, egy drónösszeszerelő műhelyt, több lőszer- és anyag-műszaki raktárt, valamint egy harckocsit, 11 egyéb páncélozott harcjárművet, három HIMARS-rakétát, továbbá 172 repülőgép típusú drónt.
A felek vasárnap újabb fogolycserét hajtottak végre, ismét az Egyesült Arab Emírségek közvetítésével. Ezúttal mindkét oldalról 146 katona térhetett haza, és Ukrajnából elengedték a kurszki régió hat fogva tartott lakosát is.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek vasárnap ukrán tüzérségi és dróntámadást. Vasárnapra virradóra több energetikai létesítmény, köztük a kurszki atomerőmű ellen is indítottak támadást. Az utóbbi létesítmény területén és az orosz tengeri üzemanyagexportban fontos szerepet betöltő, Leningád megyei Uszty Lugában tűz keletkezett, amelyet eloltottak. A kikötőbe a lángok elfojtásához egy 183 tonna vizet és 5 tonna habot szállító tűzoltóvonatot vezényeltek. A tűz az üzemanyagtartályokra nem terjedt ki.
(MTI)