Mohammed üzbég bevándorlók gyermeke, mégis az AfD-vel szimpatizál az orosz-ukrán háború és a polgárokat sújtó túlzott anyagi terhek miatt (fotó: a Deutsche Welle magyar csatornája/YouTube)

A Telex mindenesetre már meg is előlegezte ezt a trendváltást, és arra keresték a választ (ezek szerint maguktól nem értik), hogy az európai fiatalokat mi vonzza a jobboldali radikális pártokban. A Deutsche Welle ebben a témában forgatott egy rövid összeállítást, melyben Olaszországba, Hollandiába és Németországba látogattak el, hogy fiatalokkal beszéljenek. Az anyagból több tanulság is levonható.

Először is érdekes, de a kíváncsiskodó liberális médiumok nem tesznek különbséget szalon- és kóserjobboldal, illetőleg a tradicionális értelemben vett szélsőjobboldal között. Így fordulhatott elő, hogy a Telex a Meloni-féle Olaszország Fivéreit vagy Geert Wilders Szabadságpártját, mely még a Fidesznél is nagyobb filoszemita, szintén a szélsőjobboldalhoz sorolja. E differenciálatlanság valószínűsíthetően a rettegés „közös élményének” velejárója, hiszen – például a Telex szemszögéből – minden „szélsőjobboldali”, ami nem a mainstream trendet képviseli minden létező fronton (az Olaszország Fivérei például a Wikipédia szerint és széljobbos, ami egy „online lexikontól” nonszensz).

Érdekes, hogy a Deutsche Welle riportjában szereplő fiatalokat már merőben más okok vezették a politika felé, mint mondjuk az én korosztályom tagjait (pedig még én is épphogy beletartozom a 18-35 év közötti tartományba), igaz, ők velünk szemben nyugat- és dél-európaiak. Az Olaszországban interjút adó Filippo – aki nem mellesleg történelmet tanul – korábban liberális volt, és Donald Trump első elnöksége (!) vette rá a váltásra. Illetve nem konkrétan Trump személye, hanem az, hogy addigi barátai ennek mennyire nem örültek, szóval pont az ő mentalitásuk terelte Filippót a másik irányba.

A liberális rámenősség mellett a másik ok az összetartozás, és a közösségi élet hiánya, az atomizálódott társadalomban pedig az ember lassan azt sem tudja, kik a szomszédai. Erre már Iem Al Biyati mutatott rá a videóban, aki Hollandiában élő kurd bevándorlók gyermeke, mégis a Fórum a Demokráciáért névre hallgató holland nacionalista párt ifjúsági szektorában tevékenykedik (amely nem egyenlő a filoszemita Wilders pártjával).

A Deutsche Welle végül elment egy AfD-s pártrendezvényre is, ahol egy Mohammed nevű (!) 17 éves, üzbég származású fiatal hajlandó volt nyilatkozni nekik. Őt jellemzően a lakosság túlzott anyagi terhei zavarták, de ellenzi az orosz-ukrán háborút is (magyarul nem világnézeti elemek terelték őt az AfD-hez). Dacára annak, hogy bevándorlónak minősül, mégis az AfD-t támogatja, ezt a látható disszonanciát pedig azzal oldotta fel, hogy „minden pártban vannak fekete bárányok”. Ez végül is tényleg igaz.

Mivel a Deutsche Wellét sem az AfD-s kampányrendezvényen, sem a Fórum a Demokráciáért vacsoragáláján nem látták túl szívesen, nyilván sejthető, mit gondolnak róluk e pártok szimpatizánsai. A médium hatalmas öngólt lőtt a megkérdezettekkel, hiszen a nyilatkozók fele még csak nem is európai származású, szóval a kollektív „idegengyűlöletet” ki is húzhatják a listájukról. A tanulságot viszont ennek ellenére sem tudták levonni, hiszen e pártok népszerűségét azzal magyarázták, hogy „komplex problémákra egyszerű válaszokat adnak”.

Megjegyzik azt is, hogy a fiatalok úgy érzik, a „hagyományos pártok” nem értük dolgoznak, nem hozzájuk szólnak, ennek pedig „komoly következményei lehetnek”.

Utóbbi megállapításokkal nem vitatkozom, hiszen a valódi változás azt is jelenti, hogy a hagyományos, megfelelési kényszeres, túlbürokratizált, aszott pártokat elsöprik. Egy szép napon talán ilyen lesz a Fidesz is, nem hiába kapaszkodik a „vén csáklyás” két kézzel az AfD-hez, hogy túléljen.

A hagyományos problémákhoz (bevándorlás, közbiztonság) tehát újak csatlakoztak (háború, megélhetés, a társadalom atomizálódása), amelyek mint látható, már bevándorló családok másodgenerációs tagjait is a jobboldal felé terelik. Nyilván nem ez az átlagos, de beszédes, hogy a liberális világ alkotásai megrogytak az utóbbi években.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info