Fadrusz János remek és szimbolikus értékű Mátyás-szoborkompozíciójának (melynek talapzatán kiváló hadvezérei, az itáliai Otrantónál a törököket megfutamító Magyar Balázs, a két kenyérmezei hős, Kinizsi Pál és Báthori István, valamint a magyar gótika egyik gyöngyszemét, a párizsi Sainte-Chapelle templom mását, a csütörtökhelyi kápolnát építtető Zápolya István állnak) tervezett kolozsvári újra felállítása ismét felkavart egy olyan vitát, amely teljességgel értelmetlen, s a román ultrasoviniszták részéről nem más, mint tudatos, előre megfontolt magyarellenes provokáció.
 |
Hunyadi Mátyás magyar nemzeti hős, s a világon semmi köze sem volt, miként ma sincs a románsághoz. Csupán annyi, hogy a híres, egykoron magyar címerrel ékesített, ma "Matthias Rex" feliratú műalkotás 1918 óta az általuk megszállt Kolozsvár területén áll. Ez történeti evidencia, de azért a tisztánlátás kedvéért foglaljuk újra röviden össze a históriai tényeket. Ebből kifolyólag édesmindegy, hogy az ünnepélyes avatásra a magyar kultúra napján, vagy zseniális uralkodónk születésnapján kerül-e majd sor...
 |
A Hunyadi család származásával kapcsolatosan több verziót őrzött meg a magyar szóbeli és a tudós historiográfiai történeti hagyomány.
Az első a jeles humanista történetíró, Thuróczy János nevéhez köthető. Első világi krónikásunk "nemes és fényes havasalföldi nemzetségből" eredezteti Hunyadi János családfáját. Zsigmond királyunk 1409. október 18-án, Visegrádon kelt oklevele is ezt a változatot erősíti meg. Eszerint az uralkodó tekintetbe véve "Serba fia Vajk udvari vitéz alkalmas helyeken és időkben hű szolgálataival szerzett kiváló érdemeit", jutalmul, és hogy a jövőben még hívebben szolgáljon, az erdélyi Hunyadvár birtokát neki és általa rokonainak, valamint János nevű fiának és örököseinek adományozza. Nem lehet kétséges, hogy Vajkban Hunyadi János apját, fiában, Jánosban pedig a későbbi nándorfehérvári diadal hősét kell látnunk. Csakhogy rögvest tisztáznunk kell azt az alapvető tényt, miszerint a 12-15. század folyamán a havasalföldi uralkodó réteg korántsem oláh, azaz román etnikumú volt, hanem kun-török nyelvű és identitású. A mai Regát tele van a középkori oklevelek tanúsága szerint kun helynevekkel, illetve személynevekkel. E személyek közül sokan kaptak magyar nemesi oklevelet, lévén a két oláh fejedelemség az adott időszakban magyar érdekszférába tartozó vazallusállamok. E ténynek köszönhetően számos kun származású kenéz oláh alattvalóival tömegesen költözött át új hazája, Magyarország területére. Például Zsigmond királyunk egy 1415-ben kelt oklevelének bizonysága szerint a Havasalföldről betelepült erdélyi, Hátszeg környéki kun kenézek egy részét Borsod megyébe, a Bükk hegységtől délre lévő vidékre telepítette, és őket az országos nemesség sorába emelte. Mivel oláh környezetből kerültek oda - hiszen ismételten: alattvalóik és jobbágyaik túlnyomó többsége valóban román etnikumú volt -, sokuknak a családneve - kun etnikai-nyelvi mivoltuk és identitásuk ellenére - 'Oláh' lett a birtokközpontukra utaló magyar nemesi előnévvel (pl. Csáti Oláh stb.).
 |
Mátyás kiváló udvari krónikása, az Aragóniai Beatrix közbenjárására Magyarországra érkezett, Tacituson és más kiváló latin auktorokon nevelkedett Antonio Bonfini pedig így ír Hunyadi János családfájának eredetéről: "Azt beszélték, hogy szülei egyáltalán nem voltak alacsony rendűek. Nemcsak eszességével és bőséges tapasztalataival szerzett magának tekintélyt, hanem erejével és vagyonával is, állandóan a csatatéren forgolódott és a katonáskodás révén legalább akkora gazdagságra tett szert, mint hírnévre. Corvinum faluban születvén nemzetségét a római Corvinus családra vezette vissza. (Közismert, hogy a Hunyadi család címerállata a holló, ennek pedig latinul corvus a jelentése - L.Zs.). Görög származású anyjáról pedig azt tartották, hogy ősi és császári vérből ered. Egyesek azt merészelik állítani, hogy Theodosius nemzetségére üt vissza".
Már a kortársi és közel egykorú feljegyzések adatait érdekesen egészítik ki azok a legendák, amelyek széltében-hosszában Hunyadi törvénytelen, királyi származásáról keringtek. Ezek szerint Zsigmond királyunk házasságon kívüli fiaként látta volna meg a napvilágot. Ismerve Zsigmond módfelett szenvedélyes és a női nem iránti fékezhetetlen természetét (közismert, hogy az akkor már német-római király rendszeres vendége volt a híres konstanzi zsinat idején az ottani bordélyoknak), továbbá az ifjú Hunyadi üstökösszerűen felfelé ívelő pályafutását, ez persze korántsem tűnt lehetetlenségnek.
16. századi krónikásunk, Heltai Gáspár így hagyományozta ránk a történetet: Midőn Zsigmond király Erdélyben táborba szállt, s ott erősen elunta az özvegységet, kérdezősködni kezdett hű embereitől, hogy vajon miféle nép lakja a környéket, s vannak-e a közelben szép lányok és asszonyok. Egyik bizalmasától megtudta, hogy nem is oly messze él egy világszép leány, bizonyos Morzsinai Erzsébet. A király parancsára még aznap este felséges színe elé is vezették. A nemes Morzsinai-lány azonban mielőtt rászánta volna magát a királyi nászra, mindenekelőtt biztosítékokat akart: - Felséges uram, én nemes lány vagyok, ha velem szerelmeskedni akarsz, mi lesz az én sorsom? S hogy lesz az én magzatomnak dolga? Zsigmond azonban rögvest megnyugtatta az aggodalmaskodó szüzet, mondván, miszerint hatalmas birtokadományban fogja részesíteni az anyát és a születendő gyermeket, s mindezt eskü alatt is megerősítette. A török elleni sikeres hadjáratot követően a magyar király ismét megszállt Erdélyben, ahol maga elé szólította a szépséges Morzsinai Erzsébetet. A leány elmondta koronás urának, hogy bizony, amitől félt, megesett, mert immár várandós állapotban van, s könyörgött a királynak, ne hagyja sorsára, mert igen nagy szégyenbe és bajba jut ezáltal. Zsigmond ekkor lehúzta az egyik díszes - később még nevezetes szerepet játszó - gyűrűjét az ujjáról, átadta a leánynak e szavak kíséretében: - Ne félj semmit, ezt tartsd meg jegyül. Cédulát is adok, s közben várj jót Istentől. A király távozását követően Morzsinai feleségül ment egy Vajk nevű, Havasalföldről elszármazott bojárhoz, majd megszülte Zsigmond gyermekét, vagyis Hunyadi Jánost. Újabb törökellenes hadjárata alkalmából Zsigmond nagy örömmel fogadta Erdélyben a szép Morzsinait és a kis Jánost. Meghagyta, hogy kis idő múlva a gyermeket vigye fel Budára, s ő majd gondoskodik róluk. Férjének halála után Morzsinai Erzsébet testvéréhez, Gáspárhoz költözött, s kérte, menjen vele Budára. Ekkor történt, hogy az asszony dolgához fogván, a kis Jánost kivitte udvarházuk kertjébe, hogy az ott játsszon, s kezébe adta a nevezetes királyi gyűrűt. Ám egy holló meglátta a szomszédos fa tetejéről a fényes ékszert, odarepült, kikapta a gyermek kezéből, s felrepült vele egy másik fára. A csöppség sírására anyja észrevette, mily tragédia következett be, rohant a bátyjához, és zokogva elmesélte neki a történteket: - Ha az a holló elviszi a gyűrűt, a király nem állja majd az ígéretét, s bizony gyűrű nélkül soha nem merészelek a színe elé kerülni, s nem merem fiunk történetét előtte említeni! Morzsinai Gáspár rögvest fogta tegezét és íját, célba vette a hollót, amely a gyűrűvel leesett a fáról. A történet ezután már szerencsés végkimenetelt vett. Zsigmond Budán gazdagon megajándékozta Morzsinai Erzsébetet és a szerelmük gyümölcseként született gyermeket, mi több, a kis Jánosnak adományozta Vajdahunyad várát a körülötte fekvő uradalommal, egyúttal címert is adott a nemesség mellé, amelyen egy holló aranygyűrűt tartott a csőrében.
Nem hallgathatjuk el azt a tényt sem, miszerint a Hunyadi-irodalomban felbukkan az az állítás, amely a családot rokonságba hozza a havasalföldi fejedelemség megalapítójával, Basarab vajdával. Erre utalna az a hagyomány, hogy a Mátyás király anyja, Szilágyi Erzsébet rendeletére készült hunyadvári falfestményeken a família ősei között Basarab képe is feltűnik. A rokonság tényét ezenkívül azonban semmi sem bizonyítja. Másrészt Toktomer (Toktemir) fia, Basarab, a havasalföldi államot az 1320-as években megalapító fejedelem szintén török volt és nem oláh. Neve is a török 'bas' 'lenyomni, leigázni' szóalak származékaként 'leigázó apát' jelent. Miként fentebb már utaltam rá, újólag hangsúlyozom: a moldvai-havasalföldi elit a 12-15. században török-kun etnikumú volt, csupán az alávetett jobbágy-, illetve szolganép volt oláh, azaz román.
A nyilvánvalóan archaikus népi motívumokkal is átszőtt származástörténetből egyvalami határozottan kiderül: a Hunyadiaknak semmi közük nem volt a románsághoz. Nem mellesleg: a török eredetű családjaink mellett számos olyan nemesi nemzetségünk van, amelynek ősei német, francia, aragón, cseh és más nemzetiségű lovagok voltak, ettől függetlenül e famíliák második nemzedéke a világ legtermészetesebb módján már hithű magyar volt, hiszen legelemibb érdeke is ezt kívánta. Ennélfogva lehetett ugyanis a privilegizált magyar nemesi rend teljes jogú tagja.
A genealógia tanúságától eltekintve, sem Hunyadi János, sem Mátyás külpolitikájában semmi jelét nem látjuk annak, hogy hatalmi törekvéseiknek bárminemű román nemzeti vonatkozása lett volna. Mátyás birodalmának súlypontját soha nem kívánta a számára teljesen érdektelen, provinciális és gazdaságilag elmaradott Balkánra áthelyezni. Ez a régió kizárólag annyiban érdekelte, mint Nagy Lajos óta bármely elődjét: a török veszély ellenében ütközőállamok láncolatát létrehozni ott, hogy az oszmán félhold katonai csapásmérő erejét a lehető legtávolabb tartsa hazájától. Nem is sikertelenül. A Zsigmond és általa kiépített balkáni és dél-magyarországi kettős déli végvárvonal jó évszázadig késleltette a mohácsi katasztrófa bekövetkeztét, s a középkori magyar királyság széthullását 1526-ban, illetve 1541-ben. Egyébként is Mátyás állítólagos nagyapja nyomdokain haladva sokkal nagyobb ívű koncepcionális elképzelések megszállottja volt, mintsem holmi provinciális balkáni vajdaságok feletti uralom megszerzésére irányuló kicsinyes politikai törekvéseké: akárcsak Zsigmond, ő is cseh király, valamint német-római császár akart lenni. Öntudata, reneszánsz büszkesége, "egója" eleve erre predesztinálta, s részben sikerrel is valósította meg ebbéli szándékait, hiszen olyan közép-európai birodalmat hozott létre (ne feledjük: Ausztria és Csehország jelentős részét is elfoglalta), mint politikai példaképét, Zsigmondot kivéve előtte még senki sem, s majd csak a halálát követően a Habsburgok 1526 és 1918 között.
Végszóként, felettébb üdvös lenne ha bizonyos - fentebb már hivatkozott román körök - nem törekednének arra, hogy legnagyobb nemzeti uralkodónkat holmi balkáni provincializmus szintjére próbálják lehúzni azon az alapon, hogy szülővárosa ma a román állam része, s még szülőházán is az az arcátlan, provokatív felirat éktelenkedik angol és román nyelven, miszerint állítólag ebben a házban született a magyarok legnagyobb királya, a román Hunyadi Mátyás. Vajha, amennyiben ennyire "román" Mátyás, miért nem gondoskodnak a jelenlegi bukaresti illetékesek méltó és pazar Hunyadi történeti kiállításról ezen épületben? Ennek hiánya nem más, mint önleleplezés, s az igazság, vagyis egy sérült nemzettudat diagnózisának akaratlan világgá kürtölése. Afféle freudi elszólás...
Lipusz Zsolt - Kuruc.info
(Képek forrása: markolaci.hu, ugyanitt további felvételek)
Kapcsolódó:
