Több mint egymillió forint adótartozást követel a NAV egy ötgyermekes szentesi asszonytól. Kiderült: tévedés történt, ha azonban a rendszer beindult, nem lehet megállítani. Most egy hónapon át nem fér hozzá a pénzéhez.
– Mit csinálhatnék? Várom a csodát – tárta szét a kezét a szentesi Kerekes Ágnes. Azt mondja, egyszerűen nem hiszi el, hogy pont őt nézte ki magának a sors. Kislányát mandulaműtét után húsevő baktérium támadta meg, a panaszát sokáig nem vették komolyan az egészségügyi dolgozók, valószínűleg élete végéig gyógyszereket kell szednie. Most pedig egyetlen fillér nélkül kell élniük január elejéig.
– December 2-án írt egy levelet a Raiffeisen Bank, amelyben közölték, hogy néhány nappal korábban inkasszót kért a bankszámlámra az adóhatóság. Levegőt sem kaptam: nincs adótartozásom. Bementem a pénzintézet szentesi fiókjába, ők a budapesti központba, az inkasszókezelő osztályra irányítottak. Közben kiderült, hogy azzal az 1,2 millióval, amit rajtam keresnek, más tartozik, valahol valaki tévesen rögzíthetett egy bankszámlaszámot – amely szerencsétlenségemre pont az enyém.
De akkor már késő volt, és bár tévesen terhelték inkasszóval, egy jogszabály miatt január 5-éig nem férek hozzá a pénzünkhöz – részletezte. Beszélt az inkasszóosztály vezetőjével, azt mondta: ezt egy olyan informatikai rendszer felügyeli, amelybe ember nem nyúlhat bele. Az jó, hogy igazolta: nincs tartozása, de akkor is várni kell 30 napot. Tudatták vele, hogy megértik a problémáját, a banknak azonban a szabályok szerint kell eljárni, nem tehetnek senkivel kivételt. A család egész havi jövedelme, az öt gyerek után járó családi pótlék és a felnőttek járandóságai, összesen 170 ezer forint van a számlán – mégsem tudja, holnap mit esznek.
– Három napig sírtam, fel se bírtam kelni. Napi 500 forintból oldjuk meg, ennyiből ki kell jönni. Hónap elején szoktam egy nagybevásárlást csinálni, akkor megveszem a mosószert, tartós élelmiszert, húst. Nálunk idén nemhogy karácsony, hétvégi ebéd se lesz – sóhajtott. Két levelet mutatott, amelyben azt írja a bank, hogy egyszer 72 ezer, majd 28 ezer forintot mégis levontak tőle, az internetes fiókja szerint azonban senki nem nyúlt a pénzéhez. Telefonon és levélben is segítőkészen állnak hozzá az ügyintézők, azt ígérték, igyekeznek minél hamarabb kivizsgálni a dolgot, de ettől Ágnes még nem tud bevásárolni. Gondolta, kényszermegoldásként gyorshitelt vesz föl. Nem teheti. Éppen azért, mert a bankszámlája terhelt. Az egyik hivatalos levélben megnyugtatják: ha úgy érzi, az ügyét nem megfelelően kezelik, bírósághoz, a Pénzügyi Békéltető Testülethez, esetleg a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordulhat, vagy kezdeményezhet fogyasztóvédelmi eljárást a Magyar Nemzeti Banknál.
A helyi lap megkérdezte a bankot és az adóhatóságot, hogy milyen gyakran fordulnak elő ilyen esetek, mivel tudják kompenzálni a kellemetlen helyzetbe került panaszosokat. A pénzintézetnél azt válaszolták: jelenlegi információik szerint megfelelően jártak el. Hozzátették, igyekeznek minél hamarabb megoldást találni az ügyre. Az adóhatóság sajtóirodája szerint ha a számlatulajdonosnak – miként állítja – valóban nincs adótartozása, akkor jogorvoslatként érdemes végrehajtási kifogást előterjesztenie a hatósági átutalási megbízást kiadó adóigazgatóság eljárásával szemben. Amennyiben a kifogásban foglaltak megalapozottak, úgy a jogszabályi feltételeknek megfelelően az adóhivatal haladéktalanul intézkedik a hatósági átutalási megbízás visszavonásáról, és az összeg kamattal növelt visszautalásáról.
(Délmagyar nyomán)