Kovács Zoltán a kormány szóvivőjeként az elmúlt hónapokban többször is élesen bírálta a CEU-t, többek közt azért, mert a Soros által alapított egyetem versenyelőnyben van a többi felsőoktatási intézménnyel szemben, hiszen nem csak magyar, de amerikai diplomát is ad. A politikusnak korábban már szemére vetették, hogy maga is a CEU-n doktorizott, és amerikai PhD fokozatot szerzett. Arról azonban eddig nem esett szó, hogy Kovácsnak ez a második doktorija volt ugyanabban a tudományágban (történelem) – és ami ennél is érdekesebb: mindkét egyetemen lényegében ugyanazt a disszertációt adta le - írta meg az Alfahír.
Zoom
Kovács Zoltán fiatal éveiben egyáltalán nem közéleti, sokkal inkább tudományos pályára készült. Az ifjú történész 1993-ban kitüntetéssel diplomázott a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen (amelyet 2001-ben olvasztottak be a Debreceni Orvostudományi Egyetemmel, a Debreceni Agrártudományi Egyetemmel és a hajdúböszörményi Wargha István Pedagógiai Főiskolával együtt az így létrejövő Debreceni Egyetembe). Az utolsó két évben már demonstrátorként dolgozhatott az intézményben, ahol 1995 és 2000 között óraadó tanár is volt.
A Central European University-vel már alapítása után egy évvel kapcsolatba került. Debreceni tanulmányaival párhuzamosan, 1992-93-ban mesterképzésen vett részt a CEU-n. Ennek elvégzése után egy évig az oxfordi Queens College-ban képezte magát Soros-ösztöndíjjal, majd 1996 és 1999 között a CEU kutató-ösztöndíjasa volt. Ennek keretében négy hónapig a londoni University College-ban, illetve három hónapig a washingtoni Woodrow Wilson Centerben kutathatott.
Doktori témája a Habsburg Monarchiáról a 18. század közepén a brit közvéleményben kialakult politikai kép volt. Erről szólt a 2001-ben, az akkor már a Debreceni Egyetem részeként működő KLT-n leadott disszertációja is, amelynek az „Anglo-Austrian diplomatic relations and the political image of the Habsburg Monarchy in mid-eighteenth-century England” (Angol-osztrák diplomáciai kapcsolatok és a Habsurg Monarchia politikai képe a 18. század közepén Angliában) címet adta.
Az értekezést 2001 októberében védte meg, s 2002 júniusában újabb PhD fokozatot szerzett a CEU-n, szintén történelemből.
Hogy miért is volt szüksége két történelem szakos doktori címre, már önmagában felvet néhány kérdést. Az is meglehetősen kimagasló eredménynek tűnik, hogy két egymást követő félévben két disszertációt adott le.
Persze ezeket írhatta párhuzamosan is, és az sem kizárt, hogy oxfordi és londoni kutatásai idején két doktori értekezésre is elegendő forrásanyagot gyűjtött. Az Alfahír kíváncsi volt rá, Kovácsnak hogyan sikerült ez a bravúr, így mindkét dokumentumot megnézték, és elemezték.
A CEU-ra készített disszertáció címe nem más, mint a Debrecenbe írt értekezése címének második fele: „The political image of the Habsburg Monarchy in mid-eighteenth-century England.” De ez a legkisebb gond vele. A helyzet ugyanis az, hogy a két disszertáció tartalma lényegében megegyezik.
Kovács nem pontosan ugyanazt a szöveget adta le, ám a mondanivaló tulajdonképpen ugyanaz, sok helyütt akár mondatról mondatra is. Előfordul például, hogy a Debrecenben leadott értekezésben az „általában nem egyértelmű” kifejezés szerepel, míg a CEU-s disszertációban ugyanezen a helyen „általában kétértelmű”-t ír.
A lap szerint több tucat hasonló példa van, de a törvényi tiltás miatt nem sorolhatják fel ezeket.
A hazai szabályozás rendkívül szigorú jellege miatt ugyanis a disszertációkról nem készíthettek másolatot, és nem is idézhetnek nyilvánosan. Így hát maradnak a számok.
A két értekezés szinte ugyanakkora terjedelmű, a debreceni 211, a CEU-s 204 oldalas. Már a szó szerint megegyező tartalomjegyzékekből is sejthető, hogy nagy különbség nincs a két dokumentum között. A két disszertáció a különböző témákat is szinte pontosan ugyanolyan részletességgel tárgyalja, több fejezet teljesen egyforma terjedelmű, a legnagyobb különbség is 4-5 oldalas.
A CEU-ra leadott értekezés összesen 575 lábjegyzetéből egyetlen kivételével az összes levéltári forrást – de a szakirodalmi hivatkozások nagy részét is – megtalálták a fél évvel korábbi debreceni disszertációban.
Jellemző, hogy még az illusztrációként betoldott korabeli angol karikatúrák is kivétel nélkül megegyeznek a két értekezésben.
Egy-egy résztémát a CEU-s értekezésben bővebben vagy szűkszavúbban fejt ki, mint az egy évvel korábbi debreceniben – de az igen nagy valószínűséggel elmondható, hogy a CEU-n benyújtott dokumentumban új kutatási eredmény nem szerepel. (Hiszen akkor lennének olyan levéltári források a második értékezésben, amelyek az elsőben nincsenek.) Márpedig ez nemhogy a doktori disszertáció, de az egyetemi diplomamunka elfogadásának is általában alapfeltétele szokott lenni a történelem szakokon.
Kettős versenyelőny
A végére marad a kérdés: egyáltalán miért volt szüksége Kovács Zoltánnak arra, hogy két intézményben is doktori fokozatot szerezzen? Hiszen a debreceni már egyértelműen feljogosította arra, hogy a magyar PhD fokozatot viselje, még egy további disszertáció megírása és megvédése pedig nem ad további tudományos fokozatot - legalábbis magyart biztosan nem.
A CEU azonban 2002-ben nem is hazai, hanem amerikai PhD-t adott azoknak, akik a doktori képzést elvégezték az intézményben.
Amikor egy áprilisi kormányinfón azt kérdezték Kovácstól, a CEU-n amerikai diplomát kapott-e, azt válaszolta: nem tudja, de majd „meg fogja nézni”. Azóta sem derült ki, sikerült-e előásni a fiókból a diplomát, ám az biztos, hogy a CEU történelmi doktori iskoláját a magyarországi rendszerben csak 2005-ben, Kovács végzése után három évvel akkreditálták.
Vagyis józan paraszti ésszel gondolkodva Kovács Zoltán csak azért akarhatott George Soros egyetemén is PhD fokozatot szerezni, hogy legyen az Egyesült Államokban is elfogadott doktori címe.
Ami persze önmagában nem volna ördögtől való – ha a politikus nem bírálta volna több alkalommal is éppen azért az intézményt, mert a többi egyetemmel szemben versenyelőnyre tesz szert azzal, hogy Magyarországon ad ki amerikai diplomát - írja a lap. Ő ugyanis pontosan ezzel a „versenyelőnnyel” élt tizenöt esztendővel ezelőtt. Sőt, a jelek szerint a többi CEU-s hallgatóval szemben is volt némi „versenyelőnye”: hiszen neki javarészt csak át kellett fogalmaznia fél évvel korábban már máshol leadott disszertációját.
Spanyolviasz
"Az Alfahír Hírportál feltalálta a spanyolviaszt" - reagált Kovács Zoltán a portál fenti cikkére. Kovács szerint csupán a "minden nyilvános szakmai életrajzában megtalálható tényt" írták meg, "hogy az akkori eljárási és akadémiai szabályoknak megfelelően — ugyanabban a témában — doktori fokozatát mind a CEU amerikai, mind pedig a Debreceni Egyetem és a Magyar Tudományos Akadémia magyar rendszerében megvédtem." Ezért úgy véli, "szamárságokat" írnak, és "hülyét csináltak" magukból.
Válaszában a lap közölte: a kormányzati portálon megtalálható életrajzában - amely jelenlegi pozíciója tekintetében a leginkább releváns - jelenleg csupán annyi szerepel, hogy 2001-ben Debrecenben, 2002-ben pedig a CEU-n szerzett PhD fokozatot.
Az nem olvasható, hogy milyen témában, így az sem derül ki, hogy a két disszertáció lényegében azonos anyagra épül.
Zoom
Hozzáteszik: hogy ez az akkori szabályozásnak megfelelt, nincs okuk kétségbe vonni. Ám az érdekes, hogy Kovács áprilisban még messze nem emlékezett ilyen pontosan a CEU-n szerzett doktorijának körülményeire. Akkor a kormányinfón neki szegezett kérdés elől azzal tért ki, hogy "meg fogja nézni", amerikai papírt kapott-e vagy magyart, és egy laza vállrándítással jelezte, hogy ez igazából mindegy is volt számára.
Most azonban éppen azzal utasítja el, hogy szabálytalanul cselekedett volna, hogy a Debreceni Egyetemen a magyar, a CEU-n az amerikai rendszerben védte meg értekezését. Tehát minden bizonnyal 15 évvel ezelőtt jól tudta, hogy Soros egyetemén az Egyesült Államokban elfogadott doktori fokozatot kap.
Vagyis pontosan azzal a "versenyelőnnyel" élt, amit most, másfél évtizeddel később fejére olvas a(z egyébként tényleg, és nem csak fideszes szájkaratéban beszántandó) CEU-nak.
A jobbikos Dúró Dóra mai sajtótájékoztatóján arra szólította fel Kovács Zoltánt, hogy tisztázza a helyzetet. Az Országgyűlés Kulturális Bizottságának elnöke szerint a CEU-nak "saját jó hírneve védelmében" érdemes volna vizsgálatot kezdeményeznie az ügyben. Rámutatott: az intézmény doktori szabályzata szerint nyilatkozatot kell leadni a disszertációt beadó hallgatónak, hogy dolgozata nem tartalmaz semmi olyan tartalmat, amit egy másik intézményben beadott másik értekezésben már szerepelt. (A CEU honlapján olvasható szabályzatot egyébként 2007-ben, tehát Kovács doktori védése után fogadták el. Az akkori szabályozásról nyilvános információ nem lelhető fel.)
Az Alfahír kérdésére Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztérimának helyettes államtitkára mai sajtótájékoztatóján azt mondta: az Alaptörvény értelmében a felsőoktatási intézmények tanulmányi ügyeibe a kormány nem szólhat bele, így ebben az ügyben semmilyen kormányzati lépést nem tart szükségesnek.