Több mint 700 rendőrrel tartottak erődemonstrációt az elmúlt hónapokban a gödöllői és csömöri HÉV-vonalon, de a HVG által megkérdezett utas és BKK-ellenőr szerint így is bőven vannak rázós helyzetek, drogosok, lopások, molesztálás. Már vannak testkamerás HÉV-rendészek, és gondolkodnak a kamerákon is. A 40-50 éves kocsik cseréjén viszont nem.
Az utóbbi hónapokban fokozott ellenőrzést tartottak a rendőrök a gödöllői és csömöri, vagyis a 8-as és 9-es HÉV-vonalakon – hangzott el a budapesti és a Pest megyei rendőr-főkapitányság, valamint a MÁV-HÉV tájékoztatóján az Örs vezér terén.
Az akcióban 741 rendőr vigyázott a rendre a szerelvényeken és az állomások körül, akik több mint 7000 munkaórában 4600 igazoltatást végeztek, emiatt pedig Csécsi Soma BRFK-szóvivő szerint ma jóval biztonságosabb a vonalon utazni, mint korábban. Más számokat is mondott: az akció ideje alatt 174 embert állítottak elő bűncselekmény-gyanú miatt, 65 szabálysértési eljárás indult, 26 körözött személyt fogtak el, továbbá 37 esetben bírságot szabtak ki.
Nagy Gábor, a MÁV-HÉV Zrt. vezérigazgatója pedig arról beszélt, hogy a HÉV-vonalakon most már testkamerát viselő HÉV-rendészekkel is találkozhatunk, akiknek a jelenléte a jövőben is fokozott lesz a szerelvényeken.
A lapnak nyilatkozó utasok azonban egyelőre még nem látják jónak a helyzetet. Egy idősebb úr Gödöllő felé döcögve elmondta, hogy naponta ingázik a vonalon, és “legutóbb is utazott 3 kislány, egy férfi meg fogdosni akarta őket, úgyhogy odaálltam közéjük”.
“Néha vannak itt készenlétisek, de minden kocsiba nem állíthatnak rendőrt, be kellene kamerázni az összeset!” – folytatta a férfi, és, mint kiderült, nem csak neki jutott ez eszébe. A bekamerázás már többször felmerült, ám sokba kerülne, és technikailag sem egyszerű.
Erről Nagy Gábor, a MÁV-HÉV vezérigazgatója a HVG-nek azt mondta, ilyen rendszer tervezése zajlik, ezután hatósági engedélyekre is szükség lesz a kamerák felszereléséhez, ami hosszú folyamat, ráadásul a 40-50 éves kocsik áramrendszere nem biztos, hogy ezt elbírná.
“Egy jó felbontású, megfelelő kapacitású megfigyelőrendszernek nagy az áramigénye, és nem szeretném, ha a kamerák telepítése után üzembiztonsági visszaesés lenne, és állandóan meg kellene állnia a szerelvénynek valami elektronikai hiba miatt” – fejtette ki a cégvezető.
– Felszállnak ezek a buckalakók, és itt lövik be magukat – ezt már egy BKK-ellenőr meséli az Örs vezér tere felé zötykölődve. Hiába a MÁV üzemelteti a hálózatot, a jegy- és bérletellenőrzés a budapesti közlekedésszervező cég feladata. “Most egy kicsit jobb a helyzet a rendőrök miatt, de előtte katasztrófa volt” – mondta a kalauz.
“Mióta a Hős utcát kitelepítettek ide, az egész környék elfertőződött, pedig nemrég még minden nyugodt volt” – állapította meg. Szerinte az agresszív, valamilyen szer hatása alatt állók sokszor csak kis értéket lopnak, ami miatt az utasok nem tesznek feljelentést, így ezek az esetek be sem kerülnek a statisztikába.
Az elmúlt hónapokban a rendőri jelenlét növelése – a vonal menti települések polgárőreivel és a HÉV-rendészekkel kiegészülve – javított valamit és növelte az utasok biztonságérzetét is, ám érdemi javulást az egyterű, modern, kamerával felszerelt szerelvények érkezése hozhat.
Csakhogy erre a korábbi kormányzati ígéretek ellenére várni kell, hiszen nincs folyamatban új HÉV-szerelvények beszerzése.
A gödöllői HÉV vonaláról gyakran érkeznek felkavaró hírek. Volt, hogy egy 55 éves nőt próbált megerőszakolni egy férfi, máskor egy fiatal fiút raboltak ki a szerelvényen, és volt, hogy az Örs vezér téri végállomáson verekedés és késelés volt.