Dr. Nógrádi Péter Mazsihisz-alelnök szóvá tette Lázár János miniszter antiszemita frazeológiáját, írja a Szombat-org, közzétéve a levelet.
Zoom
Nyílt Levél Lázár János Építési és Közlekedési Miniszter úr részére
Tisztelt Miniszter úr!
Ön az alábbi bejegyzést tette Facebook oldalán:
Na, akkor néhány szó a HÉV-ről és Budapest ügyeiről:
Úgy látom, hogy néhány aberrált, belvárosi, libsi gyereknek megártott a túl sok szívás a hétvégén, és ezért aztán hallucinációik vannak a HÉV-vel, meg úgy általában a világgal kapcsolatban. Ilyenkor persze hazudnak is.
(…)
A jövőben a közlekedési kormányzat sehol és semmiről nem kíván Vitézy települési képviselővel egyeztetni. Aki ugyanis a hazugságokban az élen jár; aki elveszítette a főpolgármester választást, pedig minden segítséget megkapott ahhoz; aki most, a Fidesz után Magyar Péter seggét nyalja, nem lehet tárgyaló fél.
Azzal a kérdéssel fordulok tisztelt Miniszter úrhoz, hogy legyen szíves magyarázatot adni arra, hogy mit kell érteni az alábbi kifejezése alatt: „aberrált, belvárosi, libsi gyerek”
Kit, és milyen összefüggésben nevez Tisztelt Miniszter Úr aberrált, “belvárosi, libsi gyerek”-nek?
Külön érdekelne a magyarázata azért is, mert Ön a Magyar Kormány egyik fontos minisztériumát vezeti és a Magyar Kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben.
Megtisztelő válaszát várva.
Tisztelettel:
Dr. Nógrádi Péter MAZSIHISZ Alelnök (sic!)
A Szombat.org az alábbi megjegyzés kíséretében közölte a levelet:
Tegyük hozzá: a miniszter fogalmazása nemcsak antiszemita, hanem homofób célzást is tartalmaz.
Így élünk Hunniában 2024 őszén.