Az Izrael által elkövetett népirtás nyomán érthető módon kormányunk filoszemitizmusa, a zsidó állam mellett való szélsőséges kiállása került előtérbe, azonban arról sem érdemes megfeledkezni, hogy a cigány szavazatokért is versenyezni fog a Fidesz és a Tisza 2026-ban.
Holokauszt emléknapból van egy szakajtóra való, és ebből természetesen nem maradhattak ki a cigányok sem, a roma holokauszt nemzetközi emléknapját augusztus 2-re tették.
Kelei Zita, Fidesz-KDNP-s politikus, Somogy vármegye 2. számú választókerületének elnöke, Őrtilos polgármestere annyira lelkesítőnek találta ezt az emléknapot (na jó, legyünk igazságosak, még elment egy sor másik programra, például egy csurgói roma rendezvényre), hogy még az erdélyi nyaralását is képes volt megszakítani érte, így el is zarándokolt Babócsára, hogy ott emlékezzen meg a helyiekkel karöltve.
Keleinek segítségére volt a szintén fideszes Baloghné Vitelics Mónika, aki a „mozgalmas, tartalmas” szombat alkalmával lelkesen hirdette a megemlékezést.
Vitelicsről azt érdemes tudni, hogy bár a kisebb településeken nagyon ritkán vállalnak be pártlogót önkormányzati választásokon, ő mégis megtette 2024-ben. Alul is maradt a polgármester-választáson, sőt, még listáról sem jutott be a testületbe. Vigaszdíjként ellenben a roma nemzetiségi választáson magasan az első helyen került be listáról a Cikösszel (Cigány Közösségek Szövetsége), a Fidesz kedvenc cigány szervezetével. (Róluk például itt írtam részletesen majd’ egy évvel ezelőtt.)
Egyébként „roma emléknap” ide vagy oda, Facebook-bejegyzésében mégis Dávid-csillagot biggyesztett a beszámoló mellé, nem tudom miért, de mindegy is.
Ami viszont nem mindegy – és végtére ezért is vagyunk most itt – az az, hogy a számukra elvileg katasztrofális kimenetelű emléknapot – kapaszkodjon meg mindenki – egy kis paprikaosztással zárták.
Többen is érezhették a disszonanciát, ugyanis Baloghné szintén a közösségi oldalán szentelt külön bejegyzést annak, hogy megvédje az osztogatást, s leszögezte, hogy „sajnálatos módon egyesek politikai haszonszerzés céljából próbálnak meg lejáratni egy régóta működő, közösségépítő hagyományt”, a paprikaosztást pedig „közösség iránti elkötelezettségnek” és „hagyományőrzésnek” nevezte, amely elsősorban a szegény családokat célozza meg.
Akinek mindez furcsa párosítás, az természetesen a helyi cigány közösséget, a roma önkormányzatot és Kelei Zita elnök asszonyt akarja „lejáratni”, legalábbis Baloghné Vitelics Mónika szerint.
„Fontos leszögeznünk: ez nem maradhat következmények nélkül. A közösségeink becsületét és az értékteremtő munkát meg fogjuk védeni – minden rendelkezésre álló jogi és társadalmi eszközzel.” – ígérte ugyanitt ugyanő.
![]() Úgy látom, nem volt mindenki olyan lelkes, mint Kelei Zita és sokan nem jöttek el (forrás: Baloghné Vitelics Mónika/Facebook) |
Nos, nagyon úgy néz ki, hogy így keveredik a (vélt) múlt a szomorú jelennel ebben a fideszes őrültekházában. Nem tudom eldönteni, hogy a paprikaosztás bizarrabb, vagy az, hogy Kelei Zita képes volt ezért hazautazni Erdélyből, de ezt majd a kedves olvasók eldöntik.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Ui.: Nonszensz, de 2022-ben a lakosság 9,4%-a vallotta magát cigánynak Babócsán, ami a jelenlegi helyzetet szemlélve enyhén szólva is nevetséges, hiszen akkor cigány önkormányzat sem működne a településen, és végképp nem lenne a második világháború során meghalt cigányok emlékére kopjafa. Ennyit a népszámlálások megbízhatóságáról.