Ha lehet hinni a világhálós hirdetésnek, a müncheni Karl & Faber Aukciósházban néhány nap múlva, 2025. november 14-én kalapács alá kerül Schramm Viktor „Késmárki Thököly Imre mint az oszmán fogoly” című történelmi festménye (A műalkotás helyes, magyar címe: Thököly Imre elfogatása a nagyváradi pasa által – H. J.). Schramm Viktor nevezett történelmi festményét az 1896-os millenniumi ünnepségek keretében, az Ezredéves Országos Kiállításon ismerhette meg első ízben a nagyközönség a budapesti Műcsarnokban. A műalkotás jelentősége - és egyáltalán a létezése - a millenniumi kiállítás óta eltelt közel 130 esztendő alatt szinte teljesen eltűnt a nemzeti örökségünket megtartó emlékezetünkből.

A most – valószínűleg nem első ízben - aukcióra bocsátandó festményt tehát az 1896-os kiállítás után a művésztől egyetlen magyar közgyűjtemény sem vásárolta meg, amit az is alátámaszt, hogy a müncheni aukciósház hirdetésében ez olvasható: a festmény „a művész leszármazottainak hagyatékából való”. Márpedig az orsovai születésű bánáti sváb festő életének nagyobbik részét tanulmányai városában, Münchenben élte le, s a négykötetes magyar Művészeti Lexikon róla szóló nyúlfarknyi szócikkének állításával ellentétben Schramm valószínűleg nem Budapesten, hanem a bajor fővárosban hunyt el 1929-ben, 64 éves korában. Mindebből következik, hogy Schramm örökösei, leszármazottjai, pontosabban a fentebb nevezett aukciósház is Münchenben és nem másutt kínálja megvételre a magyar történelmi témájú festményt. Schramm magyar történelmi témájú festménye tehát az 1896-os millenniumi kiállítás után, majd az azóta lepergett közel 130 esztendő folyamán nem kellett a magyar galériáknak, múzeumoknak, de még a tehetős magángyűjtőknek sem.

Pedig Schramm alkotása máig az egyetlen jelentős magyar képzőművészeti alkotás, amely a magyar függetlenségi küzdelem egyik fontos fordulópontját ábrázolja. A most aukcióra bocsátandó 124,5 cm x 84,5 cm nagyságú, lenvászonra felvitt olajfestmény ugyanis a következő történelmi eseményt ábrázolja: Szarhos Ahmed pasa, müháfiz, azaz parancsnok 1685. október 15-én, Váradon elfogatta a tőle Lipót császár ellen katonai segítséget kérni szándékozó Thököly Imrét, Felső-Magyarország, majd Erdély fejedelmét, kuruc hadvezért.

A világ nagyobb nyelvein és a román nyelven elérhető lexikonok, ismertetők, világhálós portálok szinte mindegyike azt állítja, hogy „Schramm Viktor Romániában született”, de van olyan is, amelyik ennél is tovább megy, és egyenesen „román festőnek” nevezi. A románoktól kiinduló és a magyarok által békésen tűrt, sehol nem helyesbített hazugság cáfolatára először is nézzük, milyen volt Orsova, a Magyar Királyság legkeletibb dunai kikötője, s melyik országhoz tartozott ez a város a festőművész születése idején.

Schramm Viktor (Orsova, 1865 – München, 1929) bánáti sváb festő, illusztrátor és karikaturista 1865-ben, Orsovában született két esztendővel a kiegyezés előtt. A Duna bal partján fekvő város 1828 és 1871 között – tehát a festő születésekor is – a Habsburg Birodalom, majd az 1867-es kiegyezés után az Osztrák-Magyar Monarchia délkeleti határvidékén, a Határőrvidék egyik őrszázadának székhelye volt. Schramm tehát 1865-ben nem Romániában született, hanem akkor Habsburg Birodalom területén fekvő Orsovában. Nemzetiségét tekintve pedig nem volt román, hanem német, pontosabban dunai sváb (Donauschwabe).

Schramm Viktor, a „román festő” ifjúkori éveiben az Orsova melletti Csernahévíz (németül: Töplitz) faluban mindenféle, némi intellektuális képességet igénylő munkát végzett. A k.u.k. közös hadseregben teljesített katonai szolgálat után, a XIX. század 80-as éveiben aztán a bánáti Orsovából kiköltözött a Német Birodalomba, pontosabban Münchenbe, Bajorország fővárosába. Otthonról (zu Haus aus) jól tudott németül, ezért nyelvi nehézségei nem voltak, amikor beiratkozott a Müncheni Képzőművészeti Akadémiára, ahol már előtte és utána is sok ismert magyar megfordult hallgatóként és tanárként egyaránt. Tanárai közül meg kell említeni a vele szinte egyidős német festő-, szobrász-, építész- és grafikusművész Franz von Stuckot, az akadémikus irányzattal szembeforduló „Müncheni Szecesszió” nevű művészi csoport társalapítóját, a történelmi zsánerfestészet mesterét. A Schramm művészi fejlődésére szintén nagy hatással bíró másik tanára, a bajor akadémikus festőművész, Karl Theodor von Piloty volt.

Schramm Viktor már elismert festőművész és illusztrátor volt, amikor 1896-ban hazalátogatott szülővárosába, Orsovába, hogy szemtanúja legyen a szabályozott Vaskapu-csatorna megnyitásának. Az ünnepi eseményre 1896. szeptember 27-én került sor I. Ferenc József császár és király, I. Károly román király és Sándor szerb király jelenlétében. Schramm az orsovai kikötőben zajló eseményekről a helyszínen vázlatokat készített, majd azokat később aprólékosan kidolgozta. Néhány évvel később, 1903 júniusában Schramm Viktor gyászbeszédet mondott a bácskai Németpalánkán (Plankenburg) született, s magát élete végéig magyarnak tartó Eisenhut Ferenc müncheni temetésén.

A lipcsei JJ Weber Kiadó által megjelentetett, színvonalas és igen olvasott Illustrirte Zeitung 1916. augusztus 3-án megjelenő száma Művészeink a harcmezőn IV. címmel fényképes beszámolót közölt a fronton szolgáló ismert képzőművészekről, így Schramm Viktorról is. A cikkből kiderül, hogy a németek 1916-ban még tudták, hogy Orsova Magyarországon van, és nem Romániában. A gót betűs cikk Schrammot bemutató mondata így hangzik:

Az Illustrirte Zeitung írásából arra is következtethetünk, hogy az 1916-ban 51 éves Schramm Viktor népfelkelő főhadnagy önkéntesként vett részt az első világháborúban, ahol a fegyveres harc mellett rajzolta, festette is a háborús eseményeket, bajtársait, az osztrák és magyar tiszteket. Akkor festette meg a pécsi születésű Karl von Pflanzer-Baltin vezérezredes egyenruhás portréját, amely ma is megtekinthető a Bécsi Katonai Múzeumban. Schramm ezen kívül megfestette a k.u.k. 26 magyar tisztjének a portréját is, amelyeket a budapesti Hadtörténeti Múzeumban láthatunk.

Schramm Németországban ecsetével, ceruzájával megörökítette a felső-középosztály mindennapjait, betekintést enged elegáns enteriőrjeikbe, a polgári szalonokba, megörökítette az ottani bútorzatot. És főleg festette az elegáns, ruhakölteményekbe öltözött gyönyörű, fiatal hölgyeket. Az alkotó megragadta és ecsetével megjelenítette a drága ruhaanyagok textúráját, azoknak fényét, a selyem felett a színek játékát.

Hering József – Kuruc.info