Néhány perccel a négy órás határidő előtt visszalépett a jelöltségtől Czeglédy Csaba.
– Meghoztam életem talán egyik legnehezebb döntését: városunk érdekében kiszállok az országgyűlési versengésből. Teszem ezt kényszerből, jobb meggyőződésem ellenére – jelentette be Czeglédy, aki Demokratikus Koalíció támogatásával független jelöltként indult volna a Vas 1-es, szombathelyi kerületben. Továbbra is úgy gondolja, ő lett volna a legalkalmasabb a térség képviseletére, azonban „a Fidesz által teremtett, torz, a jogállamot csúfoló választási rendszer” miatt nem maradt más lehetősége, mint az, hogy kiszáll a versenyből.
– A belső kényszer pedig az, hogy én nem tudnék azzal a tudattal együtt élni, hogy fideszest segítek győzelemre. A Fidesz annyi mindent elvett tőlem az elmúlt tizenhat évben: a becsületemet nem tudta. A becsületemet nem adom – mondta.
Czeglédy listán a Demokratikus Koalíció listájára fog szavazni, mert „nagy tragédiának tartaná, ha a baloldali és liberális értékeknek nem lenne a parlamentben képviselete”. Támogatóit arra kérte, egyéniben szavazzanak a legjobb meggyőződésük szerint, vagyis nem állt be a tiszás Rápli Róbert mögé.
(24)













