Embercsempész-hálózatra csapott le az Europol, az elkövetők Magyarországon keresztül juttattak el határsértőket az Egyesült Királyságba - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a rendőrség honlapján. A három országban lezajlott, összehangolt akcióban nyolc embert fogtak el, egyet Magyarországon. A főszervezőt még keresik.
Azt írták, egy vietnámi bűnbanda ellen Franciaország, Németország és Magyarország bűnüldöző és igazságügyi szerveinek részvételével folyt nemzetközi felderítés.
A gyanú szerint a bűnszervezet több európai országban tevékenykedett, szolgáltatásait a közösségi médiában hirdette kifejezetten vietnámi polgároknak, akik az Egyesült Királyságba akartak jutni.
A vietnámiak magyar hatóságok által kiadott, rövid távú vízummal vagy tartózkodási engedéllyel léptek be a schengeni térségbe, majd repülővel Franciaországba utaztak, ahonnan kis, felfújható csónakokkal keltek át a szigetországba. Az utolsó átkelést egy Észak-Franciaországban aktív, kurd-iraki embercsempész-hálózat végezte.
A bűnbanda az egész utazást megszervezte: szállást biztosítottak, sofőröket, segítőket intéztek. A pénzek mozgatását "egy földalatti bankrendszer" tette lehetővé Európa és Vietnám között. Ez biztosította a műveletekhez a likviditást, valamint a bűncselekményből származó bevételek hazautalását.
A hálózat havonta legalább 15 határsértőt szállított, egyenként akár 22 ezer eurót kérve a teljes útért, így számítások szerint az elmúlt években a bűnbanda bevétele elérhette akár a 3 millió eurót is.
A nemzetközi nyomozásban Magyarország részéről a KR NNI illetékes osztálya vett részt. Az együttműködés során kiderítették, hogy a hálózat két vietnámi tagja is Magyarországon tartózkodhat: a főszervező és közvetlen alsó kapcsolata. A francia hatóságok mind a kettőjükkel szemben nemzetközi elfogatóparancsot bocsátottak ki, és kérték lakóhelyük azonosítását, az elfogásukat, valamint kutatásokat tartózkodási helyeiken.
A főszervező alsó kapcsolata március 24-én Dubajból érkezett haza, amikor a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság munkatársai felfigyeltek rá. A körözés alapján elfogták, majd őrizetbe vették. A nyomozók másnap kutatást hajtottak végre ingatlanjaiban. A bíróság elrendelte a vietnámi férfi átadási letartóztatását, majd szerdán átadták őt a francia hatóságoknak.
A főszervező tartózkodási helyével kapcsolatban a nyomozás egyelőre nem vezetett eredményre, őt továbbra is nemzetközi elfogatóparancs alapján keresik - áll a közleményben.
(MTI)











