Péntek este a Liszt Ferenc repülőtéren vették őrizetbe a Fidesz nemrég lemondott szegedi elnökét, Rádi Ferizt, akit költségvetési csalással gyanúsítanak – erősítette meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az RTL kérdésére, amelynek információi szerint a férfi épp hazaérkezett Egyiptomból. A férfinak és testvérének mezőgazdasági vállalkozása van Kiskunhalason, legutóbb márciusban avattak milliárdos beruházást.
Zoom
A napokban lett belőle hír, hogy költségvetési csalás gyanúja miatt, elfogatóparancs alapján körözést rendelt el a NAV április 22-én Rádi Feriz ellen. A körözés kiadása idején Rádi a szegedi Fidesz elnöke volt. A pártszervezet az éjjel adott ki közleményt, amelyben bejelentették, hogy Rádi lemondott a posztról, miután a tudomására jutott, hogy keresi a rendőrség.
A sajtóban megjelent hírekre reagálva, Rádi Feriz, amint értesült a vele kapcsolatos vádakról, azonnal lemondott a szegedi Fideszben betöltött elnöki tisztségéről – írta Facebook-oldalán a Fidesz szegedi szervezete pénteken.
A városi Fidesz-elnök személye körül számos furcsaság volt
  • a Demokratikus Koalíció soraiból került a korábbi kormánypárthoz;
  • szegedi elnök volt, de a fővárosban élt;
  • egyiptomi származása miatt kifejezetten ellenezte a Fidesz migránskampányait.
(24 nyomán)
Korábban írtuk: