Elfoglalta Harkiv megyei Ohrimivka és a donyecki régióban lévő Rozkisne települést az orosz hadsereg - közölte csütörtökön a moszkvai védelmi minisztérium.
A hadijelentés szerint az orosz erők a hat ukrajnai frontszakasz közül ötön előre tudtak nyomulni, és mintegy 1220 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan. A tárca a megsemmisített katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel lőszer- és üzemanyagraktárakat, valamint katonai célokra használt közlekedési és energetikai létesítményeket, nagy hatótávolságú pilótanélküli repülőszerkezetek tárolásának, előkészítésének és indításának helyszíneit, négy harckocsit és 23 egyéb páncélozott harcjárművet, egy Grad rakéta-sorozatvetőt, tíz irányított légibombát, három HIMARS-rakétát, három Neptun nagy hatótávolságú irányított rakétát, továbbá 798 repülőgéptípusú drónt és egy legénység nélküli motorcsónakot. Utóbbit a Fekete-tengeren süllyesztették el.
Több régióból jelentettek az orosz hatóságok csütörtökön ukrán tüzérségi és dróntámadást.
A zaporizzsjai atomerőmű melletti Enerhodarban megszakadt az áramellátás, a szociális intézményekben generátorok működnek. A túlnyomórészt orosz ellenőrzés alá vont Zaporizzsja megyében a közlekedési infrastruktúra elleni koncentrált ukrán támadások miatt csütörtökön leállították a szervezett gyermekszállítást. A régióban az éjjel 45 pilótanélküli repülőszerkezetet semlegesítettek.
Az elcsatolt Szevasztopolban, ahol az éjszaka folyamán 33 drónt lőttek le, egy nőt megsebesítettek a szilánkok, valamint tíz többlakásos és öt kertes házban keletkeztek károk.
Krasznodarban súlyos károk keletkeztek egy lakóházban és a mellette lévő üzletközpontban. A Belgorod megyei Ilek-Kosari településen sérüléseket szenvedett egy civil egy vállalatot ért csapás következtében.
Az elcsatolt luhaszki régióban dróntalálatot kapott egy tűzoltóautó, amely pilótanélküli repülőszerkezet okozta lángok elfojtására érkezett.
(MTI)