Május közepétől leállították a kivitelezők Balásy Gyula máriaremetei villájának építését, ahonnan el is kezdték elszállítani az építőanyagokat. „Vége, levonulunk” − közölték a munkások a 24.hu-val, vagyis befejeződött az építkezés.
− Balásy Gyula emlékezetes interjúja után is dolgoztunk. Valószínűleg akkor még bízott abban, hogy alkut tud kötni az új hatalommal, és marad elég forrása az építkezés befejezésére. Múlt vasárnap azonban hívott az építésvezető, bejelentette, hogy leállnak, mindenki vigye el a cuccát, építőanyagait − fogalmazott az egyik kivitelező.
Balásy Gyula korábban négy cégét is felajánlotta az államnak, a II. kerületi ingatlant többgenerációs otthonként emlegette, amelynek építési költségeit egy, a tervezési folyamatra is rálátó forrás 6 milliárd forintra becsülte, a nyilatkozó vállalkozó pedig 5–7 milliárdra saccolta.
Az 1500 négyzetméter összterületű, ötszintes villához még egy húsz férőhelyes teremgarázs is épült volna, amelyet fordítókoronggal szereltek volna fel, amelyben a milliárdos sportkocsigyűjteménye állt volna. A garázsba egy 30 méter hosszú, a hegy belsejébe vájt alagút vezetett volna. A fordítókorong helyét pedig már kialakították.
Ezenkívül még egy vadhúsfeldolgozó épület tartozott volna az épülethez, ugyanakkor ezt az információt a vállalkozó már nem erősítette meg, mivel nem szerepelt a falakra kirakott tervrajzokon, de „tűzifatárolóként” épületrész volt rajta. A vállalkozó szerint a ház hatvanszázalékos állapotban lehet, és még legalább hat hónap kellett volna, hogy befejezzék. Erre viszont nem sok esélyt lát, ugyanis még az összes nyílászáró sem került a helyére, amelyek nélkül gyorsan romlásnak indulhat az épület.
Az építkezésen februárban még több ukrán rendszámú autó volt jelen, ami azért meglepő, mert Balásy Gyula cége készítette az Ukrajna-ellenes kormányplakátokat. Ezt az információt az építkezést kivitelező vállalkozó is megerősítette.
(Index)







