Hangfelvételek kerültek nyilvánosságra arról, ahogy a Miniszterelnökség helyettes államtitkára közli több tucat dolgozó elbocsátását, miközben a kormány később azt állította, hogy nem történt kirúgás. A Köztérnek nyilatkozó érintettek szerint a leépítések körülményei és jogi háttere is kérdéseket vet fel, ráadásul a szükséges kilépőpapírokat sem kapták meg. A tanúk egy része politikai indíttatású tisztogatásról beszél, és azt kifogásolja, hogy a döntéshozók nem vállalják nyíltan a lépést. A történet újabb kellemetlen kérdéseket vet fel a kormányzati kommunikáció hitelességével kapcsolatban – írja az Index.
A lap emlékeztet rá, hogy a Köztér közzétett két hangfelvételt, amelyben Ducsay Zsuzsanna, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára felmond több korábbi dolgozónak – olyanoknak is, akikkel még soha nem találkozott –, valamint eligazítja őket, hogy mi a további menetrend, hol és hogyan tudják leadni az eszközeiket, és mikor kapják meg a felmondásukról szóló papírokat. A portál azt írta, hogy a felvételek 2026. június 5-én, pénteken készültek, majd június 8-án Ruff Bálint kancelláriaminiszter azt mondta a parlamentben, hogy senkit nem rúgtak ki.
Zoom
Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter (fotó: Szigetváry Zsolt/MTI)
Majd pontosított, ami más megvilágításba helyezi a szituációt: senkit nem rúgunk ki, aki nem bűnöző.
A portál arról számolt be, hogy a személyzet elbocsátása nem államtitkári hatáskör, tehát véleményük szerint Ruff Bálintnak tudnia kellett a kirúgásokról.
A portálnak három, névtelenséget kérő tanú azt mondta, hogy péntek reggelre összehívták az értekezletet az Iskola utca 13-ba – Nemzeti Fejlesztési Minisztérium – és ott történt meg az elbocsátás. A tanúk szerint számítottak rá, hogy eljön ez a nap, de a stíluson, amit Ducsay képviselt, meglepődtek, ugyanis Ducsay egy alkotmányvédelmi hivatalos (AH) munkatárssal – aki hangfelvételt készített az egészről, tehát valahol ez a jelenet egyben is létezhet felvételen – jelent meg, és „végig éreztették, hogy ők most mindent megtehetnek velünk”.
Arra a kérdésre, hogy megkapjuk-e a sétálópapírt, teljesen értelmezhetetlen választ adott Ducsay, sőt jogásszal azóta egyeztetve jogsértőt is. Hiszen úgy rúgott ki minket, hogy a sétálópapírt, vagyis azt, amivel a személyügyön ki tudnak minket léptetni, nem adták oda azóta sem. Ez nyilván szándékos volt. Ki akartak szúrni velünk. Mert így hivatalosan nem tud megszűnni a jogviszonyunk sem. Azt mondták, hogy ilyen helyzetet még senki sem látott – fogalmazott egyikük.
Egy másik tanú arról számolt be, hogy a jogalap, amely alapján 41 embert elbocsátottak – és amelyre Ducsay hivatkozott – csak akkor állja meg a helyét, ha az egész minisztérium létszámát csökkentik: ha nem így lesz, akkor annak jogkövetkezményei lesznek a tanú szerint. „Ha kiderül, hogy nem lesz kevesebb az összlétszám, akkor bűncselekményt követtek el lényegében. De maga a stílus és a lebonyolítás is megérne egy pert! Arról meg nem is beszélve, hogy azon élvezkednek, hogy kirúgtak minket, de mégsem tudunk elmenni és új munkát találni, hiszen nem adják ki a kilépőpapírjainkat” – mondta.
A harmadik tanú a Köztér szerint egy tiszás alkalmazott, aki jobban rálát a most folyó dolgokra, és véleménye szerint ezek politikai indíttatású elbocsátások, amikkel nincs baja, csak azt nem érti, hogy Ruff Bálinték ezt miért nem vállalják fel a nyilvánosság előtt, miért sunnyognak. Arra is kitért, hogy a Fidesz már bosszút állt, úgyhogy „most mi jövünk”. Valamint azt is elmondta, hogy nem is biztos, hogy AH-s volt az ember Ducsayval, lehet IH-s (Információvédelmi Hivatal), viszont mindent átnéznek visszamenőleg is.