Érdekes módon persze apád is túlélte a nagy holokausztot, s te vagy a következmény. Betiltanátok szent ünnepeinket is, aztán meg csodálkoztok, miért van antiszemétizmus...

Akit érdekel, itt olvashatja végig a gazdanép és kultúrája iránti tisztelet által vezérelt kiválasztott csodás értekezését - írtuk másfél órával ezelőtt.

Az antiszemita Google viszont becsülettel megőrizte nekünk a remekművet, így az alább olvasható, nehogy pár év múlva senki se emlékezzen arra, hogyan akarták kitiltani a galíciáner átutazók a karácsonyt az óvodából... és Budapestről.

Miért kell a karácsonyi nyálat letuszkolni mindenki torkán?
| 2009.12.23. 09:37 - olvir

Nem lehetne egy kicsit kisebb felhajtást csinálni ebből az egészből? Értékelném, ha nem két-három hónapig tolnának a fejembe egy keresztény vallási ünnepet. Miért kell kisjézusozni az oviban? Nem lehetne kicsit szerényebben, csöndesebben?

Túlzás nélkül hónapokig tart, kis mikulásgiccsel turbózva, a karácsonyi őrület. Csorog a malaszt, a hazug álszentség mindenhonnan, lehetetlen kikerülni. Pedig én nem szeretem, de ez mondjuk magánügy, viszont nem is ünnepeltük a családban soha.

Zsidók vagyunk, nem vallásosak, és nem fogadom el, hogy turisták. '44 decemberében apám a gettóban arra jutott, hogy ha ő ezt túléli, akkor köszöni, nem kér többet az ünnepükből. Szemforgató papok prédikáltak a szeretetről a szégyen utcáin, miközben kivégezték a teljes osztályát. Tízéves volt, túlélte, lettünk mi, lett Jolka-ünnep és télapó, mi meg nem ünnepeltük. Elutaztunk, anyám cselezett, de persze novembertől nagyokat hallgattunk, mikor mindenki a karácsonyi ajándékokat, vendégjárást taglalta. Korán meg kell tanulni másnak lenni, ez volt, és most megint ez van.

Mert már ötéves a kislányom, és idén csap először igazán pofán a döntés kényszere. Tavaly szerencsénk volt, egybeesett a hanuka a karácsonnyal, most nem járt a kedvünkben a holdnaptár, 19-re vége az egésznek, mi meg nézhetjük egymást, sőt anyósomék (a férjem nem zsidó) sincsenek elég jól, oda sem megyünk a szobafenyő köré. Megérti, hogyne, miért ne értené, elég nagylány, de azt nem várhatom el, hogy örüljön is neki. A végletekig agyontekert ünnepvárás az oviban, az utca, a minden, de minden arról szól neki – vagy arról fog szólni –, hogy miből marad ki. Én már csak tudom.

Vajon mi a helyes? Hiszen ez nem is elv, arra köphetnék, de talán szentség, és mindenképp kegyelet. Verjem át magam? Hívjam hanukafának, és csicsázzam fel a yukkát? Kapjon ajándékot, nehogy szomorú legyen? Vagy vonuljunk családilag gettóba, irány a Lauder, pénz majd csak lesz rá valahogy, és ott lehet röhögcsélni a decemberi lapostévé-vásárlókon. Vagy bízzak magamban, benne, értsük meg, hogy igen, előfordul, hogy valamiből kimarad, még az is lehet, hogy ez most épp veszteség, de teher alatt nő a pálma (szintén príma hanukafa).

Amúgy így lesz. A lányom érti, szétkürtöli, drukkolva nézem, mintha büszke is lenne rá. Az óvónők meg dermedten igyekeznek nem megsérteni, a múltkor azt mondtam poénból (súlyos hiba), mikor vittem fel az oviba, hogy mért kell keresztre végződnie a kapukódnak, miért nem csillag. Persze, mondta rögtön tovább, szerencsétlen óvónők szemlesütve kértek bocsánatot, hogy ők nem akarták bántani az érzékenységünket. Úristen.

És közben élünk itt, Budapesten, a karácsonyi hisztériában, tolongunk a boltban, én kicsit kárörömmel nézem a tömeget, turistáskodunk a vásárokon, a lány meg hallgatja a zsoltárokat, tetszik is neki, miért ne. Ez nem a mi ünnepünk, mondom, ő meg bólint, de kicsit tartok tőle, csak azért, mert jó kislány. Nem a mi ünnepünk, mi nem vágunk ki fenyőfákat, nem veszünk fel hitelt, nem gyújtjuk magunkra a lakást, nem vágjuk bele a baltát faragás közben a lábunkba, nem csinálunk úgy egy napig, mintha szeretnénk a hülye nagynénit. Vajon mondhatom neki, hogy nem kell szeretni a karácsonyt?

És közben itt élünk, Budapesten, ahol nem csak karácsonyi az őrület, ahol muszáj lesz tudnia válaszolnia a zsidózásra, ahol összekeverik a magyarságot a kereszténységgel, ahol hátunk mögött százezrek szelleme lebeg, ahol soha-soha nem értették meg igazából ezt az egészet, ahol csak vágyódva nézzük a németeket, hogy azok bezzeg, mert mint tudjuk, ők kultúrnép.

És gyújtjuk majd a hanukai gyertyát, itt, Budapesten, a Nyugatiban, és megint köpködni és üvölteni fognak, és a rendőrök megint elfordulnak, mint a Hősök terén, és a lakosság 10 százaléka szélsőségesen antiszemita, de itt nálunk, az elegáns budai hegyekben nyilván több. Nem lehet kikerülni, hiába gyújtok meg ezer csillagszórót.

Vajon mindenki kenje a hajára a karácsonyi nyált? Ki lehet ebből vonni magunkat? Kell erről beszélni? Mikor és mennyit? Tudjuk nem utálni, amiből kimaradunk? Közben olyan természetes, hogy idegenkedünk tőle. És édes Istenem, mit is mondjak ennek az ötévesnek?

xy

Lehet, hogy a Kuruc.infóra való hivatkozás verte ki a hisztit, bár ennél durvább kommentek is voltak. Egyik pl. ajánlotta az izraeli kitelepülést is problémamegoldás gyanánt.

Adjon az Isten boldog új évet!

Ehhez a cikkhez csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy:

1. Nekem nem kell kivilágított trágyaszóró villa Budapest főbb tereire.

2. A karácsony ünnepéből épp a zsi... ráfok csináltak nyáltengert, azzal, hogy elkurvították egy bevásárlási hajszává.

Nagyjából ennyi a rövid és tömör véleményem. Köszönöm, hogy időt szakítottak rám.

Szebb jövőt!

Sziasztok, kurucok!

A Velvet nevű szennyoldalon megtaláltam az inkriminált szöveget. Igyekeztem rá válaszolni is, majd, a mondókám végére érve a következő szerkesztői üzenetet olvastam:

Hát, kedves Velvet-szerkesztőség, gondoltam rá, és biztos ami biztos, elküldtem a kurucoknak is. Csak hogy tudjátok, hol a helyetek...

És az üzenet a szenny szerzőjének, aki nagyon rosszul érzi magát a Kárpát-medencében:

Drága Szívem! Azt mondd ennek az 5 évesnek, hogy "Gyere, kislányom, megyünk haza Izraelbe"! És egy sor problémától megszabadulsz.

Mellesleg: Kitiltották országukból a karácsonyt a tolerancia prófétái

Egyébként pedig mélységesen szégyelld magad! Én sem szarvillázom le a menórádat, pedig forog a gyomrom attól a tombolástól, amit HAZÁNKBAN műveltek. Mert tudod, nekünk van hazánk. És neked is lenne, ha tudnál kultúrember módjára viselkedni. Szégyelld magad! Ja és nem érdekel, ha moderáljátok. Ti is ugyanoda tartoztok!

"Miért kell a karácsonyi nyálat letuszkolni mindenki torkán?"

Nem tudtam elmenni emellett a cikk mellett úgy, hogy ne érezzek késztetést egy válasz erejéig. Tehát válaszolnék erre a rettenetes "tragikus", "drámai" kérdésre:

"És édes Istenem, mit is mondjak ennek az ötévesnek?"

Azt, amit én mondtam az én gyerekeimnek, mikor ötévesek voltak, és 10 évesek voltak, és húszévesek voltak. Mikor azt látták maguk körül úton-útszélen, hogy minden gazdag zsidó- és cigánygyerek az óvodában a finomabbnál finomabb ételeket vitte, és nem adtak belőle az én gyerekeimnek; hogy drága játékaikat vitték az óvodába, dicsekedvén, hogy nekik mi van, de nem adták oda az én gyerekemnek vagy a többieknek játszani.

Azt, mikor tizenévesen azt látta az iskolában, hogy ugyanezen társadalmi kategóriából kikerült gyerekek márkás cipőkben, ruhákban mentek az iskolába, és a gyerekeim majdnem sírva jöttek haza, hogy nekik nincs olyan, mert leszegényedett, becsületes magyar értelmiségi szülőkként nekik nem jutott, hanem valamelyik akkori "lengyelpiacon" vettünk nekik cipőt, ruhát.

Azt, amit az egyetemre bejutott fiamnak: nem tudtunk neki segíteni, mert az édesapja infarktust kapott ettől az állapottól, amibe kerültünk 20 év alatt Magyarországon, én többször is munkanélküli voltam. Ezért a fiam arra kényszerült, hogy dolgozzon, és elnyűtt nadrágban jár most is, és egy évvel később végez, mert egy nappali tagozatos bölcsészkaron tanulni is, dolgozni is egyszerre nem lehet, sőt, amiért túllépte a képzési időt, diákhitelt se vehet fel, és közben azt látja, hogy a gazdag zsidógyerek, aki talán nem olyan okos, mint ő, de volt pénze az apukájának és bedugta egy jó nevű egyetemre, a legújabb típusú autóval jár be az egyetemre, ahova a professzor urak egy része biciklivel vagy gyalog, és ugyanolyan elnyűtt nadrágban...

Azt, amit mondunk, amikor a mi gyerekeink rémülten nézik, mikor meglátják a Nyugatiban a sok őrjöngő, hallgathatatlan zenére(?) táncnak nevezett, önmagukból kifordult emberek ugrabugrálását, vagy ugyanezt a metróban, ahol tisztességes magyar tudja, hogy nálunk(!) illemszabály van az utazásra is: nem teszünk semmi olyat, amivel megzavarhatjuk az utazó társainkat. (Ezt a cigányok sem tudják.)

Azt, amikor meglátja a nyolcméteres menórát egy ötéves, és félelmében anyukájához bújik.

Azt, "kedves", aggódó, cseppet sem toleráns, cionista anyuka, amit egy becsületes magyar anya mond a gyerekeinek: semmi gond, kicsim, nem az számít, hogy kinek milyen finom étele van, kinek milyen szép játéka van, ki milyen márkájú cipőben, ruhában jár, ki milyen szemét módon jut be az egyetemre, ki hogyan ünnepli a saját ünnepét (persze otthon, és a saját hazájában!), hanem az, hogy ismerje azt a szót, hogy: tisztesség, becsület, szeretet. Az számít, hogy legyen erkölcsi tartásod; hogy azt, amit megszerzel, tisztességes munkával szerzed meg; hogy ami a fejedben van, azt soha senki nem tudja tőled elvenni; hogy a tudásoddal a nemzetedet gyarapítod; hogy úgy élsz és alkotsz, hogy a nemzeted javára légy. Hogy ne gyűlölködj, hogy szeresd a magyar testvéreidet, akik ugyanúgy gondolkodnak, mint te. Hogy te is - mint a mesében, amit kiskorodban olvastam este az ágyad szélén ülve -, akár a legkisebbik királyfi, győzd le a hétfejű sárkányt.

Az én gyerekeim felnőttek, nem sérültek azért, mert körülöttünk mások, másképp éltek. Becsületes, okos, jólelkű gyerekek lettek. A szülő intelligenciájától függ, hogyan neveli őket. Ha meg nem tudod úgy nevelni, hogy megértse maga körül a világot, mert te sem érted, akkor fordulj pszichológushoz.

Hát, "édes Istenem", ilyen és ehhez hasonlókat lehet egy ötéves, tízéves, húszéves gyereknek mondani. És nem arra kell tanítani már ötévesen, hogy gyűlöld a nagymamádat, mert ő karácsonyfát állít, hanem el kell fogadni, hogy ő otthon ezt teszi, csendben, senkit nem háborgatva, és igenis, el kell menni hozzá. És ha az utcán az ötéves gyereked a karácsonyfát látja, és a Jézuskát várják a többiek az óvodában, örülj neki, hogy ezt látja, és nem mindenféle perverz embert felvonulni. (Tényleg, olyankor mit mondasz neki?) Örülj, hogy ezt látja, és nem azt, amit más kisgyerekek, például Gázában: a halott testvéreiket az utcán, akiket legyilkoltak, vagy a sajátodat vérben fagyva.

Fogadd el, és örülj, hogy itt élhetsz, ebben az országban, és senki nem bánt, hisz a karácsony nem a népirtásról szól, hanem a fényről és a szeretetről, mindegy, hogy mibe burkoljuk és hogyan nevezzük.

Hát ezt mondd!

Egy magyar anya, aki felnevelt két gyereket, és lelkileg nem sérültek, mert nem gyűlöletre, hanem szeretetre tanította őket.

Szebb jövőt!