Olyan rendőrök képzése a cél, akik képesek felkészülten kezelni az etnikai konfliktusokat – mondta Pintér Sándor belügyminiszter hétfőn, a Nemzetközi Rendészeti Akadémián, ahol „Bevált gyakorlati módszerek a multikulturális környezetben végzett rendőri munka terén” címmel kétnapos képzést tartanak.
![]() Akik megtapsolják Pintér Sándort |
Az esemény megnyitóján a tárca vezetője kijelentette: a gazdasági válság hatására Magyarországon is „nem várt módon” kiéleződtek az etnikai feszültségek, és erre a helyzetre a kormány jogi és rendőri szempontból is választ adott „azokon a területeken, ahol erre szükség volt”.
Ez a mondat maga a teljes szakszerűtlenség, Abszurdisztán legfőbb problémájához való hozzáállásának a kvintesszenciája. Először is: mi az, hogy „nem várt módon”? Évek óta köztudott tény, hogy a cigányaink szaporodnak, fejünkre nőnek, bűnöznek és ezzel párhuzamosan a társadalomban – teljesen érthető módon – folyamatosan csökken velük szemben tanúsított tolerancia. Azonban Pintér Sándor emlékezhetne arra korábbi belügyérkedési időszakából, hogy bizony előfordulhat az is, hogy Magyarország lejáratására használják fel cigányainkat, ahogy az a zámolyi bűnbanda esetében történt. Szóval, ez a „nem várt módon” úgy nem igaz, ahogy van, talán még maga Pintér Sándor sem gondolta komolyan – legalábbis reméljük.
Másodszorra: jogi szempontból még csak-csak, persze azt is a józan észt mellőzve, de rendőri szempontból milyen választ adott a kormány? Jogi szempont lehet Pintér Sándor értelmezésében az „egyenruhás bűnözés” fogalmának megalkotása, azaz bizonyos ruházat viselésének büntetése, ami minden, csak nem válasz a cigánybűnözésre. Persze lehet, hogy Pintér és a magyar kormány célja a világ első nudista államának megalkotása, ha így van, akkor válaszként is értelmezhető Orbánék jogalkotási ámokfutásának eme gyöngyszeme. Továbbá: „azokon a területeken, ahol erre szükség volt” – na már most, nagyjából 8 millió magyar gondolja ennek az ellenkezőjét, hogy a kormány pont nem oda üt, ahova kéne, sőt, inkább oda, amivel csak a cigányok bűnözési életmódját erősíti. Pintér most nagyon nagy hülyeségeket beszélt, ami nem lenne annyira zavaró, ha nem az a belügyminiszter lenne, akitől a cigánybűnözés felszámolását várná a magyar lakosság.
Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövet szerint Magyarország nincs egyedül az ilyen jellegű problémákkal, és a különböző országokból érkező szakértők sokat tanulhatnak egymástól. Mi pedig továbbra is várjuk, hogy megérkezzenek azok a fránya Texas-rangerek, hogy a nagykövet ígéretéhez hűen, elkezdjék átadni tapasztalataikat a magyar kollégáiknak.
Az etnikai konfliktusok kezelése helyett pedig nem ártana, ha rendőreinket arra képeznék ki már végre, hogy ne tapossák meg a tüntetők zászlait, legyen az magyar vagy tibeti, ne nevezze "szőke kurvának" a civilt a rend (h)éber őre stb.