Egy kétnyelvű feliratokat osztogató nő megbírságolása miatti tiltakozásként magyarul szólaltak fel a marosvásárhelyi városi önkormányzat keddi ülésén a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselői. A polgármester szerint "tíz nyelvet is beszélhetnek" a magyar képviselők, ezzel csak a "képmutatásukat és a demagógiájukat" bizonyítják.
Valamennyi RMDSZ-es képviselő előbb magyarul fejtette ki álláspontját az ülésen, aztán tolmács hiányában románul is összefoglalta az elmondottakat - mondta Peti András, a város RMDSZ-es alpolgármestere.
Hozzátette, gesztusukkal az ellen tiltakoztak, hogy a rendőrség csütörtökön megbírságolt egy marosvásárhelyi nőt, aki kétnyelvű árucímkéket osztogatott a város egyik zöldségpiacán.
Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetét is vezető politikus elmondta, már több mint négy éve kezdeményezte, hogy az önkormányzat vásároljon tolmácsgépet, és biztosítsa annak a műszaki feltételeit, hogy magyar képviselők anyanyelvükön szólalhassanak fel.
Hozzátette, a mostani akcióval azt szerették volna szorgalmazni, hogy a többséghez tartozó kollégák is sajátítsák el és beszéljék a kisebbség nyelvét. "Ez biztosíthatja a tényleges tiszteletet egymás kultúrája iránt" - magyarázta az alpolgármester.
Arra a kérdésre, nem tartja-e visszásnak, hogy tiltakozásképpen folyamodtak az anyanyelvhasználathoz, Peti András az RMDSZ korábbi helyi vezetőit hibáztatta. "2008-ig a marosvásárhelyi tanácsban többségi RMDSZ-frakció működött, és soha nem éltek a 2001 óta törvényben szavatolt joggal" - magyarázta az alpolgármester. Hozzátette, elvesznek azok a jogok, amelyeket a közösség nem gyakorol.
A Mediafax hírügynökség jelentése szerint Dorin Florea, a 45 százalékban magyarok lakta város román polgármestere a magyar képviselők szemére vetette, hogy olyannal vállalnak szolidaritást, aki "egy konfliktusos Marosvásárhely eszméjét terjeszti".
A polgármester hozzátette, "tíz nyelvet is beszélhetnek" a magyar képviselők, ezzel csak a "képmutatásukat és a demagógiájukat" bizonyítják. Florea szerint a "konfliktusos" Marosvásárhely már nem pályázhat eséllyel az Európa kulturális fővárosa címre.
Pénteken mind az RMDSZ, mind az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) tiltakozott amiatt, hogy a marosvásárhelyi rendőrség 1500 lejes (mintegy százezer forintos) bírságot rótt ki Lakó Péterffy Tündére, mert kétnyelvű - román és magyar feliratú - árucímkéket osztogatott egy marosvásárhelyi zöldségpiac árusainak. A rendőrség arra hivatkozott, hogy a nő nem kért előzetesen engedélyt a polgármesteri hivataltól a címkék szétosztására.
A romániai közigazgatási törvény értelmében azokon a településeken használható valamely kisebbségi nyelv az önkormányzatban, ahol a "kisebbség" aránya meghaladja a 20 százalékot. Marosvásárhelyen 2002-re csökkent 50 százalék alá a magyarok aránya a románok több évtizeden át tartó, folyamatos betelepítése miatt:
Zoom
(MTI korrigálva, táblázat: Wikipédia)