Egy lvivi kórházban halt bele péntek esti fejlövésébe egy oroszellenességéről ismert volt ukrán parlamenti képviselőnő, a parlament (Verhovna Rada) egykori alelnöke. A halálhírt a Lvivi terület kormányzója, Makszim Kozickij jelentette be, nem sokkal azután, hogy a politikust megműtötték, és kómába esett. Volodimir Zelenszkij elnököt is tájékoztatták a merényletről, és kijelentette, hogy "aki felelős ezért a támadásért, azt teljes mértékben felelősségre kell vonni".
Zoom
Fotó: Jurij Djacsin / AFP
Farion 2005-től az ultranacionalista Szvoboda párt tagja volt, majd két évig parlamenti képviselőként is dolgozott 2012 és 2014 között. Nyelvészprofesszorként több ellentmondásos kijelentést tett az orosz és magyar nyelvhasználat ügyében is.
Farion korábban azt vallotta, a kárpátaljai magyaroknak nincs keresnivalójuk Ukrajnában, valamint a nyelvhasználati törvény által előírt hét év hosszú idő elsajátítani az ukrán nyelvet. Emiatt kutyákhoz hasonlította a magyarokat, ugyanis szerinte "még az állatok is gyorsabban tanulják meg az alapvető vezényszavakat", ezért – mint fogalmazott – "a kárpátaljai magyarok debilek".
Hallgassanak ide, amikor elküldünk egy kutyát egy oktatásra, az a kutya egy hónap múlva úgy tér haza, hogy ismeri az »ülj!, állj!, fekszik!« parancsszavakat. Nekik pedig hét év kell ahhoz, hogy megtanulják Sztepan Bandera, Tarasz Sevcsenko és Leszja Ukrajinka nyelvét? Szükségünk van ennyi debilre Ukrajnában? Vegyék az útleveleiket, melyeket Magyarország adott nekik, és menjenek Magyarországra! Miért kellene nekem etetni őket, miért kellene nekem pénzt adni a magyar, román, orosz és lengyel iskolák számára?
Ehhez hasonló megjegyzést tett az oroszul beszélő ukrán katonákra is.
Az ukrán hadseregben szolgáló Azov ezredet és a 3. különleges dandárt megvádolta orosz nyelv használatával, mely véleménye szerint megengedhetetlen, és "akik orosz nyelven beszélnek, azok nem nevezhetők ukránnak". Közösségi oldalán is közzétett egy üzenetet, melyben kijelentette, hogy az orosz nyelven kommunikáló ukrán katonák "moszkoviták".
E kijelentései miatt diákok szerveztek tüntetést a Lembergi Politechnikai Egyetem főépülete elé, ahol az elbocsátását követelték. A diákok "Az egyetem felelős az ukrán katonák tanárok általi megalázásáért" és "El Fariont a politechnikumból!" feliratú plakátokat tartottak a kezükben.
Az egyetem vezetőségi tagjai végül egyeztettek a tüntető hallgatókkal, és 2023. november 22-éig értékelték a pedagógus viselkedését és annak különböző fórumokon tett kijelentéseit.
Az illetékes ukrán ombudsman, Dmitro Lubinec a hatóságokhoz fordult, és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megtette a megfelelő intézkedéseket, büntetőeljárást indítottak a politikusnő ellen. A vizsgálat szerint Farion egy interjúban elmondta, hogy elutasítja az ukrán hadsereg orosz anyanyelvű tagjait. A társadalom és a jogvédők körében ez óriási felháborodást keltett.
A botrány csak tovább fokozódott, amikor kapott egy támogató üzenetet Makszim Hlebkovtól, egy Krím félszigeten élő diáktól. Az e-mailt a nyelvész közzé is tette a közösségi médiában, ami után kemény kritikákat kapott. Ez utóbbi miatt kezdődött meg az SZBU által végzett eljárás, melyhez az ukrán büntető törvénykönyv négy cikkelyét vették figyelembe. Ezek között szerepelt az állampolgárok egyenlőségének, a katonák becsületének és méltóságának, a levelezés titkosságának, valamint a magánéletnek a megsértése.
Ihor Klimenko ukrán belügyminiszter szerint nem zárható ki, hogy orosz megrendelésre végrehajtott politikai gyilkosságról lehet szó Irina Farion esetében. A nyomozással kapcsolatban elhangzott tőle, hogy a teljes lvivi rendőrség és a megyei hatóságok is nagy erőkkel dolgoznak az ügyön. A tetthelyre operatív és nyomozócsoportok érkeztek Kijevből. A helyszínre érkezett az Ukrán Nemzeti Rendőrség helyettes vezetője és az Ukrán Biztonsági Szolgálat helyettes vezetője is – tette hozzá Ihor Klimenko.
Zoom
A nyomozás jelenleg azt próbálja kideríteni, voltak-e személyes ellenségei a politikusnőnek a "társadalmi tevékenységei" miatt. Azt azonban már a rendőrség tisztázta, hogy a gyilkos a bűncselekmény előtti napokban többször is járt a professzor házánál.
A belügyminiszter szombat hajnali nyilatkozatán kívül közleményt adott ki a Szvoboda, melyben azt írták többek között: "Ez a bűncselekmény Moszkva számára előnyös, és kétségtelenül Moszkva követte el. Ez az eredeti taktikájuk – az ukrán elit fizikai megsemmisítése. Moszkva az ukrán nyelv templomát lövi. Irina Farion meggyilkolását Moszkva parancsára hajtották végre, függetlenül attól, hogy melyik szemétláda hajtotta végre közvetlenül. A bűnüldöző szerveknek meg kell találniuk és meg kell büntetniük a bűncselekmény elkövetőjét. Az ukrán hatóságoknak nyíltan meg kell nevezniük a megrendelőt – Moszkvát!" – írta az ultranacionalista párt a közleményében.
(Index nyomán)