Egy olvasónk hívta fel a figyelmünket az alábbi olvasói levélre, mely a Ceglédi Panoráma című oldalon jelent meg kedden - azzal a megjegyzéssel, hogy sem az önkormányzat, sem a rendőrség nem tesz semmit a helyzet megoldása érdekében.
Rémálom a Szekér utcában
Tisztelt Szerkesztőség!
Tavaly tavasszal az addig nyugalmas Kenderföld élete megváltozott, a Szekér utca elejére egy roma család költözött. Az állítólagos anya nyomdafestéket nem tűrő szavakkal kiabál megszámlálhatatlan gyerekével, akaratunk ellenére a trágár szavakat halljuk az udvaron.
A Szekér utca elején egy tábla hirdeti, hogy „Tiszta utca”, de sajnos ez már nem fedi a valóságot, mivel a Budai út 15. sz. ház fakerítésének egy részét már feltüzelték, a hátsó udvarba szemetet hordanak, beindult a patkányinvázió. Házuk hátsó falán ömlik a víz, több méteres szélességben pang a fekália, az ürülék lassan átfolyik a szomszéd ingatlan kerítésén. Ha télen is érezzük a bűzt, mi lesz nyáron, ha jönnek a legyek?!
![]() |
Az iskolába nem járó tucatnyi gyerek unalmában üvegeket dobál ki az útra, széttörik a Budai úti kerékpárúton is, ami veszélyes a közlekedésre. Megdöbbenve látjuk, hogy a kicsik is cigarettáznak, játékuk pedig sarló, bicska, gyufa. A sarlót, bicskát a szomszédjuk kertjébe is átdobták. Valószínűleg éhesek is lehetnek, mert a kertekbe átleselkedve kéregetik a termést a környékbeliektől. De be is mennek a kertekbe, amit lehet, visznek, vagy csak bosszantásként kinyitják a kerti csapokat, leverik a fecskefészkeket, elhagyott házaknál gázcsonkokat babrálnak. Tüzelő hiányában az élő fákat is kivágják, vagy a szomszédokat „látogatják” tűzifaügyben, éjszakánként. Az iskolapad nem ragadós sajnos, még ha el is mennek iskolába, 9 órakor már hazafelé jönnek a Budai úton, aztán a nagyok által felderített dolgokat a kicsik szerzik meg, legyen az csirke, pulyka, vascső vagy termés, hiszen ők még csak 8-9 évesek, nem büntethetők. De sajnos erre vannak tanítva, hogy szerezd meg, akkor eszel! Az anya szavajárása a gyerekei felé, ha nem úgy cselekszenek, ahogy elvárja, akkor a temetőben kötnek ki.
A környékbeli lakók megszámlálhatatlan esetet mondtak el. Például elbújnak a kisebb gyerekek a Budai úton a bokrok között, majd a nagy azt mondja neki, majd én integetek, lelassítom az autót, te meg eléugrasz, és kapunk jó sok kártérítést. Ki lesz a hibás, ha valaki elüti egyszer valamelyiket?! Természetesen, a gyanútlan autóvezetőt hurcolják meg… A bicikliúton is életveszélyes dolgokat csinálnak, elkapják az idős nénik csomagtartóját, hogy megijesszék őket. Saját szememmel láttam, hogy egy kerékpáros elé kétméteres botot dobtak, az hirtelen az úttestre kanyarodott ki, éppen egy arra haladó autó elé, csoda, hogy nem lett baleset. Amikor ezt lefényképeztem, és számon kértem, miért csinálod ezt, azt mondta nevetve, hogy játszom.
„Játszanak” macskákkal is, a környékről 15 cica tűnt el, megfogják és kínozzák őket. Egy hete láttam, és lefényképeztem a telefonommal, ahogy a 15. macskával elbántak. Madzagot kötöttek a nyakára, majd a kutyát ráuszították Tépd szét! jelszóval. A macska próbált elszaladni, de ők a madzaggal mindig visszarántották. Közelebb mentem a kerítéshez, hogy jobb fotót készítsek, akkor megláttak, és kijött a legnagyobb gyerek, egy fejszével megfenyegetett, átkozódott. Azt mondta, nem fél ő a rendőrségtől sem.
Ősszel kigyulladt a házuk teteje, három tűzoltó autó oltotta a tüzet, és jött a Démász, hogy levágja az illegális vezetéket. Mi, a környék lakói is tartunk a gyerekek tüzeskedésétől.
A fenti ügyről szóló beadványt a jegyző asszonynak adtuk be, és 45 család írta alá egyetértőleg a Cserepes, Csalogány, Szekér, Csákány és Kenderföld utcából, valamint a Budai útról. Természetesen emellett a rendőrségi eljárás is megindult, feljelentést tettem az életveszélyes fenyegetés miatt.
A fenti eseteket azért jegyeztük fel, mert több rendőrségi beadvány után az önkormányzathoz irányítottak minket. Kérjük az intézkedést, hogy ezek az állapotok megszűnjenek, ami több száz embernek okoz komoly károkat, és zavarja környék nyugalmát.